Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1909-12-30 / 26. szám

évfolyam, Í36. száma.. 910 1 1 1009. december QO. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC í A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére • Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá- , ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- | zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Ujesztendő küszöbén. (G. K,) A régi esztendő minden gond­jával és bajával elmúlt s mindenki remény- teljes bizalommal tekint az ujesztendő felé. A munkakedv, a cselekvési vágy ilyen­kor fokozott mértékben jelentkezik még azoknál is, akiket az elmúlt esztendő mos­toha bánásmódban részesített, akiknek az elmúlt esztendő gondot, bánatot, nélkülö­zést és a legteljesebb eredménytelenséget szerezte. Mindannyian, akik az ó-esztendő végéig teljesen elcsüggedtünk, most egy jobb, szebb és szerencsésebb esztendő re­ményében bizalomteljesen emeljük fel fe­jünket. Uj esztendő: uj remények napja, ün­nepe. Általános megelégedés, mosolygó, me­leg bizalom az emberek arczán. A szeretet ünnepe, a karácsony után az újév az ál­talánosan várt, örömteljes ünnepnap. Az ujesztendő egyúttal jelentékeny szerepet játszik az ipari, kereskedelmi és az üzleti életben is. A gyárosok, kereske­dők, iparosok, vállalkozók és egyáltalán a pénz emberei ilyenkor nem feledkeznek meg alkalmazottaikról s kijár ilyenkor az újévi ajándék, remuneráczió, fizetésjavitás, előlépés stb., csupa jónak légiója. A kisemberek számára valóságos öröm­nap újévnek napja. Ám az ország, a mos­tani zür-zavaros viszonyoktól felfordult or­szág ujesztendeje még mindig válságos és bizonytalan. A politikai ujesztendő bizony­talan jóslásokkal kezdődik és isten tudja, mikor alakul ki valamelyes olyan bizonyos­ság, mely általános megelégedést és ezzel együtt némi fejlődést, előrehaladást ered­ményezne. Vehemensen küzd most minden párt, a hosszú válság már megszülte a kedélyek túlságos fellobbanását, a hon tisztelt atyái a békés vitatkozás mezejéről a lovagiasság terére léptek és készülőben van nehány politikai párbaj. Minden párt a maga iga­zát, a maga egyedül üdvezitő politikáját hangoztatja és az ország bizonytalanságban várja egy egységes állapot bekövetkezését. Úgy volna meleg, örömteljes az idei ujesztendő, ha politikai téren elsimulnának a kínos ellentétek, marakodások és bizony­talanságok, amelyek stagnálásba vitték az országot és megakasztották az ipari, keres­kedelmi és gazdasági életet. Az volna az igazi ujesztendő, ha a vezérek végre igazi, az ország helyzetén igazán lendítő vívmányokat adnának a nemzetnek — újévi ajándékul. Ujesztendő: uj remények napja ünnepe! Reméljünk tehát. Reméljük azt, hogy a mostoha esztendő elmúltával a mostani rossz politikai viszonyok is elfognak múlni és egy szebb, jobb, munkaképesebb kor­szak fog reánk virradni. A tanfelügyelő szózata a tanítókhoz. Munkatársak ! Őszinte lelkesedéssel állottam ama nemes s fölöttébb hasznos irányzatú mozgalomnak élére, amely tankeriiielem érdemes tanítósága körében a közelmúltban megindult s amelynek célja vala a vidéki tanítók középiskolába járó fiai számára otthont létesíteni vármegyénk kulturális központ­jában — Szaímár-Németiben. Nem hárítottam el magamtól a nem csekély felelőséggel s küzdelmekkel járó épitőbizotlsági elnökséget, mert úgy véltem, hogy az illetékes körök jóindulatának megnyerése, az erők tömö­rítése, a szükséges pénzforrások megnyitása által számottevően hozzájárulhatok a jó ügy sikerének előmozdításához. Amikor átvettem a mozgalom további szer­vezését és irányítását, bíztam abban, hogy az utánam sorakozó lelkes tanítói gárda, a megol­dandó nagyszabású vállalkozáshoz méltóan, férfias kitartással fog támogatni közös törekvésünk diadalra juttatásának minden fázisán keresztül. Nagy örömmel s lelki megnyugvással látom, hogy feltevésemben mindezideig nem csalódtam. A közösen kifejtett megfeszített munkának pozi­tív eredményei már kezdenek kibontakozni a bizonytalanság homályából a maguk nagyszerű­ségében s amiről pár évvel ezelőtt álmodni sem mertünk, ma letagadhatatlan valóság: Szatmár- vármegye tanítóságának immár 200.000 korona értékű kétemeletes palotája van. Hatalmas méretű fiúnevelő intézefünk 1910. szeptember elsején valóban megkezdi áldásos működését. A vidéki taniíócsaládok tehát bizalommal, jó reménységgel nézhetnek a jövő elé, mert gyermekeik tovább­taníttatása lehetőségének utjai egyengetve vannak. Igaz, hogy intézményünk által nyújtandó kedvezmények egyelőre csak szükebb korlátok között mozoghatnak, de az építési kölcsön apa­dásával aránylagosan hovatovább bővebb és bővebb keretekben fog érezhetővé válni konviktu- sunk jótékony hatása. Az eddig elért eredmények láttára, hiszem, tetézni fogja igen tisztelt munkatársam nagyra- becsült buzgalmát azzal, hogy a még függőben levő egyedüli fontos mozzanat sikeres megoldását hathatós közreműködésével szintén elősegíteni iparkodik. Közelgőnk azon nevezetes fordulóponthoz, amikor intézetünk teljes mértékű benépesítéséről kell gondoskodnunk Iti. az ideális szempontok mellett jogosult, sőt elengedhetetlen az üzleti tekintetek figyelembe vétele. Ez okból — legalább a kezdő évben — a jóizlés határai között mozgó reklámtól sem szabad idegenkednünk. Avagy nem tartozik e minden tanító legelemibb köte­lességei közé, hogy saját intézményük ajánlása, jó hírnevének propagálása és köztudomásra hozása által biztosítsák annak létalapját ? Konviktusunk belszervezetének leírását nyomtatott füzetben szándékozunk mielőbb közre­adni. Tájékoztatás céljából e helyen egyelőre annyit közlök, hogy konviktusunk 120 növendé­ket képes kényelmesen befogadni. Számításunk szerint az első évben mintegy 40 tanítói gyermek reflektál a kedvezményes helyekre, igy 80 roás- foglalkozásu szülő középiskolába (ref., vagy kath. főgimnázium, tanitóképezde, felső kereskedelmi Versek. Az imádság. Isten! Szó kell-e néked: hogy érts? Messzehangzó? Kiáltó ének, felzugó harangszó ? S ruhamegszakgatás és térdreomlás: Hogy láss? Neked? Ki önmagunknál jobban értesz minket, Ki megszámlálod vergődéseinket S tudod, hogy minél súlyosabb a bánat: Szavakká annál nehezebben válhat. — S Téged ne kötne össze erősebben A sebzett lelkű szegény halandóval Minden betanult, lemorzsolt imánál: Egy köny . . . egy sóhaj ? Én. Nem vagyok unott, élet-fáradt. Nem dúl bennem ideges vágyak Zavaros lázu lüktetése. Nincs rajtam rontás, beteg átok, Nem ingovány mezőkön szántok Lápvirág vetésbe’. Szivembe mámort nem tüzelnek Ledér, pillangó gerjedelmek, Behomályozva a tisztaságom. Kezemben nem a vér fáklyája, De a szív meleg bársonyára Jegyzem én asszonyi álmom. Friss, piros vérem ritmusába’ Ép az életnek minden vágya. És egy istenü oltáron Gyújt tömjént géniusszal telten A lelkem, a múzsám, a szerelmem : Az én Szentháromságom. Jörgné Draskóczy Urna. Éjféli történet. — Németből fordította: ifj. Kárpáti Endre. — Minden vakációban utazni szoktam, még pedig szólóban. Feleségem ugyanis egy hónapra anyósomat fogadja vendégül házamban s ilyen­kor én levegőváltozásra szoktam eltávozni ott­honomból. Az idén is igy esett. Felültem a vonatra, mely szülőhelyembe, Bocskorodra szállított. Évek hossza óta nem láttam az én kis váro­somat, hát amint megérkeztem, első utam volt a rokonok és ismerősök összeszaladgálása. Min­denütt csatlakozott hozzám egy-egy jóizü atyafi, akikkel a Vörösbicskában borvirágos hangulat­ban ünnepeltük a viszontlátás örömét. Éjfélt kongott a harang óraütése, mikor kikeveredtünk a múltak emlékeiből és a fél­literekből. Hűvös szél hordta a port az utcákon. Sürü villogás, tompa moraj jelezte, hogy mind­járt kitör a vihar. Futottam, hogy utói ne érjen a zápor utóbb, mert az ellen mit ér egy hitvány kis esernyő? Már a Posta-utcában szedegettem a lábamat s megnyugodva gondoltam, hogy nem sokára otthon leszek szerencsésen. — Hopp, hiszen ezt az ánzixot feleségem- I nek címeztem meg. Jó, hogy itt a posta, be­dobhatom. Ott volt még mindig a postaszekrény a régi helyén, mint gyerekkoromban. Puszit adtam a levélnek, aztán nekinyujtózkodtam, hogy be- csuztassam a ládikába. Tudni való ugyanis, hogy nagyott kell nyújtózni, mig az ember feléri kezével, mert a láda minálunk jó magasan függ, azon egyszerű okból, hogy a gyerkőcök csupa jóakarattal cimezetlen kavicsokat ne dug­hassanak bele. Jól begyömöszöltem a levelezőlapot az éhes fogak alá. Sőt, hogy a közelgő zápor meg ne nyalogassa, lábujjhegyre állva még utána is nyuládoztam és beleigazitottam a szekrény belsejébe. Bár ne tettem volna! . . . Borzalommal gondolok rá mai napig is: Amint a kezemet vissza akartam huzni a nyílásból: nem jött... Nem jött. . . nem és nem. Sehogysem bírtam megválni a ládától, mert vigyázatlanságom miatt jeggyürüm beleakadt az egyik hegyes fogba. A kezem se ki, se be . . . Minél inkább erőszakoltam, feszegettem a kezemet: annál erősebben megfogott. Felsértette már a betyár az ujjamat és amint megmozdítottam, szörnyű fájdalommal mélyedt bele a húsomba az az éles vasdarab. Szervusz! Ott függtem ég és föld között... Függtem igazán, a szó legrosszabb értelmében,

Next

/
Thumbnails
Contents