Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1909-11-04 / 22. szám

üzlet tud abból a pálinkából megélni, amit címkézett, zárt palackokban fogyasztana a szatócs és füszerüzletek szerényebb igényű, vékony pénzű törzsközönsége, a munkásnép és a kevésbbé módos középosztály ? így aztán azok, akik a pénzügyigazgatóságtól korlátolt italmérési engedélyt kértek és kismértékbenit kaptak, többnyire vagy visszautasítják a kapott és nékik értéket- len engedélyt, vagy pedig látszólag megnyugodtak egy hétig. Egy hét múlva azonban már ismét benyújtották a kérvényüket — ez megint két korona bélyeg — s esedeztek kibővítésért, mert hát bizony a zárt palack nem fogy s ha van is valami csekély forgalom, ebből sem házbért fizetni, sem adót kiizzadni, sem leróni nem lehet.

Mit célzott a minisztérium a korlátoltak számának csökkentésével? Ugyebár tán anti- alkoholisztikus szándék vezérelte ! Azonban intézkedésével visszalőtt, mert ha a munkásnak keze- ügyében van a félliter itala: alkalma van minden percben a zsebéből előhúzni a pálinkát, még munkaközben is. De poharazásra nem szaladhat át untalan a szatócshoz.

Ha azonban nem ezt célozták: lehet gátat vetni a korlátoltak szaporodására, de nem olyan tökéletesen félszeg modorban, mint ez ma gya- koroltatik. 15—20 évig fennálló szatócsüzlet ma gazdát cserél. Az öregebb kereskedő, aki megkereste az aggkorára kamatoztatandó tőkéjét, vonuljon nyugalomba és engedje át a teret a fiatal erőnek, aki szinte a két könyökével akar magának egzisztenciát biztosítani. Ez a fiatal szatócs megveszi a régi boltot s ha modern ember: kitataroztatja, feldíszíti, átalakítja. Szóval, eltekintve az érte adott összegről befekteti — ifjúkorában szájától megvont — megtakarított pénzecskéjét. Most jön a finánc s tulajdonos változás címén elvonja a korlátolt engedélyt, ami nélkül szatócsüzlet akár meg se nyíljon. Az utód kérvényez, leró bélyeget, illetéket, de engedélyt nem kap. Illetve nem olyat, aminőt kért Erre fellebez, ismét rója a bélyeget, illetéket, de engedélyt nem kap ismét. Szóval, engedélyt nem kap oda, ahol 20 évig volt, mert a környéken lévő italmérők kielégítik a szükségletet — igy szól a végzés stereotip indokolása. A szegény ördög befektette összekuporgatott garasait, a felesége hozományát és a sógor kölcsönét ebbe az üzletbe, abba a reményben, hogy jó boltot vesz. De jön az igazgatóság és keresztet húz reális számításain.

Ez nem helyes. Ezt a szigort ujjonnan alapított üzletekkel szemben szabad csak gyakorolni és akkor érthető és megmagyarázható de a régi üzletektől az engedélyt megtagadni igazságtalanság, mert jelentékenyen csökkenti az üzlet értékét, minélfogva vagy annak, ki üzletét el akarja adni, vagy annak, ki azt a korlátolt kimérés gyakorolhatása reményében magas áron megveszi, anyagi kárt okoz.

— Elolvasni! — törte a szót harmadszor is az ő sajátságos tompa hangján vágván a szavamba — Elolvasni! tárczcza !

Belepillantottam a kéziratba, csakugyan afféle tárcza lehetett.

— De mit csináljak én ezzel ? kérdeztem most már izgatottan. Nem vagyok én szerkesztő! Nem vagyok én iró ! Én tisztességes, becsületes államhivatalnok vagyok, Hubelka bácsi! Iroda- segédtiszt, Hubelka bácsi I Hát mit akar mégis tőlem? Minek néz maga engem?

A kíváncsiság ördöge azonban már belém lopózott. És mivel őrizkedtem attól, hogy raagam- malvigyem az öreg kezeirását (csak Írást nem szeretek látni magamnál! Nem eleget körmölök bent az iglatóban reggel nyolcz órától, vagy esetleg, ha elkésem kilenczedféitől, hanem akkor már bírságot kell fizetnem érte, — délután kettőig?) kaptam magam és az öreggel együtt behúzódván a legközelebbi kapualjba, futtában elolvastam az egész kéziratot, avagy tárczát — miként Hubelka bácsi nevezi — úgy, ahogyan kivévén a helyesírási hibákat, amelyeket kijavítottam, itt következik :

A kicsiny isaszegi házban, ahol laktunk, küszöbön volt a karácsony. Mátyás, az öcsém (ma is él, de már hat éve nem láttam, mert nincs pénzem, hogy elutazhassam hozzá és legalább egyszer meglássam a kis birtokál), nyolcz éves volt, én tizenkettő. Én nem tudtam beszélni, ő nem birt járni. Hét teljes hónap óta feküdt az ágyban. Sem az isaszegi, sem a péceli, sem a gödöllői orvos nem volt képes talpraállítani. Sem a pesti klinika. A doktorok azt állították, hogy meghűlt, a szomszéd zsidó asszony azt mondta,

Felsób Anyai Hírlap

Halottak emlékezete.

(F.) Az őszi napsugár aranycsókos fénykévéje már nem tűz alá a zöld hegyoldalakra. A vidám madárdal, pacsirtaszó, fülemile-ének elhangzott, hideg északi szél sivit a rónákon keresztül. A fák elhullajtották már sárgás leveleiket, üdítő zöld nem örvendeztet már bennünket. Hideg zúzmara rakódik ablakunkra s vonja be fehér diszszel a tarlóit bokrokat.

Ősz van. Fázós, bideg ősz. Csak bennt a szivekben forr, hullámzik s ég a kegyelet soha ki nem hunyó fáklyája, ott ég az áldozati oltáron az emlékezet lobogó szövétneke, melyet a hálás utód az elköltözött ős emlékének áldoz.

A temetők gondozott kertjét keresi fel e napon a kegyelet. Feldíszíti a természet által kopárrá varázsolt sirhantokat s hova a vagyontalanság díszes márvány emléket nem rakhatott, oda a gyermeki szeretet forró szívből fakadó hálája, az ősz zsugori virágaiból fakaszt uj tavaszt. A siri mécsek ezer imbolygó fényinél ott látjuk egymás mellett térden a szegényt a gazdaggal, a hírest a névtelennel, az elsőt az utolsóval.

Nincsen kivétel. A temetőben egyenlőek vagyunk, ott fejlődik ki a legideálisabb demokratizmus. A sir mindent kiegyenlít s a fájdalomban egyek vagyunk mindannyian, emberek.

Emberek! Halandó emberek vagyunk! A legnagyobb lángész is kihuny s teste porrá válik, bármily nagy teremtő zsenit is rejtett porhüvelye. Ott domborulnak sírjaik az elsőknek, szépen egymás mellett, különbség nélkül s az ő pora egybevegyül a legegyszerűbb polgár hamujával. Ilyenkor jövünk reá arra a tudatra, hogy minő véges az emberi élet, milyen szűkre szabott a kor határa. Porból lettünk s porrá leszünk. Repüljön bár az emberi tudás a csillagok között, találják fel a kutató elmék a szérumok ezreit, öljenek ki minden baciliust s alakítsák át e földi siralomvölgyet paradicsomkertté, mindig s mindenkor a vég egy sirdomb, mely körül a kegyeletes utókor hozza csupán babérjait.

S ez a tanulság intő példaként lebegjen mindnyájunk szeme előtt. Mindennek vége van, minden halandó csak a jó tettek, a nagy elmék világjavitó találmányai, a kutatók felfedezései, az irodalom jeleseinek müvei halhatatlanok s teszik egyben halhatatlanná azok neveit. Nem az ember, de az ember cselekedetei maradnak az utókornak s épen azért úgy kell cselekednünk, hogy senkit cselekedetei után el ne ítéljenek.

A temető kertje egy vailásu. Ott helyet találhat minden hivő lélek, lett légyen a hívás formája esetleg különböző is. Ott fennt, hol az embereket tetteik s nem születésük szerint bírálják el, ott fennt csak azokért fogja minden egyes ember jutalmát, esetleg büntetését elnyerni, amiket itt lent belátásától vezéreltetve elkövetett.

hogy Sára czigányasszony verte meg a szemével, de akármelyik volt is igaz a kettő közül, Mátyás öcsém már hét hónapja feküdt, soványodott és senyvedett.

Anyám, özvegy volt szegény, egész éjszakákon át sirt, de hát ez sem használt az öcsém lábának. Kiment a javasasszony tanácsára már egyszer a nyáron éjfélkor a temetőbe is és ott ebcsonttai háromszor körülvájkáíta az édesapám sirját, hanem a Mátyás lába még attól sem lett jobban.

. Végre karácsony böjtjén, éjfél után se szó, se beszéd, eltűnt hazulról az anyám. Csikorgó hideg volt és a hó bokáig ért.

— Hová ment a mama ? — kérdezte ujjúval mutogatva az üres ágyra Mátyás, amikor reggel fölébredt.

— Nem tudom — vonogattam a vállamat és mivel én meglehetősen ébren aludván, az órát is tudtam, amikor kisurrant a szobából, elmondtam az öcsémnek, (hiszen mi egészen jól meg tudtuk magunkat értetni egymással) mindazt, amit tapasztaltam.

Tudakozódtam a szomszédoknál, nem kaptam kielégítő választ. Vártuk, hogy csak majd megérkezik legalább délre. De bizony nem jött. Szalonnát, mit hagyott kint a számunkra, hát ■nagyon szomorúan elköltöttük magunkban.

Sj

— Na iszen, most szép karácsonyunk lesz, j— mozgatta az ajkát Mátyás, miután előbb meg- íbökött az ujjúval, mert engem mindig meg szokI

tak bökni, ha nem néztem oda és szólni akartak hozzám, — ha még az édes anyánk is elhagyott.

— Bizony szép karácsonyunk lesz, bólintottam én is bánatosan.

Senkit nem büntetnek, senkit nem jutalmaznak azért, amiért ő nem felelős, amiért ő nem tehet.

A temetők kertje e napon a legnépesebb. Ilyenkor róják le még azok is a kegyelet legszebb adóját, akik talán az egész esztendőben nem tudtak időt szakasztani maguknak e gyermeki kötelesség lerovására. Ekkor könnyitünk lelkünk fájdalmán, elsiratva azokat, akiket a sors bölcs akarata elszólitott körünkből.

Béke és nyugalom, ez jelképezi e csendes helyet, melyet a lobogó lámpák ezrei, mint csillagos égboltozatot világítanak meg e napon. A megnyugtató sirás, a könnyek kiegyenlítő özöne, adja meg kritériumát e nagy, e dicső, e szent napnak.

Béke és nyugalom, ez jelképezi e nagy virágos kertet s kellene, hogy jelszava legyen társadalmunknak, mert csak ez égi jelszó vezethet bennünket az előrehaladás, a kultúra, a művelődés egyenesre taposott, sima ösvényén.

Szálljunk hát magunkba a nevezetes évfordulón s a .Mementó móri csontvázát látva, jusson eszünkbe haladóságunk s az, hogy felettünk egy csalhatatlan mindent látó semmit előle el nem titkolható biró él, kinek itélőszékét egy földi halandó sem kerülheti el.

Különfélék.

Személyi hírek. Obholczer Gyula nagykárolyi pénzügyi tanácsos nehány napig városunkban időzött. — Dr. Tóth Gábor bányainü- orvos nejével Budapestre utazott.

Kinevezések. A pénzügyminiszter Hegedűs Ferenc pénzügyi tanácsost Nagykárolyban pénz- ügyigazgató-helyettesnek kinevezte. — Dr. Köhler ]ánost a pénzügyminisztérium Kapnikbányára ideiglenes bányamüorvossá nevezte ki.

Uj huszárkapitány, őfelsége a király Tortlny Istvánt, a Bécsben állomásozó cs. és kir. első huszárezred főhadnagyát kapilánynyá nevezte ki.

Esküvő. Dr. Gergely György, a mármaros- szigeti jogakadémia neves tanára, néh. Gergely Károly volt ref. lelkész fia október 31-én esküdött örök hűséget Budapesten Szabó Emma úrnőnek. Az egyházi szertartást Kenessey Béla püspök végezte.

Gyógyszertárvizsgálat. Dr. Aáron Sándor vármegyei tiszti főorvos f. hó 28 án a városi közegészségügyi hatóság jelenlétében Kilián Béla gyógyszertárát megvizsgálta s mindent a legteljesebb rendben talált. A főorvos másnap Kapnikbányára utazott.

Rákóczi estély. A nagy fejedelem emlékére Felsőbánya város ez évben is estélyt rendez. Farkas polgármester fölkérte Ferenozy János szatmári lapszerkesztőt és Révész Jánost a közreműködésre. Az estélynek több vonzó pontja is lesz és érdekesnek Ígérkezik.

Elkövetkezett a délután, beköszöntött az este, de a mi jó anyánk még mindig nem tért vissza hozzánk.

Szemben velünk, a tanitóék házában kigyulladt a karácsonfa. Mi összedugtuk a fejünket és sirtunk.

— Megszületett a Jézus is, — kiáltott mert láttam az ajkáról, Mátyás — és elveszett az édesanyánk!

Erre a beszédre megdöbbentem.

— Csitt, intettem az öcsémet, ne káromold az Istent! S rámutattam az apró Mária szoborra, karján a kisded Jézussal, amely üvegbura alatt ott állott a fiókos szekrényünk tetején, és mi reánk nézett.

Ettől aztán Mátyás elesöndesedett, és miután még rádobtam nehány hasábot a tűzre, én is bebújtam öcsém mellé a takaró alá, s nemsokára mindketten elaludtunk.

Éjfel után két órakor — jól megjegyeztem magamnak az időt — egyszerre csak arra riadok fel, hogy Mátyás, az én béna öcsém, keresztül veti magát rajtam, és az ágy szélére ül. Aztán lassan leereszti a lábát a földre, s az egészen közelben álló asztalba fogódzva, megáll a földön. Azon a labán, amelyikre már hét hónap óta nem birt rálépni.

Világosság volt a szobában. Anyám havasan, átfázva, fagyva, a hidegtől szinte megmeredve állt kis odúnk ajtajában, es bal kezével magasra emelve az éjjeli lámpást, jobbjával izgatottan mutatott — óh, láttam, hol kivörösödött, hol elsápadt az arcza, kék szeme pedig ragyogott, mintha tüzet csiholnának belőle — Mátyásra.

Ámultán néztem az öcsémre. Erősen bele-