Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1909-10-07 / 20. szám

XII'V. é-vfolysLirLSO. szÄnci.

1900. október 7%

c

I

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP.

MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN.

Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő :

ÜR MOLDOVÁN FERENC

Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető köz'emények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér.

Az aradi Golgotha.

(F. É.) Hatvan esztendeje épen. A magyar szabadságharczot letörték, két idegen nemzet vérengző zsoldoshada gázolt keresztül az ország utolsó reménységén, a nemzet hadseregén, a honvédeken. Elveszett minden. A világosi fegyverletételt követő idők gyászos némaságában csak a mártírok utolsó sóhaja, a halálraítéltek kivégzésére szánt golyók félelmetes süvitése, az akasztófák borzongató csikorgása hallatszott. A nemzet méltóságosan szenvedte el irtózatos fájdalmát. Zokszó, panaszhang csak elvétve örvendeztette meg az ország nyakára küldött vérengző hiénákat.

Hatvan esztendeje épen. A dicső hadsereg tábornokai, minden nemzetközi jog ellenére, a kuliura, a műveltség örök szégyenére, bitón fejezte be dicsőséges életét. Bitófán a nemzet vezérei! Jeltelen sírban a magyar haza hős- lelkü fiai.

Igv festett a kép ezelőtt hatvan évvel A gyáva osztrák, ki ezer csatában, csupán csak hátát mutatta a magyarnak, most az északi medve, az orosz segélyével letörte az iíju oroszlánt s lihegő bosszúvágyát kéjelegve elégítette ki a leláncolt óriáson.

Mind egymásután, méltóságosan léptek a bitó alá. Tudatában annak, hogy ez a gaz merénylet örök életűvé varázsolják valamennyit. A mártírok fenséges glóriája ott ragyogott a homlokuk körül s a halálfélelem egyetlen egyet sem torzított el, még a végső pillanatban sem.

Az aradi Golgotha! Tizenhárom stációja van, épen úgy, mint a megváltó golgothájának. De itt a tizenhárom állomást egv-egy vitéz, hazájáért mindent feláldozó mártír jelképezte, a Golgotha útja pedig dicsőséges vérrózsákkal szegélyezve.

Meghalt mind. ki a magyar szabadságért küzdött. Mint zsivánvnyal, úgy végezett az osztrák gyáva zsoldos hada. A túlerő, az idegen ország segélyét igénybe vevő áinok párduc erejének tudatában merészen tekintett ocsmánv cselekedete áldozatai felé. Mindent merészelt, mert az oroszlán béklyóba verve, tehetetlenül hevert előtte. Még az orosz szövetséges sem tudta kegyellenségeit végignézni s szégyenkezve vonult vissza medvebarlangjába.

Hatvan esztendeje, hogy az aradi sikmező mártírok szent temetője lön. S a mártírok sugallata nem csalt. A bitón csúf halállal kimúlt tizenhárom dicső tábornok az örök halhatatlanság országába költözött. Ott élnek ők a nemzet kegyeletében. Ott az ifjak tüzes fantáziával teli lelkületében, olt az öregek már kihűlő, hunyó parázsként sercegő, de mindenkor forró érzületében.

Ti dicső vértanai szeretett hazánknak, ti félistenek Ti, akik a semmiből hadsereget tudtatok felállítani. Pénz nélkül felszerelni, gyakorlat nélkül kioktatni s száz meg száz győzelemre vezetni. Ti örök büszkeségei a magyar történelemnek, örök dicsőségei a magyar nemzetnek. Tekintsetek le reánk, gyönge, erőtlen utódokra s lássátok a csillogó köny- nyeket szempilláinkon. Lássátok a meg- illetődés szent tüzét lobogni lelkűnkben az emlékezés eme megszentelt napján.

Lássátok! S örvendjetek! örvendjetek annak, hogy tinéktek adatott az a szerencse, hogy örökéletüek lehessetek

egy kisded, de érzelmeiben hatalmas nemzetnek; örvendjetek, hogy a ti mar- tiromságotokból tanítjuk meg a fiainkat, az unokáinkat s a késő utódokat, hogy miképen kell szeretni a hazát s minő áldozatokra képes a honfiúi szeretet.

Az emlékezés eme fájó napján, büszkén köszöntünk titeket, tizenhárom tábornokok! Emelt fővel kipirult orcával lengetjük kalapjainkat felétek.

S a nemzet géniusza ott áll büszkén, boldogan, bátran merészen s tisztelettel hajtja meg előttetek a golyózáporban foszlányokká tépett háromszinü lobogót.

Mikszáth Kálmán jubileuma.

Mikszáth Kálmán ezidén tölti be munkásságának negyvenedik esztendejét.

Irodalmunknak ez az örömünnepe közéletünknek hányatott napjaiban virradt reánk, mikor sokszoros buzgósággal kell ápolnunk a hitet nemzetünk szellemi erejében. Ennek a szellemi erőnek egyik legkiválóbb példája és legfényesebb képviselője Mikszáth. Költészetének szeretető, megbecsülése, elismerése tegyen bizonyságot róla, hogy a magunkénak is érezzük azt az erőt, a mely e gazdag pálya sugallója, hogy mi is részei vagyunk.

Ami nemzetünk lelkében, képzeletében és érzésében meleg és derűs, igazszavú és szeretetreméltó, hűséges és biztató: ott ragyog költészetében. Tréfálva ítél, évődve vigasztal, borongva gyönyörködtet, mesélve jövendői. E költészetnél mi sem tárja fel gazdagabban és elevenebben a korunk magyar lelkét; mi sem erősiti jobban idehaza önmagunkban való méltó bizalmunkat; mi sem terjeszti messzebb idegenbe jogunkat a megbecsültetésre.

Köszönjük meg neki; köszönje meg egész

Az a kutya.

— Irta: Kárpáti Endre. —

Annak is 50 esztendeje, hogy az akkori helytartótanács kinevezett engem a pesti (még akkor nem Budapest) Hauptnormal-Schule-hoz Unterlehrernek, 200 forint fizetés, 40 forint lakásbér és egy öl tüzifajárandósággal. Siettem is, mint egy 18 éves legényke, hogy a kitüntető állást elfoglaljam.

Hanem egy kis nagybökkenő akadt utamba.

A kinevezett tanítónak a mindenható helytartótanácsosnál, Haas Mihálynál (akivel még egyszer, mikor szatmári püspök volt, igen kedves körülmények között találkoztam) be kellett mutatkoznia. Az aztán egy kissé megforgatta az illetőt, kitapasztalta mi lakik benne.

Abban az időben Pestre (de nagyobb városokba is rendesen) csak azt a tanítót választották, aki már 20 éves elmúlt. Ezt nem tudtam. Bátran jelentem meg a mindenható előtt, kitűnő bizonyítványom és két éves gyakorlatom még büszkévé is tett. Nem minden bokorban volt olyan tanító.

— Hány éves öcsém? — kérdezte a rendes bevezető szavak után.

Tizennyolc voltam, tizenkilencet hazudtam mégsem volt elég.

—■ Sajnálom folytatta — de nem alkalmazhatom, mert még egy éve hiányzik. Menjen addig falura. Egy évig maradjon ott. Kinevezését föntartom. Egy év után jelentkezzék. Téténvben, Soroksáron, meg Promontoron (most Budafok) van üresedés, válasszon.

Majdnem elpityeredtem. Nem használt jeles diplomám, kifejlett egészséges testalkatom. . . . Két évvel későbben születtem mint kellett volna.

De hát a törvény — törvény. Busan lépegettem a lánchídon át, tanakodtam, hogy mitévő legyek.

Hosszas tűnődés után elhatároztam, hogy Tétényben jelentkezem. De hogyan menjek oda 1 vasút nem volt, a gőzhajó messze járt a községtől . . . bérkocsi? . . . Volt is nekem arra pénzem!

Elindultam gyalog. Hónom alá csaptam diplomámat. Mert diplománkat nem valami közönséges stemplipapiroson nyomták, hanem félasztainyi nagyságú, vastag, de törékeny papirosra, cifra betűkkel, de összehajtogatni nem lehetett Hogy tehát használhassuk, tokot készíttettünk neki és elneveztük hurkatöltőnek. Ezzel mentünk, hónunk alá csapva, ha elakartunk szegődni. Mert akkor a tanító is csak úgy szegődött el, mint más becsületes szolga, vagy napszámos, annyiért, amennyiben meg alkudhatott gazdájával.

Vígan, fütyörészve ballagtam egy szép augusztusi reggel Tétény felé. Most is látom

a domboldalakon elterült, gazdagon megrakott szőlőket, az egymás után következő urilakokat, legelésző állatokat.

Könnyű volt a nagy, hosszú, földszintes házat megtalálnom, az apró házak között.

Benyitok egyik ajtón. Tanterem volt. Ott ült a katedránál "a főtanitó, épen villásreggelizett. Pompás rostélyos terpeszkedett tányérján, mellette egy szintesüvegben aranyszínű bor, és épen akkor szelt a soroksári kenyérből.

— Mivel szolgálhatok ? Bocsásson meg, hogy csak itt fogadom. Vadászni voltam, most érkeztem haza éhesen, — szólt amint bekö- szöntöttem.

— Csak tessék folytatni -- válaszoltam. — Itt is elvégezhetjük — és elmondtam látogaj tásom okát.

— Igen, kell tanító, négy altanitó, mert én magam nem igen érek reá, hogy iskolába járjak. Hanem, mindenek előtt tud-e hegedülni?

— Nem tudok, csak orgonálni és tenor | hangom van.

— Az is jó. De itt vasárnaponkint zenésmise van, azon az altanitók segédkezni tartoznak. Hanem megtanul, ugy-e? Majd meg: tanítjuk.

— Szívesen megtanulok.

— Hát németül tud-e annyit, hogy taníthasson?

— Nem próbáltam a tanítást; majd iparkodom, elkészülök minden órára,