Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1909-06-03 / 11. szám
XIV. é-vfolya-m.. IX. szám. 1909- junlus Q. FELSŐBÁNYÁI IIIRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. fíftt J v ... MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 fillér. A ÁiKölcsey-egyesület« kirándulása. A szabad természet 51én^r^0ni ,b©ldog- ság. Feledni az élet vásáros zaját, gondját; kimenekülni a kőfalak poros tömkelegéből az erdős hegyek üdítő csendjébe, hol csak a madárdal, a patakok zúgása, lombok suttogása ad harmonikus hangot s minden olyan nyugodt, fenséges. Nincsen vonzóbb menhelye a fáradt léleknek az árnyas erdőnél, vagy a magas sziklánál, honnan olyan szépnek látszik a világ, nincsen jótékonyabb orvosság az elcsigázott kedélyre, mint a természet beszédes csendje. És milyen hálás a természet a benne bízónak; enyhülést, felfrissülést, ujult erőt és kedvet ad mindenkinek, aki csak felkeresi. így érezhették a Kölcsey-egyesület tagjai is, midőn a Felsőbányára való kirándulást elhatározták ; bár ők nemcsak mint turisták, hanem mint a magyar nemzeti kultúra, a nemzeti nyelv és művészet apostolai is jöttek ide, hogy a szórakozások között is nemes missziójukban buzgólkodjanak. A kettős cél annál kedvesebbé és értékesebbé tette a nagykárolyiak látogatását, melyet örömmel vártunk. Ittlétük kellemessé s változatossá tette pünkösdi ünnepünket. Megszerettük a kedves vendégeket, kik szivesen jöttek hozzánk s kikhez a rövid együttlét után ideális kapcsokkal összefűzött meleg barátságot érezünk. A kirándulás két napjának történetéről részletes tudósításunk a következő: Megérkezés. A nagykárolyi Kölcsey-egyesület tagjai f. hó 29-én, szombaton d. u. 5 óra 44 perckor érkeztek Felsőbányára, külön vasúti kocsiban. Az állomáson Farkas Jenő polgármester többed- magával várta a kedves nagykárolyi vendégeket, kiket, midőn a kocsiból kiszálltak, röviden, meleg szavakkal üdvözölt. Erre Oseh Lajos, a Kölcsey-egyesület ügyvezető alelnöke köszönetét fejezte ki a szives fogadtatásért. Ezután kocsikra ült a társaság s hosszú sorban vonult be a városba, hol a vendégek magánlakásokban lettek elszállásolva. A kirándulók névsora a következő: Cseh Lajos, a Kölcsey-egyesület alelnöke, ifj. And- rássy Jenő, az egyesület titkára, Klacskó István, az egyesület irodalmi szakosztályának elnöke, Andrdssy Jenőné, Bogsch Kálmánná, Braneozky József főgimn. tanár, Csipkés Károly főkönyvelő, Csókás László kereskedő, Bombay Gyula főgimn. tanár, Janitzky Albert kereskedő, Janitzky Irmuska, Nonn János földbirtokos, Orosz Árpád körjegyző (Vállaj), Orosz Arpádné, Plaohy Gyula pénzügyigazgató, dr. Booz Samu ügyvéd, Bóth Károly bankár, dr. Serly Jenő járásbiró, Sohifbeck Károly földbirtokos, Sohuszterics Ferenc földbirtokos, Sternberg Ferenc pénztáros, Strohmájer Ferenc földbirtokos, dr. Tóth Zoltán ügyvéd, Varga Imre kereskedő. Ugyanekkor érkezett Tury József Miskolczról, hogy felolvasását megtartsa. Társasvacsora. Este 8 órakor a vendégek s a helybeliek ismerkedésre gyűltek össze a »Korona« vendéglő éttermében. A mintegy 50 tagú társaság már az elején élénk és a legkedélyesebb hangulatban barátkozott össze. Pohárköszöntőkben, cigányban sem volt hiány; még Dombay Gyula dalművésztől egy kis előleget is kicsalt a közönség s gyönyörködött művészi szép hangjában ; még egy kis parázs tánc is kerekedett és csak a gondos előrelátás oszlathatta fel a társaság legnagyobb részét 1 órakor, hogy a másnap örömeit ujult erővel élvezhessék. Szétoszlás előtt Farkas polgármester indítványára megállapították a következő nap ,programmját s elhatározták, hogy dr. Falwssy Árpád főispánt, a Kölcsey-egyesület elnökét, az egyesületi tagok és a városiak nevében sürgönyileg üdvözölni fogják, amit a polgármester másnap a következő távirattal tett meg: »Méltóságos Dr. Falussy Árpád főispán urnák Nagykároly. A nagykárolyi Kölcsey-egyesület kirándulása alkalmából úgy az egyesület, mint a város közönsége részéről tisztelettel és ragaszkodással üdvözöljük. Farkas, polgármester.« Kirándulás. Piros pünkösd első napja ragyogó napsugárral, tiszta kék éggel köszöntött be különösen a nagykárolyiak örömére, kiknek egyik főcéljuk volt egy szép kirándulás gyönyörű hegyeink közé. Délelőtt 10 órakor már vidám társaság csoportosult a vendéglő előtt s nagy szekértábor várta a turistákat. Kevéssel utóbb az egész társaság — mintegy 34-en — fölkapott a szekerekre s a keringőig mentek, honnan egy órai kényelmes séta után a Bódi- tóhoz értek. Az erdővel körülvett 16 hold nagyságú tó gyönyörű látvány a szemlélőnek. Egyik oldala vakítón csillog1 a napsugárban, a másikon óriási fatörzsek ágai borulnak fölé. A tó tükrén gyors egymásutánban ugranak fel a szivárványos pisztrángok, melyeket a tóban tenyésztenek. A Feketehegy erdős dereka beletükröződik a tóba; ellenkező oldalon a Gutin emeli óriási sziklataraját; az illattal teljes langyos szellő végig fodrozza a vizet ezer változattal. A tó partján pavilion áll asztalokkal és padokkal; ide telepedett le a társaság, hogy szívvel lélekkel gyönyörködjék a mesés panorámában. Átadta magát mindenki a szép természet csodálásának, mely egyedül igaz, hűséges, mely egyforma szeretettel fogad karjai közé mindenkit, aki azt megérti, s hozzá fel tud emelkedni. Azután lassan előkerült a zsebből a villásreggeli is, mert hát levegőből s forrásvízből még sem lehet megélni. Egy órai pihenés után a társaság elbúcsúzott Felsőbánya környékének gyöngyétől s egy félórai úttal átment a Felsőbánya—mármarosszigeti állami ut mentén épült első mérnök szálláshoz, mely a keresztségben »Kacsó Károly há»< nevet fog nyerni. A kényelmes kirándulók, kik a városból kocsival egyenesen ide jöttek föl, élénk ovációval fogadták a szomjas turistákat; egyszerre zajos lett a kuglizó, habozott a sör, derült a jókedv, mely csak emelkedett az árnyas fák alatt terített asztaloknál a jó paprikás gulyás Emlékezések a 948-iki nemzeti ébredés nagy idejéről.4) Amint március 15-ike Pesten a lelkes ifjúság (Petőfi, Jókai, Vasvári, Bulyovszki stb.) szine- javát talpra állította, március 17-én már eljutott annak a hire Debreczenbe is és ott is kilett tűzve a tricolor csodálatos módon a nagy piacz csaknem minden ablakába s találkozott egy szónok is, a ki a városháza előtt egy rögtönzött emelvényen már lelkes szónoklattal hirdette a pesti eseményeket nehány ezer ember előtt. Ott volt természetesen a debreczeni collegium ifjúsága is, velem együtt és ámulva hallgattuk a szónokot, bár akkor még alig értettük meg mi ifjú emberek a mozgalom értelmét és nagy jelentőségét, mert a nemzeti szabadság tanát azon időkben még nem igen magyarázgatták nekünk a debreczeni vén vaskalapos professorok a collegiumban. Azonban napok múltával jobban-jobban terjedt s érthetőbbé lett a nagy mozgalom célja az egész közönségben. A diákságnak is kevés gondja lett már azután a napi leczkékre, de annál több arra, hogy csoportokba álljanak s kijárogassunk egy-két katonaviselt ember (káplár, strázsamester) vezetése alatt a gyepre katonai gyakorlatok tanulása végett. Ebből meg az lett, hogy úgy május vége táján bezárták a collegiumunkat hazaszéledt az egész diákság az országban. Én is 20 éves ifjú haza jőve, láttam itt is Felsőbányán a nagy változást. Élet és elevenség volt már akkor ebben a jámbor városkában is. Kossuth Lajosnak az a *) *) Az eredeti kézirat a városi múzeumban helyeztetett el. körútja az alföldön, amely talpra, zászlók alá állította az egész népséget, itt is megéreztette hatását. De jött rendelet is, hogy sorozni kell a honvédnek való legénységet. Másfelől azonban az intelligensebb ifjúság nem várta azt a kényszer sorozást, hanem azt kiáltotta, hogy »győzelemig önkéntes« azaz ilyen felírást tűzött a kalapjára s intézkedést kívánt a városi hatóságtól, hogy szervezze a csapatot s adjon az önkéntesek kezébe fegyvert, sőt a ki maga nem képes, hát ruházza is fel gyorsan, mert már akkor odalenn az alföldön Jellacsics, horvát generális ellenséges tábora Pest felé mozgott s óhajtottuk mi is, hogyha lehet hát ott legyünk a honvéd zászlóaljak közt, a melyek Jellacsicsot visszaverik, aminthogy könnyen vissza is verték. Igen lelkesitöleg hatott itt akkor, soha el nem felejtem Sinka Jánosnak (a Miklós öcscsének: azon szava, amit itt többünk előtt, csak úgy oda- vetőleg, de nagy határozottsággal mondott: »De hiszen amig én élek, addig nem jő be Pestre az a kutya Jellacsics« Ez a bátor és időszerű kijelentés rám is azt a hatást tette, hogy röktön beálltam önkéntesnek és Tercsi nénémet (aki gróf Kreith Vilmos bányatiszt felesége volt) mert anyám rég azelőtt meghalt, apám pedig nagy beteg volt, ösztönöztem, hogy saját költségünkön öltöztessen fel. Úgy is tett. A város pedig talán még a nagy franczia háborúból maradt kovás puskát kapszlisokká átalakíttatva s a szegényebb fiukat felöltöztetve, kiállította a 28 önkéntes honvédet Felsőbányán. Ennek a kis csapatnak vezére lett egyelőre csak őrmester címmel Bereczky Sándor, mint a város legdaliásabb férfia. Hogy kikből állott ez az élénk csapat, azt már elősorolni nem tudom. Legérdekesebb benne az, hogy ma csak én vagyok köztük egyedül életben s viselem itt kénytelen kelletlen a nagy kor terhét. Nagy János hagyott itt harmadéve engem s igy maradtam én meg legutolsónak. Az önkéntes csapatból vagyok én életben utolsó, de a besorozottak között vannak még néhányan életben. Azok a besorozottak, széjjel az országban több zászlóaljakba osztattak be s igy nem is velünk önkéntesekkel küzdöttek együtt a hadjáratban. Mi az önkéntes csapatbeliek, jó barátok s hű bajtársak voltunk mindnyájan együtt. Sinka János, Jeszenszki Marci, Tóth Mózsi, Lévai Lajos, Hitter Feri, Vári Dani, Füldeáki Gyuri, Bartók Feri, Nákelnik Náci, Kópé Pista, Bányik Urbán Krassai András bácsi, Sinka Miklós bácsi. Ezekre legjobban, legkellemesebben emlékszem. A többiek nevei már kipárologtak vén fejemből. Ez a mi önkéntes csapatunk, csinosan felöltözve, összetanulva igen jól nézett ki, azt mondhatom s meg is tetszett ez Bem tábornoknak, amint később elmondom. De nem az a sorsa lett a mi kis csapatunknak, amit mi kívántunk, hogy t. i. Jellacsics ellen masírozzunk az Alföldre, hanem egészen más. Itt Felsőbányán katonaság nem lévén, de akkor még Nagybányán sem, az oláh vidékekről, Kővár vidéke felöl, untalan jövő ijesztő hírek folytán a mi kis csapatunkat Nagybánya fedezetére rendelték le. Ott állomásoztunk aztán — már úgy szüret táján egy pár hétig, itt Felsőn pedig nemzetőrség alakult már akkor a polgárságból a város védelmére.
