Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1909-03-11 / 5. szám
XIV. évfolyam. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = í Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Eg} es 4 szám ára 20 fillér. i Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC j Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 fillér. Háború? (F.) Puskaporos a levegő. A lapok telistele vannak háborús hírekkel. A tőzsdéken irtózatos pánik dúl. Mindenki fél, mindenki megrettent és semmi, de absolute semmi bizonyosság nem szivárog ki. Aggódó anyák féltik fiaikat, feleségek férjeiket, mindenki izgatott, mindenki remeg, mert mindnyájunknak félteni valónk van. Mars hadisten félelmetes mumusként jelenik meg álmainkban s a háború vérfagyasztó réme kisért minden léptünknél. Nem a kis szerb nemzettel vívandó küzdelem nevetséges félelme szállott belénk, hanem egy általános kontinentális fegyverkezés zöreje riasztja egész Európát A nemzetek erőpróbája, országok mérkőzése helyeztetett kilátásba, ettől a nagy félelem, a pánik s mindaz, mi ezekkel együtt jár, az értékek devalválódása, az élelmi szerek drágulása. S mégis kérdőjel még a jövő. Mindennap más és más alakulás szemlélhető, a világpolitika intézői már jóelőre tudják a fejleményeket, de mindent szigorú titoktartás leple alá rejtenek, hogy a kis existentiák, a családok egyedei hadd rémüldözzenek továbbra is, mit nekik Hekuba, a fődolog az európai koncert zavartalansága, a belbéke, a konszolidált állapotok megbojgatása őket nem érinti közelebbről. Millió és millió értékek elveszése kisded játékaikat nem háborgatja. S a társadalom izgatottan, visszafojtott lélekzettel lesi a jövendőket. Mohó kíváncsisággal olvassa a hírlapok háborús híreit, a szerb, az orosz politika alakulásait. Mindenki a háborúról beszél, mindenki annak lidércnyomása alatt áll. Sokan már egész jövőjüket úgy osztották be, mint akinek már semmi várni valója nincsen. A háború itt van s a jövendővel törődjön az, kinek veszteni valója van. Pedig még mindig nem bizonyos az, hogy vájjon egyáltalában lesz-e háború. Sót a beavatottak szerint egyáltalában nem is lesz. Sokan azt suttogják, hogy az egész nem egyéb, mint félelmetes manőver, bizonyos politikai párt elriasztására, bizonvos követelések leszállítására s engedmények kicsikarására. Nem valószínű, hogy ily hatalmas politikai tények, tényleg valamely párt érdekeinek szolgálatába szegődnék, de a jövő majd megmutatja, hogy tulajdonképen mi igaz a suttogok beszédéből s mi nem. Mindenesetre sokkal üdvösebb lenne, ha tényleg a suttogóknak lenne igazuk s a háború összes fenyegető rémeivel elmaradna, semmint, hogy tényleg valóra váljon a háborús eshetőségek bármelyike. Mert lett légyen bár a győzelem még akkora is, melyet a mi hadseregünk bárkivel szemben elér, nem mérhető fel azzal az árral, melyet érte fizetnünk kell. Egyetlen magyar baka eleste több kár a mi szemünkben, mint a hadisarcok, a zsákmányok milliárdjai s a területi hódítások mértföldjei. S azt hiszem, hogy a nemzetnek ez az aggálya a magas intéző urak szivéig el fog érni s ők is méltányolni fogják az aggódó szülők s hitvesek félelmét s nem engedik a dolgokat odáig fajulni, hogy a háború ijjesztő vérfürdői ismét izgassák a kedélyeket s különösen a mi vidékünket, melynek semmi kedve sincsen véráldozatokkal is hozzájárulni bármily hódiló törekvésekhez. 1909. február 28. V illany világítás. Fényes betűkkel lesz felirva ez a dátum Felsőbánya város történetében, mert ezen a napon kezdődött városunkban a villanyvilágítás. A haladó technika a haladó korral itt is szétszórja tehát világitó sugarait. Az emberek kíváncsian, megelégedve, gyermekes örömmel élvezték az első világítást, mely erős, tiszta, nyugodt. A Fő-utca a polgári körtől a csendőríaktanyáig szépen van megvilágítva, a két tér, különösen a vendéglő előtti, szinte nappali fényben úszik, de úgy is kell, mert ez a hely a város középpontja. A melíék-utczák is jól vannak világítva. A két ivlámpa kissé gyengén világit, de mint halljuk, ki lesznek azok cserélve. A magánlakásokban is egyidejűleg kezdődött a világítás az utcaival s öröm volt a petróleum-lámpákat ad acta tenni. A magánfogyasztás ez idő szerint még nem sok, de az év őszén bizonyára sokan fogják házukban ezen kényelmet megszerezni. A 120 izzó- és két ivlámpa fél tizenkettőig éjjel mind ég, azután reggelig 50 izzólámpa. Az áram d. u. 5 órától kering a vezetékben. A villamos telep Nagybányán van, onnan jön az áram az országút mentén elhelyezett távvezetéken. A telepen ez idő szerint két 200 lóerős géppel fejlesztik az áramot, de ha a bányakincstár is Nagybányán és Felsőbányán a fogyasztók sorába lép, már bőviteni kell az üzemet, mi csak javára válik a Ganz-cégnek és a nyereségben osztozó városoknak. A Királyhágón. (A magyar tudományos Akadémia által pályakoszoruzott költemény.) — Irta: Bállá Miklós. — A hegy tövében Ott lenn a mélyben, Renyhe sorokban kis házikók Szalma födéllel Küzdnek a széllel Bennük viharzó lelkű lakók. De ah közelből, Mintha a menyből Szállna a hang: lágy gyermeki kar Vig dala zendül S messze kicsendül: »Hazádnak légy hive oh, magyar« 1 A Királyhágó Felhőkbe vágó Üstöké még a nyárról beszél Sárgul az erdő Zizegve pergő Leveleket hajt alá a szél. Siralom völgye . . . Magyar a földje, Kis sötét folt a honi egen. Más a ruhájuk, Más a világuk S nyelvük, szokásuk oly idegen. Szomszédos házból Az iskolából Árad az ének a soron át Falakon áthat S mint égi jóslat Némitja el a pópa szavát. A merre lépek, A merre nézek, Sziklás hegyormok, dús rengeteg, Csendjét a szellő S lágyan szökellő Kis patak árja rezgeti meg. Fatornyu templom Harangját hallom Csendülni át a kunyhók fölött, Szalma viskóba Lakik a pópa, Besüppedt bantu sírok között. Hogy lesz idő majd, Hogy levelet hajt Egykor e téren a hon-szeretet, Cseng a magyar szó Bűvösen hangzó, Elvakult ősök hantja felelt. Derékon tisztás: Zöld gyepes irtás, Fürge juhnyáj rajt játszva legel, Katrincás lányka, Gyönge, soványka, Éber szemekkel rája ügyel. Köszöntőm, kérdem, Szól, de nem értem, Félve húzódik nyája feté Mint a bocs ott fenn, Szűz rengetegben Ha idegen nesz gerjed elé. Ma van vasárnap, Szavára várnak Kis templomában, zord hivei S a hogy tüzelve Izzik a nyelve Lángját a nép szomjazva nyeli. Ha e sötét had Tüzes szikrát kap, Lángba borítja agyát, szivét S vad haragjába Túl a rónára Szórja ki ádáz gyűlöletét! Lesz idő egyszer, Hogy gyökeret ver Sok vész nyomán a testvériség S hol vihar dúlt, ott Együtt kivívott Szabadságunk, szent őrtüze ég !. .. . . . Mintha közelgő Büszke jövendő Ebből a dalból szállna felém! Járva merengőu Avaros erdőn, Erdélyi bércek bűvös ölén . . .