Felsőbányai Hírlap, 1908 (13. évfolyam, 1-27. szám)
1908-12-16 / 26. szám
Felsőbányái Hírlap „A vörhenyről.“ Irta: Preisicli Kornél »Ír. egyetemi m. tanár, kórházi főorvos. Azon szomorú állapot ismeretében, hogy vidékünkön számtalan megbetegedés és több haláleset történt a vörheny következtében, olvasóink okulására a »Háziorvos* nyomán közöljük a tudós tanár következő cikkét: Ijjedelemben tartja ma ezen betegség nemcsak székesfővárosunkat, hanem sajnos, országunk sok városának lakosságát. Nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy ezen sorokkal a betegségnek gyógyszerét ismertethetném, az eddig biztos gyógyszer gyanánt ajánlott serumok nem váltak be; — az sem célom, hogy a nagy közönséggel megismertessem ezen félelmetes betegségnek tüneteit és lefolyását, nem lévén barátja a tudákosság terjesztésének, ami csak a félelmet növeli, vagy arra jó, hogy bízva a hallottak és olvasottak utján nyert ismereteinkben, önállóan és bizony sokszor helytelenül járjunk el. Laikusoknak elég ismerni az ép, egészséges állapotot, akkor azután észre veszik a betegség állapotát, ha pedig ezt észrevették, akkor hívjanak minél előbb segítségül orvost és hallgassák meg ennek véleményét s tanácsát, igy lesz elkerülhető sok-sok skarlát fertőzés. Ezen állításom helyességét hamar megértjük, ha tudomásul vesszük, hogy a vörheny sok esetben igen enyhe megbetegedés, alig okoz rosz- szul létet, csekély torokfájást, csekély lázat és rövid, nehány óráig tartó halavány kiütést, — az ilyen enyhe módon megbetegedett egyén mégis épp oly mértékben fertőz, mint a súlyos beteg, de több kárt tesz mint ez, mert a szülők nem vetve gondot a csekélynek látszó megbetegedésre, — gyermeküket tovább járatják iskolába, — tovább küldik a gyermekek közé, — kiket fertőznek, de nemcsak másnak okoznak bajt, hanem sok esetben az enyhe kezdetű megbetegedés dacára sem maradnak el az utóbajok, — ezek között különösen a veselob, — mely azután az olyan gyermeknél, ki fenn járt, súlyosabb lefolyást vesz. ügy, a tömeges és tartós fertőzést, mint az utóbaját el lehetett volna kerülni, ha a szülő nem bizik saját tudásában, hanem a látszólag csekély baj orvoslására is orvost hiv. Kétségtelen, hogy ezen említett körülménynek tudható be, hogy Budapesten, mint a vidéken a scarlát ismét nagyon elterjedt, hiszen a nagy baj mellett szerencse az, hogy a járványt a betegségnek enyhe lefolyása jellegzi, de nálunk Budapesten egy más nagy baj szerepel még, mely nemcsak a scarlát veszedelmét növeli, hanem valamennyi fertőzéses betegség terjedése szempontjából igen káros és ez a piszok, melyben nagyszámban a munkás és alacsonyabb néposztályunk, tehát lakosságunknak igen nagy rétege él. Annak, a kinek alkalma nincs beletekinteni az említett néposztály életviszonyaiba, annak a piszokról, a tisztaság iránt való érzék — csaknem teljes hiányáról fogalma nincs. Legjobban illusztrálja állításom igazságát, ha egy tényt említek, hogy t. i. a kórházban fel vételre kerülő leánybetegeknek több mint 90%-n tetves, sokszor annyira, hogy a fején egyetlen hajszál sincs, a melyen sörke nem volna. A napszámos gyermeke, a szatócsé, a hivatalszolgáé, a kisiparosé — e tekintetben egy sorba állítható. Tetves a cselédleány, ilyen néha a fodrásznő és ilyenek sokan, még pedig igen nagy fokban. Ilyennek találtam némely színi növendéket is. Vájjon találunk-e magyarázatot ezen elszomorító állapotokra?. Igenis találunk! Első sorban a túlzsúfolt lakásokban, melyekben még azon egyénből is ki kell veszni a tisztaság szerzetének, kiben ebből a hygieniai követelményből valamennyi még megvolna. A mi leánygyermek betegeink jó része az iskola köteles korból való, járnak is nyilvános iskolákba, kérdem ezek után, nem-e kell a legnagyobb fokú gonddal tisztán tartani azon gyermeket, ki előbbivel egy osztályba jár annak szomszédságába kerül, azzal közelről érintkezni kénytelen, az ilyen fokozott tisztántartás pedig sok időt igényel, sok esetben a szülők ezt csakugyan nem nyújthatják gyermeküknek a legjobb akarat mellett sem, meg van tehát a mentség sok szülő részére, de ezzel a vád annál súlyosabb társadalmunk ellen, mely feladatát nem teljesiti. Lpp úgy mint a telü, úgy ragad át ezzel, vagy e nélkül a betegséget terjesztő anyag — egyik gyermekről a másikra. Ha tehát gyermekünket, kit elvégre iskolába járatnunk kell, a tetütől és egyéb betegségektől megakarjuk óvni, gondoskodjunk arról, hogy ott csak tiszta gyermekekkel jöhessen érintkezésbe. Tisztaságot az alsóbb néposztályban azonban csak akkor fogunk megkövetelhetni, ha jobb lakásviszonyokról gondoskodtunk. Mindnyájunk érdekében áll, hogy a lakásviszonyok mielőbbi és alapos javítását sürgessük. Azon ellenvetést hallottam, hogy a munkásember — sajnos — maga keresi a lebujt (nagyobb részben), mert keresetét inkább költi italra és ínyét csiklandozó ételekre, — mint lakására; — általában sajnos, talán igaz is ez, de mint másutt, úgy nálunk is meg fog ez változni, amint jutányosán jó lakást fog kapni a munkás. Amint ura lesz lakásának és azt nem fog kelleni és nem fog lehetni megosztani mással, a tisztaság szeretete is fel fog benne ébredni, egy csapásra javulni fognak fővárosunk egészségi viszonyai. Reméljük, hogy ez a közeljövőben megfog már történni. Addig is, aki el akarja kerülni a scarlátot, fordítson legnagyobb gondot gyermeke tisztaságára, mossa, fésülje gyermekét, amint az iskolából hazajön, öblittesse ki száját konyhasós vagy sósborszeszes vízzel. Az ilyen tisztántartásnak, ha megtörtént is a skatlát fertőzés, azon haszna lészen, hegy a fertőzés enyhébb természetet ölt. Láz, torokfájás, sokszor hányási inger vagy hányás kíséretében képezik a vörhenynek kezdeti tüneteit. Különfélék. Hátralékos lapj Aratóinkat tisztelettel felkérjük az előfizetési dij szives beküldésére. Lapunk t. olvasóinak és munkatársainknak boldog karácsoni ünnepeket kívánunk! Kinevezés. A pénzügyminiszter Kellner Béla nagybányai bányagyakornokot tisztjelöltté nevezte ki. Áthelyezés. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Kovács Pál m. kir. főerdészt Bogarasról hasonminőségben Nagyszőlősre helyezte át. Miniszteri elismerés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Baltai János m. kir. erdőmesternek, mint a kapnikbányai alsótelepi állami népiskolák gondnoksága volt elnökének a népnevelés iránt való meleg érdeklődéséért és nagy buzgalommal történt ellátásáért a szatmári kir. tanfelügyelőség utján legteljesebb elismerését fejezte ki. Uj erdőgyakornok. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Bliehardb József végzett erdészeti főiskolai hallgatót a nagybányai főerdő- hivatalhoz ideiglenes minőségű erdőgyakornokká nevezte ki. Esküvő. Bonis Sándor helybeli tekintélyes kereskedő f. hó 6-án délután vezette oltárhoz Szaitz Teruskát. A polgári esketést Spácay Gyula anyakönyvvezető-helyettes végezte. Tanuk voltak Lévay Sándor Szatmárról és Szaitz Mihály uradalmi "tiszttartó Erdőszádáról. Az ünnepély a legszűkebb családi körben folyt le. Közös katonaság Nagybányán Lapunk zártakor értesülünk, hogy a nagybányaiak azon régi óhaja, hogy a városba katonaság helyeztessék el, 1910. évtől kezdődőleg megoldást nyer, amennyiben a hadügyi kormány elhatározta, hogy a szatmári 5. gyalogezred egy zászló- alját említett időtől kezdve Nagybányára helyezi át, Szatmáron pedig a jövőben két közös zászlóalj lesz, az ezredtörzszsel és zenekarral. Gyászhir. Vettük a következő gyászlapot: Már özv. Schuller Istvánná szül. Márk Karolina, mint neje, a sziv igaz fájdalmával tudatja, hogy a jó férj. szeretett testvér és rokon, Schuller István kádár-mester, városi polgár 73 éves korá- han, boldog házasságának 33-ik évében f. év december hó 10-én délután 6 órakor a halotti szentségek áhitatos felvétele és hosszas szenvedés után jobblétre szenderült. A megboldogultnak hült teteme f. ev dec. hó 12-én d. u. fél 4 órakor fog a róm. kath. vallás szertartása szerint a Monostor-ut 45. számú házából a köztemetőbe örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise-áldozat f. hó 14-én délelőtt fél 8 órakor fog a Mátyás király-téri plébánia templomban az egek Urának bemutattatni, mely mindkét végtisztesség- tételre a rokonok, ismerősök és barátai szomorúan meghivatnak. Kolozsvárt, 1908. december hó 11-én. Béke angyala lebegjen porai felett! Schuller Emilia férje Lendeczky János, Schuller Julia mint testvérei, Dózsa János neje és gyermekei, Schuller Teréz férje Miskovszky Ferenc és gyermekei, Schuller Lajos neje Benkő Gizella és gyermekei, ifj. Schuller István, Schuller Karolin férje ifj. Mikes József és gyermekei mintöcscsei és húgai. Nagyszámú közelebbi és távolabbi rokonok nevében is. A nagybányai Teleki-Társaság első felolvasó estélyét e hó 13-án délelőtt tizenegy órakor tartotta előkelő, díszes közönség jelenlétében. Örömmel jelentjük, hogy a Társaság nagy- jövőjü s a vezetők nevei : Révai Károly elnök és Fliesz Henrik titkár. A társaság lobogóját a tagok együttes, önzetlen közreműködésével diadalra vezetik. A kiváló ünnepély Bévai Károly elnök poetikus megnyitó beszédével kezdődött. A szónoki remekmű általános, dörgő éljenekkel találkozott, utána Révész János rendes tag olvasta fel Kiss Rezső dr. rendes tagnak hangulatos ünnepi ódáját. Ismételt tetszésnyilvánítások közölt olvasta fel ezt követőleg a Társaság agilis titkára, hírlapíró kollegánk Fiiesz Henrik négy, valóban szívhez szóló, eszmegazdag költeményét, melyek a hallgatóságot teljesen meghódították. Káplánt/ Antal dr. rendes tag kitünően jellemezte tartalmas felolvasásában Petőfi és Teleki Sándor gróf eszményi barátságát. A tudós professzor egyik legszebb sikerei közé számíthatja szereplését. Tapsok között kezdte meg Révai Károly, ez az aranyszívű iróember elbeszélését. Valódi hymnusa volt a hazaszeretetnek minden szava s a hálás közönség sokáig ünnepelte a kiváló poétát. Majd Grünwald Béla alelnök buzdító szavakkal zárta be az első ülést, mely a többiek sikerének büszke alapjául szolgálhat. A Teleki-család tagjai közül gróf Teleki János és neje, Domahidy Viktor és neje szül. Teleki Blanka grófnő és gróf Teleki Pál jelentek meg, kik a Társaság elnökségét a legnagyobb elismeréssel' halmozták el. Szeretettel várjuk mi is a Teleki-Társaságot Felsőbányára! Felolvasás a Rozsály—Guttin hegyvidékről. November hó 29 én az Erzsébet Népakadémáiban, a tud. egyetemi Földrajzi intézet nagytermében Siegmeih Károly ur felolvasást tartott a Rozsály— Ságnak. Dacosan nézett le a rettenetes viharba, mégis, mintha félt volna valamitől, úgy dörmögte : — Haragvó Isten, ha már haragszol, sújts le arra, aki azt a gaz tettet megcselekedte, csak reám ne haragudj, amiért kijöttem a természetemből. Amint észrevette, hogy hová telepedett le a madár, neki indult a havas világnak. — Az istentagadók, kiszedték még a gyökerét is annak a fának, amely úgy őrizte a mes- gyémet, hogy senki ember fia bele nem szánthatott a tagomba. Csak tudnám, kik voltak, kik lehettek ? Közben mind igy beszélt magában. Megállt s mert eltévesztette szemei előtt a fát, amire az a madár reászállott, kidüllesztette a szemeit, úgy bámult a messzeségbe s amint újra meglátta, megint csak neki tartott. A madár, mintha örökös szállásul választotta volna azt a fát, csak nem akart felriadni róla. Egykedvűen bámult hol balra, hol jobbra s unott mulatságát abban lelte, hogy megtépázta összekuszált szárnytollait, kis ideig elnézett a távolba, összerázta magát, megcsattogtatta szárnyait s csak ült és várt. Még akkor is ott maradt, amikor Berki Szabó János alig volt tőle száz lépésnyire. Nagy dög volt, valami pusztai sas, amely fáradtan és éhesen hasztalan lesett prédára. Berki Szabó János lépett egy párat, azután lapdát csinált a hóból s arra felé vágta, ahol a madár ült. Nem találta el, de azért a sas elrepült. Feleg szállott a szürke levegő űrbe s kis idő múlva egészen eltűnt Berki Szabó János szemei előtt. Most már bátrabban tartott a száraz fa felé, amelyik aő mesgyebeli vén körtefája volt. Amint meglátta, kitört belőle az öröm. — Megvan a fám, az én öreg körtefám ! Leült a hóból kiálló törzsére, megtörölte izzadt homlokát s mit tehetett egyebet, várt. A hóvihar elvonult. A merre elszáguldott, arasznyival növelte a már leesett havat s ebben a havas világban, a fáradtságtól s a mélységes csendtől körülvéve elszu'nyadt öreg körtefáján Berki Szabó János. Kora délelőtt volt, amikor elindult hazulról s immár szürkület borul reá. A fehér havas tájék felett a vihar után kiderült az ég lassan- lassan csillagos, holdas éjszaka lett. De ez a derű csak úgy dermesztett mindent, egy tömeggé fagyott össze a frissen esett hó s a hideg elől menekült minden élő lény a szabadból. Csak Berki Szabó Jánosnak esett jól az alvás. Előbb ülve, aztán ledőlt a fa törzsére s úgy aludt. És még álmodott is. Valószínűleg arról, hogy elmegy, fogad valami fuvarost és haza viteti a fát, azután kiácsolja ő maga s csinál belőle szép takaros fejfát a sírja fölé, akkorra, ha majd meghal. Erről álmodhatott, mert amikor eljöttek reggel a fáért azok, akik kiásták és már idáig czipelték, mosolygó arczczal, még mindig alva és álmodva találták Berki Szabó Jánost. Körülölelte az ő mesgyefáját, a vén körtefáját, amit ki nem vágott volna a világ minden kincséért sem, amelyért életében először káromolta az Istent és az embereket s amelyet fejfájnak szánt. Elaludt rajta s oly jól esett neki ez az alvás, hogy föl sem akart többet ébredni belőle... Megfagyott.
