Felsőbányai Hírlap, 1908 (13. évfolyam, 1-27. szám)
1908-12-30 / 27. szám
IXLIIIE. évfolyam. Í37. szám. 1908. deczember 30, TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDÉN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVAN FERENC Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a szellemi részét illető köz'emények a szerkesztő címére Fel bányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 fillér. 1909. Utolsó napjait éljük a tűnő esztendőnek. Mig szemünk az elmúltak liszta képein nyugszik, vágyaink, terveink izgaló lángja, ereje hasztalan ostromolja a jövő átlörhetetlen homályát. Átélt örömünket, bánatunkat a lélek már fölszivta, boldogságunk vagy könnyeink forrásává váltak azok, de a jövőbe pillantani nem adatott meg halandó szemnek! Az emberi lélek legcsodálatosabb, legjólékonyabb rejtélye, a reménység biztatgat csupán bennünket ahhoz, ami előlünk el van takarva s amely titok lalán már a küszöbön felemel, vagy lesújt ! A természet munkája és pihenése egy éves. Az emberek is egy éves szakaszokra osztották fel az életet. Milyen óriás a kü- lömbség azért a természet s az ember között. A természet munkája mindig egyformán ismétlődik. Minden év egy teljes élet: keletkezésében, fejlődésében, virágzásában, gyümölcsében s elmúlásában. Milyen más az emberi élet! Mennyire mögötte marad a természetnek! Hány ember éri el azt, amit a természet minden évben végbe visz? A tökéletes kezdetet s a tökéletes véget, hogy amit a tavasz elhibázott, helyre hozza a nyár meg az ősz; hogy még a tél is már meleg takaróval dédelgeti a jövendő sarjadását! Boldog az az ember, aki egyszer végig küzdhet egy életet fejlődéssel, virágzással és gyümölcsökkel; hány év reménysége kell hogy beteljesedjék egy ilyen ritka, tökéletes munkához. De az emberek sokkal nagyobb részének nem ez a szép sors jut. Mikor még csak a tavaszi rügyfakadás bontogatja szárnyát a léleknek, letörik az ember. A nyári napsugár érlelő melege elsötétül s megdermed az összeroskadó halandóban. A teremtő erő gyümölcsének élvezetéhez le- pihenőt kidönti a fáradság s legjobb esetben hajlott gerinczczel, homályosuló szemekkel és elmével jul el a diadalmaskodó a pihenéshez, a hová a természet minden évben elér fagyosan dermedve halotti álomban, de a biztos feltámadás reményével! De ha az ember gyönge, hitvány váz is, vagy törékeny virágszál, annál erősebb, szilárdabb benne a remény, ez a leghűségesebb kisérő, támogató; ez a csoda művész, mely játszik a lélek húrjain, boldog álomképeket fest a szenvedőknek, letörli a nyomorultak könnyeit, könnyíti a gondot, a szivet, forróbbá teszi a szerelmet; ez a csábitó szivén, ki után vakon rohanva elhullanak a milliók. Az emberi élet apró szakaszainak választó pontján, az újévkor, mindenki elkészíti a zárlatot. Minden ember maga tudja legjobban, hogy mint teljesült a múlt év vágya, reménysége. A boldog reménységgel teli csillogó szemek a reménykedő ar- czok, a csüggedők fohászkodó sóhajai s a legnyomorultabb tördelő kezei újból a jövő titkos függönye felé irányulnak. És a függöny mögött a sors, a legnagyobb rendező már készíti a maga munkáját, jót, rosszat, válogatás nélkül, könvörtelenül. Dr. M. F. Hunyadi János .kiváltságlevele. »A régi jó Szirmai/ Antal beszéli Szatmár- vármegye esmertetésében (I. k. 257. 1. 1809); hogy Hunyadi János kormányzó 1452 ben Felsőbánya város határában található minden arany és ezüst bányákból a királyi felséget illető bért (urburát) a megyés római katholikus templomnak örökre ajándékozta bizonyos orgonáért, melyet itten létében a templomban megszeretvén, elvitetett Zólyom városába és amely ottan ennek ellőtte (1809. ellőtt) nem sok esztendőkkel elégett.» Az orgona elvitele okirat igazolta tény, de hogy éppen Zólyomba — a Hunyadi ellenes párt egyik középpontjába — hozatta volna, legalább is kétséges. Az érdekes adománylevél a hős vallásos és egyházias érzületén kívül a szép művészetek iránt tanúsított fogékonyságának is bizonysága — Mátyás királynak 1465-iki átiratáb Felsőbányán (a középkorban Medius Mons K zéphegy) a r. k. plébánia irattárában van magyar fordításban igy hangzik : »Mi Hunyady János a Magyar királys kormányzója, jelen iratunk tartalmánál fog adjuk tudtára mindenkinek, akit illet, hói mivel mi Középhegy városban a dicsőség szűz Mária tiszteletére alapított és épült tei plomból az orgonát elvitetvén azt a temploi tói elvitettük, ugyanazért mi ezen orgona ki pótlásául a fentebb nevezett templom pénz' rának gyarapítására az urbura összes jöved meit, melyek fentnevezett középhegy vár közönsége által az aranybányák után asszon pataki") kincstárunkban minden évben fizete dők, az előbb nevezett b. Szűz Mária tempi mának örök időre tartottuk adandóknak engedélyezendőknek, tehát adjuk, adományozz és engedélyezzük is jelen iratunk erejénél fog\ miért is erősen meghagyjuk és parancsolj jelen iratunk erejénél fogva nektek, a bírón, és esküdteknek és előbb irt Középhegy vár összes polgárainak, a jelenlegieknek tudniill és a jövendőbelieknek, kiknek ezekről tud másuk lesz, hogy mostantól fogva a jövőb az előbb irott urbura jövedelmeket a mondc templomnak és pénztárának és annak szü ségleteire minden évben teljesen és égéi ben mindenképen átadni és kifizetni kötelesi legyenek. Azonfelül nektek, kincstárok tis: viselőinek megparancsoljuk, hogy a fentebb polgárokat az általunk a nevezett templomn | adományozott urbura jövedelmeire nézve sem ürügy alatt semmiképen se merjétek akac i lyozni, mert mi a fentebb nevezett polgáro nak különös kérelmére a mondott jövedelm két az előrebocsátott módon a következén örök időkre az előbb irt egyháznak adtuk, e gedtük és engedélyeztük fizettetni. Külömb ne tegyetek. Ezek elolvastatván a benyújtó nak visszaadattak. Kelt Budán Szent Gál h valló ünnepe előtt való legközelebbi szomb ton az Urnák ezernégyszáz ötvenkettedik es tendejében.« (1452, okt. 14.) Közli: Rácz Miklós főgimn. tanár *) Nagybánya neve a középkorban. Az elmúlt év krónikája. Minden perc és minden óra Emlékeztet mulandóra; Karácsony esték. — Irta: ifj. Kárpáti Endre. — A tejutas, sötét ég szeretettel öleli át a fagyos földet és végignéz ezernyi csillagszemével a város kanyargó utcáin. Mikor a nap lenyugodott, tűzben égő sugarai majdnem eltévedtek a csomagokkal megrakott népsűrűségben; s most, mire a holdvilág feltolta hideg arcát, csak elámult az árva, üres utcák láttára . . . Csendes családi körben békés emberek várják a kis Jézus születését. Az asztalnál nyájas beszédű apa oldalán jóságos arcú anya ül, ölében a dúsfürtű, angyallelkü kis Erzsivel. A gyermek megilletődve, hízelgőén simul édes gondozójához; izgatottságát alig palástolhatja : vágyódik, remél, tervezget . . . A szomszéd szobából harangkongásu óra ütése haitik. Veri a hatot tisztes lassúsággal. Erzsi összerezzen, tekintetét az ajtó felé fordítja . . . belülről apró-csengő csendülésével hívják őket az angyalkák . . . Feltárul a szárnyas ajtó s a homályos szobába tündéries fény özönlik át. Repeső szívvel közeledik a gyermek az ékes karácsonyfához, lesütött szemmel vet keresztet ... aztán úgy kell körülvezetni, egyenkint mutogatni a magáét és bátorítani, hogy nyúljon a vadonatúj ajándékokhoz . . . A meglepetés némává teszi a beszédes ajkakat ; várni kell rá, mig újra megindul rajtuk a szó és elujságolja. '^mutogatja szülőinek a kis Jézus ajándékát. Ismét megoldódik lassan az az aranyos, pörge nyelv s a kis Erzsi együtt örül, kedvesen kacag a könnyes szemű, szerető szülőkkel . . . # Évek pörögnek le, mint rövidke nap . . . . . . Csúnya, zimankós idővel köszöntött be a karácsonyest. Goromba éjszaki szél fütyöl végig a csontravált vidéken ; hordja a havat fuvatag torlaszokba. Igazi december. Lelket sem látni a fagyos világban; mindenki meg tudja becsülni ilyenkora meleg, családi fészket. A mostoha télidő az, ami legjobban egymáshoz fűzi az embereket. Mintha csak kerülné a gyűlölet, irigység a fütött, lámpafényes szobákat: eltávozik a szivekből, messze ... a vészviharos éjbe s megder- medten szenved ki a halálos fuvalomtól. . . . Száz apró gyertya fényesíti be az ódon szobafalakat. Ott áll az asztalon a karácsonfa; szétterjeszlett ágai szelíden csillogtatják a rajtuk leomló aranyfonalakat. Ismerős alakok állják körül az Ur Jézus ajándékát; örömtől dobog becsületes, jó szivü, megremegő hangon biztatják gyermeküket, aki ragyogó szemmel, tétován néz a zöld fenyőgalyakra. — Eredj, lányom, Erzsiké! . . . Nektek is hozott valamit a Jézuska . . . Meghatottan tekint fel a lány, koromsötét szemeit félénken veti rá a mellette álló, daliás férfialakra; aztán odalép a karácsonyfához. — Keresse Feri is! . . . S azzal várja a két jó lélek, hogy megleljék gyermekeik, amit kérlek a Jézustól. Két arany karika, szalaggal összefűzve . . . Ott függ eg} apró ágon, betakarva balzsamos lombernyőv Karikák aranyból . . . végtelen boldogs symboluma. S a drága szülők mégis érzékei könyeket hullatnak . . . Előttük nemcsak örömj ez . . . Szivök nincs hiján minden bánatna Amig két lélek örökre egybeforr, addig ők < szakadnak egyetlen kincsüktől . . . S mégis, mily forró a csók, mit gyermekei nek osztogatnak. * Magas nőalak siet a gyér világitásu utca Kezében néhány kisebb csomag és — ha tehet — kibontott szárnyakkal repülne velük otthonát Fürge léptei csikorognak a friss, hófeh havon, fejét magas prémgallérjába huzza be, ma egyszerre megáll egy ház előtt és türelmetlen nyomja meg a kapu villanycsengőjét. Barna an férfiú ereszti be, kézi lámpással rávilágítva vásárolt egyet másra. — Siessünk, Erzsi, mert már igen várják . Ott benn utolsókat igazgatnak a karácsony körül; elrendezik: kinek mit szántak? ... Kük az apja büszkeségének a kis huszárruhát; amoi meg a babaágyat, képeskönyvet, sok-sok édess get, narancscsal, sok jóval. S mikor minden kész már: bebocsátják két apróságot . . . Nézik, hogyan lángol picii arcuk,, hogyan reszket ajkuk, mikor keresik szavakat. Minő mélyen elfogódnak, hogy tudna örülni. Nem győznek hová nézni, mihez kapn mit csodáljanak, melyiket mutassák . . .
