Felsőbányai Hírlap, 1907 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1907-04-24 / 9. szám
Felsőbányái Hírlap nőket s azok rendszeres törlesztésére való serkentés által őket mintegy rászoktatja a vagyongyűjtésre, amire máskülönben a szegény ember nem igen volna képes. Ez a kis pénzintézet az országos központi hitelszövetkezet kötelékébe tartozó Felsőbányái Hitelszövetkezet, mely meglehetős nagy vidékre is kiterjeszti működését e városon kívül s ezáltal mindig több és több szállal fűzi ide a föld népét, emelve ezáltal városunk forgalmát is. A hitelszövetkezet f. hó 14-én tartotta meg évi rendes közgyűlését Baumerth Károly bánya- tanácsos elnöklete alatt, ki már évek óta áll a szövetkezet élén, híven munkálva az intézet megerősödésén, ami az ő vezetése mellett fokozott mértékben halad előre. A közgyűlésen felolvasott igazgatósági jelentésből kiemeljük a következőket: 1906. december 31-én volt a szövetkezetnek 584 (552) tagja 680 (646) üzletrészszel, melyekre 20207 K 35 f (176434 K 45 f) fizettetett be. A betét- állomány 67968 K 74 f-t tett ki. (59455 K 25 f). A tagoknak váltóra 8144 K-t, kötvényre 138956 K 38 f-t, összesen 147100 K 38 f t (142311 K 50 f) adott kölcsön, ezeken kívül 2700 K külön jelzálogos kölcsönt. A kölcsönöket a központi szövetkezettől rendelkezésére bocsátott 54212 K 30 f rendes hitelből, illetve 2700 K külön hitelből folyósította. A tartalékalap volt az év végén 2596" K 28 f. A közgyűlés az alább közlendő mérleget és nyereségszámlát a felügyelő bizottság jelentése alapján elfogadta s a felmentvényt megadta. A mérlegben kimutatott 1606 K 61 f tiszta nyereségre nézve a közgyűlés elhatározta, hogy abból 10%, azaz 160 K 66 f a tartalékalaphoz csatoltassék, 845 K az üzletrészek 5%-os osztalékára, lO ’/o, azaz 160 K az igazgatóság, 5°|„, azaz 80 K a felügyelő-bizottság jutalmazására fordittassék, a fennmaradó 360 K 95 f pedig szintén a tartalékalaphoz csatoltassék. Ez idő szerint tehát a tartalékalap 2596 K 28 f -f- 160 K 66 f -f- 360 K 95 f = összesen 3117 K 89 f. A sorrend szerint kieső Szalai László, Papp János és Spáczay Gyula igazgatókat a közgyűlés újabb 3 évre megválasztotta, Imre Károly igazgató helyett pedig, ki időközben pénztárnokká választatott meg, a közgyűlés 1 évre Bugesch Károlyt választotta meg. A megállapított mérlegszámla a következő. Vagyon: Pénztári készlet . . 1020'82 K Váltókölcsön .... 8144'— » Kötvénykölcsön . . . 138956'38 » Külön jelzálog . . . 2700'— » Orsz. kp. üzletrészjegy . 600'— » Értékpapírok .... 30'— » Ingatlan ................................600'— » ös szesen 15205P20 K Teher: Befizetett üzletrészek . 20207'35 K Orsz. központi hitel . 54212 30 » » » külön hitel 2700 — » » > folyószámlán 1062'52 » Takarékbetétek . . . 6796874 » Tartalékalap .... 2596'28 » Fel nem vett osztalékok 44'42 K Letétek........................ 5298 » Átm eneti kamat . . . 1600'— » Tiszta nyeremény . 1606 61 » összesen 152051'20 K Nyeremény számla. Tartozik: Üzleti költségek leírásáért 1880'54 K Mérlegnek tiszta nyer.-ért 1606'61 » összesen 3487 15 K Követel : Kamatjövedelem . . 3487T5 K összesen 348715 K Az igazgatósági jelentésben () közé írott számok az 1905-i évi állapotot tüntetik ki. « / A bányász-sztrájk vége. A bányamunkások sztrájkja, mely Felsőbányán f. hó 3-án kezdődött, e hó 15-én megszűnt, amikor a sztrájkolok kivétel nélkül mindnyájan munkába állottak. El kell ismernünk, hogy midőn a kincstári bányamunkások munkabérök javítását szorgalmazzák, eberileg egészen jogos alapon állanak, mert a kétszeresen megdrágult életviszonyok között ma már ők sem élhetnek meg annyi jövedelemből, mint ezelőtt 10—15 évvel. Azt azonban eleitől fogva helytelenítettük, hogy méltánnyos kívánságukat mindjárt mintegy kierőszakolni akarták és a munkabeszüntetéshez folyamodtak a helyett, hogy illetékes helyen szorgalmazták volna helyzetüknek javítását. Erre ők azt mondják, hogy békés utón megkísérelték már sürgetni, innen el is küldte felettes hatóságuk a kérelmet, de az megrekedt egy további fórumon és sohasem jutott el a minisztériumhoz. Nem áll módunkban ellenőrizni az állítás valódiságát, de ha még úgy történt volna is, akkor sem kellett volna még sztrájkba lépniök, hanem küldöttségileg hívni fel a miniszter figyelmét sérelmeik orvoslására. Nem hiszszük, hogy ha ezt megteszik, a lehetőség határai között nem történt volna javítás. Most tehát békés útra léptek, amit családjaik érdeke és a város békéje szempontjából csak helyeselni lehet, s várjuk a minisztérium jóakaratának megnyilvánulását. Múlt számunkban e hó 9-ig jegyeztük a sztrájk történetét, most folytatjuk tovább. 10-én reggel 1 órakor egy század katonaság érkezett a város békéjének biztosítására Szatmárról. A hadfiak a piacon főzték menázsijokat naponta, szokatlan kinézést kölcsönöztek békés városunknak, amint teljes hadi felszereléssel végezték őrszolgálatukat. Kifogásolták a bányamunkások a fegyveres erő kirendelését, azt mondván, hogy ők békés emberek és nem szándékoznak a rendet megzavarni. Elhisszük, de egy 730 főnyi tömegben feltétlenül akadnak zavargók, akik után többen is indulhatnak, mérhetetlen kárt okozva másoknak és magoknak. Saját érdekökken is történt tehát, midőn a kavéremig ezen ügy mellett el nem hagyom. És mivel ezen szövetség a magyar nemzetnek javára (boldogulására céloz és szerkeztetett, mindenek felett a haza javát munkálodom s annak oltalmára igyekszem és valamint az confoede- ralt statusok közakarattal kötnek, rendelnek és végeznek kigondolható ok, félelem és tekintet nélkül nem csak megtartom, de minden erőmmel és tehetségemmel véghez vinni is igyekszem, és ezen esküvésemmel most is eltökél - lem. Isten engemet úgy segéljen. NB. A Clerus részéről inseváltatott ezen Clausula a mennyiben a romai catholica anya- szentegyháznak ellenére nem lészen. Mely hitünket, hogy e szerént egymás között le töttük annak nagyobb bizonságára ezen Confoederationalis levelünket a praelatusi és úri statusok maguk pecsétjeivel a többi pedig rész szerint vármegyéknek és királyi városoknak rész szerint (mivel némely nemes vármegyének pecsétjei az ellenség kezénél lévén vigore praesentium amitiltatnak, és az által az uj pecsétnek csinálására felszabaditottnak) azoknak deputatusi usualis pecsétünkkel és saját kezünk sutscriptiojával is megerősitettenek. Költ a Szécséni mezőben celebrált conventusunkból Sz. Mihály havának 20.napján 1705. esztendőben. Formula juramenti serenissimi principis. Én fejedelem Rákóczi Ferencz; úgymint a haza szabadságáért confoederált magyarország sta- tusi és rendéinek választott vezérlő fejedelme esküszöm az élő Istenre, ki atya, fiú, sz. lélek teljes sz. háromság egy bizony örök Isten, Boldogságos szűz Máriára és minden szentekre, hogy ezen magyar haza confoederált statusinak és rendéinek az ausztriai ház által megbánto- dott szabadságinak és törvényeinek helyreállítására ossz ve kötött és most is újonnan meg- erősittetett szövetséget, mint a tulajdon életemet úgy becsülöm, úgy tartom, azt felbontani vagy az ellen járni, titkon vagy nyilván sem keresek sem engedek; sőt teljes erőmmel és tehetségemmel azt segíteni, terjeszteni, ahoz külső confoederatusokat is keresni és köztünk való egyességet, mint ezen szövetségnek lelkét, kiváltképen megtartani de másokkal is megtartatni igyekezem. Ezen öszve szövetkezett magyarságot, hazánk szabadságának felvett ügyét el nem hagyom, igazán vezérlem és a coníoe- derait statusokat úgymint az egyházi urakat, kunokat, hajdú és mezei városokat, nemeseket szabad királyi városokat a nemes jászokat egy szóval az öszve szövetkezett magyarságnak minden nemesi, vitézlő hazánkért fegyverkező rendéit, hazánk köz törvénye szabadságában, igazságában kinek kinek approbált törvényes privilegiumit háborgatni sem kívánom, sem engedem, sőt azokban megtartani, oltalmazni tartozom ; nevezett szerint pedig a religiokból olykor származni szokott differentiáknak eltörlésére és az hitbeli egyességnek nevelésére fogadom, hogy az országban be vett három re- ligiot maga szokott törvényes szabadságában megtartom és másokkal is megtartatni; sőt valamint ezen confoederált statusokkal közakarattal köztünk és rendelünk, végzünk, azt nem csak megtartani és tartatni, de teljes erővel és tehetséggel véghez vinni igyekszem. Kire Isten engemet úgy segélyen a bold, szűz Mária és Istennek minden szentéi. tonai erő kirendelése az ilyeneket minden meggondolatlan lépéstől visszatartotta. Múlt számunkban azt irtuk hivatalos adatok nyomán, hogy a bányamunkások átlagos keresete ma is meg van munkaszakonkint 3 korona. Erre ők azt mondják, ha az igy volna, nem léptek volna sztrájkba, de szerintök jó munkás az, aki 2 koronát keres, a többség keresete ezen is alól marad. Bizonyára itt is, mint mindenütt, középen van az igazság, amit hozzá nem értő embernek nehéz kihámozni. 11-én Felsőbányáról Majdik István, Sinku- lák István, Apli János és Bálint Péter, Nagybányáról szintén 4 ember ment fel küldöttségileg a pénzügyminisztériumba, hova dr. Földes Béla országos képviselőnk vezette őket. Itt azzal leltek megbiztatva, hogy csak menjenek haza, álljanak munkába társaikkal együtt s várják be türelemmel ügyöknek igazságos megvizsgálását és a döntést. A küldöttek 14-én a délutáni személyvonattal érkeztek haza, tudtul adták munkástársaiknak a minisztérium válaszát s 15-én valamennyien munkába állottak. Azóta békesség van városszerte, helyreállott a régi nyugalom, csak benn a szivekben váltogatják egymást a kétség és remény s a közel jövőben várható megoldástól függenek a további fejlemények. A katonaság 18-án utazott el a délelőtti személyvonattal, csupán nagyobb számú csendőrség maradt a városon. Minden esetre meg kell gondolniok a munkásoknak, hogy a kincstár az ők létfenntartása érdekében tartja üzemben a bányákat s róluk atyailag gondoskodik, biztosítva nemcsak jelenőket, de a nyugdíj által jövőjüket is, továbbá hogy az ezüst árhanyatlása miatt a kincstár jövedelme is felette megcsappant. Azt se felejtsék el soha, hogy ha keservesen, sok fáradsággal s nélkülözéssel élnek is, őket mégis édes kötelékek fűzik e városhoz, mert hiszen ennek földjében pihennek apáik csontjai, ne tekintsék ezt tehát csupán kvártélynak, mint a hazátlan nemzetközi szociálisták, hanem annak, ami, szülőföldnek, hazának amelynek földjén sokszor szenvedni is édesebb, mint idegen földön, irigy emberek közt, földi javakban bővelkedni . . . Különfélék. Igazgató választás a részvénytakarékpénztárban. A helybeli részvénytakareknál Süssner Ferenc halálával megüresedett igazgatói állást f. hó 17-én töltötte be az igazgatóság, Farkas Jenő polgármestert választván meg egyhangúlag a díszes, de felelőségteljes állásra. Csak gratulálhatunk e szerencsés választáshoz a takarékpénztár vezetőinek, mert Farkas Jenő agilitása és kötelességtudása kellő garancziát nyújt arra nézve, hogy az intézet vezetése az eddig helyesnek bizonyult nyomokon fog előre haladni. — Választás után az igazgatóság tagjai az uj igazgató vendégei voltak a Koronában, hol lelkes pohárköszöntők keretében biztosították öt bizalmukról és szeretetükről. A barátságos összejövetelen, mely az esteli órákban ért véget, az intézet kötelékébe tartozókon kívül még Baumerth Károly, Pap Márton és Imre Károly vettek részt. Uj bányatanácsosok. Őfelsége a király Szel- lemy Geyza és Veisz György nagybányai m. kir. főmérnököknek a bányatanácsosi címet adományozta. Tanári kinevezések. A vallás és közoktatásügyi miniszter dr. Renc János h. igazgatót a nagybányai áll. főgimnázium rendes igazgatójává, Ince Lajos és Miskovszky Ernő tanárokat pedig a VIII. fizetési osztály 3 fokozatába nevezte ki. A Szatmárról kivezényelt század katonasággal f. hó 10-től 18-ig a következő tisztek voltak városunkban: Doskar Ferenc cs. és kir. százados, Karli István főhadnagy, Elstner Adolf főhadnagy, Rosti Rezső hadnagy, Straki József tiszthelyettes. A csendörség parancsnoka Raszler János csendörhadnagy. Váratlan pénztárvizsgálatot tartottak e hó 12-én a városi pénztárban a polgármester, közigazgatási tanácsos és a számvevő, amikor is mindent a legjobb rendben találtak. Dr. Fekésházy Gyula szatmári törvényszéki biró f. hó 10-én szivszélhüdés következtében hirtelen elhalt. Uj esperes. A nagykárolyi ev. ref. egyházmegye esperesévé Berey József ecsedi lelkészt választották meg. Nagybányán a városi képviselők választása f. hó I3-án tartatott meg. Jegyzőválasztás. A megüresedett komorzáni körjegyzői állásra f. hó 9-én egyhangúlag Berinde István helyettes jegyzőt választották meg. Nagy idők tanúja. Beregszászy Sámuel Nagybánya város egyik tekintélyes polgára, városi képviselő, volt negyvennyolcas honvéd elhalt e hó 10-én, 76 éves korában,