Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1906-10-10 / 21. szám
ZX.I. é-vfolyairn.Sl_ széixn.. 1006. Október ÍO. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szára ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések • Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A 1 ap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimé Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. A polgári fiu-iskola kérdéséhez.- Ez év szeptember 22-én városunk képviselőtestülete egyhangúlag elfogadta a tanácsnak azon indítványát, mely egy itt felállítandó polgári fiu-iskolára vonatkozott. Mondanunk sem kell, hogy a tanács indítványával ismét bebizonyította, miszerint megérti a kor intő szózatát, mert úgy a jelen, mint a jövő a polgári iskoláé s a városoknak idejében meg kell ragadniok az alkalmat arra nézve, hogy ilyen népoktatási intézeteket készítsenek. Kétszeresen kötelessége ez Felsőbányának . . . Az általános műveltség ma már oly követelmény, mely alól semmiféle pályán működő egyénnek magát kivonni nem lehet. Ma már szinte elértük azt a kort, midőn az apának szemébe nevetnek, ha azt az ósdi elvet hangoztatja: »A fiam nem akar tanulni, hát mesterségre adom!« Nagyon jól tudjuk, hogy az iparos-osztály boldogulni nem tudásának a főoka abban rejlik, hogy még a közelmúlt években is tulnyomólag a tanulás, a művelődés iránt fogékonysággal nem biró elemek lepték el az ipari pályát, amelyek miatt még a szakképzett és önművelésre hajló iparosok sem tudtak és nem tudnak ma sem érvényesülni. Szüksége van tehát a polgári iskolára minden olyan gyermeknek, aki nem akar kizárólag napszámosnak felnőni, mert ez van hivatva az elemi iskola által lerakott alapokon tovább képezni az ifjúságot s megadni annak azt az általános műveltséget, amelynek segélyével önképzését teljesíteni s azt hivatásának megfelelően betetőzni is képes legyen. Felsőbánya egy itt felállítandó polgári fiúiskolának egymagában is tudna évenként 50—60 növendéket adni, Nagybányáról szintén jönne ugyanannyi. A vidék is adna tizet, húszat, meglehet, hogy többet is. Lenne tehát a polgári iskolának 120 —140 tanulója. Ez az idegen-forgalom, a fogyasztás által tetemes jövedelmet jelentene, ha hozzávesszük még azt a költséget is, amit a helybeli lakosság megtakaríthatna gyermekei taníttatásánál. De az anyagi nyereségen kívül tekintélyes szellemi tőkével is gyarapodnának a tanári kar által, ami szintén méltánylandó egy vidéki városban, ahol az intelligens elemek szaporodása sokféle szempontból kívánatos. Azt a jó módot, amit városunk az ezüstbányászat hanyatlása által elveszitett, amelynek következtében évről-évre jobban pusztul a polgári elem, fokozatosan kell visszaszereznünk. Egy lépés volna erre nézve a polgári fiu-iskola felállítása is. De szükség van erre főképen magyar nemzeti szempontból. Csak mi — felső- bányaiak tudjuk igazán, minő harczot kell itt megvivni a magyarságnak évről-évre nfigyobb erömegfeszitéssel saját faji jellegének fentartásáért. Tudjuk, érezzük, hogy erőnk napról-napra kevesebb. Lépten-nyo- mon fel kell adnunk egy-egy darab területet a nemzetiségi Moloch javára, mely már a kertek alatt tátja rettenetes száját a magyar birtok elnyelésére! A nemzetiségi törekvéseket szolgáló bankok rendszeres munkát végeznek e vidéken s mindent elkövetnek, hogy a magyar birtok protegáltjaik kezébe kerüljön. Ez az oka, hogy itt a környéken sovány, csak legelőnek való földekért 4—500 koronát fizetnek holdanként, a jobb minőségűek pedig drágábban kelnek, mint a Bánátban! A falvak lakóinak ki van adva a jelszó, amit híven be is tartanak, hogy egy talpalatnyi földet sem szabad magyarnak eladni. Ok tehát nem adnak, csak vesznek, a magyarság pedig csak elad, venni még úgy sem tudna, ha módja volna hozzá. Egyik oldalról tehát a magára hagyatott magyarság, másik részről pedig a tervszerűig istápolt nemzetiségi áradat állanak szemben egymással. Nem nehéz kitalálni, hogy melyik részre dől a győzelem, ha csak fel nem nyilik a magyar kormány szeme i hogy megmentse, ami még menthető, addii mig nem késő. Magyar nemzeti szempontból van teh; szüksége Felsőbányának a polgári iskolát is első sorban, mint minden egyéb intés ményre, amelyek által erőssé, hatalmast tenni elsőrendű kormányzati kötelesség. A tanácsnak, mely a polgári fiu-isko elnyeréséért benyújtandó kérvény megszel kesztésével megbizatott, módot kell talá nia arra, hogy a közoktatásügyi tárcza le kés vezetője előtt feltárja Felsőbánya szc moru helyzetét, mely hasonlít az I. Ferdinán által magokra hagyatott várak helyzetéi s akkor talán . . . kérésünk teljesülni fo£ Városi közgyűlés. Rendkívüli közgyűlést tartott városin képviselőtestülete f. hó 5-én, melyre csupán k tárgy volt kitűzve : a különböző erdőterületeké levő magfák eladása ügyében megtartott árver eredménye felőli intézkedés, meg a szeptembt 6-án tartott vármegyei közgyűlés határozata vízműről alkotott szabályrendelet tárgyába Időközben még egy tárgy érkezett: a helybe bányakincstár beadványa a telefon-hálózat k egészitése alkalmával szükséges oszlopfák e helyezésének engedélyezése iránt. Farkas Jenő polgármester a közgyülé megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére Pt Márton számvevőt, Szigyártó József és Rette Károly képviselőket kérte fel, a hitelesítés hatá idejét pedig f. hó 10-ének d. u. 3 órájára tűzte 1 A Somoshegy, Vereshegy, Sármás Estörcz nevű vágásterületeken kihasználás engedélyezett 421 drb magtölgyfa eladására árverés f. hó 3-án tartatott meg. Beadatott írásbeli ajánlat: Wieder Lázár 29,561‘55 K- Salamon Márton 35,300 K-t, Roth Mihály 28,5' K-t; a Farkas-Porzsolt-Krausz czég 38,000 K- Reismann Herman 38,896 K-t; Steinfeld Lévy 34,000 K-t és Lord és Társa 35,520 K Ígértek az említett 421 drb tölgyfáért. A szobi árverésen legtöbbet Ígért a Reismann Herrn; czég; 39,250 K-t. A közgyűlés ezt az ajánlat fogadta el, mint a városi pénztárra nézve le, előnyösebbet. A karancsfalvi Romeo. — Irta: Vadász Lajos. — A kegyetlen sors Ángya Márton gazd’ uramat sem kímélte meg. Elvette tőle Marcsát, az ő hivséges élete párját. Márton gazda — az igazat megvallva — nem igen ütötte fejét a falba a gyászeset miatt, mert hát Marcsa nem volt az ő szive választottja. Becsülni megbecsülte ugyan a jámbort egész élete folyásán, mivel hogy az hitvestársi kötelesség. Mi tűrés, mi tagadás, abban is bizonyos volt, hogy Marcsa őt híven és igazán szerette. Ámde mit ér az, ha ő nem tudta szeretni. Nem szerette még pedig azért, mert mást szeretett világéletiben: Búza Rózáit, aki most már Baksai Sándorné. Ennél felejtette volt a szivét. Rózái azonban a Baksai Sándoréval cserélte ki. így történt meg a kénytelen-kelletlen házasság az ő részéről, nehogy azt gondolják a faluban, hogy neki még feleségnek való se kerülne. De a sorsába sehogysem tudott beletörődni. Sóvár szeme unos-untalan akörül a rozmaringos ablak körül révedezett, amelyen a bogárszemü Rózái szokott kitekintgetni úgy néha esteliden, amikor Sándor gazda hat czimeres ökörrel hajtat haza a tornyosi tanyáról. Hej irigyelte is Márton ezt a tömérdek boldogságot s azért nem bánta cseppet sem, ha az ő Marcsája él-e, vagy hal -e. Fránya dolog biz az; de hát ő nem oka semminek, csupán elveszett boldogságát kereste. S vájjon csoda lenne-e, ha azért: teszem Jutkát, Borcsát, talán mást is mindjárt a gyehennára ítélne? Bizony nem lenne az csoda, mert hát boldogságot keresni mindenkinek szabad. Kinek igy, kinek úgy, a maga módja szerint* Megtörtént hát, hogy még jóformán be sem gyöpesedett szegény Marcsa sirdombja, — Márton gazda már is Baksainé. háza kilincsét fogja. Haj! . . . nagy dolog is Uram Istenem az igaz szerelem. Hát még akkor, ha azt, akit igazán szeret az ember, másnak ölelő karjai közt pihenni tudja. Nem tudta szilaj lelkét megnyugtatni, lecsendesiteni, hogy az a gyönyörű vászoncseléd másnak és ne neki osztogassa csókját, forró ölelését . . . Rózái igazán nem tudta, hogy mit is tegyen, amikor Márton gazdát házánál szemtől- szembe látta. Mindenkit várt, csak Mártont nem s azért nem tudta eltalálni, hogy mi hozhatta hozzá ezt az embert, De sokáig nem maradt kétségben, mivelhogy Márton hamarosan kirukkolt jövetele czéljával. Megsodorta jobbra-balra bajuszát s aztán lángbaborult arcz- czal mondá: — Tudod-e Rózái, hogy én téged még mindig szeretlek ? Rózái erre a néhány szóra annyira meg- ütődött, hogy szeme-szája nyitva maradt . . . — Úgy bizony ! Nem is szerettem mást soha, csak tégedet és úgy ég utánad a lelkem, mint a zsarátnok. Ej, hogy is nem lettél az i feleségem ? Milyen takaros viganót vette volna . . . Rózái most már tisztán látta, hányad; áll a dolog. Legyőzte rémséges nagy feljndul sát és csillapitólag mondott néhány szót Mártó nak. De hát ez csak olaj volt az amúgy nagyon lobogó tűzre. — Azt mondod nem lehet? Dehogy ne lehet! Add nekem felét, ha annyit nem, b harmadát azoknak a csókoknak, amiket ura nak szánsz és én annyival is boldog, elégedt leszek. Még háládatos is leszek érte, mint hűséges eb, aki gazdájának kezét a száraz kényt hajért is megnyalja. — Mit gondol Márton az Isten szerelmét — szólt Rózái hátrahuzódva — Baksai Sánd hites felesége soha sem tudná ezt megesel kedni. Verje ki a fejéből ezt a bűnös gondol tot. Nem, nem tehetem meg, amit tőlem kiv; s nem is tenném meg soha. Menjen haza Mt ton gazda és felejtsen el engem örökre. — De nem addig a’ szentem — mon Márton fokozott epekedéssel. — Három áldc esztendőn át elfojtottam magamban az én r< tentő nagy vágyakozásomat. Most már ne tudok, nem bírok tovább várni. Tudd meg,! ellenállasz, akkor egy az Istenem, én rossz nagyon rosszat teszek. Olyat, hogy hetedt országban hire megy. Rózáit iszonyúan megrettentették ezek komor és könyörületet nem ismerő szavt
