Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1906-01-31 / 3. szám

ZX1I_ évfolyam.

3_ széircL.

1906. Ja.xru.á.3? 31.

yy f

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMÜ LAP.

MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN.

Előfizetési.ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona pj Egyes szám ára 20 fillér.

Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők.

' A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimérc Felsőbányára küldendők.

• HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK.

Miért nem végállomás Felsőbánya?

(A vasúti igazgatóság figyelmébe.)

A múlt év julius 15-én életbe léptetett menetrend szerint közlekedett Nagy- és Felsőbánya között két szomszédos forgalmú vonat: az 5217. sz , amely indult innen este 8 órakor, érkezett Nagybányára 8 óra 33 perczkor és az 5218. sz., mely Nagybányáról este 8 óra 53 perczkor indulva, ide 9 óra 32 perczkor érkezett. Azért Írjuk e sorokat múlt időben, mivel ez a két vonat 1-től megszűnik a két

város k$B0tí közlekedni, tehát mire e sorok tartalma-- a fcközbnség; között elterjed, az emlitetr,^i'*ygj)at már. csak a múlté lesz. Csöndés részNét és köszörűk mellőzése kéretik. Nekünk igazán nincs okunk megsiratni őket, mint a magyar nemzetnek nem volt oka II. András halálán könnyeket hullatni . . .

Hanem, ha e két vonat közlekedésének beszüntetését nem sajnáljuk is, annál nagyobb Felsőbánya közönségének sérelme, midőn tűrni kénytelen azt az abszurd és nevetséges állapotot, hogy a Szatmárról este 7 óra 23 perczkor induló 5114. sz, vonat csak Nagybányáig jön; viszont az 5211. sz. vonat reggel nem indul Felsőbányáról. hanem csak Nagybányáról. (5 ó 25 p.) Erre a két vonatra nézve tehát nem Felsőbánya a végállomás, hanem Nagybánya. Hogy az igazgatóságot mi indította a menetrend ilyen igazságtalan és botrányos megváltoztatására, még csak nem is sejtjük, annyit azonban tudunk, hogy ez nekünk határozottan kárunkra van,

Utóvégre is Felsőbánya város nem azért hozta meg a legmesszebb menő áldozatot a vasút építésére, hogy csak Nagybányával legyen meg az összeköttetése, hanem hogy Szatmárral és közvetve az egész országgal jó és olcsó összeköttetést nyerjen. De már ez a mostani állapot, ha némi optimizmussal nevezhető is jó összekötte

tésnek, azt mindenkinek, még az igazgatóságnak is el kell ismernie, hogy olcsónak egyáltalában nem mondható.

Igaz ugyan, hogy a szatmári gyorsvonathoz és gyorsvonattól pompásan közlekedhetünk az 5201. és 5202. sz. vonatokkal, de ezekkel mitsem érünk, ha Szatmá- ron is van végezni valónk, mert a két vonat érkezése és indulása között csak 1 óra 5 perezünk van ott d. u. 1 óra 50 percz- töl 2 óra 55 perczig, amikor sem hivatalban, sem másutt nem végezhetünk semmit. Szatmárral és az odáig terjedő vidékkel való összeköttetésünkre marad tehát az 5211. sz. vonat, mely csak Nagybányáról indul, tehát odáig kocsit kell fogadnunk, mint a vasút nélküli világban tettük és az 5214. sz., amely csak Nagybányáig jön, tehát attól is kocsival kell hazajönnünk. Vagy pedig megyünk az 5213-assal délután, meghálunk Szatmáron és jövünk az 5202-sei este 6 óra 9 perczkor. Mindkettő egyformán fárasztó és költséges.

Nézetünk szerint a mostani rósz állapotot jó akarattal meg lehet változtatni és ezt a jó akaratot mi méltán várjuk az igazgatóságtól . Mindenek ^ctóti az 5211. és 5214. sz. vonatokat Felsőbányáról kell indítani és Felsőbányáig járatni. A most beszüntetett két vonat bizonyára csinál annyi üzemköltség megtakarítást, ami ezeknek a vonatoknak Felsőbányáról és Felsőbányáig leendő közlekedését fedezni fogja. Igaz, hogy a reggeli 5211-sel innen alig fog sok ember utazni, de az 5214-sel már fognak, mert elkésett utas mindig lesz, akik az 5202-sel nem jöhetnek haza, ha az 5214-es kevés közvetlen utast szállítana is.

De azt hisszük, hogy az igazgatóságot Felsőbányával szemben nem is a rideg ha- szonhajhászat kell hogy vezesse csupán, hanem a méltányosság is Eljön még az az idő, hogy az a vasút sokkal több hasznot fog produkálni, mint most, majd, ha a fer- nezelyi szárnyvonal kiépül. Ne foszsza hát

meg az igazgatóság addig se a mi közönségünket a csekély áldozattal nyújtható előnyöktől, hanem legalább ez év május 1-re orvosolja érzékeny sérelmünket s legyen Felsőbánya minden vonatra nézve végállomás !

Vízvezeték és tűzrendészet.

Irta: Tury József,

a rniskolczi önk. tűzoltó-egylet parancsnokságának tagja, Borsod vármegye tűzoltó tanfolyamainak előadója.

Városok életében és fejlődésében kétségkívül egyik legfontosabb tényezőt képezi a tiszta és jó ivóvízzel bővelkedő é? jól működő vízvezeték. A mindennapi élet szakadatlan versenyében gonddal és fáradságos munkával bőven megterhelt embernek valósággal Isten áldása, ha az egészségének fentartására szolgáló ivóvízért nem kell külön fáradságot kifejtenie, hanem az lakóhelyének állandó tartozékát képezi s csekély anyagi áldozatért minden időben bőven használatára áll.

Alig sorolhatók fel mindazon előnyök, melyek egy jól sikerült vízművel kapcsolatosan egy városra nézve számításba jöhetnek. Közegészségi fontos rendeltetése mellett azonban minden bizonynyal mint tűzbiztonsági tényező érdemel első sorban figyelmet a vízvezeték.

Ahol emberek laknak, különféle alakban mindenütt jelen van a tűz is. A tűz mint természeti erő áldása, minden háznak, felvirágozta- tőja, fejlesztője helyes felhasználás mellett az iparnak és kereskedelemnek: de elpusztitója is lehet egész városoknak, ha túllépi az alkalmazására kiszabott határ korlátáit.

Ezért a tűz — bár kutforrása, alapja minden haladásnak — az ellene való védekezés tekintetében állandó harezot is jelent az emberiségre nézve.

A védekezés szükségességét az első tüz- veszedelern teremtette meg. A tűz alkalmazásával azonban fokozatosan fejleszteni kellett a védekezési módokat is: igy alakult ki ebből az állandó harczból a mai tűzrendészet.

A tűzrendészet ma már műszaki ismeretekre alapított külön tudomány-ágat jelent s benne foglaltatnak mindazon intézkedések s ismertetések, melyek a tűz káros pusztításainak elhárítását czélozzák.

Azzal azonban tisztában voltak már régen, hogy az ember nem érheti be annyival, ha a kiütött veszedelem hatását, tőle telhetőleg csökGyörgy Aladár.

1844 — 1906.

A folyó évi január 16-án elhunyt nagyhírű iró: György Aladár egyik tanulótársa Melegh Albert református lelkész a következőket irja lapunk számára a boldogultról:

»György Aladárnál nem tudtuk : mit csodáljunk inkább diák korában, nagy szorgalmát-é, vagy emberszerető, nagy szivét. Debreczenbe 1865-ben jött theologusnak s mindjárt feltűnést keltett gyönyörű feleleteivel. Midőn egy alkalommal a történelemből felelt, sokkal terjedelmesebben, mint a tankönyvben írva volt — a történelem nagyhírű tanára: Ladányi Gedeon ezt a megjegyzést tette: »Igazán gyönyörűséggel hallgattam:« Általában vetélkedett a tanulásban későbbi sógorával: Gergely Károly volt nagybányai református pappal s mindig második kitűnő volt.

De sokkal inkább kitűnt jó szivénél fogva a mások segítésében. Egy régi barátja : Abra- hám László, jelenleg debreczeni ügyvéd, ki Szatmárról a hetedik osztályból elment Olaszországba, a Garibaldi magyar légiójába, midőn a légió feloszlott, hazafelé tartva bejött Debreczenbe, hogy meglátogassa régi barátait: György Aladárt és Gergely Károlyt. Ez alkalommal kifejezte azon óhajtását, hogyha bevennék az iskolába, szeretné tovább folytatni félbeszakított tanulmányait. György Aladár addig járt a püspökhöz és a tanárokhoz, mig végre sikerült Abrahámot beíratnia a benevolus auditornak. Lakásra a maguk kis kunyhójába fogadta, ott laktak aztán hárman, az egy embernek is szűk kis szobában. Lakása tehát volt már az ex garibaldistának, de nem volt mit ennie. György Aladár úgy segített rajta, hogy átadta neki a maga konviktusát, ő maga pedig pár hónapon keresztül sorban meghivatta magát ebédre városi ismerősei által, mig végre sikerült neki barátját egy városi tanácsosnál írnokul elhelyezni, miáltal további sorsa biztosítva volt.

Egy karácsonyban legátus volt Szováton. Már akkor is melegen érdeklődött a nevelésügy iránt s ezen nemes hajlama által vezettetve elment az ottani iskolába. Ott időzése alatt megtetszett neki egy értelmes fiú. Kapaczitálta a gyermek atyját, hogy a fiút vigye be Debreczenbe diáknak. Az egyszerű ember nagyon megörvendett, hogy a legátus ur oly szépen nyilatkozott gyermeke tehetsége felől, de egyszersmind kijelentette, hogy szegénysége miatt fiát nem viheti Debreczenbe. György Aladár azonban nem elégedett meg a tagadó válasszal, mint a legtöbb ember tette volna, hanem bevitette Debreczenbe, ott időközben is szerzett

számára konviktusi ellátást, ruhát vett neki és taníttatta. Ennek a fiúnak a neve az idő távolsága miatt már nem jut eszembe, de tudom, hogy azután is tovább tanult.

Egyszer nagybátyja — György Lajos né- metii református pap — Aladárnak, mint árva fiúnak, egy öltözőf;szép ruhát küldött, kérve, hogy fogadja el. O a ruhát köszönettel visszaküldte, azt írván nagybátyjának: »ha segíteni akar az árvákon, testvéreimnek küldjön ruhát, én már megkeresem, amire szükségem van.« Kérdeztem tőle: »Honnan keresed meg?« Mire ő felmutatott egy hírlapba szánt czikket s azt mondta, hogy ezért is pénzt kap, ha beküldi. Nehány nap múlva a czikk csakugyan megjelent és ő tényleg pénzt kapott érte.

1866-ban supplikáltunk. O Komárom vidékén járt. A természettudósok akkor Pozsonyban tartották vádorgyülésüket, mi felhasználtuk az alkalmat s szintén természettudósoknak adva ki magunkat, részt vettünk azon a gyűlésen. Onnan elmentünk Bécsbe, hol nyolez napig nézegettük a nagy császárváros kiválóbb nevezetességeit.

György Aladár ifjú korához képest nagyon komoly, sőt czinikus is volt. Diák mulatságokban nem vett részt, csak tanult, mindig tanult. — Egyszer befüggönyöztük az ablakát, hogy ne tanulhasson. Nem szólt semmit,