Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1906-03-14 / 6. szám
MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 koro a Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Márczitis 15. Ötvennyolcz évvel ezelőtt lángbetiikkel irta be nevedet Klio a magyar történelem könyvébe márcziusnak halhatatlan emlékű Idusa. Azóta sokszor jelentél meg koszorúba fonva, mint dicső eszménye a népszabadságnak — es ma . . . gyászkeretbe kellene foglalnunk szent nevedet, ha ki akarnék fejezni honfiúi fájdalmunkat, mert „Rósz időket élünk, rósz csillagok járnak . . .« Nem hivatásunk nekünk e helyen hazánk politikai dolgaival foglalkozni, de a fájdalmas aggódás mégis kitör szivünkből, ha emlékezünk az első márcziusra, melynek nyomában a szabadság virága kelt ki és ha a lélekemelő múltról a szomorú jelenre esik tekintetünk, midőn a napot sötét felhők takarják . . . Nem hisszük, hogy volna még egy nép széles e világon, mely abban találja fő- büszkeségét, hogy pártokra szakadva küzdjön saját vére ellen, megölve ezzel igen gyakran a haladás szellemét. Ez nekünk különleges nemzeti tulajdonunk. Sok vér, tenger könny és számtalan sirhalom jelzi rónán és bérczeken az ősi magyar jellem : a pártoskodás áldatlan nyomait. A történelem minden lapja tele van Írva eseményekkel, melyekből nem hiányzik a visszavonás szülte gyászos eredmeny : nemzetünk megalázása, pusztulása. És ez a nép ezer év tanulságain még nem tudott okulni, még nem tanulta meg a különben mindig tiszteletreméltó egyéni véleményt alárendelni a közboldogságnak, nem tudja megállapítani a határt, melyen túl el kell némulnia magánérdeknek és véleménynek, hogy mindnyájunk I féltett kincse: a haza boldog lehessen. f Csak nagy események, súlyos szenvedések tudnak bennünket egygyé forrasztani. Él még bennünk pogány elődeink féktelen szabadságszeretete, amely nem tud eléggé hozzá simulni a modern nemzetek törekvéseihez, amelyek a szabadság védelmében és annak biztosítása körül kifejtett küzdelmeikben épen oly hidegvérrel állanak csatasorba, mint nomád elődeink állottak, midőn a harczi kürt riadó zúgását hallották. A jelen nagy eseményei, az országszerte megnyilvánuló feszült állapotok tehát mig egyrészről súlyos aggodalomra adnak okot minden igaz hazafinak, másfelől azt a biztató reményt élesztik a szivekben, hogy betelik nemsokára a mérték, mely után egygyé forrnak a szivek a haza boldogi- tására és az egyesült nemzeti erő lerázza magáról a lidércznyemást, mely időnkint a haza testére nehezül . . . Ma, midőn a felvilágosodás, a folytonos haladás, a gőz és villany korszakát éljük, lejártak már a*.ók a szomorú idők, mikor az igazság megvédelmezésére a fegyver volt a leghathatósabb argumentum. Eszmét kell szembe állítani az eszmével, gondolatot a gondolattal. A szellem immár megszokta a szabad repülést, azt többé nem lehet visszakényszeriteni elhagyott börtönébe. A műveltség létráján feljebb és feljebb emelkedve vívhatjuk csak meg azt a nagy küzdelmet, mely ezeréves alkotmányunk oltalmazását, fejlesztését, vagy hatalmas és gazdag nemzetté fejlődésünket czélozza. Az szereti ma igazán hazáját, ki a nép műveltségének emelésére törekszik, mert csak szellemileg független nemzet érheti el az önállóságot minden tekintetben. Ha tehát megnehezedett is az idők viharos járása felettünk, kétségbe esnünk nem szabad. Előttünk a nemes czél, az értelem fejlesztése tudományban, gazdaságban, iparban, kereskedelemben, csak nem szabad ellankadnunk ezeknek művelésében. Hozzon bármit reánk a végzet, a tudományt, a képzettséget elvenni senkitől sem lehet, mert ez a valódi szabadság: a szellem szabadsága. Ennek birtokában oly erővel rendelkezünk, ami felülmúlja a hadseregeket. Zajtalanul, csendesen ünnepeljük ez évben a szabadság ébredésének emléknapját, de ha lelkűnkben él a törhetetlen akarat a munkára, nem esünk kétségbe soha, mert mienk az élet, mienk a jövő. Legyünk tehát egyetértők a tettek mezején s kiderül felettünk az ég! A felsőbányái műkedvelők. — Irta: Farkas Jenő, — I. Azért nem irom »műkedvelő társulat,« mert az összes iratok között, melyeket néhai Csausz Tivadar özvegye a városházára beküldött megőrzés végett, nem találom nyomát annak, hogy a műkedvelőknek alapszabályaik lettek volna. Ennek daczára a felsőbányái műkedvelők kivált a 60-as évek közepén olyan derék munkát végeztek, hogy a városnak majd megirandó történetében föltétlenül meg fog kelleni emlékezni működésűkről. Én a meglevő iratokat rendeztem s azokat az adatokat, melyek az iratokban foglaltatnak s melyekre magam is emlékszem, közölni fogom. Közölni fogom az eleinte meglehetősen száraz adatokat azért is, mert az én kedves Kárpáti Endre bátyámnak, feledhetler. tanítómnak Ígéretét birom, hogy ö az én száraz adataimat visszaemlékezéseivel ki fogja egészíteni. Márczius 15. Márrzius tizenöt: Szabadság hajnala, Milliók reménye, szabadulás napja 1 Tiszta kék egeden feltűnt szivárványunk Beh hamar beborult, hamar befedte a Feledés fátyola I Ma 58 éve mozdult meg e nemzet, Száznegyven év alatt vett egy lélekzetet. Ma irta Petőfi azt a hires verset, Hogy saját vérünkkel kivívhatjuk mi még Függetlenségünket. És az egyetértés és a remény maga, A nemzet szivébe lángra gyuladt szikra Csodákat teremtett. Ne szégyeld, nemzetem, Nincs történetednek, múltad és jelenednek Ennél fényesb lapja. Most nincs egyetértés, mi akkor meg vala, Gyermek az Anyáért, -r ha kellett meghala. Most a testvér harcz foly ... az Anya is szenved Száz sebtől is vérzik ... És nem száll le közénk A béke angyala! Mostan is vihar dúl. Borús a láthatár, Bár merre tekintek : villámok fénye jár. Nehéz lett felettünk az idők járása ! . . . Sötét felhők fátylán nem szövődik átal Biztató fénysugár. Dúl a vihar. Láttán elborul a lelkem, Itt állok szivemben fájdalommal telten. Látván a széthúzást, az egyet nem értést, Hogy tán vészt akarnak — fiai a magyarnak Elszorul a szivem. Szenteljünk egy perczet a múlt emlékének, Riadjon fel ismét a győzelmi ének. A szó, a tett, a dal, a zene húrjai Régi dicsőségnek, elfeledt hős tettek Édes visszhangjai. Küldjünk egy mély sóhajt a vértanuk sírjára Egy másik mélyebbet Kossuth sirhalmára. Sírva, vigadva is gondoljunk csak arra, Hogy — bár, most sötét van, virradat derül még A szegény magyarra. _____ pap Márton Bú csúztató. — Nyisztor István koporsójánál. — Irta és elmondta; Pap Márton. Szeretett Kartárs! Lelked immár fölszállt a szellők szárnyán a Teremtőhöz, hogy elvegye az örökélet koronáját. Csupán a fájdalmaktól meggyötört testedet magában záró koporsód van előttünk még pár perezig. Mielőtt porhüvelyedet visszaadnánk az anyaföldnek : engedd, hogy megállítsalak végső utadon. Hadd, hogy az örökre elválás fájó per- czében néhány rövid, de szívből fakadó szóban búcsút vegyek tőled a városi tisztikar nevében, melynek sok ideig kiváló munkása, dísze, oszlopos tagja valál. Megindulva, meghatottan álljuk körül koporsódat; mert csak most, az örökelválás perczében, érezzük igazán, hogy benned, az örökre távozóban, kit, mit és mennyit veszítünk! Ez hát a vég? Ez az életküzdelem jutalma? Ezért küzdünk hát oly szivszakadva, hogy magában zárjon egy szűk koporsó, eltüntessen egy sirgödör? De tudva azt, hogy a földön minden múlandó: belenyugszunk a halál gondolatába, melyszerint egykor rni is a sírba szállunk. De amint nincs oly sötét éjjel, amely ne bírna egy kis halvány fénynyel, a mindnyájunkat lesújtó fájdalomban is van egy némileg megnyugtató, fölemelő érzés és ez az, hogy szeretett családod anyagi helyzetét biztosítottad. Hiszen családodért éltél, haltál. A család szere- tetében pedig az a varázserő rejlik, melyszerint — bár tudjuk, hog} az élet a bölcsőtől a koporsóig csak egy arasznyi — mégis érdemesnek tartjuk a létért való küzdést. Megadatott neked, hogy elérjed életed végczálját. Családot alapítottál. Nemes életed folytatását megláthattad gyermekeidben, akiket neveltél, taníttattál s már csaknem szárnyukra bocsátottál. Élvezhetted az élet-küzdelem jutalmát, szorgalmad gyümölcsét. Hisz’ olyan valál, mint a pálma, amely mentül több teher nehezedik rája, annál szebb és több gyümölcsöt terem. A család és a közjó érdekében hasznossá tetted életedet s igy betöltötted embertisztedet. Nem éltél hiába ! Es most te, tevékeny szellem, te fáradhatatlan munkás, aki úgy a családod, mint a közjó érdekének odaadó szolgálatában futottad meg I
