Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1906-02-14 / 4. szám

Felsőbányái Hírlap.

Szőke Károly ny. ezredesnek a kért csekély földterületet a közgyűlés díjmentesen adta fel.

Reismann Hermannak a hámor előtt, a vasúttól az ő fürészgyáráig elterülő iparvágány és munkásházak építésére kért területet négyzet méterenkint 50 fillér árban határozta feladni a közgyűlés.

Boczor János és özv. Fischer Ferdinándné részére nyugdíjaztatásuk esetére teljes fizetésük állapíttatott meg nyugdij gyanánt.

Dókher György és társainak a kért dülőut akként engedélyeztetett, hogy ezután az ut javítási költségeihez földadójuk arányában kötelesek hozzájárulni.

Petrás Illés, Horváth Mária és özv. Szabó Lajosné, szül. Polácsek Ilonát felsőbányái illetőségűnek nem ösmerte el a közgyűlés.

Elnöklő polgármester ezután örömét fejezte ki a felett, hogy a képviselők oly szép számmal jelentek meg s továbbra is hasonló érdeklődésüket kérve, a közgyűlést berekesztette.

A részvénytakarékpénztár közgyűlése.

A felsőbányái részvénytakarékpénztár f. hó 4-én d. e. 11 órakor tartotta meg — mint azt előre jeleztük — Szüszner Ferencz igazgató elnöklete mellett, a részvényesek élénk érdeklődése mellett, 15-ik évi közgyűlését. Az igazgatóság által összeállított s a felügyelő-bizottság által is felülvizsgált zárszámadás kinyomtatva minden részvényes kezében lévén, közgyűlés azt — idő kímélésből — felolvasottnak tekintette. Örömmel vette tudomásul, hogy immár az alaptőke jóval felül haladta 3-szorosát, a mellett, hogy évenként — most is — 16 kor. osztalékot ad részvényenként. Az idén a tartalékalap 5000 koronával, a nyugdíjalap mintegy 1500 koronával gyarapodott. Készséggel adta tehát meg a közgyűlés mindaz igazgatóságnak, mind a felügyelőbizottságnak a felmentvényt. Jegyzőkönyvet vezeti Háder Ferencz. Hitelesítik Nagy Lajos és Berno- vits Emil.

Ily felemelő mozzanat közt emelkedett szólásra Nagy Lajos, egyik igazgatósági tag s körülbelül ezeket mondta:

Igen tiszrelt közgyűlés! Másfél évtized repült el immár felettünk. Azt sem tudjuk, hová lett az a 15 esztendő. Annyi bizonyos, hogy bemerült a múlt nagy tengerébe. S a múlt Óceánja egy drága gyöngyöt hozott felszínre. Itt van a zárszámadás, ez mutatja a szép eredményt, miként futotta az intézet 15 éves pályáját. Kiknek van ebben részök ? Mondhatjuk, hogy sokan kérhetnek részt. Mindenesetre oroszlán rész illeti a Nagyságos Igazgató urat, ki kezdettől nagy tekintélyével, befolyásával s kiváló szakértelmével emelte ezt mostani magaslatára, ki szeretetre méltó modorával, ügyes tapintatával intézte a dolgokat mindég úgy, hogy ez intézet falai közt 15 éven át a béke, az egyetértés soha meg nem zavartatott. Hála és köszönet érette. Nagy része van a mélyen tisztelt ügyész, Stoll Béla urnák is, ki fényes tehetségével nem csak mint igazgatósági tag munkálja ennek érdekeit, de főleg mint ügyész a vitás kérdéseket intézi állandóan.

úgy, hogy a takarékpénztár érdekei soha csorbát nem szenvednek. Része van a tiszta kezű tisztviselőknek; része a szorgalmas, lelkiismeretes, mindenre kiterjeszkedő felügyelő-bizottságnak, az igazgatóságnak, sőt része van a kisebb s nagyobb tőkéiket elhelyező betevőknek, a hitelt igénybe vevő kölcsönzőknek. Ezeknek együttes működése teremtette Isten után a kívánt eredményt.

Ezek örvendetes, felemelő dolgok.

De igen tisztelt közgyűlés 1 Ha háládatlan- ság bűnébe nem akarunk esni, ki kell figyelmünket terjeszteni egy sajnálatos körülményre. Nagy része van az intézet virágzásában szeretve tisztelt aligazgatónknak, ki eddig mindég itt vala, ki az igazgató urnák is a szószoros értelmében, jobb keze, ki nagy emberismeretével, buzgalmával tevékenykedett ennek javára. S most — fájdalom — betegsége akadályozza, hogy itt jelenlehessen közöttünk. Gyengélkedése felett fejezzük ki őszinte sajnálatunkat és kérjük az Istent, hogy drága egészségét adja vissza, tartsa meg őt a jó Ég ez intézetnek is javára beláthatatlan időkig.

A közgyűlés igaz szívvel s helyesléssel fogadta el az indítványt

Ezután Farkas Jenő felügyelő-bizottsági tag a nehány hete jobblétre szenderült Konczvald András igazg. tag érdemeit méltatta s indítványához egyértelemmel járult a közgyűlés, halála felett részvétét nyilvánítja s ezt a legközelebbről érdeklett családtagokkal jegyzőkönyvi kivonaton tudatja.

Ezután következett azigazgatóságés felügyelő- bizottság újonnan megválasztása, 3 éves megbízatásuk le is járván, de meg az igazgatóság számban meg is apadván, uj választásra volt szükség.

Igazgatósági tagok lettek: Bradofka Frigves, Lévay Károly, Likker Károly, Nagy Lajos, Obla- tek Béla, Nyisztor István, Stoll Béla, Szüszner Ferencz, Zakariás István eddigiek. Újak lettek beválasztva: Dr. Csausz Károly, Gábor Sándor, Mikola Gyula. Felügyelő-bizottsági tagok: Berno- vits Emii, Farkas Jenő, Háder Ferencz, Dr. Szo- kol Pál. Mind az igazgalóság, mind a felügyelőbizottság egy értelemmel s akarattal.

Továbbá kimondta a közgyűlés, hogy már más évben is nyilvánított óhajához képest az eredetileg 100 koronás névértékű részvényeket 200 koronára emeli, még pedig a részvényesek minden hozzájárulása nélkül úgy, hogy az alaptőkének megfelelő 40t)00 azaz negyvenezer kor. póttartalékot használja fel e czélra.

Végül Stoll Béla igazgatósági jutalékát is felajánlván, indítványozza, hogy az intézet 200 koronát adjon a kaszinóban szerzendő zongora vételi költségéhez. Közgyűlés az ügyész ajándékát köszönettel fogadja, a 200 koronát a maga részéről is felajánlja, de hogy ez összeg zongora vételre, vagy tán házalapra adassék-e annak elhatározását a takarék vezetőségére bízza. Farkas Jenő kaszinói elnök az adományozásért köszönetét nyilvánít.

Gyűlés után következett Szüszner Ferencz igazgató s minden tiszteletre méltó neje által, mint minden évben, úgy most is adott gazdag ebéd. Mondani se kell, hogy a lucullusi lakomán ! a jó munkát végzett díszes társaság a legjobb hangulatban töltötte késő délutánig az időt. A

házi úrnőre és urra felköszöntőket mondtak: Farkas Jenő, Stoll Béla és Nagy Lajos. A házi ur pedig vendégeit köszöntötte. Azon általános óhaj között oszlottunk el: Vajha a mi igen tisztelt igazgatónk élne évtizedeken át, hogy tekintélyével soha ne engedné intézetünket sem erkölcsileg, sem anyagilag sülyedni. De mindinkább magasabbról magasabbra emelné.

—gy —s.

A laczfalusi rablógyilkosság.

Múlt hó 28 án este 10 órakor agyon verték Horváth Danyilla laczfalui lakost a laczfalui országúton, midőn Felsőbányáról hazafelé tartott. A gyilkosság a falutól mintegy 200 m.-nyire történt. Horváth 28-án vett fel 100 koronát a felsőbányái temetkezési társulattól meghalt anyósa járuléka fejében. Mielőtt hazament volna, több korcsmába betért s 9 óra után meglehetős ittas állapotban indult hazafelé. Ekkor támadta meg, mint a vizsgálat kiderítette, Czinege Kosztán rovott múltú laczfalui egyén s dulakodás után egy karóval többször fejbe sújtotta, mire az áldozat vérében fetrengve, eszméletlenül rogyott a hóba. Horváth kevés idő múlva eszméletre tért, felállott és Felsőbánya felé vagy 50 méternyire haladt. Itt a gyilkos újból megtámadta és a nála levő karóval leütötte. Véres munkájában segítségére volt Rusz András 19 éves nyegrefalusi lakos. — A gydkos apját Czinege Simont a felsőbányái csendőr őrjárat jan. 29-én találta meg Felsőbányán, ki beismerte, hogy a Horváth Danyilla hullája körül talált ruha- foszlánvok az ő fia ruházatából származnak. Beismerte azt is, hogy fia a gyilkosság éjjelén 11 órakor ment haza másodmagával, társa, mint kiderült a gyilkosságban részes Rusz András volt.

Rusz András 29-én éjjel találtatott meg, ki az nap Nyisztor Zati felsőbányái lakos városvégi istállójában tartózkodott.

A gyanuokok alapján Czinege Simon és Rusz András jan. 30-án le lettek tartóztatva és a bünjelvényekkel együtt átadattak a nagybányai járásbíróságnak.

A csendőr őrjárat ezután a Czinege Kosztán kinyomozásához látott, mit folytatólag nagv buzgalommal eszközölt. Ezt is sikerült kézre- keríteni jan. 31-én Felsőbányán.

Czinege Kosztán hosszas tagadás után bevallotta, hogy jan. 28-án Felsőbányáról hazamenet találkozott Horváth Danyillával és megtudta, hogy nála 96—98 korona pénz van s ennek megszerzését elhatározta. Horváthtal Felsőbányától l.km.-re együtt ment, itt Horváth betért Máriás János lakásába, Czinege pedig tovább ment, betért a Drumár László istálójába, megvárta Horváthot s együtt mentek tovább, miközben elfogyasztottak egy félliter pálinkát. Czinege azt hitte, hogy Horváth most már tehetetlen, megkísértette tehát őt kifosztani, mint Horváth nem engedett és dulakodás támadt köztük, miközben Horváth letépte Czinegéről a ruhát. Ezután történt a karóval való ütlegelés. Ekkor a karót az áldozat mellé lökve, hazafelé

külföldre küldött, 40 forintért vitt el fuvarosom Nyíregyházára, hozzá még az én asztalomnál étkezett is. Három napot töltöttünk az utón, Szat- máron és Nagykállóban meg is háltunk. Három egész napig kellett tehát a két ló csilingelősét hallgatnom, hozzá a két csöngettyü hangja között úgy 8/i hang volt a különbség. Micsoda iszonyú hang az a muzsikus fülében 1 Még most is zug a fejem tőle.

De hát tűrnöm kellett, mert az akkori fuvaros elmaradhatatlan kelléke volt az echo, meg valamennyi lován egy-egy, mennél élesebb hangú csöngettyü. Még örülnöm kellett, hogy legalább jó fuvarost kaptam, mely baj nélkül zötyögtetett el a pokolba való rossz utakon.

De nem is vállalkozott senki valami macska lovakkal nagyobb útra. Mert igen könnyen megtörtént, hogy valami kátyúban megfeneklett és az utasnak is segítenie kellett, ha nem akart a szabad ég alatt maradni.

Nagyobb városok közt, ahol rendes postaközlekedés állt fönn, a posta is szállít ott utasokat a delizsánczon. Csakhogy a delizsánczra nem mindig juthatott az utas. Már napok előtt be kellett jelentenie, hogy ekkor ... ide ... akar utazni. A pénzt is előre el kellett küldenie, mert a nélkül nem biztosított magának helyet a kocsin, aki előbb fizette le a dijat, azé volt a hely. így biztosítottam én is magamnak a helyet, mikor 1865-ben Nyíregyházától Nagybányáig két éjjel és egy teljes nap alatt utaztam.

A delisáncz egy óriási, vízözön előtti bárkaforma kocsi volt. Három részből állt, elül, majdnem a tetején volt a kocsis ülése alatta nagy ládaüreg a posta számára, utána egy kisebb fülke a postavezető, részére, ebben is az ülés alatt nagy ládaüreg volt; ebbe is a postaküldeményeket rakták, persze főleg a pénzt és apróbb csomagokat, a nagyobb csomagok a postakocsi tetejére kerültek. Sokszor valóságos istenkisértés volt azzal a kocsival uirakelni, mikor teteje egy- egy méternyi magasságra tele volt mindenféle súlyos csomagokkal. És hozzá a sok csomag mind az utasok feje fölött volt, mert ezek alá esett a kocsi harmadik része, a négy üléses szakasz, az utasok helye.

Mikor aztán az indulás ideje elérkezett, bemásztunk a bárkába. Már ekkor versengés támadt, hogy ki üljön elül, ki háttal. Hanem a kocsivezető rövidesen elintézte a dolgot, tudtára adván az utasoknak, hogy egyik-másik kívánságára időnkint helyet kell cserélni, hogy mindenki részesüljön az előülés kényelmében.

A kocsi megindult nagy nehezen. Az utasok körülnéznek, hogy miféle utitársuk van. Nagy volt az öröm, ha mindnyájan egyenlő szőrüek voltak. Hanem megesett bizony, hogy egy-egy beteg került közéjük és egész utón azon kellett a többieknek aggódniok, hogy vájjon nem ragadós-e a szomszéd betegsége. Hát még mikor egy-egy siró-rivó, rakonczátlan, engedetlen gyermek akadt az utasok közé és ebben kellett sokszor egész nap és egész éjjel gyönyörködniük 1 Valóságos kínszenvedés volt az ilyen utazás. De

hát nem lehetett a dolgokon segíteni, legfeljebb segítségére voltunk az anyának és a gyermeket dédelgettük, csititgattuk, elrontottuk a gyomrát a sok czukorral, hogy csak nyugodtan viselje magát.

A kocsis trombitálva hajtott keresztül minden városon, községen, de irgalmatlanul fújta az országutakon is, ha kocsi jött szemközt. Mert a postakocsi elől ki kell térni, még a szénásszekérnek is. Olvastam valahol, hogy egy ízben Gödöllő környékén a vadászatról visszatérő királyra is rátrombitált Marczi a posláskocsis és addig trombitált, mig a király mosolyogva ki nem tért előle vadászkocsijával. Annál inkább ki kellett térni a nagy ménkű delizsáncz elől. Azért, ha a szemközt jövő kocsi kocsisa meghallotta a tráára ... tráára . . . trarara ... rá ... t, esze nélkül fordította kocsiját az ut szélére, néha az árokba is.

A delizsáncz minden 2—3 órában, amint t. i. a kitűzött stácziókhoz ért. lovakat váltott. Ez alatt az utasok leszálltak a kocsiról, hogy tagjaikat kinyujtogathassák. Ilyenkor előttünk ténferjett a kocsis, hogy ostorpénzét bekasszálja. Mert az minden kocsisnak kijárt, ha az utas gyorsan akart czélhoz érni. Jaj volt, ha az utas az ostorpénzzel adós maradt! 2—3 órával is később érkeztek a stáczióra. Hanem az ostorpénz fölvillanyozta a kocsist, szólt a postasip, pattogott az ostor, zötyögött a bárka, hogy az emberben minden aprólék megmozdult ... de legalább gyorsabban elmúlt a kis szenvedés.

Az étkezésnek is meg volt az ideje és helye,