Felsőbányai Hírlap, 1905 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1905-09-13 / 19. szám
Felsőbányái Hírlap ság, az egykor hires, ma már csak emlékekben élő gazdag magánbányászat fénykora, de legalább megakadályoztassék a további nagymérvű kiköltözés és a város lakosainak tisztességes munka mellett tisztességes megélhetés, sorsukkal megelégedés biztosittassék. * * * Az elszármazottak összejövetele alkalmára — értesülésem szerint — tervbe volt véve megbeszélés, eszmecsere aziránt, hogy szülőföldünk további hanyatlása mikép volna meg- akadályozhaló. E kötelességnek kívánok jelen soraimmal eleget tenni. A bányaipar hanyatlása maga után vonta a nagyszámú munkásnak megélhetést nyújtott jelentékeny számú és pedig úgy magán, mint kincstári zúzdák működésének megszűnését. Ezen körülmény szolgáltathatja — nézetem szerint — legalább is részben az alapot Felsőbánya újabb felvirágoztatásához. A müködésöket beszüntetett zúzdák részére lekötve volt vizi hajtóerők, a zúzdák kellő átalakítása mellett, gyáripari üzem berendezésére lennének felhasználhatók. A hajtóerő pénzbe nem kerülne. Ez maga egy jelentékeny tényező. Alig hihető, hogy a kincstár ipari czé- lokra ingyen át nem engedné a működésen kívül helyezett zúzdákat, mert hiszen amit el vesztene a réven, azt bőven visszanyerné a vámon. Uj adóalapokat nyerne az uj vállalatokkal, Hogy mely iparágak lennének bevezeten- dők, ez részlet kérdése, amelyre javaslatot adni az iparfejlesztő bizottság feladata. Nézetem szerint lehetőleg oly iparágak honositandók meg, amelyekhez a feldolgozandó anyag Felsőbányán feltalálható. Ilyen anyag a fa. Egy-két zúzda hajlított faszékek gyártására lenne berendezhető, de nem úgy, mint Ugocsa megyében Nagytarnán volt, ahonnan a kiesztergályozott bükkfa-anyagot a milliomos uécsi gyáros Bécsbe szállíttatta s igy a rengeteg haszon Bécsben maradt, hanem teljesen kész székek lennének gyártandók. Ily módon a nagymennyiségű bükkfa, amely most csak tüzelésre fordittatik, a jelenlegi értékének több százszorosában lenne értékesíthető. A székgyártáshoz feldolgozandó bükkfa rönkök szállítására előnyösen volnának felhasználhatók, ha még megvannak, az árok mentén lévő kis vasutak, amelyeken a zúzdákban feldolgozandó érczet szállították. Ezen egyetlen gyárberendezéssel jelentékeny számú munkáscsalád nyerne alkalmazást és megélhetést. Az üzembe veendő iparágak megválasztásánál mulhatlanul kikérendő a kereskedelemügyi minisztérium felvilágosítása, útbaigazítása, különös tekintettel a termelendő iparczikkek piaczára, mert ezen útbaigazítás és pedig úgy a bel-, mint a külföldi piacz biztosítása tekintetében, csakis a nevezett minisztérium rendelkezése alatti statisztikai és áruforgalmi adatokból szerezhető meg lünk: »Te marha, ma te nem fésül ködtél! . . . Te Gyuri, te meg nem tisztítottad meg csizmádat!« . . . Szóval helyettünk ö csinált rendet, ö panaszolta be, ha valamelyik kirúgott a hámból. Mikor aztán a tanítás kezdődött, szomorúan távozott tőlünk azon Ígérettel, hogy holnap megint itt lesz. Ezzel az öreg nyugalma visszatért; örömmel, szinte megifjodva járt az iskolába mindaddig, mig évek múlva bekövetkezett az a nvugalmazása, melyen korrigálni már nem volt hatalmunkban. Még most is részvéttel emlékezem az öreg kollegára. Mi akkor nem értettük fájdalmát. Mint fiatal tanító, magam is mosolyogva hallgattam panaszát és el nem tudtam hinni, hogy .azok a gyerekek, akik annyi aggodalmat, bajt, kellemetlenséget okoznak, mikép tölthetik el tanitó- jok szivét lelkét annyira, hogy az, nyugalmaztatása esetén, könnyezve keresse az alkalmat, hogy legalább csak láthassa, vagy egy-két szót szólhasson azokhoz, akik már őreá nem szorulnak, akik között neki már nincs helye. De eljött az idő, mikor megérthettem, Evek múltak; köteles szolgálati éveimet kitöltöttem és megrongált egészségem nyugalomra kényszeritett. Fájdalmas szívvel hagytam ott én is a ta- nitói asztalt; számkivetettnek, mindenkitől elhagyatottnak éreztem magamat. Előttem álltak szüntelen egykori apró és felnőtt tanítványaim; szinte hallottam szavaikat, amint előttem felelnek vagy egyet-mást kérdeznek, úgy hogy szinte váElsősorban mindenesetre oly iparczikkek lennének gyártandók, amelyeket a belföldi ipar a hazai szükségletnek megfelelő mennyiségben előállítani nem képes. Az ily iparczikkeknek legbiztosabb a piaczuk. Az egész kérdés részleteiről sokat lehet írni, beszélni, Én e sorokkal csak a megbeszéléshez kívántam tárgyat szolgáltatni. Ha ez eszme mennél több, a város által szolgáltatható kézi munkaerőt teljesen igénybe vevő gyárüzem berendezésével megvalósíttatnék, akkor Felsőbánya ismét a virágzó városok sorába léphetne s a reá váró nagyfontos- ságu nemzeti missziót teljes sikerrel töltené be. Adja Isten, hogy úgy legyen. Kiváló tiszteletem nyilvánítása mellett maradtam. Halmiban. 1905. augusztus 25. hazafias üdvözlettel: Varga Gyula ügyvéd. Távirat. Tek. Farkas Jenő polgármester urnák Felsőbányán. Ungvár. 50 K Az elszármazottak alapjára és a Dengi emlékre 25—25 K-t küldve, szívből üdvözöl dr Fibiger Sándor főgymn. tanár. Marosvásárhelyt. 1905. szept. 4-én. Kedves Jenő Barátom ! Jóleső örömmel olvastam a »Felsőbányái Hírlap« most megjelent számából a lefolyt ünnepély leírását. Amint tapasztalhattad, ott létem alatt gyengélkedtem s ha nem én lettem volna az összejövetel indítványozója, talán el is maradtam volna, de igy — bár gyengélkedve is, útra keltem, mert nekem, mint az eszme megpenditőjének, mégsem illett volna elmaradnom. Sem a diszgyü- lésen, sem a banketten épen emiatt nem szólaltam fel, én csak szemlélője voltam és gyönyörködtem a szép sikerben, amelyért téged illet a legnagyobb dicséret, mert más talán nem karolta volna fel és nem oly lélek bői működött volna, mint azt te tevéd-Én előttem örökre emlékezetes marad e nap ! A Boty- tyán tiszteletes ur indítványát szeretném úgy módosítani, hogy minden 5 évben legyen egy ilyen találkozó, de az augusztus 15. minden évben legyen állandó találkozó napja az elszármazottaknak. Ez, azt hiszem, kivihető lenne, ha a jövő tavasztól kezdve a »Felsőbányái Hírlap« minden számában közzéteszitek, hogy akik Felsőbányára szándékoznak jönni, úgy oszszák be — ha csak lehet — odajövetelöket, hogy aug. 14-én este a Korona-vendéglőben összejöjjenek a múltakról beszélgetni, régi dolgokat feleleveníteni, másnap aztán templomban s templom után a polgármesternél tennének látogatást és beírnák nevöket a vendégkönyvbe. — A felvetett eszmét, hogy a Bányahegyre utat és fönn valami szép kilátót építsenek, felséges eszmének találom. Az e czéira rendezendő egy vagy két mulatság jövedelmén kívül az elszármazottakhoz egy felhívás volna küldendő, hogy ki-ki tehetsége szerinti összeggel járuljon hozzá. Nem tudom, stufákat lehet-e még kapni? Hol vannak a szép realgár, antimonit (Kisbányán tudom, hogy van, laszra nyíltak ajkaim. Előttem álltak kollegáim, akikkel 33 éven át munkálkodtam. Előttem minden nevezetesebb, minden apró eset . . , — Ez nem tarthat igy — szóltam egyszer, mint az én öreg kollegám mondta akkor . . . régen. Hanem én nem kérezkedtem az iskola folyosójára; máskép segítettem a dolgon. it Átvettem az o Őrangyala czin.ü gyermek- újságot és Isten segítségével már 16 év óta annak hasábjain beszélgetek ezer meg ezer gyermekkel. Vannak tehát gyermekeim, akiknek nevelésében, tanításában közremüködhetem. És valósággal boldognak érzem magamat, mikor az egyes számokat elbeszélésekkel, apró történetkékkel, tréfás dolgokkal megtölthetem . . . igazi örömmel várom a napi postát, mely csomószámra hozza kis olvasóim kedves leveleit és addig nem nyugszom, mig azok óhajtását nem teljesítem. Legkedvesebbek a?ok a levelek, melyekben egykori tanítványaim gyermekeiket vagy unokáikat mutatják be azon kérelemmel, hogy azokat lapom olvasói közé fogadjam. De megkeresnek soraikkal más volt tanítványaim is, akik közöl igen sokan vagy maguk, vagy férjeik tekintélyes állásban vannak. I'yen- kor előveszem fénykép-gyűjteményemet és kikeresem az alakok közöl Miskát, Józsit, Maiiskát, Jolánkát és a többit, meg a többit. Mert igen sok növendékemet, több osztályomat lefotogramert láttam különösen az élő aníimonitok remek szépek) baryt s Felsőbánya más nevezetes ásványai ? Ha a kincstár megengedné, hogy a munkások 1—2 darabot, amit találnak, mondjuk, elvinnék Pap Márton barátomnak, ő feljegyezné az illető ajándékozó nevét és az úgy összegyülteket az odajövő idegenek 10—20, 50 kr-ért szívesen megvennék, hogy mint becses emléket magukkal vigyék; az igy befolyt ősz- szeg is e czéira volna fordítandó — Hát az úgynevezett kis próbacsészék már nem készülnek? Hej be sokat elálldogáltunk a kohónál, lestük az öreg Lüerwaldt vagy Szaucsek bácsit s milyen nagy öröm volt, ha egy próbacsészét kaphattunk tőlök. Ilyeneket — azt hiszem — Csepregi György csinálna egypár száz darabot, ezeket is lehetne, mint levélnyomókat az íróasztalon vagy gomb, toll, gummi stb. apró tárgyak részére felhasználni, 10 kr-ért árusítva, a bejövő összeg szintén a fenti czéira volna fordítandó. — Ami a kath. templom körüli fák, valamint a ref. templom előtti 2 fa eltávolítását, úgy a piaczon levő lombos fák eltávolítását illeti, magain is helyesnek találom, mindkét templom sokat nyerne azáltal, a piaczon lehetne gömbákáczokat vagy vad- gesztenyét vagy szép celtiseket ültetni a mostaniak helyett. Nagy Sándor gyógyszerész. Kedves Jenőm 1 Roppant örvendtem a szép sikernek, amit összejöveteleteken elértél. Ha nem lenne ez a sok elfoglaltságom, úgy én is ott lettem volna. — Erdőd, 1905. szeptember bó 6-án. Prohászka Lajos, erdőmester. Pap Mártonnak. Emlékül az elszármazottak. — Felsőbánya, 1905. augusztus 15. — »Itt születtél ; halmos erdők Lombozatja Első álmod édesebbé Itt ringatta Itt tanultál falevélről Varázsigét leolvasni Felsőbánya tündérország Mindenikről azt olvasni. Hogy Felsőnek minden fáját Megdaloltad, Hegyét, völgyét tetszetősebb, sugarasabb Színbe vontad : Áldjon meg az Isten érte, Hogy kitartón úgy szereted, S költészeted aranyfátylát Rajta végig teritgeted. Ki irigyli, ha Felsőn az Erdők lombja Koszorúba hajlik érte Homlokodra. . . . Egyben mégis irigyelünk Áld, vagy ver az Isten érte: Hogy a szived a távolból Visszahozott, — tenni érte ! . . .« Lévay János, Mezey Ferencz, Páll Gyula, Márton József. fáltam. annak idején és most . . . el-elnézem azok képeit és visszavarázslom magamat az akkori . . . régi időkbe. Tehát nem szakítottam a gyermeksereggel, ezer meg ezer gyermek mozog körülöttem . . . szellemileg. Azért jól érzem magamat, nem sújt a nyugalmazottak nehéz gondja. Sőt annyira nem szakítottam múltammal, hogy még a vakácziót sem mulasztottam el soha. En várom legjobban. És ha megérkezik, nyakambn veszem az országot, hol itt, hol ott töltöm a két hónapot, amely a tanitómesterembereknek kijár. Csak most veszem észre, mennyire eltértem levelem tulajdonképeni czéljátói és a régi emlékeken elmerengve, csak a vakáczió szó térit az igazi útra. Kedves Ur Öcsém! Engedje meg, hogy felsöbányaiasan igy szólítsam. Pedig toliam önkénytelenül a »Kedves Jenő Fiam« megszólításra késztet. Mert volt tanítványaim s igy kedves öcsém is csak mint kis fiuk állnak szemeim előtt, s amint arczképeiket nézem, szinte porolni szeretnék, hogy: »Te, Pista, ne nézz oly mereven! . . . Feri, ne húzd össze nyakadat!« . . . Tehát a szünidőt, szokásom szerint, Győrtől távol töltöttem. Amint augusztus utóján visszatértem, az utóbbi napokban visszatartott leveleim között találtam édes Öcsém sorait, hozzámellékelve volt tanítványaim és jóbarátim kéziratát.
