Felsőbányai Hírlap, 1905 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1905-06-07 / 12. szám
IX._ évfolyam. IS. szám. > 1905. J"-uaai-ULS V. FELSŐBÁNYÁI HIRLA TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYEST ART ALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSÖDIK SZERDÁN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 koro iá hegyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. A pünkösti lélek. A nagy természetben mindenütt élet és virulás. Buja füvektől illatos rétek, dúsan zöldelő kalászos vetések biztatják a föld népét mindenfelől egy szebb, egy boldogabb eszlendővel, mint aminőt háta me- gett hagyott. A szükség és Ínség napjait maholnap a megelégedésnek esztendeje váltja fel, ha a Gondviselés továbbra is szeretettel őrködik édes hazánk felett s ked- vezőleg intézi az idők járását. Hogy egy boldogabb esztendő mindnyájunk vágyának és fohászkodásának tárgya, az kétségtelen. .< És ha az legalább a gazdasági életben bekövetkezik, buzgó hálánk fog szállni érte az ég felé. De ha a gazdasági bajokon kívül egyéb nyomorúságainkra is tekintünk, keserű cseppek vegyülnek reménységünk édes italába. íme, csak pár nap választ el bennünket a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepétől: a Pünkösttől, melyen egykor az apostolok megteltek Szentlélekkel és rettegést nem ismerve, fogtak hozzá világhódító nagy munkájokhoz. És nekünk e magasztos ünnepen azt keli látnunk, hogy az egyet nem értés, a viszálkodás lelke van közöttünk. . . . Pedig ezer meg ezer bajunk közt az a legnagyobb, hogy a pünkösti Lélek nem hódíthat meg úgy bennünket, amint kellene, hogy képessé tenne mindnyájunkat az idegen nyelveken való szólásra, hogy valahára megértené egymást e hazának minden lakója. Hogy tudnánk szólani az idegen érdekeket támogatóknak, a hatalom vazallusainak, az önérdek fertőjében fetrengöknek, a kishitüeknek, a kételkedőknek a hazaszeretet nyelvén, melyet mindnyájan megértenének a Szentlélek munkálkodása következtében és egymással kezet fogva sietnének valamennyien arra a nagy és szent munkára, melynek czélja e hazának nagygyá, boldoggá és dicsőségessé tétele! De ha sokakat megkörnyékez is a pünkösti Lélek és szólnak az összegyűlt népnek, hogy értenék meg azt az ö tulajdon nyelvjárásuk szerint, mindjárt előállanak a konkoly-hintők és mint egykor az apostolokra, ezekre is elmondják a kicsinyítő, a kárhoztató szavakat: »Édes bortól része- gedtek meg.“ Oh, hogy nem érti,meg a sokaság, hogy nem a részegség mámora hajtja, vezeti a nagyokat, hanem a pünkösti tűz. Nem utópiákért küzdenek azok, kik e hazának Mátyás és Nagy Lajos korának dicsőségét, szabadságát és boldogságát szeretnék megszerezni újra, hogy távol világ tanulja ismét tisztelni a magyar nevet. . . . A választottak lelkesedése valósággá lehet, ha mindnyájunk szivében gyökeret ver az a szent meggyőződés, hogy egyesült erővel nem kiválasztott egyesek, hanem a nagy egész javára kell működnünk, mert valamint a haza boldogsága egyesek boldogságán épülhet fel, úgy az egyesek érdeke is megkívánja, hogy azt nyelvre, fajra vagy állásra való tekintet nélkül igyekezzünk közösen kivívni, mert az egyes polgárok is csak úgy lehetnek boldogok, ha e szent munkára egyesülnek. Az apostolok amaz első Pünköstben megalapitották a keresztény anyaszentegy- házat, mely immár szinte kétezer évnek viharait állotta ki diadalmasan és ma is újabb meg újabb népeket hódit a szeretet vallásának táborába. Oh, bár az a pünkösti Lélek, mely eme csudával határos dolgot cselekedte, szállna végig e súlyos megpróbáltatások közt vergődő magyar hazán is, hogy venne magának állandó lakozást kunyhóban és palotában egyaránt! Bár ama nagy tettekre buzdító Szentlélek, mely a csodás hajdankorban „nyelveket egyező hitre egybegyüjte sok népeket,“ lenne közöttünk egyszersmind a szeretetnek és egyetértésnek lelke és rombolná le a köztünk még mindig fennálló válaszfalakat, melyek miatt nem egyesülhetünk a közös munkára : hazánk boldogitására. Istennek Lelke! szállj reánk a közelgő Pünköstben, egyesíts bennünket, tégy bátorrá minden mi küzdelmeinkben, hogy ami egyező támogatásunkkal hazánk apostolai is megalapithassák immár a szeretet és igazság zászlója alatt még ellenségeinket is magához vonzó, hatalmas és boldog Magyarországot ! Ihlesd meg és szenteld meg sorsunk intézőinek lelkét egyenkint és összesen, hogy ne legyen 'nagyobb vágyok, erősebb támaszuk és méltóbb dicsekedésök a mi szeretetünknél, hogy azt igyekezzenek megszerezni a maguk számára, mert abban van minden erő és hatalom. De plántáld belénk egyszersmind az okosságnak lelkét is, hogy a hév nagysága a valóság útjáról el ne térítsen és szent lelkesedésünk a szenvedélytől ne kérjen tanácsot soha. Munkálkodjál közöttünk pünkösti Lélek, buzgóságnak, igazságnak, szeretetnek és okosságnak lelke. »Őrizz hamis tudománytól, Hogy mi ne tanuljunk mástól . . . Hogy maradjunk utaidban, Ne csüggedjünk háborúnkban; Erőddel elménket készítsd, Gyenge hitünket erősítsd . . .« Jövel! Szállj szivünkbe s maradj ott örökre áldott Szentlélek Isten ! Már nekem is ... Már nekem is nemsokára Lakodalmam lészen, Menyasszonyi fehér ruhám Fogason van készen. Fodrát, ránczát igazgatom Mind a két kezemmel, Siratom a boldogságom Mind a két szememmel. Mert akit én ugv szerettem Másnak lett a párja, Két ölelő karja közé Más menyecske várja. Nem jutott el imádságom A magas mennyekbe Bele fojtom hát bánatom Keserű könnyekbe. Majd ha sírom sötét gödrét A sirásó ássa, Akkor apad ki könnyemnek Keserű forrása. Felteszem hát koszorúmat Bús menyasszony főre, Es úgy megyek, mint egy árnyék. El az esküvőre. Reménytelen lesz én nekem A boldogság útja. Annak teszek szent fogadást, Aki titkom tudja. Hanem azért én Istenem, Ne sujtolj meg engem. Hogy egy hivebb szeretőnek Szolgálója leltem. Julius. Allahabad megtérése. (Hindu történet.) A szent Gangesznek büntisztitó hullámaiból megifjodva jöttek ki a boldog gyermekek, kik e napon szálihattak először az istenség szent vizébe. Arczuk piros volt, mint a jóillafu rózsa s szemök ragyogott mint a fényesre csiszolt gyémánt. Ma vezették őket először a pagoda titkos szentélyébe, ma borulhattak le először az istenség elfátyolozott szobra elé, miután lemosták vétkeiket a gyorsfolyásu szent folyamban. Lakkadivi pap vezette őket a szent folyam partjára, ő szónokolt, ő adta meg a jelt a vízbe - szállásra az aranyos trónusról, ő imádkozott, mig a tisztulás tartott, ő rendelte el a kiszállás idejét. A gyermekek szerettek volna tovább időzni az envhe folyam fodros habjai közt, de a mint a kijövés jelét Lakkadivi megadta, abban a pillanatban kiugrottak, mert Jól megtanította őket Allahabad, hogy azonnal engedelmeskedni kell, amint a jelt meghallják, mert különben nem használ a szent fürdés s leikök azután is bünterhelt lesz s nem mehetnek a szentélybe. Ismét Lakkadivi vezette a jó gyermekeket a pagoda titkos szentélyébe s ott, miután leborulva imádták az istenség szobrát, egyenkint felemelte őket, hogy a lefátyolozott istenségnek lábát megcsókolják, csókoíás után egy pülanatra felnézhettek a fátyol alatt s láthatták arczát is életökben legelőször. Az ünnepély után boldogság töltötte el a gyermekek, a szülők szivét, mindenki örvendett, csak Allahabad nem tudott igazán örvendeni. Pedig az ő tanítványai voltak a boldog gyermekek, ő tanította, nevelte őket, ő készítette elő nagy gonddal, fáradsággal, odaadással a nagy ünnepre. O oltotta szivökbe Varuna tiszteletét s úgy szerette őket, amint csak szeretheti tanító tanítványait. Mért nem osztja örömüket? mért ül homályos felhő homlokán? Magánosán sétál a hűvös berekben az árnyékot tartó széles pálmalevelek közt. — Miért búsulsz, mi bántja szived? kérdi szembejövő barátja: — Még jó, hogy látlak s elmondhatom fájdalmam okát, remélem, megkönnyebbülök. Jer üljünk le, s figyelj ide: Ezek a gyermekek, kik ma szálltak le először a szent folyamba, tanítványaim. En küzködök velők egész éven át, poros, fülledt levegőben tanítom őket Varu- nát tisztelni; én készitém el őket a nagy ünnepre s ime az ünnepen félre kell állanom, nem szólhatok hozzájok, nem vezethetem őket az istenség szobra elé s ez nagyon fáj lelkemnek.
