Felsőbányai Hírlap, 1905 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1905-03-15 / 6. szám

Negyven évi tagság után 12, 14, illetve 17 korona nyugdijat kap a tag élete végéig, tekin­tet néikül munkaképességére. De segíti még ezenkívül az egylet a segélyre jogosult tag el­halálozása esetén a hátramaradt özvegyet és az árvákat is. Az özvegy végkielégítést, az ár­vák pedig neveltetési járulékot kapnak, még pedig a fiuk 13, a leányok 14 éves életkorukig. Az egyletnek most megjelent tizenkettedik évi jelentéséből látjuk, hogy ez az intézmény kifogástalanul teljesiti áldásos hivatását, mert az 1903. márcziusban megkezdett segélyezési időtől kezdve eddig 22 hónapon át 45 rokkant és elaggott munkásnak és 3 árvának nyújtott rendes heti segítséget, számos özvegyet és nyo­morban levő tagot részesített gyámolitásban. A segélyezésre kifizetett összeg meg haladja a22 ezer koronát. S ha meggondoljuk hogy e se­gélyezés még csak a kazdet kezdetét jelenti: egész nagyságában látjuk kibontakozni előttünk az egylet áldásos jövőjét, midőn majd sok száz elaggott és rokkant munkás kapja a minden­napi kenyeret ettől az egylettől. Az évi kimu­tatásból látjuk, hogy a segélyezettek között van ács, asztalos, bognár, földmives, gázfejlesztő, hengerész, kovács, lakatos, napszámos, nyom­dász, tisztviselő, vasesztergályos, vasöntő és többféle gyári munkás, továbbá pénztárosnő, szakácsnő, varrónő, munkásnő és házi teendők­kel foglalkozó nő is. Mily vigasztaló és föl­emelő érzés az egy öntudatos munkásnak, hogy agg napjainak egyetlen támasza nem a könyö- rület fájáról van levágva, hanem azt önmaga szerezte meg magának azzal, hogy munkabíró idejében okos előrelátással sok ezer társával egyesülve, összerakta filléreit, melynek dús gyü­mölcsei táplálékot adnak neki a szükség idejé­ben s nehéz munkában töltött életének alko­nyát a boldog megelégedettség melegével su­gározzák be­A felebaráti szeretetnek ezen egyik leg­első intézménye nemes czéljaihoz illően az egész országban el van terjedve, hogy rendes fizető tagjainak száma a 27 ezret meghaladja és a központi egyleten kívül van öt befizető­helye és szerte az országban 106 fiókpénztára, j Az egylet hatósági ellenőrzés alatt áll és ma ' már egy és fél millió korona vagyona van, mely a legkörültekintőbb óvatossággal van ke­zelve s nagyobb része értékpapírokban van elhelyezve. Mint az egylet megbízhatóságának és élet- képességének bizonyítékát, megemlítjük, hogy a belügyminiszter jóváhagyása alapján a czipé- szek nyugdíjintézete összes tagjaival és teljes vagyonával beolvadt az egyletbe; mert belátta, hogy ezt a nagyfontosságu czélt csakis nagy tömeggel lehet megvalósítani, vagyis minél na­gyobb számban csatlakoznak a tagok, annál biztosabb az egylet életképessége. Azért is az ország értelmes iparosaitól és munkásaitól függ: akarják-e, hogy önmaguk és családjok jövője biztosítva legyen? Ha igen, akkor nem kell sokáig habozni, nem kell hiába való kísérletezésekkel tölteni az időt, mert min­den perez késedelmében helyrepótolhatatian veszteség lehet. Amint a kimutatásból látjuk,: a segélyezettek életkora 29 - 73 év között vál­takozik. Azért legczélszerübb, ha már munka­bíró fiatalságunkban gondoskodunk magunk­ról. Hiszen ha nem aggasztanak bennünket a bizonytalan jövő rémképei: sokkal több élet. kedvvel és vidorsággal folytathatjuk napi mun káinkat s tudjuk, hogv fia a megelégedettsé­get terjesztjük, ezzel hathatósan munkáljuk a társadalom békés jóllétét és boldogulását. Végezetül még annyit említünk meg, hogy e nemes czélokra való tekintettel az egyletet a hatóságok, gyárosok, pénzintézetek és jóté­kony emberbarátok is pártolják s támogatói közé tartoznak Budapest, Kaposvár, Körmöcz- bánya, Sopron és Eger városok, mely utóbbi egész rendőrszemélyzetét beíratta az egyletbe. Az egylet iránt fölvilágositással szívesen szol­gál a közpo*ti iroda Budapesten, József-körut 68 szám alatt, továbbá bármely befizetőhely és fiókpénztár vezetősége. Megjegyzendő még, hogy az egylet központi irodája 1905. augusztustól kezdve Budapesten, József-utcza 28. szám alatt lesz, az egylet saját házában. Különfélék. Márczius 15. A szabadság ébredésének emlé­kére e hó 15-én d. e. alkalmi isteni tisztelet tartatik a ref. templomban. Isteni tisztelet végez­tével a ref. fiú- és leányiskola növendékeinek ünnepélye tartatik meg ugyanott. Az ünnepi isteni tiszteleten mondandó alkalmi, imát Nagy Felsőbányái Hírlap. Lajos lelkész szívességéből lapunk tárczarovatá- ban közöljük. Este társas vacsora fejezi be a nagy napot a Korona-vendéglőben. Bírói kinevezés. Az igazságügyminiszter dr Némethy József szatmári kir. alügyészt az ottani kir. törvényszékhez bírónak nevezte ki. A polgármester szabadságon. Farkas Jenő polgármester 8 napi szabadságra folyó hó 12-én elutazott. Ezen idő alatt hivatalát Nyisztor István h. polgármester látja el. Kinevezés. Podhorszky József nagybányai bányaigazgatósági irodafőnököt a m. kir. pénz­ügyminiszter ur a selmeczbányai bányászati és erdészeti főiskolánál rendszeresített titkári állásra nevezte ki. Fogadja a köztiszteletben álló derék férfiú s ritka szorgalmú kitűnő hivatalnok ezen kitüntetés számba menő kinevezéshez őszinte szerencsekivánatunkat! Siegmeth Károly felolvasása. A Borsodi Bükk-Egvlet f. hó 12-én este felolvasó-estélyt rendezett az avasi »Rákóczi torony«-alap javára Miskolczon. Ez alkalommal Siegmeth Károly lovag vetített képekben és felolvasásban ismer­tette a Rozsály—Guttin hegyvidéket s ezen keretben városunk vidékének természeti szép­ségeit. A nagybányai rendőrkapitány. Kristóffy Jó­zsef főispán a Schönherr Antal halálával Nagy­bányán megüresedett rendőrkapitányi állásra dr Komoróczy Iván óvári földbirtokost nevezte ki. Az uj rendőrkapitányt Gell ért Endre polgár- mester a f hó 4 én tartott rendkívüli közgyű­lésen szép beszéddel fogadta, mely után az uj tisztviselő letette az esküt és szintén rövid be­széddel válaszolt a polgármester szives sza­vaira. Dr Komoróczy Iván 1869-ben született s igy javakorabeli ember, kinek szigorú rend- szeretetétől és igazságérzetétől a nagybányaiak sokat várhatnak és bizonyára közmegelégedésre fogja betölteni felelősségteljes hivatását. Anyakönyvi kinevezés. A belügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök a jánki anya­könyvi kerületbe Tóth György helyettes segéd- jegyzőt anyaköoyvvezetö helyettessé nevezte k;i. A Felsőbányái Temetkezési Társulat, mivel e hó 5-én tartott rendes közgyűlésén a tagok határozatképes számmal meg nem jelentek, az alapszabályok idevonatkozó §-a értelmében folyó hé 19-én d. e. 11 órakor a városháza tanácster­mében uj.abb közgyűlést tart, mely a megjele­nendő tagok számára való tekintet nélkül fog határozni a napirendre tűzött tárgyak és indít­ványok felett. A hitelszövetkezeti ügykezelés megvizsgá­lása és a mérleg megállapítása végett megjelent e hó 7-én a helybeli szövetkezetnél Márkus Béla központi ellenőr. Az üzleti könyvek és egyéb irományok átvizsgálása után kijelentette, hogy a felsőbányái hitelszövetkezet egész kerületében a legjobb és legszakszerübben vezetett -szövetkeze­tek közé tartozik.- - ­Vizsgálóbírói kirendelés. Az igazságügymi­niszter a szatmárnémetii kir. törvényszék terüle­tére vizsgálóbíróul Morvay Mihály kir. törvény- széki bírót rendelte ki. ­Eljegyzés. Paczek Miklós salgótarjáni m. á. v. állomás felvigyázó és állami aczélgyári rak­táritok — lapunk munkatársának, Pataki Bélának legidősebbik fia — folyó hó 11-én váltotTjegyet Nagybányán özv. Wienerberger Arpádné szid. Koncz Mariskával. Sírig tartó zavartalan bol­dogságot kívánunk az ifjú mátk'apárnak! Véglegesítés. Jurkovich Emil nagybányai főgimn. igazgatót a vallás- és közoktatásügyi miniszter jelen állásában véglegesitette Gyászhir. Mándy Zoltán szinérváraljai föld- birtokosnak édesanyja, özv. Mándy Bertalanná 83 éves korában meghalt Szinérváralján. Teme­tése e hó 6-án volt a város nagy részvéte mellett. Ismételt nagy betörés IVEramaros-Szigeten A máramarosszigeti takarék- és hitelbanknál folyó hó 1-én éjjel betörtek és az egyik pénzszekrény­nek angol szerszámokkal történt'megfúrása után 5000 korona készpénzt és egyéb értékpapírokat vittek el. Késedelmi kamat községi adók után ? Eddig azt hitték, hogy lehet szedni. A városok ádóhivá- tala eddig mindig beszedte a késedelmi-kamatot nemcsak az állami, hanem a községi adó után is. 'Hogy az állami adó után késedelmi kamat jár, az nem vitás, mert törvényen alapszik. Hogy azonban a város minek az alapján vetette ki a késedelmi kamatot a községi adó után is, azt érdekes volna megtudni. Az ügyet most döntötte el a közigazgatási bíróság kimondván, hogy köz­ségi pótadó után nem jár késedelmi kamat. Az eset úgy állott elő, hogy Sopron város a vár­megye törvényhatóságát is megrótta késedelmi kamattal (a községi adó után). Ez ellen Szalay Bálint p. ü. számtanácsos felszólalt, dé’ a tanácá nem adott neki igazat, sem a közig, bizottság/ így jutott aztán a vitás ügy a közigazgatást bíróság elé,, mely a vármegyének adott igazat. A város tehát most bármelyik adózónak köteles visszafiz.etni azt az összeget, amelyet öt éven áh jogtalanul beszedett a községi adó után kivetett késedelmi kamat czimén. Visszautasított peticzió. A kir. kúria vissza­utasította a Bay Lajos megválasztatása ellen be­adott peticziót, mert a kérvényezők azonossága sem közjegyző, sem járásbíróság által nem volt hite­lesítve. Ez úgy történt, hogy a peticziőból vélet­lenül kimaradt a személyazonosságot igazoló ok­irat, melyet a kérvényezők másnap külön kér­vénynyel terjesztettek be a kúriához. A kúriának azonban vissza kellett utasítania úgy a pótlást, mint a peticziót, mert már akkor februán 26-dika volt s a kérvényezésre kitűzött 30. nap Jeteit. A kúriai bíráskodásról szóló törvény szerint azonban 10 választónak joga van a visszautasítás kézbesí­tésétől számított 15 nap alatt ugyanazt a peti­cziót újból beadni. Kinevezés. A pénzügyminiszt. Bálint Ferencz székelyhídi II oszt. számellenört a nagykárolyi kir. adóhivatalhoz; I-sö osztályú számellenőrnek nevezte ki. ítélet a fernezeiyi kohófüst ügyében. A nagybányai kir. járásbíróság dr Vass Gyula által képviselt Kiss Lajos és neje Horváth Mária nagy­bányai lakos, felpereseknek az Újhelyi Hugó jog­ügyi tanácsos által képviselt nagybányai kerületi m, kir. bánya- és kohó-uradalom alperes ellen az 1904. évi szept. hó 22-ik napján Sp. II.—418/1. sz. alatt kiadott: keresettel 934 K s járulékai iránt folyamatba tett sommás perében a szóbeli tár­gyalásnak az 1904. évi deczember hó 7-ik nap­ján történt befejezése után az alul kitett napon következő útéletet hozott: Alperes köteles felpe­resnek 446 K tőkét, 1904. szeptember 22-től 5"/0 kamatot s 136 K 94 f .perköltséget 15 nap alatt végrehajtás terhe alatt megfizetni. Nagybánya, 1904. decz, 7-én. Dr Makray, s, k. kir. aljárás- biró. Plzen ítéletet fi évi február hó 23-án a szat­mári kir. törvényszék is jóváhagyta s alperest még 40 K felebhezési költség’fizetésében is. el­marasztalta. Az ítélet jogerős. Gyászhir. Mély megilletődéssel vettük Szer- virth János nagybányai nyug. elemi iskolai igaz­gató tanítónak, két -emberöltőn közszeretetben álló GSzervirth bácsi«-jának elhunytéról a család és a tanitó-testület által kibocsátott következő két gyászjelentést: Alulírottak rokonaink nevében is fájda­lommal tudatjuk, hogy unokatestvérünk, illetve nagybátyánk Szervirth János nyug. közs. el. iskolai igazgató tanító folyó hó 7^én d. u. 1 órakor rövid szenvedés után 86-éves korában elhalt. Temetése folyó hó 9-én d. u.-3 órakor lesz a róm. kath. egyház szertartása szerint. Az engesztelő szent­mise-áldozat ugyan e nap reggel 7 órakor fog megtartatni. Áldás emlékezetén! Nagybánya, 1905. márczius hó 7-én. özv. Wienerberger Fe- renezné és családja. Szirti Vilmos és családja. — Őszinte részvéttel tudatjuk, hogy szeretett kar­társunk Szervirth János nyug. közs. el. isk. igaz- gató-tanitó folyó hó 7-én, délután 1 órakor, 86 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Nagy­bánya, 1905. • márczius hó 8-án. A községi elletni iskola tanitótestülete. Esküvő. Kerekes JózsefA ifjú épitész e hó 4-én esküdött örök hűséget Bodenlosz Ferencz szép és'kedves leányának Máriának. Az egy­házi áldást az ifjú párra Nagy1 Lajos ev. réf. lel­kész kérte Istentől. A Calicó-bá! e hó elsején fényesen,síké’-ült, számosán vették részt benne, kitünően mulatták [ reggelig'és a tiszta jövedelem - 148 koronát tett ki. Calicóban voltakBernovits Etnilné, Burkart FerenCzné, Dimand Kárölyrié; Earkas Jőnőné, fiá­imon Nándorné, Kilián .Bélátté, Pfeilmayer Si-- monné', Adámcúk Etelka,-Almásy Eszter, Báthy Juliska. Csathó Tilda, Csausz Kornélia, Hanzulo'-' vics Ilonka, Klein Emilia, Kovács Olga, Mészáros Mariska, Nagy Lenke,jSzücs Emmi,Tury Mariska. ; Jelen váltak: ifj.- Almásy Jánosné, Alexa Tó- | dorné, Báthy Sándorné, Csathó 1 Át pádné, Hu- ! sovszky Gyuláné, Lévay Zsigmondnq, Mikola A.- Gyuláné, Münnich Sándorné, Nyisztor Istvánné, Orbán Elekné, Pfeilmayer Ödönné, 'Szalai Lász- lóné, özv. Szüts IHésné, Vagányi Kálmánná. Je­gyeiket megváltották: Magyar László 2, Márjás | György 3, Róth Lázár 5, Szaitz Elemér 2, Lé­vay Mihály 2, özvegy Gábor Józsefné 2, dr Csausz Károly 3, Spáczay Gyula 2, Sarudy Sándor 2, dr Stein Izsó 2, Stein Menyhért 2, Török Fe­rencz 2, Veisz Jenő 5, Báthy Imre 2, Wagner Rezső 2, Csernátoni V.-Péter 2, özv,, Háder Gás-

Next

/
Thumbnails
Contents