Felsőbányai Hírlap, 1904 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1904-06-22 / 13. szám

TÁRSADALM#tozGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMIJ LAP.

MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN.

Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 koro ,a Egyes szám ára 20 fillér.

Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők.

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők.

HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK.

Búcsú az iskolától.

Csak néhány nap még és bezárulnak az iskolák kapui országszerte. Szülők és tanulók megkönnyebbülve sóhajtanak fel, mert egy évvel ismét közelebb jutottak kitűzött czéljokhoz. Tanárok és tanítók a jól- végzett nehéz munka boldogító tudatával adják át magukat a megérdemelt pihenésnek. A templomokba összesereglik mégegy- szer az ifjúság és a gyermeksereg, hogy hálát adjon a minden erő és segedelem örök Kútfejének, ki szent lelkének hatalmas erejével támogatta gyarlóságát egy hosszú iskolai éven keresztül, és aztán . . . kezdődik a vakáczió!

Vakáczió . . . Mennyi röpke, édes öröm, mily sok nehéz, terhes gond van e rövidke szóban kifejezve! Öröm azoknak, kik még jövőre ismét csak azért térnek vissza a tudományok csarnokába, hogy tovább folytassák rövid időre megszakított munkájokat; gond azoknak, kik befejezték immár az átalános műveltség megszerzését biztositó iskolát s nemsokára belépnek az élet nehéz iskolájába, hogy megkezdjék azt a nagy küzdelmet, mely a mindennapi kenyér meg- szerezhetésére jogosít.

Régebben a diákévek befejezése nem okozott nagyobb gondokat sem az apáknak, sem az ifjaknak. Könnyű volt a választás. Az ifjú vagy tanult tovább papnak, fiskálisnak, doktornak, vagy pedig hazament, hogy felváltsa apját a gazdálkodásban.

Ma azonban egészen más az élet perspektívája. A földbirtok kezelése ritka családnál van és lehet kitűzve az élet czéljául, részint: mert nincsen földbirtok; az ősi független magyar nemességből nem maradt meg, csupán a pénzügyi szempontból értéktelen kutyabőr; részint pedig azért, mert az adósságokkal megterhelt birtok nem biztosit többé elég kenyeret a megélhetéshez . . .

Nem marad tehát más hátra, mint hogy

az ipari, kereskedelmi vagy tudományos pályák közöl válassza valamelyiket az ifjú, n^(»yfijet biztosítani óhajtja. A két előbbi, sajnos, még ma sem vonzza eléggé a magyar ifjúságot. Valami nevetséges előítélet tartja vissza a szülőket attól, hogy gyermekeiket e hasznos és független pályákra neveljék. Ez az oka nagy részben talán annak is, hogy a magyar ipar és kereskedelem nem bir magának olyan pozicziót teremteni, ami méltán megilletné. Fél a magyar ifjúság az önálló, független munkától. Ehelyett annál jobban özönlenek a tudományos, a hivatalnoki pályákra, ahol pedig már most is tultengés tapasztalható, s ez az állapot évről-évre jobban elfajul. Még a tudományos pályák között is a leg- gyérebben keresik fel ifjaink azokat, melyek leginkább biztosítanak megelégedett, független életet, legkevesebbet! lesznek technikusokká.

Nem hatja át társadalmi életüket még mindig azon egészséges köz-szellem, mely a tisztes munkát megérdemelt megbecsülésben tudná részesíteni s ezáltal kedvet ébresztene annak művelésére. Ehelyett azt tapasztaljuk, hogy egyik társadalmi osztály lenézi, megveti a másikat.

Ez az egészségtelen felfogás szüli a fizikai munkával járó életpályáktól való fokozatos elidegenülést. Mikor künn az életben ennek az áramlatnak szellője érint meg bennünket, úgy tetszik, mintha Pató Pál urat hallanók szavalni: >A paraszté a dolog !«

Ha elgondoljuk, hogy a mostani rend- szertelen és oktalan munkamegosztás előbb-utóbb rossz gyümölcsöket fog teremni, elvonva az élettől a produktiv erőket, nem ok nélkül ülik meg nehéz gondok a pálya- választás előtt álló ifjak szülőinek lelkét. Vajha emancipálnák már magukat valahára az ósdi felfogás alól, mely a munkakör szerint tesz különbséget ember és ember között és nevelnék fiaikat azon elv szerint,

hogy bármilyen szakmában végzett becsületes munka méltó a tiszteletre s nem zárja ki az embert semmiféle tisztességes társa-_ ságból.

Fiúmétól Velenczéig.

Részlet »Gyalog Olaszországba és vissza« ez. utinaplómból.

Irta: E. LITERÁTI ENDRE. (6.)

Midőn e kedves magyar otthon helyiségét körülnézegettük, lerakosgattuk úti felszereléseinket s hozzákezdtünk az olvasáshoz. Oly kellemesen esett az idegen földön magyar újságokból olvasnunk a hazánkból jövő híreket, melyek mindnyájunkat leginkább érdekeltek, azon a nyelven, melyet már csak egymás között használhattunk !

Majd a lapok elolvasása után, hogy az idő gyorsabban teljék, mivel a szolga 9 órára jelezte az elnök megérkezését, átvándoroltunk a billiárd-szobába, s hozzákezdtünk a karambo- záshoz.

Javában kergettük az elefántcsont golyókat, midőn egy magas szőke úri ember nyit be hozzánk, s kissé meglepődve hordozá körül tekintetét vidáman játszó csapatunkon. Félbe hagytuk mindjárt a szivarozást s Czira barátunk, ki épen az ajtóhoz legközelebb állt, megkezdő mindjárt a bemutatkozást.

Mi is követtük collegánkat libasorban s ekkor tudtuk meg nem kis örömünkre, hogy először is az elnökkel volt szerencsénk megismerkedni. Az elnök bemutatkozásunk után eléggé barátságosan fogadott, s mindjárt érkezésünk felől kérdezősködött. Persze feleltünk is azonnal, hogy legrégibb találmányu gőzössel érkeztünk, melyet már paradicsombeli őseink is használtak, azon reményben, hogy szállásügyünk is kedvező megoldást nyer.

Ezen reményünkben azonban meglehetősen csalatkoztunk, mivel a billiárd-szobát kaptuk pihenő helyiségül, amely mindenre alkalmasabb volt inkább, csak erre a czélra nem. Olyan pihenésünk volt itt, amire egyikünk sem gondol vissza kellemesen.

Lehetett ott mindent csinálni inkább, csak aludni nem, mivel a kemény parkettezett padlóval, mely egyedüli fekvő helyül kínálkozott, sehogysem tudtunk megbarátkozni. Megkísértettük ugyan magunkat spártai ifjaknak képzelni s daczolm a padló keménységével, de nem állhattuk sokáig a dicsőséget. Majd esőköEmlékezzünk régiekről.

— Lapok Felsőbánya történetéből. írja : MÜNN1CH S. —

A város lakossága uj életet kezd. Mindenből kifosztva, rengeteg adóssággal a nyakán, omladozó viskókban tartózkodva, megkettözött szorgalommal a munkához látnak. Uj bányákat nyitnak, felállítják a pujpataki zúzdát és miután a szerződés még nincsen jóváhagyva, Karaffa a szegény polgároktól 2280 forintot adó fejében behajt. Ahhoz jött, hogy Lisbona örökösei, nevezetesen Bálinti! János, pörrel megtámadják a várost, azt állitván, hogy Vonth, Entres, Tető és Tomoz bányák Lisbonáéi voltak, de a város bebizonyítja, hogy a bányák jogos tulajdonosa volt, azért el is adhatta, Lisbona bányája pedig, a borkúti bánya, csak volt, de azon is annyi sok az adósság, hogy Lisbona utódai végre örülnek, hogy az elhanyagolt bányától megszabadultak, és szintén a kamarának átadták.

1690. A privilégium késett, tehát ajándékokkal sürgetik a szerződés jóváhagyását. A bécsi urak kaptak 67 forintot, a kassai emberek 100 aranyat. Végre lejött a megerősített szerződés, privilégium módjára. A város egy kohóra engedélyt kap.

1691. A szatmári parancsnok 300 darab deszkát követelt a várostól. A város adómentességére hivatkozva, nem adja ki a deszkákat. A bécsi urak magyarázgatni és kiforgatni kezdték a privilégiumot. Tehát újra ajándék : 600 frt a kamarai tiszteknek, 136 forint a kassai uraknak, Biró Deák Illés.

1692. Fónyi főbíró. Ravasz páter javítja a reformátusoktól átvett templomot. A polgárok a kamara, a megye és .a katonaság részéről pedig minduntalan zaklatásoknak vannak kitéve, mindinkább belátják, hogy a privilégium Írott, gyenge betű marad, mi a várost meg nem védi. Azért folytonos utazgatás Bécs, Kassa és Felsőbánya közt, és mindenütt tömik ajándékkal a kapzsi osztrák érzelmű embereket. Bányaművelésre kiadtak ezen évre 3231 forintot.

1693. Jósa János főbíró felszólítja a városokat, hogy adakozzanak a templom építésére, mely összedülő félben van, de nem folyt be semmi, ámbár Felsőbánya minden városnak segített. A tisztek ajándékozására folyton nagy összegeket adnak ki.

1694. A biró választásakor elnököl azontúl a kamarai biztos, kinek 30 forint jár, egyéb költségek a választás alkalmával 183 forint. A város mindinkább elveszíti önálló jellegét és a kamara fenhatósága alá jön. Sikerrel kezdik a vasbányákat. Bányász-fizetés volt : Szt.-Márton

I napján, karácsonkor, böjtben, űrnapján és Szt.István napján. Bányaművelésre kiadtak 2146 forintot.

1695. A népre midinkább ránehezedett a kamarai járom. A hivatalnokok telhetetlenek, a város kénytelen réteket, lovakat, házakat adni a kamarának, ámbár arról szó sincs a szerződésben. Uj bányát nyitni csak a kamara engedelmével szabad, az árszabályokat a kamara felügyelete alatt határozzák meg. A magyar munkásokkal a kamarai hivatalnokok kegyetlenül bánnak, a fát az erdőből csak a kamara adja ki a polgároknak. A nép felzudul, a piaczon kiabálnak : »Mikor Bécsbe jártak először, elárulták a várost.« A városi hatóság tehetetlen és mig Felsőbányán anarchistikus állapotok vannak, addig a kamarai hivatalnokok egyik városi jogot a másik után konfiskálják. A kamara elveszi a vasbányákat és saját hámort épit a város «rovására A legelőkről kihajtják a polgárság marháját és idegen bányamunkásokat vesznek fel a szerződés világos pontjai ellenében.

1696. Miután Felsőbányán kevés a katholikus hivő, a páter állandóan Nagybányán lakik. A kamarai hivatalnokoknak nagyobb ajándékokkal kedveskednek, miután meggyőződtek, hogy a felsőbb hatóságoknál hasztalanul keresik joguk végrehajtását. Az urburát rendezik, de a város, illetőleg a templom kárára. A babonaság irtózatos módon elterjedt az elvadult népnél. Képtelen