Felsőbányai Hírlap, 1904 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1904-04-27 / 9. szám
Felsőbányái Hírlap Faipari gyár Felsőbányán. Csak rövid idő választ el már bennünket a Nagybánya—felsőbányái vasút kiépitésétöl. A városunk jólétének emelésére törő ideák közül eleintén ez látszott a legnehezebben megvalósíthatónak és ime valóság lesz belőle. Szinte bizonyos, hogy ezzel kapcsolatban, belőle kiágazólag kiépül a fernezelyi vasút is a Fernezelyen felállítandó kénsav- és műtrágyagyár termékeinek szállítására. Erre lehet következtetni azon körülményből, hogy a kereskedelemügyi miniszter közelebb magához hivatta Neubauer Ferencz bányaigazga- tot, hogy tegyen e tárgyban konkrét javaslatot Lesz tehát felsőbányái vasút, lesz fernezelyi vasút és lesz kénsav- és műtrágya- gyár is Fernezelyen. Felsőbányára nézve azonban még mindezek nem fognak az anyagi jólét és boldogulás közvetlen okai gyanánt szolgálni, csak közvetítői lehetnek élelmességünknek. Időszerű lesz tehát arról gondolkozni, hogy vasutunk előnyeit miként használhatnék ki egy uj iparág, illetve egy gyár létesítése által, mely mig egyrészről a vasút számára szállítási anyagot produkálna, másfelől hasznos foglalkozást nyújtana a munkás népnek is. Ezen czél megvalósítására több eszköz lehetséges, én azonban ismételten csak azt hozom fel, amit e lap 1902. évi 22-ik számában már elmondottam »a faipar egyik ágáról.« A faiparnak egyik ága, mely nem igényel nagy tőkebefektetést, mégis szép jövedelmet ad: a csomagolásra, vagy vegyi termények szállítására való hordók készítése. Ez iparág meghonosítása Felsőbányán több okból is gyakorlatinak tűnik fel. Nem kell rá sok pénz, megvan hozzá bőven az anyagunk, itt lesz a közelben a fogyasztó: a fernezelyi műtrágyagyár. Sőt még tovább megyek. A közönségesebb almafajok szállítását is szokták fahordókban eszközölni, tehát e tekintetben is közelünkben lesznek a fogyasztók. A statisztikai kimutatások szerint körülbelül 8 millió értékű puhafa dongát hoznak be hozzánk évente Ausztriából csomagoló hordók készítésére. Bizonyos dolog, hogy az importált dongákból került hordókkal a nálunk bükkfa dongákból készítendő hordók kiállanák a versenyt úgy jóság, mint olcsó - ság tekintetében. Félreértés kikerülése czéljából megjegyezni kivánom, hogy nem számitok csupán a fernezelyi műtrágyagyár és a gyümölcs- kereskedők fogyasztására, hisz csupán ezekért egy bükkfa hordó-gyárat felállítani alig volna érdemes. Először utána kellene nézni, hogy körülbelül mekkora mennyiséget lehetne évenkint eladni gyártmányainkból s csak azután rendezni be a gyárat és alkalmazni bele megfelelő számú munkásokat. Mint régebbi czikkemben Zeke Imre gépészmérnök előadására hivatkozva megjegyzem, attól nem kell félnünk, hogy készítményeinket értékesíteni nem tudnók. Hazánkban 10 czementgyár, azonkívül több vegyi gyár működik, ezek biztos fogyasztók lennének. Hiszen most hordó szükségleteiket nagyobb részben Sziléziából, Würtheohalból, vagy a stájerországi Mürzzuschlagból szerzik be. A czementgyárak nagy része a hordó hiány miatt zsákokat kénytelen használni a csomagolásra, ami szintén amellett bizonyít, hogy hazánkban egy csomagoló hordógyár felállítása a valódi szükségletnek felelne meg. Hiszen csak egyetlen czementgyárnak a szükséglete évente 40—50 ezer hordó. Efajta hordókat használnak még föld, festék, hamuzsir s egyáltalában vegyi termékek szállítására; egy szakember állítása szerint évente legalább 4 millió hordóhoz szükséges donga kerül be hozzánk. Mily jó lenne abból pár százezer hordóra valót kiszorítani és pedig épen Felsőbányának! Erdeink fahozamát eddig úgyis csak tűzifa gyanánt tudtuk csekély részben értékesíteni. Ezt a módot fokozottabb mértékben kultiválhatnók a vasút kiépítése után. De az áital megdrágicanók magunknak a tűzifát, ami czélunk nem iehet. Sokkal jobb lenne a fát iparilag feldolgozva értékesíteni, mert úgy kevesebb fogyasztás mellett sokkal nagyobb haszon éphetö el. A horgany-gyár úgyis használatlanul hever. Ha tulajdonosai' többé életre kelteni nem hajlandók, szerezzük meg annak épületét s kissé bővítve, tatarozva, talán alkalmas lesz felállítandó gyárink részére műhelyeknek. Udvara szintén elég tágas a nyers faanyag lerakására s közel van a vasúthoz. Ezt azonban csak odavetöleg említem meg. Mindegy, bárhol lesz is, csak legyen meg a faipari gyár. Evvel kapcsolatban idővel még egyéb — egyszerű — faeszközök gyártását is be lehet majd annak keretébe illeszteni, műnyelven szólva: az üzem fejleszthető is lesz. . . r ... r Fiumétól Velenczéig. Részlet »Gyalog Olaszországba és vissza« ez. utinaplómból. Irta: E. LITERÁTI ENDRE. II. E kedvezőtlen feleletben is megnyugodva hozzáláttunk locsolgatni száraz torkunkat Noénak ez üdvös találmányával s érdekesebbnél érdekesebb dictiók között éltetve az emberiséggel jót tevő Bachust és a magyar diákságot, üriténk ki poharainkat. A bor fogyásával arányban kedvünk is mind magasabbra hágott s egy pár jó magyar nótára és bordalra gyújtottunk rá, melyet a korcsmárosné is nagy érdeklődéssel hallgatott. Amint javában dikeziózunk s fogyasztjuk a dalmát sziklák termésének vörös levét, egyszerre csak 5 paraszt szekér áll meg nagy zajjal a korcsma előtt és egy szép számú különös rikitós szinü nemzeti viseletben öltözött horváth asszony és ezeknek férjeikből álló csapat jött be, kik heves gesztálásokkal kisért szónoklatok között telepedtek le a szemközt levő asztalhoz és bort rendeltek. Eleinte azt gondoltuk, hogy ez a nagy ékes szónoki ihlettség borfogyasztás közben elszáll nyelvűkről, de mind a meredek hegyoldalról eleresztett szikladarab mindig fokozottabb erővel rohan a völgybe, törve, zúzva az útjában álló akadályokat, úgy ezeknek az atyafiaknak eszmecseréjük mindig nagyobb hévvel fokozódott. Már-már a fenyegető kézmozdulatokból és nagyhangú kiabálásokból, melybe az asz- szonynép sivitó hangjai is sűrűn belevegyültek, azt hittem, hogy mindjárt valami drámai jelenetnek leszünk szemtanúi, mely egy pár koponya repesztéssel és egy kis hajczibálással fog végződni; pedig a mint a korcsmárosnétól hallottam, csak egy kis vélemény eltérés volt közöttük s ezért keletkezett a bábeli zűrzavar. Ily nagy lárma mellett elfogyasztottuk boraink még meglevő részét, indulni akartunk, hogy e kellemetlen szomszédoktól szabadulhassunk, de Bakos collegám még egy üveg szódavizet is kért, mivel a bor nem oltotta el szomjúságát. Midőn az elfogyasztott szódavíz árát megkérdezte és a korcsmárosné szavait »Für Sodavasser begath Wie gehn Kreuger« meghallotta, azt hitte, hogy valami tévedés van a dologban. Ismét megkérdezte, de most is az volt a válasz hogy »gehn Kreuger.« Tyüh! ezermilliós menykő! Ilyen drága szódavizet sem ittam még életemben — mondá nagy méltatlankodással. Nálunk 3 üveggel lehet venni 10 krajezárért sokkal jobbat ennél, mert legalább nem ilyen átkozott meleg. Daczára bosz- szankodásának. nem volt más választás hátra, mint sopánkodások közt kiűzetni, hogy tovább indulhassunk. Megkérdeztük a korcsmárosnétól még a Trieszt felé vezető utat s a balra vezető utón boros jókedvvel indultunk tovább. A mint ezután mélyebben nyomultunk Isztria belsejébe, a tájék is mindig szomorúbb alakot öltött. Az eddig talált szép erdők, cserjék, szőlőlugasok s mivelhető földek is lassanként elmaradoztak s helyettök a hullámosán haladó törpe biczeg nehézkesen előre. Két kezét egy pohár habzó sör után nyújtja, amelyet törpesége miatt nem vehet el a feje fölött a lengő, szép női alaktól, akiben reciprokálva van minden csúnyasága. Szeméből a pompás ital utáni sóvárgás sugárzik. Ajka a nyelvcsiklandó ital megizlelési ingerétől lázasan reszket. Az a gondolat, hátha nem hörpentheti fel az üdítő italt, sötét kétségbeeséssel boritá el szörnyen csúnya arczát, a melyből még az a szenvedélyes vágy is ki volt olvasható, hogy szerencsésebb társaival egy sorba kerüljön, szóval egész életének minden nyomorúsága Ez a szerencsétlen, a világ örömeiből kizárt teremtés látása mindenkit meghatott. Memento-mori volt ez a világi élvezetek közepette. Épen ezért úgy igyekeztem, hogy a háttérbe jusson, kerülje ki a szemlélő figyelmét s ne zavarja a gyönyörködést. Mindazáltal, ha néha vizsgálni kezdtem a kritika drákójával, azt találtam, hogy az egész csoportban ez a legsikerültebb. Ilyenkor azt súgta szivem: »Nem csoda, hisz egész lelkedet, legfényesebb tehetségedet öntötted ebbe az alakba. Hangolva voltál. Eközben teljesült vágyad, s lelkesített az a tudat, hogy e kitaszítottban saját magadat fested meg, nem ugyan daliás termeteddel, hanem igénytelen, vézna alakkal.« A munka elkészítése előtt még a háziaknak sem volt szabad a terembe menni. Ennélfogva elgondolhatják, mennyire meglepett, amikor termembe lépve, a törpe alakjának szemlélésébe elmerülve találtam azt, a kinek most már a szájából szerettem volna hallani, miért kerül. Mert nem vett észre, elfojtott lélekzettel feléje közeledtem, hogy illatos ajkáról ellopott csókból megítélhessek mindent. A döntő pillanatban azonban észrevett. Hirtelen összerezzent, halálos ijedtség futott végig arczán. Aztán lassankint visszatért arczának üde- rózsapirja. Gyanúsan kissé reszketve rám tekintett, majd zavaros mosoly ült ajkára. Ez kedvező alkalom — villant lel agyamban a gondolat, — hogy megtudhassak mindent, s alázatosan kérdém: — Nagysád, kérem, ha szabad tudnom, mi lehet az oka annak, hogy mindig olyan-olyan furcsán nézett reám, mintha nem állhatna ? — Ejh! vágott közbe, hirtelen mozdulattal felemelve fejét, hogy is kívánja, hogy nyájasan nézzek önre, mikor egyik gunyképének hatását el sem felejtettem s már itt a másik! Ezzel a törpére mutatott. — Csokolom kezét Nagysád, de már arról nem tehetek, hogy hajlamom annyira a szárkáz- mushoz húz. Különben is, tettem hozzá félre biggyesztett szájjal s nálam szokott kicsinyléssel, mint ahogy mondani méltóztatott, kóter falán levő Nagysádra vonatkozik, ebben pedig magam gúnyoltam ki s igy kvittek vagyunk. — Addig nem; szólt tiltakozva, mig igazságot nem szolgáltat. — Oh, ez az átkozott torzkép! fakadtam j ki keserűen s fehér festékbe mártott meszelöt ragadtam. Ha csak ez az oka mindennek, akkor le vele ! s a törpéhez rohantam, hogy megsemmisítsem. De Lujza villámgyorsan megragadta karomat s a felindulástól reszketve rám förmedt: — Esztelen! csak nem fosztja meg legszebb ékességétől ezt a termet?! Gyönyörrel teljes ijjedtség járta át egész valómat. Valami tulvilági mosoly ült ajkamra s arezvonásaim boldogságot sugározva, egészen átváltoztak. Kiült arezomra az, ami igazán szép és vonzó a szellem s teljes nagyszerűségében ragyogott. Lujza elbűvölve csodálta e kellemes változást s örömkönnyeket hullatott. Hirtelen felém .nyújtja kezét és meghatottan kér: — Bocsásson meg ! most tudom csak, mennyi fájdalmat ókoztam önnek, mióta megismertem ! Tőlem, — én tőlem kér az a piczi piros ajk ilyen alázatosan bocsánatot ? Oh ezer örömest! — gondoltam magamban. A meghatottságtól azonban alig mertem megérinteni kicsinyke ujjait. Lujza átszellemülten, mint angyal állt előttem. Szeméből kimondhatatlan öröm s ártatlanság sugárzott. Ajka mozgott, de a suttogásból nem lehetett kivenni a szavakat. Eközben fes- tékes dobozomat véletlenül odébb találtam tolni, amire hirtelen összerezzent s bánatosan kérdé: Távoznom kell, ugye ? Nem lehetek tanúja annak, miképen kerülnek ki ecsetje alól ezek a zseniális torzalakok! Vagy maradhatok?
