Felsőbányai Hírlap, 1903 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1903-07-08 / 14. szám
VIIX_ évfolyam. 14. szám. 1903. ju.li-u.s S_ FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. |. Előfizetési ára : Egész évre 1 korona. Félévre 2 kom ia \\ Egyes szám ára 20 fillér. u Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Felsőbánya érdekében. Az utolsó népszámlálás, amint ismeretes, egyes városok lakosainak apadását mutatja. Fájdalom, ezek közé tartozik Felsőbánya is. Hogy mi az oka a lakosság apadásának, az is ismert dolog. Nehány szóval meg lehet mondani: a bányászat hanyatlása az oka. Hogy miképen lehetne a népesedés csökkenését meggátolni, úgy hogy valamely gazdasági ágnak a felkarolásával a régi élénkség visszatérjen, sót azt is meghaladja s munkaerőt, iparost, kereskedőt vonzzon be, arról ebben ? lapban többen mondották el eszméiket olyanok, akik a helyzetet alapjában körülményesen ismerik s akik szavának súlya és értéke van. Azoknak az eszméknek a megvalósítása azonban — sajnos — még mindig késik. A viszonyokat teljesen ismerők közöl, az egyiknek eszméje a gyümölcsészet nagy mértékű rendszeres terjesztése volt, a másiké pedig a tehenészet, a tejgazdálkodás, a tejgazdasági szövetkezet létesítése utján. Igazán gyakorlati s az éghajlati és talajviszonyokat figyelembe vevő életrevaló gondolat mind a kettő. Egymás mellett is szépen megférnek, talán meg egyik hasznára is lehet a másiknak, de külön-külön is megvalósíthatók. Ezekhez járult az a terv, amely bizonyos mozgalmat van hivatva előidézni s határozott felfrissülést hozna az egész végvidékre. Ez a vasút, mely már nagyobb dolog ugyan, mint a két első, mert amig azok megvalósításához 10—15 érdeklődő s lelkesen kardoskodó ember kellene leginkább és pedig olyan, akiknek a szavára hallgatnak és adnak, addig ez nagy anyagi áldozatot kíván. És nem csodálatos-e, hogy a kettő közöl, vagy helyesebben: a 3 terv közöl mégis ez a legtöbb anyagi befektetést igénylő ölt testet leghamarabb? Aztán tessék csak emlegetni gyakran a szegénységet, ezzel a czáfoló adattal szemben! Ezen tervekhez járulna aztán a nyaralók ügye, a nyáron jó levegőn, vizen, csendes idillikus környezetben enyhet, pihenést kereső és nyerő közönség odavonzása, amely már néhány év óta fokozatosan történt s amely ismét valamelyes mozgalmat idézett és idéz elő. Nézetem szerint a tejgazdasági szövetkezet és tehenészet meghonosításával egybe lehetne részben kötni a juhászatot is. Ezenkívül van még talán ezeknél is] jobb, a város átalános jóllétét emelni hivatott, megvalósításra váró, már eléggé érlelt eszme, amit életre kellene hívni. . . . Jól tudom, hogy ahhoz, hogy valamelyik bányavárosban rohamos fejlődés kezdődjék, legalább anyagilag, az kell, hogy a bányák gazdag aranyere kerüljön napfényre. Felső- bányát is ez hozná a gyors emelkedés útjára. De hát ez a vak véletlen dolga, épen mint a főnyeremény, amelyet annyian kergetünk hiába. Ezért hát számításon kívül is kell hagyni. De az elősorolt gondolatokhoz egy régebbit — nézetem alapján _ mégis tervbe lehetne talán venni. Nem uj gondolat, mert uj nincs is semmi a nap alatt. A ] »Nagybánya és Vidéke« 10—12 évvel ezelőtt Nagybánya városának a számára érintette és említette is, de azóta hallgatnak vele, és ez az, hogy Eelsöbánya tegyen lépéseket arra, hogy az állam faipari szakiskolát állitson ott s amennyiben Felsőbányán agyagipari munkákhoz nagyszerű anyag van, agyagipari iskolával s köiparival kösse össze, illetve egészítse ki. Ennek a hármas tagozatú iskolának a felállításával Felsőbánya 50 — 70 tanulót s legalább 5 — 6 tanárt nyerne, akik családjokkal együtt nemcsak a numerust emelnék, de mindenképen előnyt vinnének Felsőbányának. Az az 50—60—70 személy nemcsak mint fogyasztó, de mint produkáló is számot tenne. És ez annál inkább kivihető lenne, mert mind a 3 iskolának feldolgozásra pompás anyagot nyújtana a város határa s nem fordulna elő az az eset, mit néhánv ilyenféle iskoláról tudunk, hogy a nyers anyagot a feldolgozásra az 5—7—ik vármegyéből vitetik nagy költséggel. Azon irányzatnak a keresztülvitelére, hogy az ipari pálya tökéletesebb legyen és hogy a hivatalnokok számának emelkedésével szemben az ipari pálya is látogatottá váljék s az az egyensúly helyreállhasson, amely a hivatalnoki osztály és az ipari és müipari osztály között ma hiányzik az ilyen iskolák felállításával csak szükséges s csak pártolására méltó. Ezt az irányzotot törekszik megvalósítani és elöbbrevinni az állam is, hogy a társadalom egyoldalú egészségtelen fejlődést helyes útra terelje. A kiket illet s a kiknek módjuk és alkalmuk van ennek a tervnek a nyélbeütéséhez hozzájárulni, tegyenek lépéseket arra. Felsőbánya nyerhetne vele. Bizonnyára az állam is megtenne mindent, hacsak a mai lázas-váltságos napok után a munkálkodásnak azt a magasztos irányát újra megkezdheti, amit a múltban hirdetett, hogy a gyöngének a hónya alá nyúl, hogy emelje. Honesties. 15263. “1903. szám. Szatmár vármegye alispánjától. Kérelem a vármegye közönségéhez! A vármegye közössége folyó évi junius hó 12. napján tartott rendkívüli közgyűlésében egyhangúlag elhatározta, hogy II. Rákóczi Ferencz nemzeti szabadságharczának 200-éves évfordulója alkalmából Rákóczi emlékére ünnepet szenttl s II. Rákóczi Ferencz 1703. évi julius 14-iki tiszabecsi győzelmének emlékére emlék-oszlopot állít. Midőn a vármegye ezen határozatát meghozta, nemcsak a múltak nagy emlékeinek akart adózni, hanem a jövő nemzedék előtt is bizonyságát akarta adni annak, hogy akik a hazáért küzdenek, harczolnak, azoknak emlékét még századok múlva is szent tisztelettel említi. A vármegye közönsége nem fogja megtagadni anyagi támogatását sem, de szebbnek, illőbbnek tartaná, ha lakosainak áldozatkészsége emelné fel nagyobb részben legalább ezen emléket, mert ebben látja a hazaszeretet lobogásának bizonyságát az egyesek lelkében, mely mellett a hivatalosan emelt emlékek semmi értékkel nem bírnak. A vármegye közönsége a vármegye fiainak és leányainak nemes szivére támaszkodik, midőn méltó emléket akar állítani Rákóczinak s azt A feleségem. A feleségem levelet kapott. A levelével úgy megrikatott! Édesanyjától jött a levél. Mit hogy kell tenni? arról beszél. Oktatgatja a feleségemet. Egyszer sincs benne e szó, hogy »szeret«, Mégis a levél véges-végig A szeretettől ragyog, fénylik. Amint olvasom ezt a levelet: Szivein ellágyul, könyem megered. Édes jó anyám jut eszembe; Ha ő élne ő is igy tenne. Pótor Elemér. A szó és a tett. A nagy teremben összegyülekeztek Vezérei a gyülekezetnek. Fontos tárgy volt a szőnyegen épen, Segitni kellett Isten nevében. Három anyátlan, apátián árva Várt élelemre s szerény ruhára. »Létesitnünk kell — kezdé egy Árvák alapját: Vessünk ki adót.« »A kivetéshez én nem járulok — Mondja a másik. — A nép terhe sokU szót — »Legjobbnak vélem — szól a harmadik, — Ha szabadságunk épen hagyatik. önként, ki mennyit akar, adakozzék. Kerestessék meg az egész község. Gyűjtő iveket bocsássunk szélylyel,« — Előállt ki-ki saját tervével. . . A szegeletben ült egy bus öreg. Isten gyermekkel nem áldotta meg. Beszédben, tervben egyaránt szegény, De a szivében égi érzemény. Feláll. Nem pompás egyszerű szavakkal Ekkép szól: »Engem világi javakkal Megáldott Isten érdemem felett. Elfogadom a három gyermeket. Neveltetem az Urnák félelmében. Nyilatkozatom tudtul venni kérem!« * * * Mig a tudósok meddőn bölcselkednek: Atyát ad Isten árva gyermekeknek! Pótor Elemér. Vendég-jog. Füzy Jancsi fiatal házas volt és boldog volt Mikor elvette a szépséges Oroszlán Margitot. ki után három vármegye fiatalsága bomlott, a társaságban mindenki azt mondta : az Isten is egymásnak teremtette őket. Csak a hoppon maradt kérők zúgolódtak még egy darabig, aminthogy ezt mindenki természetesnek is fogja tnlálai, ha megsúgom, hogy Oroszlán Margit nemcsak a legszebb, hanem egyszersmind a leggazdagabb lány is volt messze vidéken. A boldog férj azonban édeskeveset törődött volt legény pajtásainak irigységével. Kicsi feleségét elrejtette a világ szeme elöl egyik vadregényes erdélyi vadászlakában, hol egyedül az ö boldog rabszolgája volt reggeltől estig, estétől reggelig, Margit is meg volt sorsával elégedve. Legalább erről tanúskodtak nevető szemei, vidám csicsergése, melylyel felzavarta az ős rengeteg ünnepi csendjét. Boldog egyformaságban teltek napjaik és ezeknek a napoknak nem volt történe- tök. A férj azt mondta: szeretlek édes. Az asz- szony azt súgta vissza : szeretlek drága. . . Mi van ezen megírni való? Hisz mindez oly természetes. Hanem mikor az idő télre vált, végesza- kadt a bájos idillnek, Jancsi és Margit szinte sírva búcsúztak el a kedves magánytól, mely boldog szerelmük egyetlen tanúja volt. Mégegy- szer fölkeresték a leveleiket hullató vén fákat, elbúcsúztak a vidám kis pataktól, a bizalmas szemű özektől, a királyi termetű szarvasoktól és otthagytak mindent, mi elöttök kedves volt. Előállott a kocsi és ők mentek messze, messze . . .
