Felsőbányai Hírlap, 1903 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1903-06-24 / 13. szám

Felsőbányái Hír la p

elhatározta, hogy a nagy Wesselényi Miklós gyönyörű érczs/.obrára a nép iránt érzett igaz jóakaratának hálás elismeréséül koszorút helyez. Ezért a gyűlés tagjai a megyeházból testületileg kivonultak a főtéren szemben fekvő Wesselényi- szoborhoz, hol Dimand Lajos turterebesi esperesplébános tartott emelkedett hangú beszédet, mely után a szép koszorút egy megyei hajdú a szobor talapzatára helyezte. E megható jelenet hatása alatt egyszerre felzugott a jelenlevők ajkán nemzetünk buzgó imádsága: »Hazádnak rendületlenül.« Sok szemben a meghatottság igaz könyei ragyogtak.

Innen a Tigris-szállóba vonultak a közgyűlés tagjai ebédre, mint a szilágymegyei szövetkezetek vendégei, hol természetesen felköszöntök- ben sem volt hiány. Az ételek és italok mi kívánni valót sem hagytak fenn, amazok a vendéglős kitűnő magyar konyháját, ezek pedig az egész, országban jó hírnévnek örvendő zilahi pinczéket dicsérték. A társaság jó czigány mellett késő délutánig maradt együtt.

A felsőbányái szövetkezet részéről a gyűlésen résztvettek : Imre Károly igazgató és Ember Péter felügyelő.

Válasz

a Nagybánya és Vidókó«-nek.

I.

Mindenekelőtt örömmel veszszük tudomásul a szerkesztő ur azon kijelentését, hogy ő Felsőbánya iránt nem volt soha rosszakarattal; de már engedelmet kéiünk, lapjának 23. számában megjelent *A járvány Felsőbányán« czimü közleményét jóindulatúnak nem tekinthetjük, mert határozottan ellenkezik a valósággal a közleménynek azon pontja, hogy »majdnem minden nap látható oly temetés, melynél a kiséret két rendőrből áll«; pedig az egész járvány alatt csak tizenhárom esetben voltak rendőrök kirendelve temetésekhez s ezen temetések közöl is csak kettő volt olyan (egy vörheny-difteritis és egy torok-gyik), melyhez a vonatkozó rendelet értelmében rendőröket kellett kirendelni. Hogy a v. kapitány még más tizenegy esetben is rendelt ki rendőröket, az épen óvatosságból történt.

A közlemény azon része sem felel meg a valóságnak s nem mutat jóindulatra, hogy az iskolák »egész éven át is be voltak zárva;« mert mint válaszunkban is említettük, az utóbbi években — sajnos — be voltak zárva az iskolák hosszabb-rövidebb ideig, *de egész éven áí« egyszer sem. — Különben ezt most már a 25. számban megjelent közlemény is beismeri, mikor felsorolja, hogy 1894-től kezdve mostanáig mennyi időn át voltak az iskolák és óvodák bezárva. Miért állította tehát a tudósító a 23. számban megjelent közleményében azt, hogy egész éven át is be voltak zárva az iskolák l Jó indulatra mutat-e ezen közlés ? Mi nem tartjuk annak.

Azt sem tarthatjuk és senki, ki magyarul ért, nem tarthatja jóindulatúnak, mikor a jár- ványhirek közlése után a tudósitó odaveti; »holott dicsérik Felsőbánya jó vizét és levegőjét,« — mert ezt magyarul értő ember nem magyarázhatja és értheti másképen, mint hogy Felsőbányának vize és levegője nem jő.

Azután az sem helyes, hogy a vörheny- járvány összezavartatik a kanyarójárványnyal, mert mint köztudomású, a kanyaró-járvány veszélyesség tekintetében össze sem hasonlítható a vörheny-járványnyal, mit igazol az is, hogy a mostani kanyaró-járvány alatt oly házaknál, hol a gyermek kellő gondozásban részesült és hol a gyermek .különben is erőteljes volt, egy sem halt meg. Meghalt a kanyaró-járvány folytán 8 gyermek, de ezek közöl is 4 olyan, íd a kanyaró után kellő felügyelet hiányában tüdőlobot kapott.

Azt mi is nagyon helyes dolognak tartjuk, hogy a járványt a legszigorúbban kell ellenőrizni, s hogy azt eltitkolni nem helyes és nem szabad; — de az megint nem helyes dolog, ha többet mond valaki, mint ami van, mert ezáltal egy város jó hírnevét teljesen tönkre lehet tenni.

Felsőbányán eltitkolás egyátalán nem történt, egyetlen járvány-esetnél sem mul"*':'' tott el a szükséges hatósági intézked» , sőt több is történt, mint például az, hogy a rendőrség óvatosságból kiküldetett oly temetésekhez is, hol a törvény, illetve rendelet, azt nem kívánja

Azellen nem volt egy szavunk sem, mikor a »Nagybánya és Vidéke« a járványhire- ket közölte; de azt már nem lehetett szó nélkül hagyni, mikor a 23-ik számban a kifogá- \ sóit és a valóságnak meg nem felelő, vagy hogy ! enyhébben fejezzük ki magunkat, a valóságnál többet mondó és ismételjük, rossz indulatu Hr megjelent.

Sajnos, kivált az idén a gyermekhalálozás szokatlanul nagy volt, de ez nem a járványnak, hanem részben a kellő házi felügyelet hiányának, részben pedig annak tulajdo- nitható, hogy nagyon sok satnya és gyenge gyermek születik, aminek ismét nem a viz I és levegő az oka, hanem az, hogy a szülők maguk is gyengék és egészségtelenek.

A városi hatóság — ismételjük — nem titkol el semmit s a kellő óvintézkedéseket azonnal foganatosíttatja; gondja van arra is, hogy a városban tisztaság legyen, de — sajnos — az nem áll módjában, hogy a családok beléletét is ellenőrizze. Ami baj van pedig, legtöbb innen ered, mert az alsóbb néposztálynál nincs meg az egészség föntartásához i szükséges tisztaság-szeretet és a szülők a gyermekekkel sem törődnek annyit, mennyit tö- ! rődniök kellene.

Egyszóval a gyermekhalandóságnak nem az az oka, hogy a város egészségtelen lenne, vagy hogy a hatóság teendőit elmulasztaná, hanem oka az, hogy nagy a szegénység s hogy az alsóbb osztály a fékezhetetlen pálinkaivás folytán folytonosan satnyul s ennek következtében a gyermekhalandóság is nagy.

Végül még csak annyit, hogy azellen semmi kifogásunk, ha a járványra vonatkozó s a valóságnak megfelelő hírek közzététetnek; de a »Nagybánya és Vidéké«-nek 23. számában megjelent közleményhez hasonló hireszteegy bizonyos Szelirn beverte egy bizonyos Ach- mednek a tejét, s a kádi mind a kettőt becsukatta, hát majd megpukkadt irigységében. A szomszédos kádi gyakorolhatta elméjének bölcseségét, mig az ö küszöbét még sohasem lépte át poros fél.

Az átkos ördög csak feszegette Ibrahim lelkét. Immár kezdte lenézni a jámbor embereket. Háza előtt ülve, haragos szemeket vetett az elmenőkre s az emberek nem értették a változást.

Békétlensége minden nappal öregbedett, sőt kitört belőle lelkének minden haragja ; képmutatónak, kutyalelkünek nevezett minden, szeme elé kerülő igazhivőt. Az emberek nem tudták mire vélni, de azért csak tűrték a szavait, mert hát a kádi: kádi, s az ember nem tudja, mikor kerül elébe. Ilyen jámbor gondolkozásu emberek laktak Ibrahim kerületében, hát csoda, hogy nem zaklatták a kádi nyugalmát ? Csak Ibrahim nem akarta megérteni, s majd felrobbantotta a düh.

Mikor pozdorjává tört otthon mindent, föld • höz vagdalta a szent könyveket, s nem volt ember a környéken, kit kutyafiának össze ne gyalázott volna, akkor a benne lakozó gonosz lélek még gonoszabb tréfát eszelt ki. Felvitte Ibrahimot egy magas fára s onnan kiáltatott vele gyalázkodó szókat az alantjáróknak.

Történt egyszer, hogy a fa alatt épen két kalmár alkudott. Ibrahim egyiknek a hangját utánozva, csufolódó szót mondott a másiknak. Ez aztán kérdőre vonta az ártatlan kalmárt. Szóból

szó kerekedett, s Ibrahim a fán örömrepesve hallotta, hogy a két igazhivő alaposan osztozkodik.

Ebből alighanem por lesz, ujjongott Ibrahim, de abban a perczben a két kalmár már rázta is a fát. A másik pillanatban már a földön hempergett a kádi s a két igazhivő rajta. Nem nézték, hogy kicsoda-micsoda, alaposan el- náspágolták. Körülte a csődület a hasát fogta a kaczagástól. Kaczagtak, hahotáztak, mert voltak köztök kárörvendők is elegen.

Szegény Ibrahim — tűnődött a zajos tö- j meg között egy nyugodtan rágicsáló csacsi — nem elégedett meg a méltóságával, még az eszét is akarta mellette használni !

A kegyetlenhez.

Oh, leányka! meddig kinzasz még?

Meddig tart még a földi pokol?

Vagy tán meg van ott fönn Írva rég,

Hogy e szívben örök bú honol?

Oh, nem! csak egy szót ajkaidról!

E» én újra boldog lehetek,

S lelkem szörnyű fájdalmairól

Nem beszélek már többé neked.

De te rideg csalfa sziveddel Csak fokozod szenvedésimet S hagyod, hogy epedjen e kebel S a bú sírba vigyen éngemet.

B-u.

lések ellen a város érdekében mindig tiltakozni fogunk.

Felsőbánya, 1903. junius 22.

Farkas Jenő,

polgármester.

Múlt számunkban megjelent »A járvány« czimü czikkünkre a »Nagybánya és Vidéke« a I szó teljes értelmében ráduplázott, amennyiben arra két helyen is riposztirozott, 1. a szerkesztő, 2. a felsőbányái tudósitó részéről. Válaszainak I érdemi részével fentebbi czikkünk írója; Farkas Jenő polgármester ur foglalkozik. Én ezúttal arra szorítkozom, ami bennem a »Nagybánya és Vidéke« válaszában a szerkesztőt érinti.

Minden újságszerkesztőnek lakjék bár Nagybányán, Felsőbányán, vagy plane Arizonában, víj. .iák bizonyos elemi kötelességei, ezek közé tartozik első sorban a közérdek megóvása, aminek teljesítését nálam először t. barátom, a , »Nagybánya és Vidéke« szerkesztője, másodszor pedig az Ő — szintén tiszteletreméltó — felsőbányái tudósítója vonta kétségbe akkor, midőn ismeretes válaszaikban azt mondják, hogy »nem az van rosszakarattal, aki az igazságot megírja, de az, aki elleplezi ahamu alatt lappangó tüzet, hogy még jobban terjedjen és még több kárt tegyen.« — továbbá, hogy »a bajokra való figyelmeztetéssel inkább mozdítjuk elő a lakosság jóllétét és a közegészség érdekét, mint ha elhallgatással, akár más érdekű, feltűnésből, haszonlesésből, akár bármi egyéb indokból a disztelenséget és nyesendőket takargatjuk.«

Ezeket a nem épen kedves megjegyzéseket, hogy ne mondjam — meggyanusitásokat — válasz nélkül nem hagyhatom. Mert ezekből azt lehet a sorok között kiolvasni, hogy én eszközül szolgáltam közvetve a nagy közönség megtévesztésére. Hát ez nem igy van.

Mert mindaddig, mig a nyaralási évad be nem köszönt, a járvány a mi privát szerencsétlenségünk, mely ellen minden istenadta tehetségünkkel és minden törvényes eszközzel védekezünk. Az előbb említett vádak engem csak akkor találnának, ha a bártfai fürdőigazgatóság hibájába esném, ami hogy olyan távol áll tőlem, akár csak Makó Jeruzsálemtől, mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy lapunk május 31-iki számában, tehát két hónappal a nyaralás évadjának megkezdése előtt konstatáltam az iskoláknak a járvány miatt történt bezárását.

Igaz, hogy az erre vonatkozó hírben tévedésből vörheny-járványt említettem, mit a »Nagybánya és Vidékei« tudósítója azonnal ügyekezett kihasználni elenem. En tévedésemre később ugyan rájöttem, de annak rektifikálása figyelmemet elkerülte, amennyiben a »Nagybánya és Vidéké«-vel a 10 km. távolság daczára sem állok csereviszonyban s igy azt csak a kaszinókban olvashatom, minélfogva nincs módomban híreit nyugodt figyelemmel kisérnem.

Ami pedig a »Nagybánya és Vidéke« szerkesztőjének és tudósítójának előbb hivatolt megjegyzéseit illeti, azokra még annyit akarok megjegyezni, hogy midőn a »Felsőbányái Hírlap« a járványt mindjárt kezdetben világgá nem kürtölte, ezt távolról sem rossz akaratból, vagy a közönség megtévesztése czéljából cselekedte^ hanem csupán azért, mert a hatósággal együtt remélte annak rövid időn leendő megszűnését és »lelkiismeretességével« nem akart fejlődésben levő nyaralási ügyünkre oknélküli csapást mérni. Persze, persze, ez a »Nagybánya és Vidéké«-re nézve mellékes dolog.

Egy — kissé személyes vonatkozású — eset felemlitésével zárom be rövid válaszomat. Egy tudósitó vagy szerkesztő bizonyára jól tudja, minő rosszulesik olykor a gyarló embernek a sivár igazság feltárása s ezzel szemben mily jólesik a figyelem és méltányos kímélet. No, hát Felsőbánya városnak is jólesett, midőn megkíméltem egy oknélkülí meghurczolástól anélkül, hogy azzal valakinek kárt tettem volna.

Az írás azt mondja valahol: »Ne légy felettébb igaz.« En hiszem, hogy ha az üdvözítő ma is a földön járna, nekem adna igazságot, mert ő mondotta, midőn a bűnös asszonyt megakarták kövezni: »Aki ti közőletek bűn nélkül való, az dobja rá az első követ.« En pedig bűnösnek sem érzem magamat.

Felsőbánya, 1903. jun. 23.

Imre Károly,

a »Felsőbányái Hírlap« szerkesztője-