Felsőbányai Hírlap, 1903 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1903-05-17 / 10. szám
I TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. j A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTÉINEK. Teljes vasárnapi munkaszünet. Évek óta megindul igy tavaszszal egy üdvös mozgalom az ipari és kereskedelmi alkalmazottak körében, melynek czélja nem egyéb, mint az, hogy a hetedik napot valósággal pihenés napjává tegyék azoknak, kik a hétnek hat napján le vannak kötve a kötelesség súlyos lánczával kenyéradó foglalkozásukhoz. Hogy miért épen tavaszkor szokott megindulni ez a mozgalom, annak egyszerű magyarázata az, hogy a gyönyörű, üde tavaszi természet hatása alatt mindenki élénkebben érzi a maga lenyűgözött állapotát. És ha elfogulatlan bírálat alá veszszük az ipari és kereskedelmi alkalmazottak agi- táczióját a teljes vasárnapi munkaszünet kivívására, el kell ismernünk, hogy törekvésűk jogos és méltányos. Már maguk a vallásalapitók szükségét látták annak, hogy minden héten szünnapot rendeljenek követőiknek. S mert nagyon jól ismerték a gyarló emberi természetet, mely ha megismerte a vagyonszerzés gyönyörét, ennek kielégítésében nem ismer határt: nem a munkában elernyedt izmok pihentetésére, hanem fő képen a lélek nemesítésére és annak Istennel való érintkezésére rendelték felhasználni a hetedik napot, nagyon jól tudva azt, hogy a lélek érzelmi foglalkoztatása közben a kifáradt test is megpihen s ezáltal egy másik fontos czélt is elérnek. Hogy a hetedik nap megünneplése mindig felette fontos szerepet fog játszani az emberiség fejlődésében úgy vallás-erkölcsi, mint fiziológiai szempontból, azt magyarázni szinte felesleges. Bizonyságul szolgál erre Európa egyik legműveltebb és legvallásosabb nemzete: az angol, mely a pedáns- ságig menő szigorúsággal ünnepli meg a vasárnapot, és ime : hatalma elismert szárazon és vizen, ipari, kereskedelmi és gazdasági élete uralja a müveit és műveletlen világot egyaránt! Azon állam, mely a munka napjai között nem biztosit polgárainak elegendő időt a pihenésre és a lélek művelésére, a maga jól felfogott érdeke ellen cselekszik. Mert csak ott lehet fejlődésre, gyarapodásra számítani, ahol megvan a szükséges arány a munkaerő és munkaidő között, csak ott újulhat meg időnkint a munkakedv, ahol a munkaadó méltányos munkásaival szemben és pihenésökre, egyéni kedvteléseikre is figyelemmel van az általok elérhető anyagi haszon mellett. Ezt pedig egyesektől hiába várjuk, mert mindig fognak akadni közöttük lelketlen haszonlesők, kik a szolgálatukra szerződött emberben csupán lelketlen gépet látnak, melyet csak táplálni kell, mig alkotó részei el nem kopnak, azután pedig ujjal cserélhetik fel. Az ilyen felfogás pedig az állam belső békéjének is megrontására tör, elhintvén abban az elégületlenség csiráit, melyek gyakran keserű gyümölcsöket teremnek. Az átalános és teljem vasárnapi munkaszünet kivivására bár szükséges a társadalmi utón, a törvény megengedett korlátái között szervezett mozgalom, magában -v-é'müli» u Jpi.üftfT tására. Magának az államhatalomnak kell a társadalom segítségére sietni első sorban jó példával és addig is, mig a kérdés törvény- hozásilag rendeztetik, megfelelő rendeletek alkalmazásával. Ha azt fogják látni az iparosok és kereskedők, hogy az állami tisztviselők nem tartoznak többé vasár- és ünnepnapokon hivataloskodni, bizonyára hatni fog rájok is a jó példa, eltekintve attól, hogy a köz- igazgatási tisztviselők is igyekezni fognak e téren a maguk természetes jogait kivívni. Ha jól meggondoljuk, hogy az a vasárnapi egy-két órai hivataloskodás mig egyrészről alig egy bakaraszszal tolja tovább az állam vagy a közigazgatás szílig* rét, addig másrészről tönkreteszi annak a szegény tisztviselőnek egész ünnepét, igazán csodálkoznunk kell rajta, hogy azt még eddig be nem szüntették. Sokan a közönség érdekeinek előtérbe tolásával érvelnek a teljes vasárnapi munkaszünet ellen. Ámde ez hamis érvelés. Mert igaz ugyan, hogy egyesek, kik hozzá voltak szokva, hogy hivatalos dolgaikat a nyugalom napján intézzék el az egyes hivatalokban, nehezen fognak ezen rossz szokásukról lemondani, de a kényszerűség előtt kénytelenek lesznek meghajolni. Az iparosok és kereskedők pedig, midőn belátják, hogy alkalmazottaik munkaszünetét szigorú büntetés nélkül többé egy órácskával sem rövidíthetik meg, lassankint el fognak jutni azon értékes igazság belátására is, hogy ha az ünnepnapokat szigorúan megtartják is, mégsem fognak kárt, veszteséget szenvedni. Mert a közönségnek az a része, mely eddig az ünnepnapon való foglalkozásra kényszeritette őket, ezentúl a maga bevásárlását, megrendelését el fogja végezni a rendes munkanapokon. Ha pedig ezek kapcsán, a nagy mü betetőzéséül, még azt is elérjük, hogy a korcsmák, bor és sörmérésekben is szigorúan végrehajtatik a munkaszünet: nem fogja többé az ünnepi csendet zavarni semmi profán zaj vagy foglalkozás, hanem az lesz a vasárnap, aminek isteni és emberi törvények szerint valóban lennie kell: nyugalomnak napja. Ennek megvalósítására pedig vállvetett buzgalommal kell törekedniök államnak és társadalomnak egyaránt! Városi közgyűlés 1903. május 5-ón. 41. Elnök üdvözölve a megjelent képviselőtestületi tagokat, a közgyűlést megnyitja s a mai gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére Róth Mihály, Szigyártó József, Tánczel György képviselőket Szeretem .... — A Felsőbányái Hírlap eredeti tárczája. — Szeretem a tavaszt virágillatával, Meleg napfényével, vig madárdalával. Szeretem akkor is, ha arczán ül ború, S megrázza, megtépi az égi háború. Mert a vihar után százszor szebbé válik, Könnyes ábrázatán napsugár villámlik . . . Szeretlek téged is, lánykám, szép virágom, Kéklő szemeidben az ibolyát látom. Szeretlek, ha mosoly deriti arezodat, Ha felhő borítja tiszta homlokodat. Ha könycsepp szivárog édes-bus orczádra, ügy nézek rád, mint egy felhős mennyországra. . . . De hogyha szivedből tűnni kezd a bánat, Könnyes mosolyoddal százszor szebbnek látlak. S amiért közöttünk a zivatar támadt: Újra megcsókolom piczi piros szádat. . . . I K. Egy aranyról. Mikor elsején felvettem a fizetésemet, a pénztáros egy huszkoronás aranyat is adott. Szinte simogattam a szemem nézésével. Nagyon örültem neki. Az volt életemben az első huszkoronás aranypénzem. Tudtam, hogy hamar meg kell tőle válnom s talán épen azért beczéző gonddal bántam vele. Úgy nézett ki az egyszerű koronások között, mint midőn polgáremberek társaságába egy valóságos báró vagy gróf kerül. Láttam, hogy terhére van a kompánia, azért gondosan becsavartam selyempapirba, hogy a közvetlen érintkezés ne zsenirozza tovább. Este átmentem vacsorázni a »Makkhetes«be. A czimborák már vártak reám. Azt mondták, hogy már csak épen én hiányoztam. A hangulat élénkebb volt, mint máskor. Nem csoda, hiszen hónap elseje volt. Vacsora után kifizettem a vendéglősnek a rendes havi tartozásomat. Az arany félénken húzódott meg tárczám szögletében. Nem bántottam. Futotta a papir, meg az ezüst. A fiuk ma- rasztottak még egy pohár borra, de nem volt hozzá kedvem, valami úgy hajtott hazafelé. Otthon meggyujtottam lámpámat. Levetkeztem s ágyba feküdtem. Valami léha könyvet vettem a kezembe, hogy majd elszórakozom vele. Az aranyat gyerekes kíváncsisággal kibontottam s magam elé tettem egy kis asztalkára. A lámpasugarak fényében valami földöntúli ragyogása volt. Nem tudtam tőle olvasni. Addig-addig néztem, mig egyszer megszólalt. * ^ * * »Ne olvass. Hallgasd meg inkább az én történetemet! Csak onnan kezdem, mikor a pénzverőből kijöttem. Hogy addig is szenvedés, átok és vér tapadt reám, minek szomoritsalak azzal tégedet? Te szépségemről, érintetlen tisztaságomról Ítélve, azt hitted, te vagy az első gazdám. Tévedtél. Századmagammal egy nagy úrhoz jutottam először. Megvetően bánt velünk, nem úgy mint te. En- gemet a feleségének adott, ki szintén fitymálva dobott Íróasztala fiókjába. Reggel (vagy déltájban . . .) vézna, sápadt leány számlát hozott az asszonynak, aki mérges volt és mindenkivel veszekedett, sőt a komorna fürtjeit tulajdon kegyelmes kezeivel meg is czibálta. A vézna kis leány félénken köszönt, amint belépett s alázatos félelemmel nyújtotta át a számlát. Engemet az asszonyom néhány czifra bankóval együtt a leányka elé dobott. »Hordja el magát! Az asszonyának pedig mondja meg, hogy szemtelen.« A kis ma- samód-leány sirva távozott. A divatárusnő ismét megszidta a leányt, mert későn jött haza. Pedig a gyámoltalan még kérni is akart tőle egy kis előleget, hogy meg- vegye azt a drága orvosságot, amitől a beteg tüdeje biztosan meggyógyul. De nem volt bátorsága hozzá. Megátkozta asszonyát s megátkozott éngem is ... A divatárusnő egy tolikereskedőnek adott. Ez a könyvelőjének fizetett velem. Szeretetreméltó fiatal ember volt ez a könyvelő, de a szive, amint pár nap alatt kiismertem, aljas indulatokkal volt tele. Nem volt elég neki a fizetése, a wertheimból is vett ki egy csomó bankót. Kis földszintes szobába léptünk. Mindenütt tisztaság, de nagy szegénység. .. Ella egyedül T