Felsőbányai Hírlap, 1901 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1901-08-25 / 17. szám
Felsőbányái Hírlap asszony súg a másiknak, testvérének. A tanár: j »Kisasszony! itt mind férfiak vagyunk, tessék hallgatni is tudni.« Vagy mikor egy okos kis- j asszony a mellette ülő fiatalembernek súg. A műveltség elég szépen terjed Budapesten, alig van, ki hírlapot ne olvasna s igy valami I tudásra is tesz szert. A falusi sváb, tejes ember, egész szépen beszélt velem a tengerszin felett való magasságról, ez kérem, nem olyan csekélység olyan embertől, ki csak falusi elemi iskolát végzett. Mikor jut ide a műveltségben a mi vidékünk szegény tudatlan oláh népe. Szóljak-e arról, hogy a budapestiek nem tudnak becsületesen magyarul, csak a vidékről idekerültek képviselik itt az igaz magyarságot. — De nem. Befejezem hosszúra nyúlt levelemet s a tek. Szerkesztő Urat üdvözlöm . Bethlenfalvi Árpád, Különfélék. Kinevezések. A pénzügyminiszter Janiás Béla nagybányai lakost a nagybányai bányaigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez ideiglenes minőségű díjtalan számgyakornokká; az igazságügyminiszter dr. Joauovics iiy'órgy Ernő szatmár-németii törvényszéki joggyakornokot — ugyanezen törvényszékhez jegyzővé nevezte ki. Kiérdemelt előléptetés. Megyénk pénzügyigazgatóságától Orell Géza helyettes pénzügyigazgató hasonló állásban Ungvárra helyeztetvén, helyére Barthos Zsigmond titkár lépett elő, kit mindenki rendkívül kedves, magyaros mondásáról ismer a vármegyében, s igy az előléptetés csak örömet fog okozni mindenütt, hol e derék magyar embert, lelkiismeretes, de előzékeny urat ismerik, mi a fináncz világban nem is mindennapi dolog még a felsőbb régiókban sem. ~ A páratlan jóságáról váro- Szuts Illés. sunkban általánosan ismert kedves Szüts bácsit f. hó 21-én óriási résztvevő közönség kisérte utolsó útjára. A gyászszertartást Papp István g. k. esp. plébános Juhász J. és dr. Csókás V. r. k. káplánok segédletével végezte. Harangok zúgása, a bányász-kolomp szomorú kopogása és a bányász-zenekar gyász indulói kisérték a temetőbe a kedves halottat, hol dr. Szokol Pál bányatanácsos, bányaiskolai igazgató tartott felette, könnyekre indító következő gyászbeszédet: » Tisztelt gyászoló gyülekezet! Társadalmi körünkben kiváló, felette nagyra- becsiilt család életének koronáját letörve, éltető napját, derült egének fénycsillagát váratlanul letűnve, itt a sir szélén zokogva veszszük körül. E szomorú valóság mély fájdalommal tölti el szivünket, a mindenét elvesztett csalad leírhatatlan nagy fájdalmát átérezve osztjuk mi, az elhunytnak szerető barátai, szak- és pályatársai; bánatba merül társadalmunk java része, a megboldogultnak mindannyi jó ismerőse és tisztelője, a zsenge gyermek-sereg és fiatalság szive. És mi indítja ez átalános bánat érző köny- nyeit ? . . Egy nemes, jóságteljes szív verésének a megszűnte, egy érdemekben és erényekben gazdag élet földi pályájának hirtelen megszakadása. Immár megdicsőült társunk, ki legelső nap- i világát 1831. julius 26-án, hegy ormaink túlsó ol- J dalán, Akna-Sugatagon látta, gyermekkorától fogva munkássága és vasszorgalmának vértjével j folyton tört és küzdött előre s kezdve a 18 kraj- czáros napibérrel, bányászati rögös pályáján széles körű képességével, a magyar bányászat javára 46 évet meghaladó hasznos szolgálatot teljesített. 1882. évi október óta egészen a mienk volt; itt a mi körünk tisztelete és szeretetétől környezve, úgy is mint sok éven át a képviselő testület és több szakbizottság hasznosan működő tagja, úgyis mint a szegény iskolás gyermekek , egyletének fáradhatlan túlbuzgó elnöke, ez egylet megszilárdításával s fejlesztésével elhervad- hatlan érdemeket szerezve, Istentől rábízott adományait, tehetségeit s lelkének nemes tulajdon- j ságait, folytonos munkálkodásban és tevékeny- i ségben, nem csupán családja boldogitására, de j úgy egyesek mint a társadalom javára s e város közjó érdekének a czéljaira fordította. Kedves társunk, szeretett barátunk ! Te mindenben csak a jót, csak a hasznost önzetlenül kerested, de nemes tetteiddel sok oldalú hasznos tevékenységeddel, képességeddel soh sem kérdve, mindig a szerénység otthonában maradtál. Szived telve vala jósággal, nemes indulattal, j forró vágygyal és akarattal felebarátaidat segi- ! teni, a szegényeket gyámoíitani, a közjót elő- ! | mozdítani, a gyermekeknek, az árváknak örömöt j szerezni. Azért bizonyai várhatod az urnák kegyelmét e szent igék szerint: »Jól vagyon jámbor és j hiv szolgám, keveset voltál hiv, sokra bizlak ezután; menj be a te Uradnak örömébe.« Ennek hitében búcsúzunk tőled mindnyájan. Isten hozzádoi mondunk mi, őszinte barátaid, 1 szeretve tisztelő szak- és pályatársaid, kik megtanulhattuk tőled a munka nagyrabecsülését, a fáradhatlan tevékenységet. Fájdalmas rezgésbe hozza sziveinket a bányász-kolomp méla-bus hangja, melylyel utolsó utadon elkísértünk ide, a mécs gyarló lángjával meg nem világítható, sötét zajtalan uj otthonodba, többé már nem munka-, de pihenő-helyedre; fájó szivvel válunk tőled a bányász bucsu-szavával: »j i szerencsét«, Isten veled!« Isten veled! . . így sóhajtanak feléd mind, kik szerettenek, igy az iskolás gyermekek. »Jó bácsijok voltál, úgy hivtanak sokan; majd megemlegetne, majd reád gondolnak, hogyha évről-évre beköszöntget újból karácsony estéje, mert el nem | felejtik, ha nagyok is lesznek, hogy ilyenkor ne- | kik örömöt szereztél. A jó isten úgy rendelte, hogy hasonló czélu i ily nemes törekvéseid közben éppen távozásod előestéjén, örömtelt szivvel élvezted fáradozásodnak és kedveseid közreműködésének fényes sikerét. Oh,.. . ki gondolta volna, hogy ez leend itteni boldogságodnak és velünk együttesen érzett örvendezésednek utolsó dicsfénye! Ám ez öröm hirtelen bánattá változott, de jóságos lelked ezt nem hagyja vigasztalás nélkül, midőn kesergő j kedveseidhez e szózattal fordulsz: Jól tudom, igen nagy a ti bánatotok, de ennél még nagyobb a szeretetetek, melyet magam- | mai vive, távol is tőletek kell, hogy boldog legyek. Ne sírjatok, ne búsuljatok, mert én ezentúl | is tiveletek vagyok; a ti könnyeitekből, drága nőm, jó leányom! és kedves testvéreim, rokonaim jó barátaim és minden szeretteim bánat-harmatjából majd kikelnek sírom hantjain viruló virá gok, siromból életet hirdetve, sziveteknek vigasztalást adva és bizonyságot téve arról, hogy köz- tetek az urban élek, mert örökké megmarad a szeretet, melyből az én részem kitörölhetlen s igy emlékem felejthetlen marad. Isten veletek !« A boldogultnak életrajzi adatai a következők : Született A.-Sugatagon 1831. jul. 26-án; 1858-59. év folyamán a bányaiskolát, 1861—64. években a bányászakadémiát végezte, de már ezt megelőzőleg alkalmaztatott a kincstári sóbányában Akna- Sugatagon. 1856—57-ben sószállitási felvigyázó volt ugyanott. 1864. szept. 15—töl a szélaknai bányahivatalnál bányagyakornok lett 1 frt napi-dijjal. 1866. nov. 18-án tisztjelölt lett 1 frt 25 kraj- czár napidijjal előbb Szélaknán, 1867. aug. 29-töl pedig előbb a körmöcsi bányahivatalnál, aztán ismét a szélaknai bányahivatalnál 840 frt, 10% lakbér, lO-öl fa javadalommal 1869. nov. 9-től zúzó felügyelő segéd Szélaknán 900 frt, 15% lakáspénz, 16-öl fa fizetéssel, hol a zuzók és gépműhely vezetésével volt megbízva. 1893-ban zuzó- elügyelö lett Selmeczen 12000 forrit, 15% lakáspénz. <85 m3 fa fizetéssel, 1877-ben 1400 forint. 15% lakáspénz, 85 m3 fa fizetéssel s ezen minőségben áthelyeztetett Felsőbányára 1882-ben Haláláról a család a következő gyászjelentést adta ki: Alulírottak a maguk, valamint a rokonság nevében is mély fájdalommat tudatják a forrón szeretet férj, jó apa és rokonnak; Szüts Illés, nyug. m, kir, bányaförmérnök, zuzómű-felügyelő, városi képviselő, a szegény iskolás gyermekek egylete elnökének stb. f. hó 19-én d. e. 11 órakor, életének 71—ik, boldog házasságának 31-ik évében váratlanul történt gyászos kimultát. A boldogultnak hült tetemei f. hó 21-én d. u. 4 órakor fognak a gör. kath. egyház szertartása szerint örök nyugalomra tétetni, az engesztelő sz. mise áldozat pedig f, hó 21-én fog a helybeli gör. kath. templomban az Egek Urának bemutatatni. Felsőbányán, 1901. aug. 19. Legyen áldott emlékezete ! Szüts Illésné sz. Schnell Emma neje, Szüts Emma gyermeke. Koporsóját számos jóbarátjának és tisztelőinek koszorúin kívül a hitelszövetkezet koszorúja is díszítette, melynek a boldogult tiszteletbeli örökös elnöke volt. A »Felsőbányái hitelszövetkezet, mint az országos központi hitelszövetkezet tagja« folyó hó 11-én tartotta évi rendes közgyűlését a városháza tanácstermében Baumerth Károly elnöklete alatt. A bemutatott mérleget a közgyűlés tudomásul vette az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentéseivel együtt s a szokásos felmentvényt megadta. — Mikola Antal Gyula az igazgatóságról lemondott, Kuszkó Pál pedig eltávozott. Az ekkép megüresedett két igazgatói állásra Imre Károly és Kovács Gyula egyhangúlag megválasztattak. A dr Kollár Lajos lemondása által megüresedett felügyelő-bizottsági tagságra pedig Mikola Antal Gyula választatott meg. Ezzel a közgyűlés az elnök éltetésével véget ért. Jótékonyczélu felolvasó-estély. Nem mindennapi élvezetben volt részök azoknak, kik e hó 13-án megjelentek a »Korona« vendéglő nagytermében tartott felolvasó-estélyen. A programra Egy itteni orvosnak egyszer valami finom kivitelű orvosi műszere eltörött. Ez elvitte hozzá javítás czéljából. jis a szegény Szüts bácsi nem volt képes kijavítani a szerszámot, de csinált helyette újat, a gépmunkától alig megkülön- böztethetőt. Hogy az Ízlés, csinosság, szóval a Szép iránt, melyeknek szeretete, ápolása műveltségünk fokmérője, lelki világunk hű tüköré, minő érzéke volt, az kifejezésre jut abban, hogy lakóházának különben elég tágas, de kopár, kietlen udvarát kertészeti ismeretének és ízlésének megfelelően kis parkká alakította, szökőkuttal és délszaki növényekkel beültette, szóval sajátkezűig udvarából egy kis paradicsomot varázsolt. De hiába, a hol a fény van, ott van annak nyomában az árnyék is. Vagyis az éremnek két oldala van. Nincs tökéletes ember a világon. Mindnyájan gyarlók vagyunk. E közös gyarlóság érzete az a szorító kapocs, amely az embert embertársához fűzi, amely összefüggő egészben tartja együtt a társadalmat. O is gyarló volt; mert ember volt. És ezt osztó igazság érdekében őszintén ki kell mondanom, mert ennek kidomboritása nélkül egyoldalú, tehát hiányos volna a jellemrajz, melyet pedig lehetőleg a valóságnak megfelelően híven akartam róla adni. Mint mindenkinek van, neki is volt egy gyengéje és ez az, hogy könnyen ingerelhető, hirtelen haragra lobbanó természete volt. Hevessége, mely ellenállhatatlan erővel uralkodott rajta, melyet nem tudott soha leküzdeni, nem egyszer összeütközésbe hozta őt legjobban kedvelt és becsült alantas közegeivel, munkásaival is. De viszont az is áll, hogy a mily pedáns, rendszerető volt, ép oly igazságos és méltányos is tudott lenni, főleg ha érdembér megadásáról volt szó. Azt tartotta, hogy a becsületes munkás méltó a maga bérére. A munkás embert szerette és becsülte, s ha azt felindulásában netalán meg is sértette, rövid ideig tartott haragja lecsillapultával igyekezett a megsértettett szép szóval kiengesztelni, elkövetett hibáját jóvá tenni, Halála előtt egy héttel találkoztam vele utoljára, amidőn szintén közügyben járt, a hitelszövetkezet évi rendes közgyűlésére jött el a városháza tanácstermébe. Sohasem fogom elfelejteni az akkor nekem kézszoritásomra nézve tett megjegyzését. Ugyanis a találkozás alkalmával a tőle megszokott szives barátsággal nyújtotta nekem jobbját s én azt hogy hogyan nem — állítólag gyengén szorítottam volna meg; — mire ő tréfásan ezzel felelt: »Nézze meg az ember — | olyan lágyan szorítja meg a kezemet, mintha valamii kisasszonynyal fogna kezet.« Ezzel még egyszer felém nyujtá kezét s mondá : »No csak, kedves pajtás, szorítsa meg még egyszer a kezemet.« Es én akkor úgy megszorítottam a kezét, hogy meg volt vele elégedve. Ki hitte volna akkor, hogy e kézszoritás vele az utolsó lesz ?! Az ő temetésénél nagyobbat, népesebbet városunkban még nem láttam soha. Impozáns emberáradat kisérte végső utján a megboldogultat. Nem is csoda, csak természetes ez. Hiszen csak néhány azok száma, akik nem szerették őtet. Dr Szokol Pál bányatanácsos tartalmas, lendületes, megható búcsúztatója után, melynek hatása alatt sok szempillán láttam könnyet csillogni, koporsóját, mely a legnemesebb szivek egyikét zárta magába, melyet a széles körben megnyilatkozott kegyelet számtalan szebbnél- szebb virágkoszoruval halmozott el, az épen leáldozni készülő nap visszafénylő aranyos sugarainak szemkápráztató rezgése mellett bocsátották le az anyaföldbe. Oh, megdicsőült délek, engedd meg, hogy kegyeletem jeléül sirhalmodra letettem én is e pár sort. Nyugodjál békeségben. — Áldás lebegjen poraid "felett! Pap Márton.
