Felsőbányai Hírlap, 1901 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1901-07-14 / 14. szám
kis borjas tehenek után: 1. Arany oklevél. 2. Dicsérő oklevél. 3. Elismerő oklevél. 4. Elismerő oklevél. V. Közép és nagybirtokosok tulajdonát képező 2 éves üszők után: 1. Arany oklevél. 2. Dicsérő oklevél. 3. Elismerő oklevél. VI. Közép és nagybirtokosok tulajdonát képező 1 éves üszők után: 1. arany oklevél. 2. Dicsérő oklevél. 3. Elismerő oklevél. VII. Közép és nagybirtokosok tulajdonát képező 1 éven felüli bika borjuk után: 1. Arany oklevél. 2. Dicsérő oklevél. 3. Elismerő oklevél. Atalános szabályok: 1. Úgy a pénzdijak, mint oklevelek csak a vidéki viszonyokhoz mérten absolut becsű és olyan szarvasmarhák után fognak kiadatni, melyek Szatmár vármegye területén neveltettek. 2. Csakis magyar fajú marhák vezethetők elő. 3. Díjazva csak saját kezelésű marha lesz. 4. Saját nevelés, valamint a tulajdonos birtok- viszonya kívánatra községi bizonyitványnyal igazolandó. 5. Bejelentések a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatalánál (Szatmár, Rákóczi-utcza 36. sz.) szóval vagy Írásban esz- közlendők, vagy a díjazást megelőzőleg 1 órával a helyszínén. 6. A bírálóbizottság a helyszínen fog megalakittatni. Szatmár, 1901. jun. 26. Szerdahelyi Ágoston, mint az állattenyésztési szakosztály elnöke. Domahidy Sándor, mint a Szatmármegyei G. E. I. alelnöke. Pethő György az állattenyésztési szakosztály előadója. Poszvék Nándor, a Szatmármegyei G. E. titkára. Kálmán diák, a királyné bolondja. i. Virágfakasztó esték mámoritó illattal terhes levegőjében megerzdül a dal az igriczek háza felől. A budavárbeli királyi kastély tornyos erkélyén fiatal palotahölgyek hallgatják a szerelemről szóló verseket. — Vajon kiről énekel? — suttog kíváncsian a négy hölgy. Mindegyike azt hiszi, hogy róla zeng a dal. Á lantos szerszámán pedig mind-élén- kebben pendül a csengő-bongó hurok éde ; muzsikája, lágy bariton-hangja fájó sóhajként csap a magasba s a megénekelt nő tündéri alakját ragyogó szinekkel festő tréfa végső sorai kiábrándító feleletként hatnak az erkélyen ülőkre: Szép vagy, szép, oh Fennena! Éjszak fényes csillaga. . . . Kálmán diák összerezzen. E vallomás önkénytelenül tört ki ajakán. Vajon nem hallotta-e valaki ? A várpiaczot határoló sáncz-árkon túl csöndes a hegytető. A palotát övező bástyafalakon strázsáló olasz vitézek nem értik a magyar szót. Az igriczek alusznak, a többi udvarnokok házaiban is sötétek az ablakok. Tegnap későn tértek nyugalomra, ma korán reggel indultak a királyivadászatokra. Ö mindenütt ott volt a százszorszép királyasszony is, akinek léptei nyomában virágok fakadtak a pártusákban kopárrá pusztított hazán; a béke virágai, a velenczei András ingó trónja körül a boldogság rózsái, melyeket mindenkit meghódító mosolya, angyali jóságtól sugárzó égszínkék tekintete növesztett tartósan vi- rulókká. Két. év előtt a magyar főurak, akik a gyönga Kun László király alatt elhatalmasodtak, még mind ellenségei voltak III. Endrének. Ám alig hozta haza ifjú feleségét, a kujaviai herczeg árván maradt leányát s Fennena szépségének, páratlan kedvességeinek a budai polgárok révén hire terjedt, egymásután visszaszállingoztak a rég elkerült királyi palotába a Németujváriak, a Bre- biri, Újlaki hatalmas nagy urak, s akit a tündérszép fejedelemasszony szívbe lopódzó mosolyával megszóllitott, mind örökhüsegre gyuladt az imént megvet, jött-ment bitorlónak vélt, idegenben született király iránt. Seregestül követték a zavarokat támasztó álkirály, a világcsaló Endre hadai ellen; győzelemre segítették zászlaját az osztrák herczeget megalázó csatákban is. Ezek diadalát ülik most meg Budán. Nap-nap mellett fényes mulatságok járják, az igriczek alig érnek rá a pihenésre. Á vadászatra is elvitték volt őket. Kálmán diák pedig most is viraszt, holott aludhatna. Nem tud nyugovóra térni, szive izzó lángtenger. Tétován pengeti lantját s lelkében megelevenedik elérhetetlen bálványának képe. Alig egy hete, hogy ott volt, muzsikált ő is az első udvari vigalomban. Szeme káprázott az illatos fáklyák lobogó fényében az ékkövek egész áradatával ékes főúri vendégsereg ragyogásától, de miként a nap föltüntével elhalaványodnak a csillagok, a márvány oszlopcsarnokban hullámzó vendégek alakja is elmosódott tekintete előtt, a mint az igriczek dobogójával szemben levő ajtón Felsőbányái Hírlap. belépett Fennena királyné, a szépséges fejedelemasszony. Reménytelen a szerelem, mely e pillanattól fogva kínozza: gyötrelme mégis olyan édes és ha megenyhül a dal panaszos szavaitól, olyan boldogító. . . . II. — Melyiktek énekelt ez éjjel ? Korán délelőtt lépett be riadtan e szavakkal Timoteus, az igriczek mestere, a készségeiket javítgató legényei közé. Mindnyájan Kálmán diákra szegzik szótlanul szemüket. Tudják róla, hogy holdkóros természetű. Timoteus mester a dühtől reszket, hogy sejtelme valónak bizonyult. — Te voltál, szerencsétlen ? hogy merted ajkaidra venni királynénk nevét ? Szerelmes vagy bele hé f Kálmán diák elsápadt társai hirte'en röhe- jétöl, Timoteus megsajnálta legügyesebb igriezét s elhagyja a szobát. Itt pedig mindenfelől röpköd feléje a gúny kíméletlenül sebző nyila. Nevetséges dolog is az, ha holmi koldusdiák királyasszonyra veti szemét. A palotahölgyek mondták el az udvarbiró- nak, ez Timoteus mesternek, hogy miről énekelt a múlt éjjel a diák. Példás büntetést érdemel vakmerőségéért, a megsértett királyné magaszabja meg mértékét s alkonyaikor hölgyei elbeszélik neki a szerencsétlen igricz esetét. — Nem vétek az fiam Katalin, — feleli az áldott jó királyné Brebiri lányának; majd meg halkan hozzáteszi: — Ki tilthatná meg a fülemülének, hogy ne énekeljen! Ki az ember gyarló szivének, hogy tűzre ne gerjedjen? Boldog akit dalra fakaszt a szerelem. Bűnös vágytól gyötrőn emésztő kíntól óvja meg lelkét, ha érzelmei utat lelnek ajkán, készségének siró húrjain.. .. Másnap reggel Timoteus mester Kálmán diák kamrája felé tartott Arczán szinte ragyogott a jó kedv jóleső derűje. Hirül akarta adni ked- venezének a királyné kegyelmét. Kálmán diák szobája azonban üres volt. Az igriczek közös termében is hült helyét találta. Társai a királyasszony bolondjának nevezték, szüntelenül gúnyolták. Szenvedő szivével nem tudta elviselni kemény szavaikat. Elbujdosott. III. Alkonyattájt itt is, ott is fölhangzik a dal a budai házak kicsiny kezecskéiben. A polgárok leányai énekelnek. Énekölc az aranyhaju királynéról szól, az Alföld délibábos rónájáról szálhatott idáig. Ki szerzetté? Azt senki sem tudja. A vándor regösök viszik széjjel városról-vá- rosra; mindenütt szívesen hallgatják e nótás éneket, mert olyan, mint, ha Fennenáról írták volna. A szépséges lengyel herczegnö szerencsét hozott az egész országra. Az osztrákok veresége óta föllendül itt minden. Joliét ütött tanyát nemes, polgár, jobbágy házában egyaránt. S a jó király, a sokat szenvedett velenczei Endre is csupán azóta boldog, hogy trónra ültette Fennenát, akinek szépségénél csak szivének a jósága nagyobb. A szegények jóltevöje, szerencsétlenek védöangyala. Gyakran róvja végig Budavára utczáit s nem fordul el büszkén a nyomorukban hozzá esdeklőktől. S valahányszor jótetteinek hire terjed, szárnyaira kapja nevét a dal s az uj nóta szerterepül az országban. Ki szerzi ? azt senki sem tudja. Borús téli nap volt, de a királyi palotából az öröm ragyogása áradt szét az egész várban, az egész országban. A karácsony ünnepének kétszeres örömmel néz elébe minden igaz magyar ember: királyi gyermekleány született. Csak néhány podagrás főur zsémbel: inkább hozott volna fiút a világra szép E'ennena királyné. Pár nap múlva azonban az ö szivök is hevesebben dobog. Azonban a rettegés miatt. ;A királyasszony gyönge állapota rosszra fordult. Beteg, halálosan beteg. A tudós Teofilusz a csillagok konstelláczióját lesi s gonosz horoskópot olvas le az égről. Szomorúság borul a királyi házra, a budai várra s a szerte vágtató lovas hírnökök nyomában foszló ködként terjed széjjel az országra. A palotában éjjel-nappal talpon van minden ember. A föurak az elcsüggedt királyt biztatgatják, a palotahölgyek a mosolygó arczu csecsemő királylányt ringatják. A sápadt királyasszony mennyezetes ágya körül, tudós doktoroknak komor csoportja viraszt. Az udvarnokok házaiban is világosak az ablakok. . . Este van, késő este, karácsony szent estéje. A máskor ez ünnepi estén városszerte az utczá- kon vígan muzsikáló igriczek búsan ülnek nagy szobájokban, a hosszú asztal körül. Egyikök, másikuk megszólal; szomorúan tompán, cseng a hangja. Megemlékeznek Kálmán diákról, aki a királyasz- szony iránt való szerelme miatt bujdosásnak indult. Aztán ismét elhallgatnak. Az ablakon kérész- j NYOMTAfN VXXNÁSY ISTVÁN NAGYBÁNYÁN. tül süvít a zimankós szél, fuvalmára megrezdül egy-egy húr a falraakasztott készségeken Egyébként a csönd nyomasztó s midőn hirtelen kopogás hallatszik, az igriczek riadtan rázkódnak meg s emelkednek föl az ajtón betoppanó jövevény láttára. Szikár termetén foltos a ruha sápadt arczába kuszán omlik hosszú haja. Tétován néz körül, aztán ledobja süvegét az asztalra s némán a huros készségek felé nyúl, ujjai alatt megrezdül a fülbemászó dallam, ajkán szivét-lel- két megindító ima fakad. A királyné javáért esedezik az éghez, a mindenható éghez. Az igriczek a meghatottságtól remegő szívvel lesik kétévi bujdosás után visszakerül társkonak, Kálmán diáknak fenségesen szép himnuszát. A dal egyre lendületesebbé válik, sürgetően, vakmerő bizalommal fordul szava az Istenhez. S imhol egy húr elpattan, a készség kietlen robajjal zuhan le a földre. Az igriczek halálra sápadtan nézik Kálmán diákot, aki egész testében megrendül, az ablakra mereszti tekintetét, sovány karját a királyi palota felé terjeszti s nyomban rá szivszakadtan össze- roskad. . . . A királyipalota tornyában fölriadt a lélekharang siró hangja, hirdetvén Velenczei Endre király boldogságának a vesztét, országa romlását, uj párttusák támadását, m p Szeget szeggel. Dupré Jules, a hires fran- czia tájképfestő életében csak két arczképet festett, a magáét és a legnagyobb bámulójáé: Georges Sand-ét. Sok nagy ur és dúsgazdag bankár hiába rimánkodott neki, de ő senki arcz- képét le nem festette. Az 1889-iki világkiállítás alkalmával belép hozzá egy miliomos amerikai és föltett kalappal szemtelenül odaszól neki: — Dupré ur, ezennel megrendelem az arczképemet. Fizetek önnek annyit, amenny tetszik, sőt előre lefizetem a felét, ha szüksége van pénzre. De aztán nagyon hasonlatos legyen. Dupré csak hallgatta, aztán megszólalt. — Nagyon hasonlatosnak kívánja? Ah... ezt én nem tudom elkészíteni. Különben, ha kívánja, egy kitűnő művészt ajánlok önnek, meg lesz vele elégedve. És fölirta neki Rosa Bonheur czimét. — Nini! kiáltott föl az amerikai. Azt hittem, hogy Rosa csak ökröket fest. Dupré azonnal megnyugtatta. — Oh nem. Rosa mindenfele barmot fest. Felelős szerkesztő : Imre Károly. Kiadótulajdonos: Nánásy István. 1066—1901. tk, sz. Árverési hirdetmény. A nagybányai kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhirréteszi, hogy Lesián János és Mikola Antal Gyula végrehajtatóknak özv. Berinde Gyuláné végrehajtást szenvedő elleni 100 korona és 120 korona tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a felsőbányái 23. sz. tjkvben felvett I. 23. hrsz. házastelekre és 1160. hrsz. rétre 2876. koronában a pusztateleki 21. sz. tjkvben felvett I. 1—8. sorsz. alatti ház és külsőségre 919 koronában és a laczfalusi 100. sz. tjkvben felvett I. 1—5. ház és külsőségekből Demján Erzsébet illetőségére 544 koronában, ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1901- évi Augusztus hó I napján délelőtti 9 órakor Felsőbánya városházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t,-cz. 42. §-ban jelzett árfolyammal számított és az 1881. nov. 1-én 3333. sz. a. kibocsátott igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál elő- leges elhelyezését igazoló szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nagybányán, 1901. május 5. K. m. Pap Sándor kir. ítélő táblabiró mint jbiró.
