Felsőbányai Hírlap, 1901 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1901-05-19 / 10. szám

VI. évfolyam.

IO. szÉim.

1901. maj-cis Í.9L

//

FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP.

Szerkesztőség: Felsőbányán.

Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán.

MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP.

Előfizetési ára: Egész évre 4 K. — Fél évre 2 K. — Egyes számok 20 fillérért kaphatók. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK.

Minden a lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések Felsőbányára a szerkesztőhöz küldendők.

Nyilttér soronkint 20 fillér.

Az Olajfák-hegyéről való felemelkedés után.

Levetették a tanitványok a gyászruhát, mit Nagypénteken fölvettek. Levetették örömükben, lelkesedésükben akkor, mikor megnyílt a koporsó, elvétetett a nehéz kö a sir szájáról. 40 napi boldog idő adatott az isteni Szabaditót imádó lelkeknek, a 11 hűséges tanítványnak.

Annak, kinek 3 éves tanitói pályája elég volt az egész világ újjá teremtésére, az ó-világ romjain egy uj föld alkotására: elég volt a feltámadása utáni negyven nap is a tudománya betetőzésére szükséges intézkedések megtételére.

Hol van a toll, mely leírhatná az örömöt, hol van az ecset, mely lefesthetné a lelkesedést a viszontlátás, újra találkozás érzetére.

S ime, midőn gondolkoznak a jövőről, tervezgetnek az isteni tudomány terjesztéséről: ott állanak az Olajfák-hegyén Mester és tanitványok, s egyszer csak ámulatukra felemelkedik a bálványozott Tanító s a felhő eltakará szemeik elöl.

Szótlanul, némán állanak, nem tudják, mitte vők lesznek most a csüggedő tanitványok.

Az Olajfák-hegye Palesztinában terül el. E hely volt az Üdvözítő születésének és isteni munkájának dicső szintere. E hegy közelében volt Bethlehem és Jeruzsálem. Amott hangzott először angyalok ajkáról: »Született a megtartó.« Emitt csodálkoztak az írástudók az Ur bölcseségén, csodálkozva mondván: »honnan tudja ez az Írásokat, holott senkitől sem tanulta«. Ide ment tehát most, fel az Olajfák-hegyére, jelezni akarván mintegy, hogy a tanitványok lelkének

is fent kell járni, hogy aztán nekünk is az odafenn valókról kell gondoskodni.

Eközben hallják a szózatot: »mii álltok, nézvén az égbe?* E kérdésben oly sokat hallanak ők. Mit álmélkodtok ? lássatok munka után. Szép feladat, de nehéz munka vár reátok. Ne féljetek akkor sem. Eljön a vigasztaló, a bátorító Szentlélek, aki bölcsekké, bátrakká, elszántakká tesz titeket, így telik el szent várakozás közt a 10 nap, a mennybemeneteltől a Szentlélek megérkezéséig.

E napok minket is sokra tanítanak.

Egy titokszerü isteni csodával állunk szemben; úgy, de Isten előtt semmi sem lehetetlen ... Mi »minélfeljebb repülünk, annál jobban szédülünk. *

Ne próbáljuk azért hitünk szemeiről az ott borongó felhőt eloszlatni, hadd maradjon az, ami hit, édes szent sejtelemnek. E szent sejtelem az, mi boldogságot ad a hivő emberiségnek. Enélkül élünk itt néhány évig, mint az oktalan állat, czél nélkül, ösztönszer üleg félve a föld elhagyásától ; e sejtelemmel, mint Isten képmására teremtetett valók, boldogan, nem irtózva a föld porainak lerázásától.

A mennybe ment Jézus 2 ország polgárságára nyitott nekünk “utat. Itt ideiglenes, ott örök hazánk. [Itt jövevények, ott örök tulajdonosok vagyunk.

A vagyont kiki keresi, sok imádja, isteníti.

Pedig látjuk, mit érnek, mit ér a nagy vagyon, a dusgazdagság ! ? Mennyire megnehezíti, kínossá teszi az elválást. Akinek bőven jutott a földi javakból, az örökre itt szeretne maradni, javait itt imádni. Akinek itt kevés vagy semmi sem jutott, azt nincs ami itt tartsa.

Hát nem különös? Az ideiglenes vagyont szeretjük, az örök tulajdonhoz nem vonzódunk.

E föld homályt vet a lélek szemeire, annyira,- hogy látni nem akaruníc?*,s,en^míü ami nem földi. ' A*■ (o

Igazán szánandó, minden gazdagsága mellett is nyomorult emberiség 1

De hát még az, kinek e földiből is semmi sem jutott: az mit csinál hit, remény nélkül?

Láthatjuk . . . Azt követi felforgatni akarása minden törvényes rendnek . . .

Az első tanitványok lelkében egy édes vágy élt, ez édes vágyat az Ur plántálta oda, jutalma lett szivök hiedelmének az első Pünköst, eljött a vigasztaló, bátorító Szentlélek. Csodákat tett az 2 évezreden át. Azt tesz ma is, csak ne akarjunk ellen- állani munkálkodásának. Szavára oszolnak a reményt-vesztettség vészfelhöi, épülnek a megelégedés, Gondviselés intézte sorsunkban való megnyugvás templomai. Vajha úgy lenne minálunk is!

Szatmár vármegye 1900-ban.

(Nagy László alispán évi jelentése.)

Ezen czim alatt egy 35 oldalra terjedő füzetet kaptunk a napokban. Nem lehet czélunk, de elegendő térrel sem rendelkezünk arra nézve, hogy e nagy gonddal összeállított becses munkát, a legapróbb részletekig kiterjeszkedve, érdeméhez képest méltassuk. De mert vármegyénk közállapotainak haladása vagy hanyatlása, mint e vármegyének egyik szervi alkotó részét: városunkat is érdekli, megkíséreljük azt főbb vonásaiban ismertetni olvasóinkkal.

Az alispáni jelentés 12 oldalra terjedő bevezetése magas szárnyalásu eszmékkel telitett vallás-bölcseleti elmélkedés. Ha tekintetbe veszszük a napjainkban — fájdalom! — mindjobban terjedni kezdő felekezeti türelmetlenséget, indokoltnak látszik a tény: hogy a vármegye első választott tisztviselője a közállapotokról szóló évi

FOSTUMUSHOZ.

Horatius Ód. II. k., XIV. óda.

— A Felsőbányái Hírlap eredeti tárGzája. —

Hej Postumus! railv gyorsan iramlanak Az évek és nem képes elűzni sem ArCzod redőit, sem közelgő

Vén korodat,-sem a zord halált, bár

Mégegyszer oly szent életet éli s habár Naponta háromszáz kihizott bikát Adj áldozatképen Plútónak,

Ki Geriont s Tityost le tudta

A gyász-folyónál kötni, melyen mi is Majd egykoron mind átevezünk, akik Élvezzük a földnek gyümölcsét, —

Úgy a királyfi, miként a koldus.

És bár kerüld a bősz hadak istenét S kerüld a zajgó Adria habjait,

S bár óvakodj’ a déli szélnek Ószi fuvalmaitól, hiába 1

Meglátod úgyis majd a busán folyó Styxet s a szörnyű Danaidákát és A végtelen munkára ítélt

Sisyphus Aeolidest is egykor.

Földbirtokoddal házad is itthagyod,

És itthagyod jó nődet is egykoron,

S a fák közöl, miket neveltél,

Egyedül egv követend: a Cyprus.

Méltóbb utód jön majd a nemes borér*'

Mit száz lakattal gondosan őrizéi,

S főpaphoz is méltó boroddal Majd a terem köveit locsolja.

Fordította: Paczek Béla-.

RAJZOK

A MÉHEK VILÁGÁBÓL.*)

Irta: Paczek Béla.

I.

Azt mondja egy régi jó magyar közmondás, hogy: »Szénégetőnek tökén a szeme.« Ez a képletes kifejezés pedig — mint Önök ;gen jól tudják — azt jelenti, hogy minden ember leginkább arról szeret beszélni, ami é'ethivatásánál fogva szakmája körébe tartozik vagy ami élethivatása körén kívül is kedvencz mellék-foglalkozása.

így tapasztaljuk, hogy mindazok, akik valamely foglalkozást szakszerüleg űznek, —- különösen pedig akik a gazdászat valamelyik ágával foglalkoznak, majdnem kivétel nélkül megragadnak minden kedvező alkalmat s különös előszeretettel tárgyalják kedvencz szakmájok előnyeit, azon újabb vívmányokat, melyek a folytonosan haladó korral nap-nap-után fölmerülnek s azon különböző mesterfogásokat, melyekre őket sza-k- májok terén a gyakorlati kísérletezés, mások vagy sajátmaguk tapasztalata tanította.

Ép igy vannak a méhészek, a nemzetgaz- dászat ezen, egyik legkiterjedtebb és mindenesetre

*) Ezeket a csevegés-szerű »Rajzok«-at — melyeket ugyan én tulajdonképen a nagybányai »Polgári Olvasókör«- ben tartandó felolvasás! estélyre szántam, de ott a felolvasást | megtartanom nem sikerült — annyival inkább időszerűnek ! találtam e lap hasábjain közzétenni, mivel meg vagyok róla győződve, hogy annak közlése által épen most, midőn a két testvérvárosban állami segélylyel támogatott méhesek berendezése van folyamatban, e vidék méhészeti ügyének teszek I jószolgálatot. P. B.

legkellemesebb ágának művelői is, akik — hacsak alkalmat találhatnak reája — valódi szenvedéllyel vezetik a társalgás fonalát kedves méheikre, dicsekedve hangoztatják méhészkedésök kedvező eredményeit, bus panaszok közt sorolják fel esetleges veszteségöket, reményeik nem várt meghiúsulását, vagy remény telten festik jövőbeli kilátásaik csábos képeit.

A szenvedélyes méhésznek a legszéditöbb gyorsasággal iramodó gőzparipáról is róktön szemébe ötlik a vasúti örök gonddal kezelt méhese; az ellenkező irányban rohanni látszó virágos rétben gyönyörködve, csak a gazdag méhlegelőt irigyli boldog tulajdonosától; sétája közben azonnal észreveszi a virág kelyhében dúskáló kis méhet s annak örömteli döngicsélése — mint bájos dal — hat fülébe; az utczákon ballagva, minden háznál meglátja a gazda édes pihenőhelyéül kínálkozó méhest, s örömre gyűl szive, mikor az illatozó ákácz vagy hars virágkoronáján zümmögni hallja a nektár- gyiijtö méhecskék ezreit.

A szenvedélyes méhész — ha figyelmes hallgatóra talál — lelkesedéssel rajzolja a méhek háztartásának bámulatra-gerjesztö berendezését, csodálatot keltő családi életét, fáradhatatlan szorgalmát; — rajongva írja le azt a kifejezhetetlen j édes örömet, azt a véghetetlen kedves érzést, melyet a kora tavasz himporával megterhel ten hazasietö legelső méhecskének, —- az első derült meleg napon tájolásra kiszálló nép rajzás-szerű sürgés-forgásának, — a virányzat teljes megnyíltával pedig a keretek hihetetlen gyors megteltének látása. — vagy rajzáskor annak a távolról