Felsőbányai Hírlap, 1901 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1901-03-24 / 6. szám
Felsőbányái Hírlap. ték a láda tetejét s többnyire ajándékul adták a régiségeket. Arra a kérdezősködésre, hogy miért nem varrnak most is, azt felelték, hogy nem érdemes. Jobbára el is feledték már őseik munkáját, mert nincs tőkéjök a munka megkezdéséhez. Pedig rá lennének utalva a házi iparra, hiszen alig tudnak megélni némely vidéken. Vájjon azoknak a múlt idők réges homályából előkerült mintáknak az alapján nem lehetne-e újra fényre varázsolni e házi iparcikket? Meg vagyok róla győződve, hogy igen. Lelkes kitartás és első sorban a magyar hölgyek támogatása szükséges hozzá, és vájjon nem szívesen támogat-e minden magyar nő teljes áldozatkészséggel olyan eszmét, mely amig egyrészről egész vidékek megélhetési forrását biztosítja, másrészről otthonának magyar stilü diszitéséről gondoskodik. A kalotaszegi varrottasokró! szóltam, de | mint már emlitém, nem csak a kalotaszegi asszonyok varrnak. Gyönyörű, még tán a kalotaszeginél is szebbeket hímeznek Mogyoró vidékén. Láttam egy ágyfelhuzatot finom vászonból, melynek díszét gyönyörű lyukacsos mintájú széles betétek alkották. Páratlanul szép volt. Ugyancsak | Mogyoró vidékéről került ki egy kicsi párna- j huzat; remek lyukacsos minta. Valami élénk szinü párnácskára huzva, könnyű batisztfodrokkal ellátva, gyönyörű dísze lehetne bármely hálószobának. És ezt a párnácskát nem tudta eladni a készítője az egész városban és amikor mégis elvesztegette potom 1 forintért, azzal a kijelentéssel tért vissza a falujába, hogy soha effélével a szemét nem rontja. És igaza is van. Igen, de a szegény gyámoltalan asszony megállt egy-egy utczasarkon szó nélkül, s persze az utczán elsietöknek kisebb gondjok is nagyobb annál, hogysem a kezében tartott portékáról kérdezősködjenek. Vájjon nem lesz-e a vevőre, eladóra sokkal előnyösebb, ha az E. K. E. vállalkozik a közvetítésre, munkaanyaggal, mintákkal ellátja a dolgozókat, a kész munkákat tölök méltányos árban átveszi s a venni szándékozóknak ugyancsak méltányos árban rendelkezésökre bocsátja; megrendeléseket elfogad és közvetít. Hogy mennyire áldásos lesz ez a terv, mutatja az, hogy amióta a vásárra varrottasokkal bejáró asszonyok hallottak erről, egymásután jönnek fel: »Haliánk, instálom, hogy az urak ezentúl megveszik a munkánkat. Be jó lesz! Nem kell ezután az embereknek »idegenbe« menni.« Úgy látszik, ettől a házalástól irtóznak! bizony nem is csekélység bizonytalan nyereség fejében elhagyni hetekre az otthont, talán az apró gyermekeket is. Peddig messzire is elmennek; ismerek egy asszonyt, aki Fiúmét is megjárta, de erről úgy beszél a faluja, mint »nagyon világi személy«-röl. Jól tudom, hogy a vételtől is az riasztja vissza a legtöbbjét, hogy mire a varrottasok a kereskedésekbe jutnak, mesésen drágákká lesznek. Nos, az egyesület fáradhatatlan buzgalmának jóvoltából ez a hátrány is elesik. De nemcsak a varrás az egyetlen iparág, melyet az erdélyi nép űz. A szőttesek mellett, melyeknek nem annyira esztétikai, mint praktikus értékök van, különösen a faragászati és edényipari czikkekről akarok pár szóval megemlékezni. A kalotaszegi férfiak nagy része farag; faragja a gyönyörűnél gyönyörűbb himes bútorokat, melyek újabban Kolozsvár vidékén az úri házakban is elterjedtek. És méltán. Van valami szokatlanul szépe bútorokon, melyeknek sötétbarnára politúrozott alapján a fa természetes színében kifaragott, illetőleg bevésett minta szinte kidomborodik. »Himes« bútornak hívják és csakugyan olyan, mint a hímzés. Az E. K. É. készülőben levő néprajzi múzeumának egyik szobája ilyen himes bútorokkal lesz berendezve: ágy, asztal, pohárszék, padok, láda, székek, egy különös a'aku rácsos ajtajú fali szekrény és tálasok; ebből áll a bútorzat, a himes faragás a legremekebb mintájú, mindehhez kalotaszegi függönyök, ágy és asztalterítő; ugy-e bár érdemes lesz a megtekintésre? Mig ezeket bámultam, egy igazi magyar úri ebédlő képe járt eszemben: himes asztal, körűié székek, a falak mentén egy-egy, karospad, pohárszékek, az egyik sarokban az említettem rácsos ajtajú faliszekrény, egy másik sarokban egy hatszögeletü himes asztalka apró székekkel, a kandaló mellett a himes láda is helyet foglalhat, mint fáskosár, a földön élénk mintájú székelyszőnyeg, a tálasokon vásárhelyi magyar stilü tányérok és kulacsok, s az egész szobának meleg, otthonias színezetet adva, piros rózsás varrottas függönyök és térítők. — Azt hiszem, a valóság még szebb lenne e képnél és -- hogy a dolog praktikus oldalát se téveszszük szem elöl, 400—500 írtnál többe nem kerülne. Ezért egy minden izében magyar, minden kis részletéig érdekes és gyönyörű szobánk van. De akinek egész berendezésre nem is telik, ne mulaszsza el, hogy egy-egy ilyen himes kis bútort be ne szerezzen. Készítenek olyat is, amelyen a fát természetes minőségben meghagyják, ezt aztán az ember maga tetszése szerint kifestheti az olcsó u. n. technikai festékkel és belakkozhatja. Olcsó és nagyon eredeti karácsonyi ajándék pl. jegy kis polez, kis asztalka, szék, falra való fatányér, táleza, stb. — A fatányér darabja 3 korona, asztal 6 szögletü esztergályozott lábakkal (milyen csinos dohányzó asztalka lenne) 10 kor., szék 4 korona. Láttam nagyon csinos zongorapadot hímzett bútorra kalotaszegi varrottassal kárpitoztatva; nagyon elegáns volt; láttam aztán egy kis fülkeberendezést ugyancsak ilyen bútorokkal és varrottas függönyökkel, elragadóan bájos volt. S aztán — ami nagy előny— bármilyen, soha nem látott formát szívesen megkisérlenek, sőt örvendenek, ha valami újat tanulhatnak. Csakugyan művészi intelligentiáju emberek ezek. ösmerek egy körösfői faragót, aki uj, meg uj mintákat talál ki; mikor egy alkalommal megkérdeztem: honnan veszi a mintákat, önérzetesen mutatott a homlokára: »Van itt instálom még elég.« Ha annak az embernek elég munkája lenne, hogy abból egy kis tökét gyűjtve, megfelelő műhelyről, kellő leg kiszárított fáról stb. gondoskodhatnék, még szebb és korrektebb munkát adna, mert ízlését fejleszthetné, kézi ügyességét gyakorolhatná. A szobák díszítésének kiegészítőjéről, a marosvásárhelyi festett tányérokról, kancsókról, vén keservesen. Sőt még valami éneklés formája is hallatszott neki, ha igen sütött a hold. Es — ami talán még nevezetesebb — az Erzsiké leányaszony ablakában ilyenkor néha egy fehér, nyájas árnyék tünedezett föl egy-egy pillanatra. . . . — Frecandum puci! szóla egy nap Gáspárhoz a mogorva Geréb mester, aki szerette mutogatni, hogy egy kicsit deákos ember is. Subsum- málni kezdem, hogy kend amorosus egy fráter, öcsém. Hát én ugyan amiatt nem affligálom magamat, mert a király nem azért adta kendet a kezemre, hogy a móresére vigiláljak és kendet a virtusokra exhortáljam ; hanem azért, hogy nyulászni tanítsam. De azellen már protestálok, hogy az én leányom körül cladestine legyesked- jék amice ! Mondá Geréb mester és oly félelmesen mozgott nagy deres bajusza, hogy a jámbor Gáspár szaladni szeretett volna, bár a futás még mindig nem vala kedves mestersége. — Nebuló ! kiáltott a kemény vadász egyre hangosabban és tegezésre fordítva a beszédet, mint mikor kegyetlen szokott lenni. Azt mondom neked, hogy ha a leányomra reflectálsz, cselekedjél palam et publice — mert bizony isten eltöröm a lábadat! Semmiféle misteriosus dolgot nem tűrök a házamnál. Ha kell a lányom, mondd meg aperte. A király embere is vagy, jóra való fiú is vagy, neked adom. . . , Gáspár le akart térdelni, hogy megcsókolja az öreg vadász barna kezét. Geréb mester azonban reáförmedt: — Gyűlölöm a sentimentalis frátereket. És a dolog különben sincs még eddig. A király azért küldött ide Solymárra, hogy nyulászt csináljak belőled. Ha beszámolsz az első magad fogta nyullal, majd beszélhetünk tovább. Most pedig J punctum. Történt ez a beszéd április havában, buza- szentelés napján. Nemsokára elkövetkeztek a meleg tavaszi napok s aztán olyan forró nyár, a minőt száz esztendeje nem tapasztaltak. A jó Gáspárt hónapokig nem látták a vadász-mester háza körül. Éjjel-nappal kint tanyázott az erdőn ; eledele gomba, gyökér, vadalma és szeder volt, itala forrásvíz, ágya száraz moha. És minden napja azzal telt el, hogy a vadakat űzte a cser- i jésben. Zekéjét összeroncsolták a tövisek, arczát végig karmolta az ág, lába egy vér volt. De azért csak hajtotta, kergette a vadat tüskón-bokron át. Olyan karcsú vékony fiú lett belőle, mintha soha se lett volna meg az a szép gömbölyű potroha. És János fövételekor, aznap, mikor a vadat már nem vétek pusztítani, beállít Geréb mester- j hez félig pőrén, bojtorjánnal teli hajjal, lihegve, a kezében lógatva egy nagy nyulat: — Itt az első, mester uram! És ragyogott a szeme. Az ajtó halkan kinyílt és olyan félénk ruha- surranás hallatszott, mint mikor a kis leányok bujósdit játszanak. Geréb mester meg is szólalt: — Hát most már beszélhetünk tovább, király nyulásza. Sebes Gáspár uram ! (Vége köv.’l vázákról akarok egy-két szót mondani. A legszebb, amit e nemben láttam, 6 falra vagy pohárszék tetejére dísznek való tányér volt, mind különböző nagy stilizált virággal. Pl. az egyiken egy, most annyira divatos Írisz volt, a másikon tulipán, a harmadikon napraforgó, voltak köztök magyar stilü tulipánosak, hagymásak, stb.; darabja 60 fillér; falon bámulatos szép hatású. Ugyancsak ilyen vázák, tálak mesésen olcsó áron. De, már szinte túlságosan is hosszúra nyúlt ez a pár sor, amelyen a magyar hölgyek figyelmét a még olyan kevésre méltatott szép iparunk egyes czikkeire fel akartam hívni. De a téma magával ragadott, hiszen kimeríthetetlen. Lelkünket megilleti minden, ami szép, bármiben nyilatkozzék is meg, s ha ez a szép egyszersmind a miénk, a mi népünk művészi tehetségének munkája, még közelebb áll szivünkhöz. — Még nagy, hatalmas nemzetek is féltő gonddal őriznek, dédelgető szeretettel ápolnak, lelkesedve magasztalnak mindent, ami speciálisan az övék, amiben nemzeti karakterük érvényesül. Annál inkább kell nekünk maroknyi Magyarországnak, nemzetiségek közé ékelve, idegenektől környékezve, teljes erőnket megfeszítve őrizni, ápolni és dédelgetni mindazt, ami a specifikusan egyéni mivoltunk megnyilatkozása. — Higyék el, hölgyeim, e munka nagy része a mienk, a magyar nőké, épen azért, mert mindenre kiterjedő, finom női lelket, egész szivet igényel. — A mi vállainkra nehezedik tehát a feladat (oh, hiszen nem nehéz feladat),“hogy a magyar házi-ipart legjobb tehetségünk szerint támogassuk, mert azzal fejlesztjük, azzal kenyeret adunk a népnek, azzal magyaros Ízlésűvé teszszük környezetünket. Szeretném, ha a felsorolt iparczikkek egy egy szép példányát önöknek bemutathatnám; azt hiszem, lesz is rá alkalmam. Meg vagyok róla győződve, hogy nemcsak magyar lelkök, hanem esztétikai izlésök is szépnek fogja találni. — Az Erdélyi Kárpát-Egyesület — addig is, mig az iparpártolás nemes tervének teljes programmja életbe lép — a legnagyobb készséggel és hazafias örömmel vállalkozik a közvetítésre ; megrendeléseket elfogad s gondoskodik arról, hogy a kívánt munka a legrövidebb idő alatt, természetesen az eredeti árban, a megrendelő kezéhez jusson. Adja Isten, hogy a hazai népipar gyakorlati pártolásának nemes eszméje ne maradjon csak terv; s hogy tényleg megvalósulhasson, nagy részben a magyar nők támogatásától függ; tehát bizzunk benne ! Radnótin! Hrabovszky Irén, Különfélék. Márczius 15. Verőfényes szép idő kedvezett ez évben a szabadság emlékünnepének, csak bent a szivekben borította jégkéreg a nagy időkre való visszaemlékezés virágait. A városban csak itt- ott lehetett látni egy-egy kitűzött lobogót. Sajnálattal tapasztaltuk ez alkalommal, hogy a városháza ormán nem lengette a márcziusi szellő a tricolort azon egyszerű oknál fogva, mivel azt kitűzni talán nem tartották érdemesnek. Igaz, hogy a törvény április 11-ikét declarálta nemzeti ünneppé, azonban ennek daczára a márczius 15-dikét a magyar Tnemzet mindig megünnepli, Reggel fél kilencz órakor az ev. ref. templomban volt alkalmi imával egybekötött ünnepi istenitisztelet, hol Nagy Lajos lelkész kegyeletes szavakkal foglalta imába a hősök emlékét, egyszersmind az ég áldását kérve az uralkodóra és annak fenséges családjára, valamint az egész magyar hazára. Az ünnepi istenitiszteleten csak a 48-as honvédek vettek részt testületileg, rajtok kívül azonban még nagy számú közönség rótta le a kegyelet adóját a hazaszeretet oltárán. A polgári olvasókörben ez alkalommal elmaradt a minden évben megtartatni szokott társasvacsora, csupán néhány család gyűlt ott össze, hogy együtt töltsék a nevezetes estét. Jelenvoltak: Almásy János és neje, Báthy Karolin, Hajdú Lajos és neje, Imre Károly és neje, dr. Kollár Lajos és neje, özv. Lévay Zsigáné, özv. Lipták Józsefné, Lévay Károly, Mikola A. Gyula és neje, Nagy Lajos és neje. A társaság a késő éjjeli órákban oszlott szét egy kellemesen eltöltött estének emlékét vivén magával. Kedves vendége volt Nagybánya városának a napokban, midőn Ebergáni/i, Sándor országgyűlési képviselő jött pár napi testvéri látogatásra fivéréhez: Madán Ferencz m. kir. bányakapitányhoz. Eljegyzés. Arlow Frigyes lovag közöshadseregbeli házi ezredünk századosát illetőleg, kit tőlünk is a sorozásokból és hadköteles szemlékből bizonynyal többen ismernek, vettük a
