Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1900-10-21 / 21. szám
Felsőbányái Hírlap vednek azon kereskedő osztály érdekei, mely adójával hozzájárul a közterhek viseléséhez és a polgársággal együtt küzd a nehéz megélhetési viszonyokkal. Városunk jóllétének, forgalmának emelésén fáradoznak azok, kik a nyaralás ügyét ügyekeznek napirenden tartani és fejleszteni. Elismerés illeti azon buzgó férfiakat, kik ezen nemes ügy élére állva, emellett mindeddig híven kitartottak s városunk idegen forgalmát rendelkezésökre álló eszközökkel évröl-évre emelni törekesznek. Örömmel kell üdvözölni őket érdek nélküli, sokszor nehéz munkájokban, mert az idegen-forgalom úgy az iparra, mint a kereskedelemre jótékony befolyást gyakorol, — bár a többi osztályok olykor súlyosan érzik is a nagy városokból iderándult vendégek gavalléros bőkezűsége miatt felszökkent piaczi árakat. A gyümölcsészet, méhészet, házi- és a többi ipar-ágak emelésére jótékony befolyást gyakorolnának az idönkint rendezendő kiállítások, melyeken az érdem, ha nem pénzbeli, legalább erkölcsi kitüntetést nyerne. Ezen kiállítások keretében aztán kitűnnének a szakmájokban legügyesebb termelők, s ha a kevésbbé igyekvők látnák, hogy a közönség inkább amazoknál szerzi be szükségleteit, igyekeznének őket, ha nem is felülmúlni, de legalább megközelíteni. Az ipar és kereskedelem érdekeinek megvédésére szükséges volna az iparhatóság mellett ipartestület szervezése, mely életrevaló vezetés mellett sok óhajtást változtathatna boldog valósággá. Tömörülés, szövetkezés minden téren: magában véve félsiker. Az egyes ember panasza pusztában kiáltó szó, de egy testület óhajtása a legtöbb helyen meghallgatást talál. Az elősorolt bajok orvoslása sokkal könnyebben sikerülne, ha nem volna 9 kilométer közelségben hozzánk a mi szeretett testvérünk: Nagybánya. De hiába, ö az erősebb és mindenütt öt támogatják. Magába- zárja a hivatalokat, iskolákat, megelőz bennünket ipari vállalatok betelepítésével, és mi mindenütt a rövidebbet huzzuk; holott, irigység nélkül szólva, az osztó igazság azt hozná magával, hogy nekünk is jusson néha valami. Nagybánya immár két vasútnak a végállomása; mi is reménykedtünk, hogy a Máramarossal tervezett vasúti összeköttetés városunk érintésével fog végrehajtatni. Mint hírlik, ez a reményünk is csak múló álomkép volt, a vasút elkészül, de Fernezely irányában vitetik keresztül. Pedig ha ezal- kalommal elkerül bennünket a vasút, úgy utódaink talán a 2000-ik évben ismét elől kezdhetik a . . . reménykedést. . . . Hogy mily kevés alkalom kínálkozik nálunk a tisztességes megélhetésre, arra nézve szomorú bizonyságul szolgál azoknak hosszú névsora, kik a távol idegenben keresnek és találnak foglalkozást, mert nem akarnak itthon a szükséggel küzdeni. Mily szívesen visszajönnének ezek szülötte földjükre, ha tudnák, hogy itt gyermekkori emlékeik mellett a tápláló mindennapi kenyeret is feltalálhatják! A közelgő népszámlálás ki fogja deríteni: mennyi a számszerinti apadás. Mert hiába! »Pusztulunk, veszünk.« —r—r— A királyasszony arczképe. Mint lapunk múlt számában jeleztük, vármegyénk október hó 11. és 12-iki rendes őszi közgyűlésének egyik aktusául boldogult Erzsébet királyasszonyunk arczképének leleplezése volt kitűzve. Az életnagyságu arczképet, mely a nagy királynét a koronázási fehér ruhában megragadó élethűségben tünteti fel, a vármegye megrendelésére Pállik Béla festőművészünk festette s annak leleplezése a közgyűlés első napján történt. A közgyűlés megnyitásakor gróf Hugonnai Béla főispán lendületes beszédben hódolt a meg- dicsőült királyné soha el nem halványuló emlékezetének, köszönetét fejezve ki vármegyénknek azon nemes áldozatkészségéért, melylyel e képet a közgyűlési terem számára megföstette. Utána ifj. Böszörményi Sándor pettyéni nagy- birtokos és vármegyei bizottsági tag a következő leleplező beszédet mondotta: Mélyen tisztelt közgyűlés! Ihletett lélekkel állok fel Szatmár vármegye megbízásából, Szatmár vármegye közönsége előtt e mai napon, hogy megemlékezzem a megdi- csőült Erzsébet magyar királyné ő felségéről, kinek hazánkra kiható működésé, kinek magasztos tettei annyira bevésődtek minden jó iránt fogékony lelkűnkbe, hogy a történelmet megelőzve, magunk kívánjuk őt megörökíteni a történelem számára s magunk kívánjuk dicső emlékét bevésni saját s gyermekeink szivébe. S ha e beszédemben letérve a mai korszakot irányitó tárgyilagosság ösvényéről, az idealismus s az ezzel kapcsolatos költői hangulat felé hajlani látszom, ne méltóztassanak megítélni, mert ő, kiről megemlékezni szándékozom: ideálunkká Ion, s tetteiben őt is az idealismus fénylő csillaga vezérelte. Hogy e fenséges asszony hazánkra kiható működését, áldást árasztó tetteit méltóan megünnepelhessük, szükséges, hogy vázoljam dióhéjban az 50 év előtti állapotokat. A magyar szabadságharcz utáni évekhez ha eltévelyegtiink a Petőfi által megénekelt nagy alföldi rónán vagy a Kárpátok bérczei által szegélyezett völgyeken; ha eltekintettünk a Branyicskó hasadékaiba vagy Erdély dicsőségkoronázta halmaira, mindenütt a zsarnokság által üldözött bujdosót, menekültet találtunk. Hazafiakat, kiknek egyedüli hibájok a rajongó hazaszeretet volt s azon áldozatkészség, melylyel véröket, szép jövőjöket e haza alkotmányáért, e haza szabadságáért felajánlották. Ha átutaztunk a szabadságharcz napjaiban felperzselt községeken, a jó magyar népet kedvetlen munkában találtuk. Ki- ki összeszedte a tűz által feketévé perzselt gerendákat, hogy kunyhót építsen övéinek, melyben a jobb jövő reményében meghúzhassa magát. Szántogatott, vetett, igaz, de munkakedv nélkül, mert félt a jövőtől; nem tudta, ki fogja keserves munkájának gyümölcsét learatni. Mert már működött előttük az adóprés, szóltak a dobok, s aki nem fizetett, el lett véve keserves kenyere s a dun- nácskája, mely a pusztulás, a felperzselés után megmaradt. Idegenből szakadt zsoldos katonaság tartotta megszállva a főbb pontokat a szegény nép számlájára, s azok nem kérdezték, hogy kié? elvették, amit termelt a két kar s felemésztették a jó magyar föld minden produktumát. Az ipar pangott, kereskedni pedig nem volt mivel. Szegény volt a nép s a gazdag vagyontalan. Legjobbjaink pedig — a nemzet vezetői, — kik félistenként küzdöttek a harczban s lelke- sedésökkel fel bírták rázni a nemzetet ezer éves történelmi jogai, ősi törvényei védelmére, — nagyobbrészt külföldön bolyongtak vagy a kaszamátákban őrölték le azon nehéz órákat, napokat, éveket, melyek részökre előírva lettek . S a magyar nő, a magyar anya, ki ezer éven át arra tanitá gyermekeit, hogy királyát, hazája boldogságát imájába szője, gyászolta testvérét, férjét, rokonát, de mindenekfelett az árva magyar hazát. Mint a madáranya a Branyicskó hegysza- kadékaiban vagy az alföldi csalitban, szárnyaival védi kisded családját a viharos éjben a jégeső tönkre tevő hatásától, mint a bibliai anya ahogy védelmezte gyermekét az egyiptomi király gyilkos szándékától: úgy terjesztette ki angyali védő szárnyait fenséges fejedelmi asz- szonyunk a magyar nép-család fölé, hogy megvédje azt a fent vázolt pusztító helyzet által feltétlenül bekövetkező végpusztulástól: úgy takarta be a kisded családot, hogy megótal- mazza a bécsi intrika sötét fellegéből reá özönlő cselszövényektől. A történelmi nevezetességű 1854. évben, midőn császári férjének oldalán méltó helyét elfoglald, már megismerd az űrt, mely a magyar nép s fejedelme között áthidalásra várt; megismerő azon méltányos és jogos panaszokat, melyeknek orvoslása haladékot már alig ösmert. Mély politikai belátással párosult gondossággal igyekezett magas férjének gondolkodását megnyerni, — szivét, melyet az osztrák udvari cselszövény még akkor jégpánczéllal vett körül, fehnelegiteni, sőt meggyőzni a szegény magyar nép dinasztikus érzelmeiről. Később gondoskodását arra irányitá, hogy családjában otthont teremtsen a magyar nyelvnek, a magyar irodalomnak s a nemzeti dicsőséget terjesztő magyar történelemnek. Környezetében fokról-fokra szaporította a magyar alkalmazottakat, s odahatott, hogy királyi férje is ugyanily tanácsadókkal vegye maalkalmazását a felsorolt mutatványok keretében nekem, de annyi leleményességgel, mint Leszkay, sehol, jóllehet a nevezett színházakban külön szakszemélyzetet tartanak erre a czélra. Van azonban a villamos világítás színpadi alkalmazhatóságának egy igen nagy akadálya, s ez berendezésének szerfölötti drága volta. Tény, hogy a színpadi sajátságos színes világítás, a világítás gyakori szabályozását czélzó s az ennek következtében létre jövő nagyfokú áram-ingadozásoknak a városi hálózatra való hatását közömbösítő eszközök a berendezést kissé bonyolulttá teszik. De az is tény, hogy erre a czélra némely vállalat olyan drága s annyi felesleges sallanggal telerakott berendezést szállít, hogy egész vagyont elnyelnek ezek könnyű szerrel. Ha azonban megvan a villamos vállalatok vezetőségében azon város iránt, melyben alakultak, bizonyos együvétartozandóság érzete — melyből önként következik az alkalmazkodási érzék is — s nem különálló idegen testet akarnak képezni abban: úgy e tekintetben is igen sokat lehet könnyíteni s elérni. Szép példát szolgáltatott erre az aradi villamos vállalat nagytudásu igazgatója: Fényes Dezső, aki a színházi világítás szabályozó gépezetét a lehető egyszerűségre való törekdéssel saját tudásának felhasználásával megszerkesztette, úgy hogy az ezáltal elért megtakarítással tette egyenesen lehetővé a villamos v ilágitásnak az uj nyári színházban való berendezését. S habár e gépezet még némi módosításra szorul is, czéljának igy is egészen jól megfelel.- Az egyszerűsítésre való törekvés pedig már magában véve is nagyon méltánylandó s követésre sarkalhatná mindazon szakembereket, kik előítéleteiktől megtévesztve, csak azt tartják használhatónak s czélszerünek, aminek jósága mellett a laikus szemet megvesztegető bőséges sallang és magas ár beszél. A színházi előadások érdekesebbé és élvezetesebbé tételén kívül a villamos világítás hivatva van a vidéki színpadok működési körét is egészen megváltoztatni olyan irányban, hogy ezáltal az utóbbi időben felburjánzott s színpadra erőszakolt irodalmi silányságok révén a színpad művészeti színvonalán és a közönség jó Ízlésén esett csorba is helyrehozható volna. Nem kell messze menni érte, ott áll követésre méltóan minden színigazgató előtt a példa a fővárosi Uránia-szinház vállalkozásában. Nézzük csak végig rövid fennállása óta műsorán szerepelt darabjainak czimét: egyetlen operett, egyetlen bohózat, de még vígjáték sem szerepel azok között; ellenben a természettudomány, a táj- és világismeret körébe vágó ismeretterjesztő dolgok képezik s töltik ki egész működési terét, melyeknek keretében csak elvétve igen ritkán hangzik fel dal vagy zene hangja; sikamlós mondásokra is hiába várna ott valaki, és mégis az Uránia nézőtere mindig zsúfolva van! Mi lehet ennek az oka? Megtaláljuk, ha a rendes színházak műsorát végignézzük. S ha már a fővárosi közönség is megelégelte a ráerőszakolt kedély- csömörlesztö silányságokat s kapva-kap a neme-« sebb s értékesebb szórakozási mód után, — jóllehet ismeretei is tágabb körben mozognak: hogyne kapna s ne örülne azon a vidéki közönség — melynek kedélye s ízlése sem vesz be annyi silányságot, — ha ismeretkörét gyarapítva, találhatná löl kedélyének a szó nemesebb értelmében való földerítését, fejlesztését. Csak a színigazgatók leleményességén múlik tehát ezután, hogy mindenütt, ahol a színházban villamos áram áll rendelkezésre, egy csapásra megváltozzék: a színigazgató anyagi helyzete, a színház működési köre, a közönség Ízlése és a színházzal szemben támasztott igénye, a művészi színvonal s mindezeknek összevonásaképen a vidéki lapok színi kritikája. Csak a színigazgatóktól függ ezután, hogy minden vidéki színház egyszersmind Uránia-szinház is legyen; a közönség bizonyára méltányolni fogja ezirányban kifejtendő vállalkozásukat. Tury József.
