Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1900-08-28 / Rendkívüli szám

Felsőbányái Hírlap

Láng Lajos beszéde.

Tisztelt Uraim 1

Már többször hallottam czélozni arra, hogy én épen a mai napon vagyok ezen körben; én épen ezért kötelességemnek tartom azt az elismerést, amelyet irányomban méltóztatnak tanusitani, megköszönni. Mert hogy én a mai napon vagyok itt, azt épen Nagybánya város polgármesterének köszönhetik (éljen), mert kérem szépen, ő volt az, aki utazásom pro- grammját összeállitotta (éljen), de kérem, nem azért jöttem ma Felsőbányára, mintha Nagybánya polgármestere nem látott volna szívesen, hanem, mert az ő szivében a két város össze van forrva s mindnyájunk szivében ugyanazon érzelmek vannak. Es akkor, amikor a mai napon itt vagyok, nem veszik rósz néven, ha kijelentem, hogy épen úgy érzem magam itt, mintha Nagybányán volnék és óhajtóm, hogy mindenki hasonlóan érezzen.

Midőn előbb szó volt a vasútról, — én kérem — nem is tudom elképzelni, hogy a nagybányai lakosok legkisebb érdekei is úgy kívánnák, hogy Felsőbánya ellen dolgozzanak, hanem legfőbb óhajuk az, hogy a vasút ne lakatlan, hanem lakott vidékeken menjen át és azoknak hatalmát emelje és táplálja. En tehát, tisztelt uraim, a meg nem érdemelt elismerést elhárítani akarom s arra kérem önöket, tisztelt uraim, hogy ürítsük poharainkat a két testvér- város örökkétartó és benső barátságára. (Zajos éljenzés.)

Láng Lajos felsőbányái beszámolója.

Ezután Láng Lajos egy terjedelmesebb politikai beszédben elmondotta nézeteit a jelen helyzetről és a legközelebbi feladatokról. A jelen helyzetet illetőleg utalt arra, hogy Magyar- ország politikai súlya a monarchián van. E politikai súlyt mindjobban kidomborítja, amit nemcsak az osztrák viszonyok ziláltságának, de főleg annak kell tulajdonítani, hogy a politikai szabadság Ausztriában nem tudott vezető népet teremteni, mig ellenben Magyarországon a szabadság csak megerősítette a magyar nemzet, a magyar faj politikai jelentőségét. A jövőt illetőleg a feladatok ezek folytán abban foglaltattak össze, hogy most már a gazdasági téren is érvényesíteni kell érdekeinket, hogy ebben a tekintetben ugyanazt az irányt kell követnünk, amelyet a politikában tartunk szem előtt. Amint a politikában a magyar állam-eszme ki- domboritása mellett teljes tiszteletben tartottuk a különféle osztályok, felekezetek és nemzetiségek érdekeit, úgy a gazdasági téren is csak attól várhatjuk a jövőt, ha a gazdasági térnek minden ágát, tehát a mezőgazdaság mellett az ipar és kereskedelem érdekeit is a legteljesebben méltányoljuk. Mindezen érdekek erőteljes érvényesülése azonban csakis egységes vezető párt mellett lehetséges és kivihető.

Ezért arra kéri választóit, hogy bárki legyen is jövőben az ő jelöltjök, azt mindig a szabadelvű párt hívei közöl válaszszák. Aztán áttérve a helyi érdekekre, előadta, hogy milyen lépéseket tett eddig is a felsőbányái vasút ér dekében és kijelentette abbeli készségét, hogy a városnak ezen nagy érdekét képező ügyet tőle telhető legnagyobb buzgalommal fogja előmozdítani.

Roberts János beszéde a képviselő úrhoz.

Az angol vendég nem tudván magyarul, többek felszólítására angolul fejezte ki szive érzelmeit, melyek keblét e pillanatban eltöltötték. Tolmácsa Gellért Endre, Nagybánya szab. kir. bányaváros polgármestere volt, aki eme tolmácsolás tisztjét a következőleg végezte:

Az angol vendég azt mondta anyanyelvén, hogy nagyon szeretne beszélni magyarul, különös szerencséjének tartja, hogy a Kegyelmes úrral megismerkedett és mindig szerencséjének fogja tartani, hogy a felsőbányái közönséggel érintkezhetett. Végül éltette az Excellentiás urat és a polgárokat, mire harsogó »Éljenek« hangzottak fel. Az Excellentiás ur angol beszédben köszönte meg a jó öreg angol beszédét.

Ezeken kivül több beszédet is hallottunk, melyek mindegyike a társaság emelkedett és amellett kedélyes hangulatáról tett bizonyságot Késő délután volt már, midőn szeretett képviselőnk a polgárság lelkes éljenzése közepeit körünkből eltávozott.

Láng Lajos Nagybányán.

Választókerületünk országgyűlési képviselője, Láng Lajos v. b. t. t. folyó hó 26-án tartotta beszámolóját Nagybányán.

Nem a legszerencsésebb gondolatnak mondhatjuk, hogy a rendezőség a beszámoló megtartására a város különben remek szép sétányának, a Széchenyi-ligetnek vendéglőhelyiségében délutáni 1 órakor kezdődő közebédet tűzte ki, hová eszerint csak az ebédjegyet megváltott, azonban igy is elég szépszámú intelligens közönség gyűlt össze a város előkelőbbjeiből és a műveltebb polgári osztályból. Vendégekül ott láttuk Domahidy Viktor és Szentpály Jenő országgyűlési képviselőket, Szűcs pátri képviselőházi irodatisztet s városunkból jelenvolt Farkas Jenő polgármester, Pap Márton számvevő s lapunk szerkesztője: Imre Károly és egyik leglelkesebb dolgozótársa: Magyar László.

A Szincsán László vendéglős által dicsérendő pontossággal kiszolgált változatos és ízletes menu második fogása után Bittsánszky Ede nyug. min. tanácsos kezdte meg a felköszöntők sorát, aki ősi magyar szokás szerint ő felségét a királyt éltette, mit a mintegy 120 tagból álló közönség felállva hallgatott meg és lelkesülten megéljenzett.

Utána Nagybánya város aranyszáju polgár- mestere, Gellért Endre tőle megszokott költői lendülettel szólt a régiek küzdő porondjáról, hol a gladiátorok bajnoki koszorút vívtak ki maguknak.

Ezen gladiátort tusát — úgymond továbbá — szelidebb erkölcsű müveit korunkban a parlamenti küzdelem váltotta fel s e parlamentben nekünk is van egy magának méltó bajnoki nevet kivívott gladiátorunk, szeretve tisztelt képviselőnk, kit ma körünkben üdvözölhetünk s ki iránt a választó közönség nevében törhetetlen bizalmat fejezve ki, emelek érte poharat.

Az emelkedett hangú felköszöntőt s az azt követő zajos éljenzést képviselőnk Láng Lajos szívélyesen megköszönve, kifejezést adott abbeli örömének, hogy ő — kit első megjelenésekor a választó-közönség szembeötlő bizalmatlansággal fogadott — ma a város minden rendű választó polgárságának ily osztatlan bizalmát látja nyilvánulni személye iránt s kijelenté, hogy amint parlamenti működése mellett eddig is örömmel tette, úgy ezentúl is kedves kötelességének fogja tartani, hogy Nagybánya város és egész választókerülete specziális érdekeit tőle telhetőleg előmozdítsa.

Utána Szentpály Jenő vendégképviselő a választó-közönségnek kívánt szerencsét, hogy képviselőjéül oly férfiút üdvözölhet, aki a politikai küzdőtéren magának oly előkelő nevet vívott ki s akihez őt a személyes barátságon kivül az őszinte tisztelet is köti.

Révész János ág. evang. lelkész a szeretett képviselő távollevő nejét, a nagy Horváth Boldizsár emelkedett szellemű leányát éltette, mig Szőke Béla róm. kath. h. plébános első királyunk : Szent István bölcs intézkedését méltatva, ki az országnak vármegyékre való felosztásakor Szatmármegyét akkép kerekítette ki, hogy benne az ország minden kincse öszpon- tositva található fel, fölemlítette, hogy a megye négy nagyobb városa közöl kettő folytonosan küzd egymással a hegemóniáért, mig a másik kettő: Nagybánya és Felsőbánya a legszebb egyetértésben él egymás mellett, Felsőbánya város üdvére emelte poharát s felköszöntőjét azzal a jókivánattal rekesztette be, hogy: Vivat, crescat, floreat!

Sipos Géza, hangsúlyozva, hogy a nép szava isten szava, a nép-akarat nyilvánulását az isteni akarat nyilvánulásának nevezi s a jelenlevő két vendéget, Domahidy Viktor és Szentpály Jenő népképviselőket élteti.

Farkas Jenő polgármester Bittsánszky Ede nyug. min. tanácsosért s a jelenlegi főbánya- igazgatóért: Neubauer Ferenczért ürített poharat, Révész János ág. ev. lelkész pedig másodízben is felállva, a választókerület jelen nem levő külső választópolgárait éltette.

Ezután az ünnepelt képviselő állt fel és a következő beszámolóbeszédet mondta:

Mélyen tisztelt uraim!

Egy uj országgyűlési tárgyalás küszöbén, akarva nem akarva, föltolakszik elénk az a kérdés, vájjon minő lesz a helyzet a szomszéd Ausztriában s hogy végre-valahára rendes viszonyok közé kerül-e velünk egy monarchiát képező szövetséges

társunk. Egyoldalú magyar szempontból bizonyos egykedvűséggel nézhetjük a pártok ottani tusá- ját, melylyel egymást tehetetlenségre kárhoztatják. Mert Ausztria gyöngesége mellett csak annál erősebben kell érvényesülnie Magyarország egységes politikájának. ‘De én azért meg vagyok győződve, hogy hazánk vezető politikusa1 csak mély sajnálattal látják ezt a vergődést, melynek legnagyobb szerencsétlensége épen abban áll, hogy nem domborodik ki belőle eszme, mely a küzdő pártokat egymással kibékíthetné és egy közös czélra egyesíthetné. Mert Ausztriában, fájdalom, csak egy dologban tudnak a különböző pártok egyetérteni és ez az elfogultság Magyarország iránt. (Igaz, úgy van!)

Én nem abban találom a bajt, hogy akadnak egyesek Ausztriában, akik irigységtől, sőt szenvedélytől telve beszélnek rólunk. De találom a bajt igenis abban, hogy alig akad valaki, aki azzal szembeszállni merne és a higgadtabb elemek nem emelik föl intő szavokat. S ha vannak Ausztriában iparosok, akik azt hiszik, hogy joguk van Magyarországgal oly hangon beszélni, mint ahogy csak gyarmattal szokás; ha vannak, kik az osztrák kormánytól azt követetik, hogy akadályozza meg a mi hatóságainknak és magánosainknak a magyar ipar emelésére irányult törekvését, — akkor úgyszólván nem találkozik Ausztriában senki, aki a mozgalom ellenében állást merne foglalni.

Még szomorúbb azonban, hogy lépten-nyo- mon ellenséges indulattal találkozik Bécsben a magyar vállalkozás és a magyar hitel. Midőn két egymásra utalt szövetséges között az erősebb és gazdagabb elfeledkezik arról, hogy a gazdasági összeköttetés velünk, a gyöngébbel és szegényebbel, még ha hasznunkra válik is, neki okvetlenül még több hasznot hajt; — mikor nemcsak a rokonszenv hiányát látjuk, de mikor még a józan számítást is kiöli az elfogultság, — akkor csak a legnagyobb aggodalommal nézhetünk a mindinkább közeledő vámtárgyalások elé, amelyeknél a külfölddel szemben egységesen kellene egymás érdekeit megvédenünk.

De sajnos a jelenség azért is, mert a politikai ziláltság megakasztja Ausztria anyagi fejlődését és megbénítja erejét kifelé épen akkor, midőn arra legnagyobb-szüksége volna. Ma, midőn az egész világ gyarmati lázban ég, a legkedvezőbb lenne a pillanat arra, hogy az osztrák1 töke és osztrák ipar visszanyerje a kiváló helyet,' melyet a közeli Balkánon régebben elfoglalt. (Éljenzés.) Ily nagy czélok helyett azonban arra pazarolja el erejét, hogy a magyar hitel és magyar vállalkozás elé emeljen gátakat.

Ily nehéz helyzetben Magyarországra fokozott súlyú feladatok várakoznak ír ég a külpolitika terén is. S hogy a magyar felfogás itt is jobban megfelelt a monarchia érdekeinek és a magyar befolyás érvényesülése áldás volt a monarchiára nézve is, azt legjobban mutatják a nagy világesemények, melyeknek most mindnyájan szemlélői vagyunk. Alig egy-két évvel ezelőtt az osztrák nagyipar mindent elkövetett, hogy a monarchiát tengerentúli vállalkozásokra bírja. És mikor a magyar közvélemény ezekkel a csábszó- kecsegtetésekkel szemben mozdulatlan maradt, telve voltak panaszszal a magyar szükkeblüség iránt. Ma pedig, azt hiszem, az osztrák iparosok is hálát adnak azért, hogy a külügyek bölcs és szerencsés vezetése ellenállt oly kalandos vállalatoknak, melyek az osztrák iparra igen kevés hasznot, de a monarchiára annál súlyosabb áldozatokat hoztak volna. (Úgy van!)

A magyar politikai felfogás ezen diadalai mellett hidegen hagyhatnak bennünket azok az apró tüszurások, melyekkel érzékenységünket még fővárosunk nevében is ingerelni kísérlik. Magyar- ország ma már sokkal magasabban áll a világ becsülésében, semhogy ily kicsinységek a magyar közvéleményt idegessé tehetnék és arra vezethetnék, hogy midőn gazdasági viszonyainkat Ausztriával szemben rendezzük, akkor az ország nagy érdekei mellett bármi más mellékes tekintetekre is hallgassunk. S ha netalán egy pillanatra még is elhagyna hidegvérünk, jusson eszünkbe egy kis történet a régi Ausztria idejéből. Az első fran- czia köztársaság már évek óta folytatott háborút Ausztriával, amely azonban mindamellett tetszel- gett abban, hogy hivatalosan nem ismerte el a franczia köztársaságot. A franczia fegyverek újabb nagy diadala után, mikor Campoformióban béketárgyalások indultak meg, az osztrák kiküldött,mint első pontot, felajánlotta a franczia köztársaság hivatalos elismerését. Napoleon azonban egyszerűen kitörölte ezt a pontot, mint fölöslegest és olyant, amelyre semmi súlyt nem fektet: a fran-