Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1900-08-26 / 17. szám
Felsőbányái Hírlap. veszélyben forgó állami és közgazdasági érdekek megóvása czéljából. Ezt látjuk igazolva e városnak az állam részéről a közelmúltban nyújtott bányakárpótlás tényében, melyben biztos garancziáját bírjuk és látjuk annak, hogy e város, mint erkölcsi Testület, abból a válsággal fenyegetett, zilált pénzügyi helyzetből, melybe sodortatott, lassan-lassan ki fog emelkedni; megtarthatja rendezett tanácsú jellegét, fokozatosan — a mutatkozó szükségnek megfelelően — fejlesztheti közigazgatási szervezetét, számban, szellemi súlyban és etikai tartalomban meggyarapitott tisztikarral, vállvetve az elég szép számmal képviselve levő intelligen- cziával, élénkebb befolyást gyakorolhat a város társadalmi életének irányításában és vezetésében, sikeresebben terjesztheti a közmiveledést; inten- sivebb tevékenységet fejthet ki a nemzeti állam alapjának és keretének kiszélesítésében, kiépítésében. Abból a körülményből azonban, hogy e város, mint erkölcsi testület, pénzügyi ! ekintetben az eddiginél jobb helyzetben lesz egy év múlva, a lakosság egyetemének édes kevés haszna lesz, hogyha az ö nyomasztó anyagi helyzetén valami uton-módon nem segítünk. E lakosságnak két megélhetési eszköz kell mindenekelőtt. Munkára és a mindennapi betevő falatra : kenyérre van szüksége. Ezeket pedig a nép, az istenadta nép, csak úgy szerezheti meg, ha az állam az ezüst-árcsökkenés által létfeltételében megbénított ezüst- bányaipar helyébe vagy maga inaugurál itt valamely iparvállalatot, vagy pedig — ha ezt egyéb állami feladatainak teljesítésére szükséges pénzerejének elégtelensége miatt nem teheti, legalább segédkezet nyújtani siet magánosoknak valamely, az itteni helyi viszonyoknak megfelelő iparvállalat létesítéséhez. Elszomorító látvány az, midőn az itteni bányásznép kisebb-nagyobb rajokban munkát és kenyeret keresendő, kezében vándorbottal, oldalán üres tarisznyával, szivében, lelkében telve keserűséggel — bizonytalan útra kél, idegenbe kivándorol. .... Ennek anyagi visszahatását némileg megérzi az állam, a vármegye és a város egyaránt: mert fogy, apad az. adófizetők száma; hátralékban marad a kivet.tt, de. behajthatatlan adó és. egyéb köztartozás, melyek ezek jövedelmi forrását képezik Ezen az elszomorító jelenségen csak állami támogatás segíthet. Az államnak kell figyelmét felhívnunk e szomorú jelenségre. Az állam segítségét kell kérnünk, hogy amint a többi, ezüstbányászattal foglalkozott városokat egyik vagy másik iparág létesítésével támogatta, hasonlóképen erejéhez mérten támogassa e szegény várost is. Itt volna erre az alkalom a legközelebbi jövőben, ha nevezetesen a Nagybányáról Ferne- zelyen át Máramarosba vezetni tervezett vasutat az állam az illető vállalkozókkal nem a jelzett és amint a »Nagybánya és Vidéke« folyó évi augusztus 12-iki 33. számában sajnálattal olvassuk — czélba is vett útirányban, hanem föltétlenül Felsőbánya város érintésével — összekötve Akna-Sugataggal — vitetné keresztül. Hogy az itt létesítendő vasút úgy a köz, mint a magán gazdasági és kulturális igényeket kielégítő érdekekre minő hathatós befolyással lenne, azt fölösleges volna bővebben fejtegetni. Ha megnyílnék itt a vasút, nyomában — mintegy varázsütésre — legott fellendülne a környékbeli falvakkal való élénkebb összeköttetés — a szomszédos forgalom, De magára Felsőbányára nézve is nagyon áldásos kihatással volna a vasút létesítése. Városunk a háztartásához tudvalévőén egyik jelentékeny jövedelmi forrását erdőgazdaságából meríti. Erdeje fordájának azonban évi hányadát, mely körülbelül mintegy 40—50 hold bükk- és gyertyánfából álló erdőterület törzsszámának felel meg — ez idő szerint nem képes teljesen kihasználni és értékesíteni. Ha vasútja volna, minthogy annak vonala jó részben a saját erdején és ennek közvetlen közelében vezetne keresztül, erdőterményeit, mely lehetne tűzifa, faszén, szerszámfa és más egyéb félig kidolgozott áru, melyeket most a tengelyen való költséges szállítás és az ezzel arányban nem álló csekély haszon miatt nem képes továboitani: legott átadhatná a vasútnak és általa a távolabbi vidéki keresletnek. De üdvös volna a vasút létesítése egyúttal a bányászati kincstárra nézve is, azáltal, hogy zúzda-termékeit, melyeket ez idő szerint tengelyen kénytelen szállítani, aránylag gyorsabban és előnyösebb viteldij mellett, ami jelentékeny megtakarítást eredményezne, szállíthatná Ferne- zelyre. Igaz ugyan másrészről, hogy a vasút létesítése által a giródtótfalusi lakosság, mely a zúzda termékeit ez idő szerint Fernezelyre szállítja, megfosztatnék bérkeresetétöl. De hiszen ez kereshetne és találhatna magának, más jövedelmi forrást. Hisz a vasút egyátalában nem szorítja ki, sőt egyenesen igénybe veszi a tengelyen való szállítást, mert nem lehet vasút mindenütt és nem is lehet mindent vasúton szállítani. És itt volna az alkalom helyrehozni ama könnyelmű mulasztást, hogy ne mondjam : bűnt, melyszerint a város annak idejében, midőn a szatmár—nagybányai szárny-vasút építtetett, akár készpénzben, melyben akkor még — mondhatom bővelkedett, vagy az' építéshez szükségelt fában nem hozta meg az, áldozatot, melylyel a vasutat egyúttal Felsőbánya végállomással lehetett volna kiépíteni. Hová fejlődhetett volna azóta városunk, ha ebben az önérdek szolgálatában elmerült, a közérdekkel nem törődő, a város eme'ése és közjóllétének fejlesztése iránt való érzékhiányról tanúskodó közöny meg nem akadályozta volna! i De bár azóta közel két évtized zajlott le mögöttünk, még most sem késő cselekednünk és elődeink mulasztását pótolnunk. Jobb később tenni valamit, mint nem tenni egyátalán soha! Azt mondják a hozzáértők, hogy ha a vasút városunk határában építtetnék ki Akna- sugatagig, az építés munkája aránylag csekély technikai akadályok elhárításába kerülne, hogy csak a Hegyeshegy zazarmenti oldalának megközelítése fogna némi akadályokba ütközni. zelni tudok, hanem azonkívül még sok, szebb és jobb, rútabb és gonoszabb. Mily édes az a hitem, hogy egyetlen jó édesanyámat, akit e földön testi szememmel nem láthattam, meg fogom látni, mert meg kell látnom, bizonyos vagyok benne, hogy meg fogom látni. Barátom rám nézett. Nem szólott semmit. A földet nézte szüntelenül, úgy ballagtunk vissza a sirdombocskáktól a temető utján. Kiláttam a szeméből, a járásából, hogy nem hisz, de csak az én szavamnak nem. Mert én, ha a szivem megárad, sokat beszélek s nem egyszer látszólagos ellenmondásokba keveredem, sőt nem restelem bevallani, hogy állításomat nem tudom mindenki előtt kellően indokolni, nem különösen akkor, ha arra kötelezve, mintegy parancsolva vagyok. Én megkövetelem, hogy nekem bizonyítás nélkül Ingyenek, mert amit én mondok, az úgy van és nem másképen. Persze sok ember ezt az én követelésemet kutyába sem veszi, sőt ha túlságos buzgó, hát alaposan leczáfol s kimutatja, hogy az én állításaim és követeléseim ellenkeznek a valósággal, ábrándok, elérhetetlen ideálok. Ha még csak eddig megy a czáfolat, akkor nem nagyon haragszom, mert hizelgek magamnak azzaí, hogy talán ő kegyelmességök nem méltóztatik elérni odáig, ahol az ideálok boldog országa van, vagy leszállottak végképen onnan, ahol nem a föld a lábaink alatt a talaj, hanem az igazi valóság, — a romolhatatlan valóság. Hanem mikor aztán a czá oló tudósok továbbmennek és azt hirdetik, hogy az én állításaim veszedelmesek, követeléseim kielégíthetetlenek, no akkor aztán igen megbosz- szankodom. Hanem az én bosszankodásom csak annyiból áll, hogy elhallgatok. Elvonulok egyedül és czivakodom magammal mindaddig, mig teljesen kifáradtam. Ekkor rendszerint elalszom, s az álom felüdit. Szeretem hinni, hogy tisztelt szerkesztő ur hiszi a feltámadást, még pedig a mi feltámadásunkat, nem a világosság barátainak a feltámadását, — amely nem is feltámadás. Hiszi szerkesztő ur — (vagy, ha nem hinné, — hát higye el) — a testszerint való feltámadást, mikor nem ugyan ilyen romlandó, minden erőtlenségeknek, nyomoroknak kitett, hanem dicsőségesebb, örökéletre alkalmas testtel feltámadunk lm egy példa legközelebb a Felsőbányái Hírlapnak a feltámadása. Részvéttel állottam koporsója mellett, meghatottak valóban a nagyt. Szerkesztő ur búcsúszavai, s örömmel örvendezek az én hitem valóságának, a testszerint való feltámadásnak. Jól tették, hogy a Felsőbányái Hírlapot halottaiból feltámasztották. Ne is engedjék meghalni. Ha valamikor valami körülmény folytán betegség mutatkoznék rajta, siessenek orvosért. Különben annak a Felsőbányának olyan jó Hát miből is áll ez a hegy? Úgy tudom, hogy trachyt-kőből. De állana bár akárminö kemény kőzetből is, a modern technika vívmányai a körepesztés tekintetében oly nagyszerű eredményeket mutatnak fel, amelyek csodával határosak s leküzdhetetlen akadályokat nem ismernek. Ki meri ennek lehetőségét merev tagadásba venni, midőn határozottan tudjuk, hogy a Hegyeshegynek települési viszonya, kőzete, telérkitöltő alkatrészei — bár igen szerény érczekben — ösz- szetételére nézve megegyeznek a Bányahegyével. Egy szó mint száz, elvégre, is itt az ideje, hogy a bányaipar pangása következtében gazdaságilag elhanyatlott városunk jobblétének emelése és fejlődési feltételének megszerzése czéljából lépéseket tegyünk. Felsőbánya gazdasági érdeke már eddig is sokat szenvedett azáltal, hogy vasútja nincsen. Most pedig, midőn a teljes elhanyatlás örvényének széléig -— sorsának döntő fordulópontjáig •—- jutott, egyenesen további létkérdése forog koczkán. Ha azonban kérésünk visszhangra talál és vasutat kapunk, ez nemcsak elszigetelt, de kies fekvésű, nyaralásra és turistái kirándulásokra kiválóan alkalmas városunkat és határát tenné hozzáférhetővé, de egyúttal úgy e város, mint nagy kiterjedésű vidéke köz- és magán gazdasági kulturális és turisztikai föllendülésének, fokozatos emelkedésének lenne csakhamar áldásos segítő eszköze, mozgató rugója és emeltyűje. Pap Márton. Levelek a szerkesztőhöz. Tisztelt Szerkesztő Ur! A »Felsőbányái Hírlap« 15-ik számából értesültem e lap további sorsáról. Örülök, hogy tek. Szerkesztő ur első fellépésével teljes garan- tiát nyújt a kedves és érdekes lap további jó nyomon haladásáról. Midőn, mint kedves városom jövő fejlődése iránt melegen érző, ebben már megnyugodtam, e hó 12-én jön hozzám »Felsőbánya« czimmel egy uj, kéthetenkint megjelenő lap. — Mi ez? Olvasom; gondolkozom. — Előfizetési felhívás egy, a város — legtekintélyesebb — tehát legintelligensebb öt tagja által aláírva! O Tempora! O mores! Vagy egyes I ember halad ott bámulatos gyorsan az értelmiség lépcsőjén, — vagy Felsőbánya sülyed ijesztően tekintély dolgában. No de az csak Ízlés dolga lehet ott. Ez mellékes itt. Nézzük csak magát az eseményt. »Egy értekezlet, melyen városunk legtekintélyesebb polgárai közöl többen vettek részt, —■ egyhangúlag kimondta annak szükségét, hogy egy helyi lap alapittassék, amely — minden egyéb czél mellőzésével — a város érdekeit képviselje.« Sic! Hiszen van itt már ilyen ! Talán csak nem aludt el ismét az ujult erővel megindult lap ? Mikor igy tépelődöm, megjön várt lapom, a »Felsőbányái Hírlap.« Igen, hát más lap indult meg. Talán rothad valami Dániában? Talán egy hivatalos érdeket támogató, talán egy visszaéléseket palástoló, szépítő lapra van ott szükség? Talán a város érdekei helyett egyes városi hivatalnoki érdekeket védő »Felsőbánya« leéli ott! Ha igy van, úgy igazán levegője, vize, kenyere, sója van, hogy én azon csodálkozom, hogy halnak; a halálozásnak leg- fölebb egy valószínű okát képzelem, azt nevezetesen, hogy hébe-hóba a felsőbányaiaknak is kell mocczanniok s a halál baczillusait kívülről viszik be magukkal, amelynek is hogy a mennykőbe ne tetszenék az a gyönyörű vidék? Sőt amint hallom, már nyaralót is épített ? Tűrjék el Szerkesztő urék ezt a vendéget is a többiek közt. Nagy ur ő. A város forgalmának előmozdítására sokat tesz és ami a legnagyobb nyereség, az, hogy tőle remegnek az oly gonosztevők is, akik a főkapitány vagy alkapitány rendeletéit nem igen tartják tiszteletben. Nekünk azonban nem okoz valami nagy riadalmat ő kigyelme, mert a mi szivünkből elvette félelmét a mi egyetlen Megváltónk, a Jézus Krisztus. Mi ha sétaközben összeszólalkoznánk ő nagyságával, nemes bizodalommal kérdezzük; t>hol vaqyon, halál, a te diadalmad, koporsó, a te fulánlcod? s ha leterit, mit nekünk? Hiszen feltámadunk és soha nem hervadó ajakkal énekeljük az Örökkévaló dicsőségét, el- fogyhatatlan, áldó szerelmét. Imádkozzunk és dolgozzunk.*) Pútor Elemér. *) Kissé elkésve hozzuk e szép tárczát. Azt hiszem azonban, a szerző megbocsát, midőn lát'a. hogy múlt számunkban e hely városunk nagy fia emlékének volt szentelve 1 Szerk.
