Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1900-07-29 / 15. szám
Felsőbányái Hírlap, óra múlva gyönyörűen reprodukálja, hogyan szokott megkelni a kovász; a vaj televan apró szőrszálakkal és gyönyörű sárga szine van. (Az ize mellékes, mert az előzmények után megkóstolni nem kivánjuk.) A hús olcsó, igaz, de gyakran olyan is, mint a közmondás tartja. — De nem folytatom tovább, nehogy igazat szólván, betörjék a fejem. A haladás terén a jóakarat nyomait látjuk. íme, pár év óta a nevezetesebb kiránduló helyek kirándulási pontjai jelzőtáblákkal vannak ellátva; egyes állomásokon pihentető padok várják a fáradt turistát, menházak tárják elé ajtaikat, midőn a zivatar az erdők rengetegében lepi meg. Az csak a tudomással nem birás számlájára irható, hogy pl. a nyugati árok mentén elvonuló, sétánynak is nevezhető utón egy- helyütt az erdei patak elmosta a hidat, ahol csak nyaktörő veszélyek közt lehet továob menni, másutt pedig egy terebélyes fa dűlt keresztül az utón, mintha mondaná: eddig és ne tovább! A Kárpát-Egyesület Guttin-vidéki osztálya e nyáron még nem adott életjelt magáról, sem gyűlést nem tartott, sem kirándulást nem rendezett. Pedig az ekkép szervezendő kirándulásnak legközelebbi czélja volna az ország különböző vidékeiről idese- reglö nyaralókat egymással összehozni, megismertetni, nehogy csak az újságból tudja meg esetleg valaki, hogy rajta kivül ki nyaral még Felsőbányán. Az ilyen kirándulásokon továbbá legkönnyebben és legközvetlenebbül kifejezhetné ki-ki a maga óhajtását az utak, pihenő helyek rendbentartására, menedékházak létesítésére, jelzőtáblák felál- litására vonatkozólag, s ennek bizonynyal hamarabb lenne foganatja, mint ha csak a holt betűkbe öntjük az élő gondolatot. Gábor József. Régen küzdött már megtört, roskatag teste az életnek legnagyobb ellenségével: a halállal, mégis mélyen megdöbbentő volt mindnyájunkra, midőn futó tűz gyanánt terjedt el városunkban a leverő hir, hogy Gábor József közhasznú, tevékeny életének 71-ik évében, folyó hó 2G-án d. u. 1/2 5 órakor őrök álomra hunyta szemeit. A boldogult kimagasló példája volt a polgár-erényeknek ; egyszerű sorsból szilárd akarattal, ernyedetlen kitartással a társahogy külső rafinirt viselkedésével elfelejteti bizonyos mindennapi gyöngeségeit. Mezei Gyula beléjutott a rendes kerékvágásba és egész nyugodt lelkiismerettel kezdte i leszerelni az embereket. Közbevágtam, mert én Bánhegyinére voltam kiváncsi és ha tovább engedem beszélni, utoljára még a fürdőszolgát is lekapta volna. — Milyen menyasszony volt a szép Veres Elza, mikor Bánhegyi elvette. Maga látta a krasznahorkai vár kápolna melletti szobájában ott az ajtó felett azt a képet, valamelyik Andrássy menyasszonya van lefestve hófehér fátyollal, mintha testet öltve, az lépett volna ki a keretből. Olyan vigság szállott meg minket akkor, hogy azt elmondani kárbaveszett fáradság volna, — Boldogan éltek több éven át, legalább igy láttuk azt mindnyájan és igy beszélték még a legroszabb nyelvek is. A második évben egy kis- aranyos szőke angyal lett a háznál, mindennap láthatja sétálni az anyjával. Ép olyan lesz, mint az anyja akkor régen. Nagy házat tartottak, voltam náluk és őszintén mondhatom, hogy sok pompás éjszakát töltöttem annál a háznál, különösen az őszi vadászatok alkalmával. — Egy időién aztán vagy másfél évvel ezelőtt minden megváltozott, mintha a boldogság 1 dalomnak azon fokára küzdötte fel magát, hová mások csak szerencsés születés, rokoni támogatás árán emelkedhetnek. O neki ilyen előnyei nem voltak, de nem is volt rájok szüksége. Minden talpalatnyi tért becsületes munkával hódított meg, maga teremtette meg önmagát. Városunk egész vagyont köszönhet a boldogultnak; ugyanis ö volt az, aki illetékes helyen fölemelte kérő szavát, melynek meglett az az üdvös eredménye, hogy a város megkapta a 200.000 frt bányakárpótlást. Ezen halhatatlan érdeméért, melyből nem akarjuk itt a másokat megillető részt levonni, Felsőbánya város közönsége öt díszpolgárává választotta. Halála nemcsak a forrón szerető családot, hanem az egész várost is gyászba borította. Találjanak vigaszt a megsebzett szivek a közrészvétben és a vallás biztató nvilaszt- jában ! A nekrológot, jövő számunkban hozzuk! A család és a város a következő gyász- jelentéseket adta ki: Alulírottak úgy a maguk, mint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy a feledhetetlen férj, apa, nagyapa, vő, após és sógor : nagyszegi Gábor József nyug. m. kir. vinczellérképezdei igazgató, Felsőbánya város díszpolgára, a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa, stb. folyó hó 26-án, tevékeny élete 71-ik, boldog házassága 38-ik évében, hosszas szenvedés után végelgyengülésben elhunyt. — Földi maradványai folyó hó 2S-án délután 5 órakor fognak az ev. ref. egyház szertartása szerint a felsőbányái temetőbe örök nyugalomra helyezteti!'. Felsőbányán, 1900. évi Julius hó 26-án. Áldás és béke drága poraira ! Özv. nagv- szegi Gábor Józsefné született Szmik Auguszta, neje. Nagyszegi Gábor Róza férj. Mórágyi Istvánná, leánya. Nagyszegi Gábor Sándor m. kir. főerdész, fia. Özv. Szmik Ignáczné, anyósa. Özv. Gábor Jánosné, dr. Szmik Gyula, Szmik Lajos, Szmik Gábor, Szmik Róza, Szmik Antal sógornői és sógorai. Mórágyi István magy. kir. vinczelérképezdei igazgató veje. Nagyszegi Gábor Sándorné szül. Konczvald Matild, menye. Mórágyi Margit Gálffy Jánosné, Mórágyi József, Mórágyi Róza, nagyszegi Gábor Ilona, Vilma és Anna, unokái. Felsőbánya sz. kir. r. t. bányaváros közönsége fájdalommal eltelten tudatja díszpolgárának, nagyszegi Gábor József nyug. vinczellérképezdei igazgatónak, a koronás arany érdemkereszt tulajdonosának, élete 71-ik évében folyó hó 26 án délután 3U 5 órakor történt gyászos elhunytét. A boldogultnak hült teteme folyó hó 28-án délután 5 órakor fog az ev. ref. sirkertangyala kiköltözött volna. Bánhegyi igen gyakran kezdett bejárogatni a szomszéd városba, ahol valami tizenharmadrangu komédiás trupp szórakoztatta az extra dolgok után vágyó vidéki gentry dolgokat. Meg is indult hamarjában a pletyka, hogy Bánhegyi igy meg úgy, hogy egész szemérmetlenül, sétál a délelőtti korzón a színész- karaván primadonnájával, egész éjszakákat át- pezsgözik vele czigánymuzsika mellett, egyszóval odaadó híve lett annak a kornyikáló donnának. — Hogy mit szerethetett meg azon a len- haju, macskaszemü lányon, az örökös probléma marad. Feleségét, azt az isteni, drága asszonyt egészen elhanyagolta azért a semmiért. Néha napokig sem vetődött haza, gazdaságát a feleségének kellett kezelni, ö meg két marokkal szórta a pénzt. — Megkezdődtek a névtelen levelek', a jóakaró lelkek bőven gondoskodtak azokról. — Szegény Bánhegyinét mintha törszurás érte volna, mikor az elsőt elolvasta. És a levelek nem fogytak, minden nap hozott egyet-egyet a posta, amelyek részletesen regéltek a férjuram viselt dolgairól. Eleinte nem hitt nekik, biztosat akart tudni. — Meg is tudta, két szemével látta, mikor a férje megcsókolta azt a leányt. Azóta aztán folyton sorvad, emészti a titkos bú, amelyre ben örök nyugalomra tétetni. Felsőbányán, 1900. július 27. Áldás emlékére! Felsőbánya város közönsége. A tej. Nagyon örvendtem volna, ha ez év folyamán az itt időző kedves vendégeinknek, kik szerény városunkat látogatásaikkal megtisztelték, helyben készült friss thea-vajjal kedveskedhettünk volna; azonban az elháríthatatlan akadályok ez idő szerint lehetetlenné tették azt, mibe bele kell nyugodnunk. A tejszövetkezet jóllehet még mindig csak megalakulóban van, azért mégsem hagyunk fel a reménynyel, hogy az elóbb-utóbb mégis létesülni fog; csupán kevés időre van szükség, hogy az az intéző körök által nagyobb érdeklődéssel felkaroltassék és szélesebb körű támogatásban részesülve, működését megkezdhesse. Az ügy élén fáradhatatlan polgármesterünk áll s igy remélhető s bizton állíthatjuk, hogy annak előbb-utóbb létesülnie kell. Addig is, mig a tejszövetkezet helyi friss thea-vajjal kedveskedhetne, elvárhatná városi lakosságunk s méltán elvárhatnák kedves nyaraló vendégeink, hogy legalább tiszta és hamisítatlan tejet élvezhessenek piaczunkon, drága pénzükért. Ha olykor-olykor végigtekintünk tej-pia- ezunkon, önkénytelenül szemünkbe ötlenek — hogy egyébről ne is szóljunk — a vidékről beözönlő tej-elárusitóknak piszkos edényei; pedig ha meggondoljuk, hogy a legtisztább kezelési eljárás mellett is mily óriási °/0-ot képez azon természetes piszok, mely a lefölöző gépek alkalmazásának kizárása mellett magában a természetes tejben már jelenvan, a tisztaságra különös figyelem fordítandó. Ha a tejet közelebbről megvizsgálnók, itt-ott nem egy edény akadna, amelyben bizony nem tiszta, sőt alig élvezhető hamisított tejet találnánk. A rendőri felügyelet nagyon szükséges és igénybe veendő, sőt a büntetések alkalmazásától sem szabad visszariadni, mert az esetben, ha a hamisítók egy-két Ízben a megérdemelt büntetésben részesülnének, úgy hasonló esetek bizonyára nem fordulnának elő piaczunkon s a közönség e tekintetben megnyugvást találhatna. Már, miként tudjuk, országszerte erélyesen védekeznek az egészségtelen, tisztátlan tej élvezéséből származó betegségek ellen, mivel belátták annak szükségességét. Védekezzünk tehát mi is a hamisítás és tisztátalanság ellen, ahogy lehet. Ezt tenni kötelességünk; hogy pedig ezt sikerrel megtehessük, mindenekelőtt szükséges megismerni magát a tejet. A közönség érdekében vélek cselekedni akkor, midőn rámutatok a hamisított tej felismerésének legegyszerűbb módjára, minden mesterkélt készülék alkalmazásának kizárásával. A tejet különféleképen szokták hamisítani. Leggyakoribb a lefölözés és a vizezés általi hamisítás. A tej lefölözés által csaknem teljesen meg- fosztatik zsírtartalmától és igy igen nagy részben csupán vizet tartalmaz. Ha hozzáveszszük, hogy maga a tökéletes tej körülbelül 87 °/0 vizet tartalmaz, úgy nem kell hozzá sok magyarázat annak megértésére, miszerint az ilyen tej csak igen gyógyirt még ennek a fürdőnek a kúrája sem adhat, pedig itt mindenben pazarul élünk. Megint észrevettem, hogy Gyurka barátom göröngyös utrat ért és a fürdöigazgatóság érdemeit akarja kellően méltatni, köszöntem neki és a társalgó terembe mentem. Ott találtam Bánhegyinét a zongoránál, valami édesen fájó, szomorú dalt játszott. Mintha össze; bánatát visszhangzották volna azok a hangok, amelyek beszéltek egy csalódott szív keservéről, lemondásról ................. Mi kor a szobámba mentem, még akkor is fülembe csengtek azok a bánatos akkordok: A fonóban szól a nóta. . . . Most már végleg megpihent, a sokáig vergődő s/.iv örökre elcsendesedett, a nehezen tiirt lemondás vigaszra talált ott abban a kis árnyas feledi temetőben. Szépségét, jóságát, gazdagságát áldozta fel férjének, aki nem érdemelte meg. Nagyon fájhatott a szive, mikor utolsókat dobbanva, magához szorította a kis aranyhaju bébét utoljára....
