Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1900-07-29 / 15. szám
"V- évfolyam. 15. szám. 10OO_ j-uli-us S9 // / TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szer kész. 6'ség: Felsőbányán. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál ■ Nagybányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VÁSÁRNÁL1. Előfizetési ára: Egész évre 4 K. — Fél évre 2 K. — Egyes számok 20 fillérért kaphatók. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTÉT,NEK. Minden a lap szellemi részét illető köziemén ek és előfizetések Felsőbányára a szerkesztőhöz küldendők. ATyilttér soronkint 20 fillér. Mélyen tisztelt Olvasók! Midőn e lap a múlt számmal pályafutását bevégezni látszott, mélyen elszomorító érzés fogott el többünket, mert ez eseményben a köz- szellem hanyatlását láttuk. A kiadó az anyagi támogatás hiánya miatt panaszkodott, azzal okolván meg a lap megszüntetését; a szerkesztő pedig letette a tollat, nem aspirálván tovább az újság- szerkesztés terén elérhető kétes értékű babérokra. Olyan lett tehát a »Felsőbányái Hírlap,« mint a kitagadott gyermek, apátián, anyátlan árva lett belőle. Azóta a megyei lapok több-kevesebb szeretettel .vagy épen közönynyel elparentálták, s a városunk érdekei iránt közömbös nagy közönség tudomásul vette, hogy ismét megszűnt élni a magyar közművelődésnek szűk téren munkáló bár, de azért szeretettel és lelkesedéssel dajkált egyik orgánuma. Azonban néhány lelkes pártolója' a lapnak nem nézhette összedugott kezekkel, tétlenül a a haláleset konstatálását, hanem egy szükebb- körü értekezletben kimondotta, hogy a tetszhalott életrekeltésére minden, tőle telhető eszközt és módot felhasznál, magyarán megmondva : a lapot megszűnni nem engedi. Ez értekezlet folyománya volt azon szélesebb körűnek remélt tanács- kozás, melyet városunk polgármestere hivott össze, melyen oly kevesen vettek részt; ez értesülvén az előbbi értekezlet azon,, határozottan kifejezett akaratáról, hogy, ha kell, áldozatok árán is szükségesnek tartja a lap további fentartását, a dolog végleges lebonyolítását nevezet’ szükebb- körü értekezletre ruházta vissza. Miután nt. Nagy Lajos lelkész ur többszöri felszólítás után sem volt hajlandó a lap tovább szerkesztését elvállalni, hosszas utánjárás után sikerült végre oly egyént találnunk, kinek köz- tiszteletben álló személye kellő garantia lett volna a lap tovább-vezetésére nézve. Sajnos azonban, midőn már határozott beleegyezését vártuk volna, visszalépett. Ezek után engem szólított fel az értekezlet a szerkesztőség elfogadására. Midőn a felszólításnak eleget téve, elhatá- ! roztam, hogy rálépek e tövises pályára, melyről már előttem két köztiszteletben álló férfiú lépett vissza, nem -kecsegtetett valami rózsás jövő, nem vezetett a feltűnési vágy. mert hiszen elvem volt mindig a csendes munkálkodás. Csupán a kötelességérzet vétette fel velem a szerkesztői tollat, melyet elődeim a jól végzett fárasztó munka után letettek, azon köteles- ; ség, hogy a közszellemet, a culturát, bár egy lépéssel, előbbre vigyem, s ha ennyit elérnem sikerülni fog, nyugodt lélekkel vonulok majd vissza, hogy tevékenyebb erőnek engedjem át a tért. A lap czélja lesz, mint eddig is volt, közérdekű társadalmi kérdések több-oldalu megvitatása, amiben az arra hivatottak szives közre- munkálását, jóakarata támogatását kérem. így sikerülni fog az elém tűzött czélt fokozott mértékben elérnem. A lap hasábjai pro és contra minden véle- 1 ménynek nyitva fognak allani, igy tisztáztatnak j majd az eszmék, aminek üdvös hatása — azt hiszem, rövid időn mutatkozni fog. Felsőbányán, 1900. július 28. Tisztelettel Imre Károly • <- felelős szerkesztő. A kiadó szava. íme! reményen felül : amar beteljesült a la- j pora múlt számában kifejezett azon jóslat, hogy : kedvezőbb viszonyok közt életre fog ébredni. — > Elvállaltam tehát újból a dajka szerepét, mert azon férfiak neve és köztiszteletben álló személyisége, kik Felsőbánya város magasabb kulturális hivatásával összeférhetetlennek találták a vá- 1 ros egyetlen helyi közlönyének elejtését s annak szellemi és anyagi szempontból való fentartására | oly önzetlen nemes lelkesedéssel egyesültek, úgy lapomnak továbbra is irodalmi színvonalon leendő tartása, mint saját anyagi érdekeim minden irányban való megóvása tekintetében teljes biztosítékot képes szolgáltatni. Midőn tehát magamat és lapomat a mélyen tisztelt közönség jóakaratába és pártfogásába ajánlom, egyúttal felkérem, hogy az előfizetési dijakat és a hátralékokat ezentúl közvetlenül a tek. Szerkesztő ur czimére Felsőbányára mél- tóztassanak küldeni. Nagybánya, 1900. julius 28. Teljes tisztelettel Nánásy István. A nyaralás. Jólesik a szemnek körültekinteni Felsőbánya erdö-koszoruzta bérczein, csak úgy özönlik felénk az ozo n - cl us jelf- tetö levegő, mely a megrongált tüdőkre gyógyító balzsam gyanánt hat. Aki először pillantja meg a napfeljötte káprázatos panorámáját a Feketehegyről vagy a Guttinról, valósággal a mesebeli tündérországba képzeli magát, midőn kibontakoznak előtte az örök-ifjú természetnek ös-eredeti szépségei. Aki a természet kebelén óhajtja kipihenni azon fáradalmakat, melyeket a lázas gyorsasággal lüktető nagyvilági élet egy hosszú éven át vállaira rótt, az keresve sem találna alkalmasabb helyet e végvidéki városnál. Azonban aki az üdülést szereti együtt élvezni a legapróbb részletekig menő kényelemmel, az bizony csalódva távozik innen. Itt nincsenek perzsiai kényelemmel berendezett fogadók, (egy van, már amicsodás!) nincsenek a fürdőknek különféle válfajai, (egy volna, ha elkészülhetne!) nincsenek az utczákon árnyas sétányok, (csak lesznek néhány év múlva!) nincsen esténkint fényes kivilágítás, (sokszor semilyen!) nincsenek elegáns kávéházak, fényes kirakatok, nincs a szemjárásból olvasó, figyelmes kiszolgálás; hanem azt se feledjük el, hogy mindezek tetejébe nincsen ám kiszolgáltatva az üdülést kereső közönség a külföldi nagyhirü nyaraló telepeken uralkodó méreg-drágaságnak sem. Igaz, hogy a fogyasztási czik- kek sok kívánni valót hagynak fenn, a piaczi tejnek fele viz. az is legtöbbször tisztátalan, tej egyátalán nem létezik, amit e néven kapni lehet, az búzaliszttel kevert iró, mely 5 —6 Egy történet. — A Felsőbányái Hírlap eredeti tározója. — — Irta: Égly Sándor. — Egy rövid, piczinyke hir volt csak és menynyi fájó érzés fakadt a nyomában. A részvét, a sajnálkozás valami csodálatosan fájdalmas hangulata ragadta meg szivem, mikor elolvastam. Alig beszéltem azzal az asszonynyal egypárszor, akkor is közömbös dolgokról, mert ő egyike volt azon nagy lelkeknek, akik szenvedéseiket nem viszik a mindennapi élet zajos piaczára, akik nem kér- j Lednek, hogy nézzétek, mennyit szenvedünk. Szenvedett és tűrt, ebben látta élethivatását az utolsó évben. Kis leánya volt egész vigasztalása, egész reménye. Annyiból állott az a rövid riport, hogy Bánhegyi László berzéti foldbirtokos,neje hosszú, kínos szenvedés után harmincz éves korában meghalt. Egy élet tragikuma volt abban a néhány szóban megírva. Pedig az ö élete fordulatokban annyira gazdag, változatos epizódokban annyira tultömölt volt, hogy egy több kötetből álló j regényben s;m modhatta volna el az iró annak az asszonynak reszkető kínjait, szivetölő csalódását | és azt a hőslelkü lemondást, amelylyel átengedte a tért a vetélytársnönek. Bánhegyinével a múlt nyáron ép ily időben ismerkedtem meg az egyik kies tátrai fürdőben. Már vagy három napja esett az eső, mindenki a szobába szorult, az egész napot a legnagyobb unalomban töltöttük el. Ivezdett mindenkit cserben hagyni találékonysága, amit az első napokban a fürdői élet legnagyobb ellenségének, az unalomnak elűzésére oly sikeresen felhasznált. A lethargiának egy különös faja lepett meg bennünket, amely szótlanokká és ■—ami szerfölött bántó — idegesekké teszi az embereket. Önönmagára is haragszik ilyenkor az embir, hát meg másra, még az egymásért titkon lángoló és epe- kedö szivek lángolása is egészen lelohad. Mindent ros znak találunk a türdö berendezéstől kezdve egész a pikolóig, készen vagyunk a disputáiásra, amely igen gyakran a veszekedés jellegét is magára ölti. Csak a pletyka nem pihent, az unalom igen jó melegágya volt. Bánhegyi Lászlónéról is ekkor hallottam attól a kiállhatatlan Mezei Gyurkától, akit egy négyezres holdas birtokkal és egy szörnyen komisz nyelvvel áldott meg a Gond viselés. Nem nagyon hallgattam volna rá, ha nem Bánhegyinéröl beszélt volna, mert mindenkit megszólt, de az a sápadt, beteges asszony nagyon érdekelt. Az első találkozásunk alkalmával rögtön észrevettem, hogy annak az asszonynak története van. Valamitől nagyon fájhat a szive, fekete csillogó szemei szenvedésekről beszéltek, egész lényén meglátszott a titkolt fájdalom és a keserű csalódás. — Ila látta volna Bánhegyinét ezelőtt vagy két évvel, szólt Mezei, most bámulna az óriási változáson csak igazán. Olyan remek, édes, csó- kolnivaló asszonyt az egész vármegyében nem ismertünk. A megyei bálokon öt ünnepelték, öt rajongták körül, három vármegye aranyifjusága bomlott utána. De ö állhatatos maradt, szilárd volt, mint a kőszikla, mindenkihez volt egy nyájas szava, de kegyével nem dicsekedhetett senki. —- Szerette azt a féleszű, bolond férjét, aki azon a ragyogó szépségű, bámulatos asszonyon kívül megkapta a feledi aranykalászos birtokot is. Hogy mit szerethetett azon a pipogya mám- lászon, azt még a delfii jósda papnői sem tudták volna egyhamar kikaparni. Nem volt azon az emberen egy hatosnyi szépség, most még kevesebb van, semmi testalkat, semmi szellem, egyszóval egy blazirt, köznapi alak volt, akivel csak a heczcz kedvéért állott szóba hébe-hóba va'aki. És szerette férjét igazán, hűen, oda- adóan, nem úgy, mint Karádné, aki az.t hiszi,
