Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1900-06-17 / 12. szám

V. évfolyam.

Ií3_ szám.

//

1900. junius 17'./

I

FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP,

Szerkesztőség: Felsőkányán.

Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán.

MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASARNAP.

Előfizetési ára : Egész évre 4 K. — Fél évre 2 K. — Egyes számok 20 fillérért

kaphatók.

Minden a lap szellemi részét illető közlemények és elő fizetések FeJsőbányáia a szerkesztőhöz küldendők.

Nyilttér soronkint 20 fillér.

Themis templomának papja.

A földi igazságszolgáltatás szatmári templomában hangzott el május 21-én az esküdt- bíróság megalakulásakor egy gyönyörű beszéd; megérdemli, hogy mindenki tudomást vegyen róla, akiben csak lélek van, akinek éreznie kell, hogy erötelen gyarló ember. A szatmári törvényszék nagy tiszteletre méltó főügyésze, Dénes Lajos tartotta a szép megnyitót.

Nincs ugyan benne csodálatos, sőt természetesnek kell tartani, ha a hivatásuk magaslatán álló komoly férfiak okosságuk s műveltségűk felszínén szent kegyelettel szólnak arról, a mi nem földi, de legma- gasb, az isteni. Ha érezik azt, hogy minden földi biró felett — ki csalatkozhatik — van egy hatalmas, mindentudó Isten, kihez a fogyatkozásnak még árnyéka sem fér, ki a sziveket s veséket vizsgálja. így tudja ezt, igy érezi a szatmári kir. főügyész is. De hogy1 ezen érzésének ott Themis Isten tenjfrlomában oly ékesszólással adjon kifejezést: ez nagyon, de nagyon kellemesen hathat minden vallásos lélekre. Éppen ma, mikor sök ember részéről az érthetetlen feszengés miatt ellenkezőket hallani a műveltebb s műveletlen nép részéről.

Hány éretlen gyerköcz vagy kishiva- talnok van, ki vallásra, valláserkölcsiségre mit sem ad, ki azt hiszi, hogy mindent tudó fejébe már az isteni bölcseségből egy parányi szikra sem fér. Hány, a természet asztalán naponkint örömmel lakmározó ember a természet szépségei közt nem tudja látni Istent! Hány ember tüntet hitetlenségével! Jól tudja azt Dénes Lajos főügyész is. Jól tudja, hogy mennyivel kisebb számban kerülnének az emberek Themis templomába, hogy ott a földi bírák üljenek törvényt felüttök s mondják ki gyakran vérző kebellel a legborzasztóbb ítéletet. Embernek embertársát megfosztani szabadságától, megfosztani életétől: melyik biró ne borzadna. S mégis igy kell tennie. Az emberi méltóságot levetkezett, a vadálattá fajult embertől, mint rákfenétől, meg kell szabadítani az emberiséget.

De eltérek ettől. Azon kezdtem, hogy a szatmári kir. főügyész nagyszerű beszédet mondott az esküdt-birák előtt. E beszédet akarom közölni egész terjedelmében tisztelt olvasóközönségünkkel szóról-szóra :

Nagyságos Elnök Ur!

Igen tisztelt Esküdtbiróság!

»Isten nevében kezdeni el,

11 5

O segéljen kegyelmével,

Ha ö segit, mi sem nehéz,

Ha ő elhagy, erőnk elvész ;

Ha kezdünk az ö nevébe,

Áldott munkánk folyta s vége,«

Ne» találják szokatlannak e bevezetést itt e helyen; hisz Themis istenasszony templomában vagyunk, s én úgy érzem, mintha megcsendülni hallanám fülemben az isteni szózatot: »Oldd le saruidat, mert a hely, melyen állasz, szent.«

E terem plafonjára is oda van rajzolva az Isten mindeneket látó szeme s vallásos áhítatra int. S mint az Isten-imádás templomában, éppen úgy illik 4tt is, hol embertársaink élete, szabadsága, vagyona, becsülete felett rendelkezünk, hogy a mindenna- piság szűk köréből felemelkedve s az emberi gyarlóságokat levetkezve, tökéletesek igyekezzünk lenni, mint Isten, mennyei atyánk. Sursum corda!

Emberi s közvádlói tapasztalaton alapuló megingathatatlan meggyőződésem, hogy az erény utján az emberiséget biztosabban vezeti az örök igazságok könyve : a szent- irás s a vallás mulasztja, mint a legtökéle tesebb világi kódex, s annak elrettentő büntetési rendszere. (Mennyivel boldogabb volna emberi nemünk, ha mindenki e meggyőződéssel élne! Szerk.)

Ez utóbbival tudnak javítani, s pedig a büntető igazságszolgáltatásnak a javitás

a föczélja, mert mint egyik nagy államférfink mondotta : »Bűn nélkül Istent sem, czél nélkül embert nem illet büntetés.«

Mint a törvény-szegő cselekmények megtorlásának szorgalmazására hivatott tisztviselő, ezt a latin axiómát; justitia est re- gnorum fundamentumáén igy értem s magyarra igy fordítom: »minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs.« — Úgy tartom, hogy az erkölcsi törvények tanait nemcsak a templomban, hanem mindenütt kell hirdetni, s a templomon és iskolán kívül első sorban itt e helyen, ahol azok a legsulyosaob erkölcsi botlások jönek föl di fenyíték alá, melyek, mint ez ülésszak leg- ! nevezetesebb bűnesete is bizonyítani fogja, a vallástalanság dudvájában fogamzanak meg és nőinek fel.

Mondottam máshol máskor is, mondom i most én itt is, hogy az igaz vallásosság kultuszának legbensöbb ápolása nélkül az én meggyőződésem szerint társadalmi rendet és bekét nemcsak nehéz, de lehetetlen biztosítani. Midőn e helyről üdvözlöm az igen tisztelt esküdt urakat, mint a magyar bírói hatalom gyakorlásának uj osztályosait, arra kérem önöket: legyenek terjesztői az én közvádlói credómnak.

Midőn itt ülnek, csendüljön meg mindig fülökben a zsoltár szava:

»Ha időm lesz valaha,

Én igazán ítélek.«

S hirdessék velem együtt :

»Minden az Istenen áll,

11 7

O aláz s ö magasztal.«

Erős a hitem, hogy ha igy járnak el, az üdvös eredmény nem marad el. így az önök szava Isten szava lesz.

Midőn a magyai törvényhozás önöket a bírói hatalom gyakorlásának osztályosaivá tette, az a tudat vezette, hogy mint Hélie hírneves franczia kriminálista mondja: »az anyagi igazság nem tudomány, megtalálása I nem mesterség. Éppen oly emberi hajlam

Hugóm emlékkönyvébe.

Tudom, hogy nagyon szereted Kis kertedben a szép virágot,

S ez az ártatlan szeretet Betölti egész szivvilágod.

Szeresd is, mert az ifjúság A virágnak ikertestvére, —- Együtt élnek, mig rá nem hág A vihar mindkettő fejére.

Mert eljön dúló vihar,

S melyet gondos kezek nevelnek:

Romboló szelétől kihal

Virága a kertnek s kebelnek. —

Azért azt kívánom tehát:

Virágidat vihar kerülje,

S mosolyogjon soká reád Tavaszi nap vidám derűje!

Paczek Béla.

Delliushoz.

(Horatius II. könyve 3. ódája.)

Nyugodt kedélylyel tűrd a csapásokat:

Ha sorsod üldöz, s hogyha mosolyg feléd: Mértékkel élvezd a gyönyört is;

Elmúlik úgyis az élet egyszer,

Ha szüntelen csak sújt is a sors keze, Vagy bár a rejtett pázsitos árny alatt Vig ünnepeknek mámorában

Drága falerni borod fogyasz'od,

Hol szép ezüstös nyárfa s magas fényű Lombsátorában hüs pihenőt kínál,

S hol medrében vígan kígyózva,

Partjai közt siet a kis csermely. —

Hozass tehát bort s drága kenőcsöket És — bár mulékony — kellemes illatú Rózsát, mig rá időd van,

Mig korod engedi és a párkák.

Mert mind, amit bírsz, itthagyod egykoron; Házaddal erdőd, sárgavizü Tiber Arkolta kéjlakod s ezüstid

Halmaza: mind az utódodé lesz !

Légy Innachusnak gazdag utóda bár,

Vagy légy szegény pór s laktalan éhező: Kérlelhetetlen Orcus úgyis Áldozatul kijelölt magának.

Egy kéz határoz mindenikünk felett,

Egy sors hatalmát nyögjük: előbb-utóbb Ránk jő a sor s örökr :tartó Számkivetésbe taszít a végzet!

Fordította: Paczek Béla.

Programm-formula

noviczius delegátus-kandidátusoknak.

Habár egy speczialiter szocziabsztikus és universzális ekonomiai lapnak kauczió hiányában nem volna jussa politikai témákat pertraktálnia, — tekintettel mégis a magasabb politika labirintusában intimusabb czentrális zsurnalisztika profé- cziái szerint közeledő kortes-érára, azt hiszszük, hogy ha egy notábilis politikusunknak kolosszális ideákkal szaturált s a modern politikai zsurnalisztika nívóját túlszárnyaló program m-dikczióját pre- numeráns-publikumunk illusztris gárdájából való-