Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1900-11-18 / 23. szám

L Felsőbányái Hírlap. ból még számosán jelentek meg, hogy a testvér város öröméből a maguk részét kivegyék, mint­egy megczáfolva ezáltal koszorús költőnknek Révész János által idézett szavait, mintha Nagy­bányán innen már megszűnnék a magyar. Az ünnepélyt a nagybányai dalegylet a »Hymnus« éneklésével nyitotta meg, melyet a közönség kalap-levéve hallgatott. Ezután gr. Hugonnai Béla főispán szólott röviden, mint a belügyminisz­ter és Szatmár vármegye képviselője. Most az Ünnepély legkiemelkedőbb része: Révész János leleplező beszéde hangzott el, melyet a közönség többszöri »éljen« kiáltása szakított meg. E remek beszéd méltó épülésökre szolgálna azoknak is, kik azt élőszóval előadni nem hallották, de ter- jedelmessége és lapunk tárgyhalmaza miatt köz­léséről ezúttal sajnálattal le kell mondanunk. — Incze Lajos lendületes alkalmi ódájának elszava- lása után Szabó Adolf rövid beszéd kíséretében átadta a szobrot a városnak, Torday Imre h. polgármester pedig a város közönsége nevében ígérte annak gondozását és védelmét. A szépen sikerült ünnepélyt a fögymnáziumi énekkar a »Szózata eléneklésével rekesztette be. —■ Végül az egyes küldöttségek koszorúit helyezték el, városunk is szép koszorúval fejezte ki a színmű­vészet iránt táplált kegyeletét. Az ünnepélyről mindenki emelkedett hangulatban távozott. Végül megjegyezzük, hogy a szobor élethüsége, mint azt Lendvay arczképei után megítélhettük, méltó dicséretére válik a mintázó jeles szobrásznak: Verő Lászlónak. A jó gólyamadár kedves családi örömet szerzett derék polgármesterünknek, midőn neki folyó hó 6-án egy kis leánykát hozott, aki az anyakönyvbe Gizella-Ilona-Antónia néven van bejegyezve. Bányászok érdeke. A napokban a selmecz- bányai kerületi bányapénztár tagjai nevében egy küldöttség járult a pénzügyminiszter elé, kérvén a szolgálati évnek 45 évről 40 évre leendő leszállítását, a nyugalmi bérfokozat eltörlését és helyette a nyugalombérbe minden kiszolgált év­nek a beszámítását. Kérésöket azon szomorú tény­nyel indokolják, hogy a bányásznép egész életét a föld sötét gyomrában, nehéz, élettörő munká­ban tölti s legnagyobbrészt 40—50 éves korá­ban munkaképtelenné válik, nem érhetvén meg, hogy teljes bérével vonulhasson a jól megérdemelt nyugalomba. Lukács László pénzügyminiszter vála­szában kiemelte, hogy ismeri a bányásznép szomorú helyzetét és amennyire tőle függ, annak orvos­lását elő fogja mozdítani. Tiszíi-iigyészünk dr. Sereghy Béla, mint közös hadseregbeli tartalékos hadnagy a nov. hó 5-iki tiszti bemutatási szemléről magán ügy­védi ügvei rendezése czéljából a napokban Nagy- Károlyba utazott. Az »Országos Központi Hitelszövetkezet« f. évi jun. 1-én kelt kérvéuyéhez a gyámpénztári és egyéb megyei alapok bizonyos hányadának a hitelszövetkezetnél leendő elhelyezése tárgyá­ban kérelmezett vármegyénknél. — Erre vonat­kozólag a vármegye közönsége november hó 11 és következő napjain tartott rendes bizottsági közgyűlésében a következő határozatot hozta: »AzOrszágos Központi Hitelszövetkezet 1900. jun. 1-én kelt kérvényére értesíti a törvényhatósági bizottság, hogy a gyámpénztári pénzeket pénzin- tézetileg gyümölcsöztetni nem hajlandó s egyéb vármegyei alapoknál pénzintézetileg elhelyezhető pénzek jelenleg nincsenek.» Ezen határozat azzal van indokolva, hogy a pénzintézetek külön bizto­sítékot nem nyújtanak. Kinevezés. Münnich Sándor cs. és királyi hadnagyot O felsége a folyó havi előléptetések alkalmával főhadnagygyá nevezte ki. A hitelszövetkezetekről írott befejező köz­leményünket a jövő számunkban fogják meg­kapni olvasóink. Esküdtek kisorsolása. A szatmári kir. tör­vényszék által e hó folyamára kisorsoltattak az esküdtek. Városunkból Konczvald András föld- birtokos, nyug. bányakincstári szertárnok lett szolgálattételre kijelölve. Erzsóbet-nap. Folyó hó 19-én, hétfőn, a helybeli róm. kath. templomban ünnepélyes gyászmise fog tartatni boldogult Erzsébet király­nénk lelki üdvéért. Az áll. Óvoda felügyelő bizottsága f. hó 3-án gyűlést tartott. Az eltávozott Kovács Pál helyett jegyzővé választatott Nagy Lajos ref. lelkész. A felügyelő bizottság — a közoktatási kormány azon merev magatartása folytán, mely szerint az állami óvoda felépítésére nézve azon egyetlen megoldási módot ajánlotta, hogy a város szerez­zen telket és építtesse fel az óvodát, úgy azon­ban, hogy az építkezési költség 15 ezer koroná­nál több ne legyen, melynek fedezésére az állam visszaadná n város által alapítványul tett 8000 koronát, a hiányzó 7000 koronát pedig kölcsön utján fedezze a város, mely kölcsön letörlesztési idejéig az állam átengedi a 3°/0-os óvodai póta­dót -—• testületileg lemondott. A felügyelő bizott­ság működése, miután előterjesztései a kultusz- ministeriumnál mindannyiszor elutasításra találtak, illusoriussá vált s ily körülmények között leg­helyesebbnek találta illetékes helyén testületi lemondását bejelenteni. Életunt leány. E hó 10-én szombaton, Lap- sánszki Mari cselédleány Nagybányán öngyilkos szándékkal erős maró lúgot ivott, melyet nagy­mennyiségű mosó-szódából készített. A szeren­csétlen teremtés rettenes kínok között rögtön kiszenvedett s már vasárnap el is temették. A keresztény Magyarország 900. éves jubi­leumát fogja ünnepelni f. hó 25-én a helybeli r. kath. fin és leányiskola Meszlényi Gyula megyés püspök rendelete folytán, mely ünnepélyre az iskolák igazgatósága a szülőket és tanügybará- j tokát szívesen látja. Lux Ödön, városunk rendőrkapitánya f. hó 10-én ide érkezett avégből, hogy a közgyűlés­től hivatalának elfoglalására nézve négyheti hala­dékot kérjen. Miután egyes helyeken látogatá­sokat tett s a várost megtekintette, ismét vissza­utazott Kassára. Egészségügyi vizsgálat. E hó 8-án dr. Csausz Károly t. főorvos Kovács Olivér rendőrtiszt közbe­jöttével megvizsgálta a vendéglőt, szikviz gyárat és az összes pálinka-méréseket, hogy a közegész­ségügyi követelményeknek megfelelnek-e. A Pokol Amália kincstári és magánbánya- társulat felsőbányái érczlugzó-telepe részére a kereskedelmi miniszter a pénzügyminiszter hozzá­járulása mellett áz 1899. évi XLIX. t.-czikkben meghatározott kedvezményeket folyó év márcz. hó 15-től kezdődő tiz évre engedélyezte. A kétszeri postajarat óta néha a napilapok­ból egyes példányok elmaradnak, máskor meg az előző napi példány a másnapival együtt érkezik. A lapok czimszalagján mindig a helybeli posta­bélyegző aznapi lenyomata látható, amely napon a lap kihordatik. Nem tudjuk, hol van a hiba, mindenesetre óhajtandó volna, hogy az irányítás­nál nagyobb figyelem fordittatnék a közönség érdekeire, hogy ilyen panaszok ne merüljenek fel. Hivatalvizsgálat. A városi hivatalokat a vármegye részéről f hó 14-én vizsgálták meg Ilosvay Ferencz árvaszéki elnök, Jeney Géza fő- számvevő és Almásy Ignácz a’ügyész. A cslpkeverési tanfolyam 1900—901. évi költségeire a kereskedelmi miniszter ur folyó- sitotta a kilátásba helyezett 1000 korona segélyt, a további segélyezést azonban a tanfolyam további eredményétől tette függővé s egyidejű­leg a tanfolyam vezetésére vállalkozó Tersz- tyánszky Róza k. a. részére 200 korona segélyt engedélyezett, hogy ismereteit a körmöcz- bányai csipkeverő iskolában gyarapithassa. A Zologiai Lapok illusztrált állattani, vadá­szati és kynologiai szaklap legutolsó száma Parthay Géza szerkesztésében következő érdekes tarta­lommal jelent meg: Hanusz István: Madarászat. Donászy Ferencz: A róka (ábrával.) A borz páro- sulása, Doming Henrik: A szénczinke és a kék- czinke Vlachovits Auxentius; A füzfalülemile. Führer Mór: A postagalamb (3 ábrával.) A fekete hattyú. Neuwirth János : A rovarok hangszervei. A termeszek (ábrával.) Kühne Ferencz : A méh­család (3 ábrával.) Bársony István: Az erdők királyáról (2 ábrával.) Ifj. Bartal Aurél: Gyakor­lati útmutató a fáczán-tenyésztéshez (ábrával.) A sarkvidéki állat 'élete. Dr. Kelényi Imre: A jó kopó tulajdonságai. A borzok fiadzási ideje. Sch. F.: A madarak praeparálása (ábrával.) A sándor- papagályok ivara. Hány hangya van egy hangya­bolyban : Társas pókok. Vegyesek: Az osztrák tartományok 1899. évi löeredmenye. A madarak gyeivfelvágása. A halak színváltozása. A szürke nébics. Hány virágot termékenyít meg egy méh­család ? A gólya és a halak. A madarak és a mérges növények. A harkály és a méhek. A szivacshalászat Tripolisban. Magyar viasz külföl­dön. A világ legnagyobb postagalambversenye. Újabb kutyaimportok. Az 1900. évi aviculturai kiállítás. A vadászati törvény. Postagalamb bajnok verseny. A Zoológiái Lapok évi előfizetése 4 frt. az eddigi megjelent számok még kaphatók. Mutatványszámokat szívesen és ingyen küld a kiadóhivatal Budapesten, Rottenbiller-utcza 30. szám. Megyei biz. tag-választ's. Városunk dísz­polgára, néh. Gábor Józsefnek a helyét a megye­gyűlésben holnapután töltjük be. A választásra két jelölt áll szemben: Sereghy Béla, városunk uj tisztiügyésze és Nagy Lajos, városunk köz- tiszteletben álló református lelkésze. — Amint alkotmányos hazánkban az összes jogok forrása az országgyűlés, épugy sok, a belügyi közigaz­gatás körébe eső és a polgári életre igen fon­tos jogoknak a forrása a megyegyülés is. Mikor tehát a megyegyülésbe tagot küldünk a kép­viseletünkben, akkor e küldött kezébe is sok bizalmat és sok jogaink képviseletét helyezzük el bizalommal és hosszú tiz esztendőre. Akit pedig a mi polgári jogaink és közérdekeink képviseletében mi a megyegyülésbe küldünk, attól el is várnók, hogy ott a megyegyülésben a mi polgári tiszta gondolkodásunkat és elve­inket minden kényszer-zubbonyba bújtatás nél­kül úgy képviselje és úgy hangoztassa s oly tisztán mondja el, amint azt a mi közérdekeink megkívánják. Pedig ezeket hivatalnoki szájból mi alig véljük lehetőnek. Másfelől meg aki műtőiünk e nagy bizalmat elfogadja, attól mi elvárnók, hogy elfogadott megbízatását ne te­kintse csupán üres czimnek és dísznek, hanem az elfogadott megbízatásának álljon becsülettel helyet is, azaz valahányszor az őt megbízó polgárok közérdekeiről van szó a megyegyü­lésben, mindannyiszor e megbízott legyen is ott jelen, tolmácsolja a mi gondolkodásunkat s legyen ott a mi közérdekeink hü és igaz védője és őrizője. Ilyen megyebizottsági tagot óhajtunk mi. Hogy milyet kapunk, megmutatja a jövő, a holnaputáni választás, mely elé igen nagy érdekkel tekintünk. Öngyilkosság. Nagybányán feltűnést keltő öngyilkosság történt. —■ Folyó hó 13-án reggeli 7 órakor Kindris György széles körben ismert ottani divatkereskedő bonyodalmas vagyoni viszonyainak nyomása alatt magát szivén lőtte. Temetése másnap, nov. 14-én óriási közönség részvéte mellett történt meg. A szamosujvári g. kath. egyházmegyéhez tar­tozó szatmár-ugocsamegyei gör. kath. tanitó-egye- tület nagybányai esp. kér. f. hó 16-án Nagybá­nyán a gör. kath. iskolában főtiszt. Bilcz ^István kér. elnök vezetése alatt tartotta meg rendes őszi közgyűlését. Jelen volt 10 tag, hiányzott egy és egy tanítói állomás jelenhg üresedésben van. Ezen közgyűlés főt. Bilcz István kér. esperes által bemutatott mise előzte meg. — A szentmise énekeit Lesián János vezetése alatt a helybeli gör. kath. felek, skola növendékei végezték. Az elnöki megnyitó szép és magas beszéde után Lesián János sikerült ta itást tartott fél óráig irva-olvasásból fonomimikai módszer szerint az első osztályú növendékeivel. Majd esztétikai képzésről olvasott föl uj eszmékben gazdag, szép irályu értekezést. A kitűnő felolvasást a hallgatóság méltó elisme­réssel és köszönet-szavazással fogadta és vala­melyik paedagogiai lapban kitételét határozta. Az esp kér. gör. kath. iskola-látogatója jelentésé­ből kitűnt, hogy sok iskolaépület nem felel meg sem a törvénynek, sem a mai kor műveltségi követelményeinek. Fölszerelésük hiányos, az iskola- látogatás rendetlen és egyéb hiányok miatt a rendes tanítás és előmenetel hátrányt szenved. Más ügyek elintézése után a közgyűlés határozta, hogy a tavaszi közgyűlés az évzáró vizsgálat meg­tartása alkalmával Felsö-Fernezelyen lesz meg­tartandó. Nagy nevetö-estélyt hirdet Sauerteig József Nagybányán ma vasárnap este 8 órára a Nagy­szálloda nagy termében, hol már más alkalom­ból előnyösen ismert büvészeti előadásai köz­ben mimikái mutatványokat is fog tartani. Kérelem. Miután, a köztem és lapunk kiadója között történt megállapodás szerint a lap nyom­tatási költségeit s/.ámonkint fedeznem kell, tel­jes bizalommal kérem lapunk mindazon pár­tolóit, kik előfizetéseikkel ez idő szerint még hátralékban vannak, hogy azokat hozzám any- nyival is inkább beküldeni szíveskedjenek, mivel a jövő hó vígével a félévi bevételekből a kia­dások it ki kell egyenlítenem. Felsőbányán, 1900. nov. 17-éu. Tisztelettel: Imre Károly Szerkesztői üzenetek. Cz. Gy. N.-Szeben. Leveledet és értesítésedet vettem. Intézkedtem, hogy a lap ezután állandóan Szebenbe menjen. Üdv t Bethlemfalvy Árpa í Bn lapest. Nagybecsű közleményét vettem és igen köszönöm a nemes czél érdekében. Kérem, legyen szives velem pontos czimét közölni hogy bizonyos részre felvilágosítást kérhessek, mely után a közlemény a decz. 2-án megjelenő számban jönni fog. Felelős szerkesztő: Imre Károly. Kiadótulajdonos: Nánásy István.

Next

/
Thumbnails
Contents