Felsőbányai Hírlap, 1899 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1899-11-05 / 23. szám
TÁRSADALMI. KÖZGAZDASÁG! ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Felsb'bányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Minden a lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések Felsőbányám a szerkesztőhöz küldendők. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. Előfizetési ára : Egész évre 2 frt. — Fél évre 1 frt. — Egyes számok 10 krért kaphatók. Nyilttér soronkint 10 kr. Az embernek nem évét, hanem érdemét kell tekinteni s tisztelni. Az emberi életnek becsértékét a társadalomban nem az évszám vagy életkor, hanem a valódi érdem, közczélra való törekvés, jótett, anyagi és szellemi munkásság határozzák meg. Úgy, hogy a ki másnál kevesebb idő alatt többet tett, tovább éle annál, a ki hosszú idő alatt semmit sem tett. A virágnak egy nyári élete, mivel virágzott, illatozott és magvat hozott, — dú- sabb, mint a terméketlen kőé vagy moháé, ' mely századokon át soha sem virágzott és j gyümölcsözött. A kérész, mely egy rövid nap alatt született, élt, repesett, párosult és meghalt, többet élt s többet tett, mint a szüntelen alvó gözü vagy tétlenül élő ember, — ki csak összedugott kézzel és behunyt szemmel nézi a napot, átaludva az életet. A madárnak repülését szárnyainak ereje és bátorsága határozza meg; az embernek életét vagy hatáskörét anyagi, szellemi munkássága, erkölcse és lelki ereje tünteti ki, ez teszi érdemessé s nevezetessé. Az idő az életnek csak anyaga, magában tekintve üres szám, nulla, semmi, zéró vagy üres keret, hogyha jeles és nemes tettekkel nem tudjuk betölteni, melyek jelezzék létünket. Mit használ valakinek százados élete, életfolyása, születése, rangja, ha nem tudja a hazára, egyházra, családi, társadalmi életre, magára nézve közhasznúvá tenni? Mit használ valakinek az ő hite, hogyha nincsenek jócselekedetei ? Mit ér a tömérdek kincs, vagyon, rendkívüli szellemi, anyagi erő, ha még a tulajdonos sem veszi hasznát? Vagy mit használ, ha a legragyogóbb tettek, legszebb erények s emberi nagyság csiráit hordja is valaki keblében, ha nincs számára elég tér és idő adva, ha elvétetett az élet, egészség, békesség, munkaerő, mielőtt tehetségét kifejtette vagy jeles tulajdonait használni bírta volna? . A valódi jeles ember kevés idő alatt is sokáig él és többet jtetc, mint a ki csak evéssel, ivással, dőzsöléssel, alvással és hivalkodással tölti hiába egész életét. Egy bölcs ember halála napján azon vallomást tette: »Kilenczvenkilencz évet töltöttem, de csak kilencz évet éltem, mert a többi éven keresztül semmi jót nem tettem . . .« A világ megváltóját Jézust, már tizen- kétéves korában a bölcsek között lehetett látni a templomban, jóformán félszázadig sem élt, midőn megfeszittetett, de azért dicső élete vagy élettörténete örökre halhatatlanná lön a világ történetében. És haLiár az emberiség meg szokta kövezni apostolait, a keresztfára feszíti megváltóját, mindazáltal a szűk család-életben, mint a fejedelmi trónon, egyaránt lehet nagy és nemes az ember; a polgár cserkoszoruja, a pap olaj ága, épen úgy tiszteletreméltó és érdemes, mint a hős bajnok babérja; a művész aranyecsete, a költő zengzetes lantja ép oly ragyogó, mint a szegény napszámos arezverejték-gyöngye. A szép tettek mind egy természetűek, egy érdemüek, akárminő alakban, jelmez alatt nyilatkozatinak, mint az arany megtartja belbecsét bármily kiállításban is. Valóban az emberiség haladását, nagyságát, szabadságát s mindenét, a tenni kész, nagy szellemeknek lehet köszönni. Az em bernek nem évét vagy életkorát, hanem érdemét kell tekinteni s tiszteletben tartani. Hol vagytok, nagyok és dicsők a múltban és jelenben? Éltek! éltek sziveinkben s a történetben! A kegyelet s emlékezés világa lobogjon felettetek, mint Olybius örökké égő lámpája! . . Bodnár János. Tanítói gyűlés. A »Szatmárvármegyei általános tanítóegyesület« nagybányai köre múlt hó 30-dikán tartotta városunk falai között őszi rendes közgyűlését. Hogy mennyire leikükön viselik e kör tagjai a tanügy felvirágoztatását, kitűnik abból, hogy alig négyen-öten maradtak távol s ezek is kellően igazolták elmaradásukat. A gyűlés a ref. fiu-iskolában kezdődött egy szükebb körű értekezlettel, melyen a bíráló bizottsági tagok jelöltettek ki. Ezután Jaskó Károly, nyug. áll. tanitóképzö-intézeti tanár, gyakorlati tanítása következett az osztatlan elemi iskola III. osztályával: egy olvasmánynak tárgyi értelmeztetés szerinti előkészítése. A tanítás 9 óra után kezdődött s egy óráig tartott. Ennek bevégeztével a bíráló bizottság zárt ülésben mondotta ki véleményét a tanítás eredménye felöl. Most a gyűlés helyiséget változtatott, amennyiben a többi pontok letárgyalása végett a városháza tanácstermébe vonult, hol Farkas Jenő polgármester a nála megszokott szívességgel fogadta úgy a tagokat, mint a tanügybarátokat. A terem egészen megtelt. Itt Doroghy Ignácz köri elnök az ülést magas szárnyalásu beszéddel nyitotta meg. Visszatekintett a tanítók múltjára, midőn a tanitó élete úgyszólván: a létért való küzdelemben sorvadt el, jelene sivár és öröm- telen, jövője reménytelen volt. Ezzel szemben hálásan emlékezik meg korunk v'ezérférfiainak és az országgyűlésnek nemeskeblüségéröl, mely a »Tanítók Házá«-ra egymillió koronát szavazott meg. Midőn ily nemes tetteket lát a jelenben, bizalommal tekint a jövő felé és közel látja azt az időt, midőn a magyar tanítóság önzetlen, nehéz munkájának méltó jutalmát veendi. A folyó év május hó 4-én Kapnikbányán tartott köri gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése után Gerhardt Katinka, sáros- magyar-berkeszi áll. tanítónő tartott lelkes felolvasást a »Tanítók Házá«-ról. Minden szava szívből jött és szívhez szólt Meleg szavakban adott kifejezést azon hálás érzelemnek, melyet minden tanitó érez Péterfy Sándor iránt, ki a »Tanítók Háza« létesítése körül kifejtett küzdelemből az oroszlánrészt vívta ki magának. Felolvasása végeztével két gyűjtő-ívvel járt körül a teremben, az egyiken a »Tanítók Háza« folyó hó 19-én leendő megnyithatása végett sürgős segélyt kért. Az adakozók sorát Farkas Jenő polgármester a»- '.m =&$«| TÁRCZA. §'riWP^'l Halottak napján. Hidegen síivit az őszi szél a letarlott, a virágait vesztett mezők felett; és a fák elsárgult levelei zörögve hullanak. Üres lett a berek, — a vándormadár más hazába költözött, mert beállt az ősz-utó, a természet haldoklásának ideje. A mélyen érző, a mélyen gondolkozó lélekben a természet haldoklásának szemlélte magasabb eszméket, mélyebb érzelmeket kelt, hisz a hervadó virág, a lehulló falevél, a költöző madár, az ő életének jelképe. A keresztény vallás, mely a természet jeleneteit az emberi szív érzelmeivel, szenvedélyeivel mindenkor oly szép összhangzatba tudta hozni, a természet haldoklásának idejében egy szép, egy fönséges, egy magasztos ünnepet rendelt : a halottak ünnepét, A hívők ezrei e magasztos ünnep estéjén, kezükben a megemlékezés virágaival, szivökben a hálás szeretet érzetével sietnek ki az élők zajos városából a halottak csendes birodalmába, hogy elhunyt kedveseik sírjait virágokkal díszítsék, könyeikkel öntözzék és az elköltözöttek lelkeért forró imát küldjenek az élők és holtak Istenéhez; hisz már az ó-szövetség Makhabeusa [ is megmondotta : »Szent és üdvösséges gondolat ' a halottakért imádkozni.« * * * Jertek hivő lelkek, jertek a sírokhoz! Szivetek a könyek és ima által megkönnyebbül. Jertek a sírokhoz! és kiépül és megszépül lelhetek, mert megtanuljátok a legnagyobb bölcsességet: a halálról elmélkedni; mely megoktat, hogy a halál hosszú álom, az álom rövid halál; az utolsó enyhíti, az első megszünteti a fájdalmat; s hogy a halál a túlvilág magvetője. Azok a néma sirhalmok a legékesebb szónokok. Megczáfolhatlanul hirdetik az igazi, a valódi egyenlőséget: Király és koldus, gazdag és szegény, ifjú és öreg, porrá lesz, földdé lesz. Itt a halottak birodalmában, itt van az igazi testvériség, A dölyfös kényur és az agyonkinzott szolga, a vérszopó uzsorás és a tönkretett adós, a munkás nő és tékozló férfi, a gondos apa és hűtlen asszony, a jámbor szülő és engedetlen gyermek, mind mind megférnek egymás mellett — békében, csendesen. Itt nincs jogtiprás, kenyér- irigység, pénzen szerzett hivatal; nincs rágalom, nincs igazságtalanság. Itt béke és nyugalom lakozik. Itt az osztó igazság, mely a királyok kezéből ép úgy kiveszi a kormányzó pálezát, mint a koldus kezéből a támasztó botot. A sírokban és a sírokon dúló enyészet, — a hervadó virág, a lehullott falevél, mind enyészetről, mind elmúlásról beszél. A sirhalom szürke röge is azt mondja: porból lettél, porrá leszesz. ff * ff Születni, szenvedni, könyezni, — elmúlni és megsemmisülni. Kéjelegni, rabolni, könyeket facsarni, gyilkolni, — elmúlni és megsemmisülni. Hát ez volna az élet czélja és rendeltetése ? . . . Óh nem . . . Ha nincs feltámadás, és örök élet, nincs osztó igazság. Ha nincs igazság, nincs Isten. Akkor minden szabad . . . De van feltámadás, van Isten, van örök élet, van osztó igazság, ki büntet és jutalmaz. Van feltámadás. Az elültetett mag, az elsorvadó és újból fakadó rügy, a lemenő és felkelő nap, a tél után beálló tavasz, a madár költözése, a természet vándorlása, mind, mind azt hirdeti: nincs megsemmisülés, de van feltámadás. Van feltámadás, van örök élet. Ezt tanítja a népek egységes hite, a vértanuk halála, az Isten-ember szenvedése és feltámadása. Erre oktat a szent könyv. Ezt tanítja a vallás, mely a sírokban született, mely nélkül, mint Chateaubriand mondja, a sírok nem lehetnek el.
