Felsőbányai Hírlap, 1899 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1899-10-08 / 21. szám
évfolyam. Sl_ szám. 1899. ókl£TbŐ$£_ 0 FF FELSŐBÁNYÁI HIRLÄ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP, — L' \ -x V vs »»‘fry Szerkesztőség: Felsőbányán. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VÁSÁRNÁL*. Előfizetési ára : Egész évre 2 frt. — Fél évre 1 frt. — Egyes számok 10 krért , kaphatók. Minden a lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések Felsőbányái a a szerkesztőhöz küldendők. Nyilttér soronkint 10 kr. A magyar Golgotha Vagy Arad, 1849. október 6. Drága véren szerzett s védett magyar honunk nem egy helyet mutat, hol minden talpalatnyi föld dicsőségéről tanúskodik. De — fájdalom! van olyan is, mi elnyomatását, megaláztatását hirdeti. Alig szerzi meg a hős nemzet a négy folyótól köritett hazáját, alig ver gyökeret itt a eiviiisatiót terjesztő keresztyénség, csakhamar a magyarok ezrei terülnek a mohi pusztán s ezrek vére áztatja Sajó vizét. Az újra alkotandó királyok, hős magyarok felépitik a rommá tett országot, majd három tenger köríti határát, nagyobb lesz mint valaha, mígnem a sok bel viszály mellé ismét jön a hatalmas kül- ellenség- a »nemzeti nagylétünk gyászte- metője Mohács« a tízszer annyi ellenséggel vakmerőén szembeszállni kész 20—25 ezer magyarnak pár óra alatt készíti meg sírját, elhullanak a nemzet jobbjai, a hazának »dísze, virágai.« E nagy vereségek, szenvedések igaz, hosszú időközönként történtek. De oly nagy csapások kiheverése egy nemzetnek is szá- zadok kellettek. A török, tatár pusztítások s oly sok belviszály után Világoshoz jut a magyar, melynél egy- egy gyászosabb napja nem volt, mikor itt le kellett raknia a haza- szeretettől lángoló harczosoknak a fegyvert. Világos lett a magyar történelem legsötétebb helye. Azután jött Arad, mely igazán a magyar nemzet Golgotájává avatott az L849—ik évi október 6-án ott véghez ment vérlázitó esemény. A magyar nemzet szabadságának kivivására fegyvert fog. Czélját, a dicsőségét, haladását meg- irigylök félre érték s a királyához hagyományos hűséggel, lojalitással ragaszkodó magyarra a lázongó, pártütő s más nem éppen hízelgő czimeket fogják, hogy mindenképpen ártsanak: felségsértés bűnét fogják azokra, kik nemzetüket igazán szeretve a nehéz viszonyokkal megalkudni nem tudtak s azt a királyt, ki 50 esztendőn át atyai jó szivének, nemes lelkületűnek annyi fényes, kétségbevonhatlan tanujelér adta:.; használják ifjú korában arra, hogy beleegyezését adja a tizenhárom hős tábornok kivégzésére. El vérzenek a szabadságért küzdő bajnokok. Szenvedésük helye, Arad lesz a magyar nemzet Golgothája. Az a nemzet, melyért feláldozták magukat, megsiratja halálukat. Az a nemzet kegyelettel ünnepli meg minden évben haláluk évfordulóját, az október 6-át, meghatottsággal, szivének hazafias bánatával, keservével emlékezik meg különösebben a félszázados évfordulón minden magyar. A keresztyenség Golgothájára következett az olajfák hegye, a megdicsőülés helye. A magyar nemzetre is az elnyomatás, leigázás ideje után következett a szabad fejlődés, haladás korszaka. Az a hazaszeretet,' az a lángoló lelkesedés, mely azt a tizenhármat másokkal- együtt bitóra juttatá; az át meg át járta a nemzetet, vérük öntözé e földet annyi hősökével együtt s termékenynyé tették arra, hogy egy ezredév után bizalommal reménynyel menjenek egy másik — vajha ne annyi gyászos emlékkel telt! —- uj ezred megérése elé. Éltetek szép korában haitatok meg, vértanuságot szenvedtetek ti bitóra jutott jeles, vitéz tábornokaink, egy napon múltatok ki ama kegyeletes emlékű első felelős miniszterelnökkel gráf Batthyány Lajossal együtt, kit e napon fobelöttek Elvérzettetek, de emléketek él azon nemzet fiai szivében, melyet mind a halálig szerettetek. Tetteitek lelkesítsen minden magyart szeretni a hazát, nem kiméivé azért életet, nem félve ha kell, a haláltól sem. A »Nagybánya és Vidéke« huszonöt éves évfordulójának ünneplése. A szomszéd város közművelődési mozgalmaiban szívesen veszünk részt mindenkor, különösen ha közvetlenül bennünket egyetemes vonatkozásban érintenek, mint jelenleg, midőn laptársunk a »Nagybánya és Vidéke« folyamának 25-ik évfordulója alkalmából rendezett estélyre meghivást kaptunk a szerkesztő és kiadó urak által. A szálloda dísztermében október 1-én terített asztalok vártak a meghívott számos munkatársakra, kiknek együttes megjelenésűk a mellett bizonyít, hogy a kötelességen kívül buzgóságból teljesített szellemi munkának szerves összetartás nélkül is mindenkor voltak kiváló tiszteletre méltó harezosai a két testvérvárosban és vidékén. A társaság az asztalfön adott helyet Torökfalvi Pap Zsigrnoudnak, mint alapitó legrégibb munkatársnak. A kedélyesen folyt társalgásnak mindjárt kezdetén Révész János szerkesztő szólalt fel, üdvözölvén a maga és Molnár Mihály kiadó nevében vendégeiket, rövid, de igen érdekes vázlatban adta elő a hetilap belső életének történetét, köszönetét fejezte ki a közreműködő, jelenleg itt és távollevő munkatársaknak, kiknek egészségére poharát emeli és további támogatásukat kéri. Utánna T. Pap Zsigmond kijelenti, hogy noha kicsinyléssel néznek le a fővárosi nagy politikai és szaklapok a vidéki sajtóra, részéről örömest elismeri, hogy a mi hetilapunknak ö volt a megindítója. Nehéz körülmények között fogott hozzá, ^ ^.8— =tr-t|| TÁRCZA. |fe Az aradi tizenhárom. Újra itt vagy fájó, gyászos október hat! Nevedre szivünkből tenger-bánat fakad ! Felidézed újra a gyászos emléket, Mikor a magyar szív olyan nagyon vérzett! Oly annyira vérzett . .! Könnyezik a magyar... Vérkönnyeket hullat, Megkönnyezi fájón a nagy vértanukat! ti mint a talált szarvas kínzó fáj halmába, Felsziszeg a magyar október napjára ! Vérvörös napjára ! Minden oly szomorú. Az arozon a bánat, Az öröm derűje azon ma nem támad! Csak zokogni tudunk e sötét gyásznapon. Elveszett . . . oda lett az a tizenhárom Dicső tizenhárom! Drága maggar honom !. Édes m agyar hazám ! Szerettek ők téged lángolón, igazán t Egy bűnük volt csak, egy: a hazaszeretet!- Ó nagy Isten s ezért lakolniok kellett ! Elveszniük kellett. . . ?! Szegény tizenhárom ! Azért haltatok hát, Hogy úgy szerettétek e szép magyar hazát ? A jutalom helyett pallossal fizettek ! Van-e köny ... annyi köny a síró nemzetnek, Gyászoló nemzetnek! Nines balzsam sebünkre, mely szivünket marja, Idő azt soha sem be nem gyógyíthatja!{ S ha mutatna Isten óriási csodát, Akkor sem enyhitné szivünknek fájdalmát Tépő nagy fájdalmát! Mint a sebes folyam, halad a gyors idő, Mindent elfelednek, mindenre fátyol jő. —• Múljon bár évtized, múljon bár évszázad, Feledni nem fogjuk azt a tizenhármat Dicső tizenhármat! Liszkay Miklós. X m a — 1899. évi október hó 6. — Felébredvén az álomból, feljöttünk szent házadba jó atyánk Istenünk! Mint minden reggel, úgy most is téged magasztal szivünk s szánk, neked mondunk hálát, hogy elűzted egünkről az ég sötét homályát. Minden bajtól, szerencsétlenségtől megoltalmazva mondhatunk mint szerető gyermekeid egy éj nyugalmáért neked hálát. Kihez mennénk e változás, múlandóság hazájában bujdosó földi gyermekeid segedelemért, mint te hozzád, ki örök s változhatatlan vagy ? Kit keresnénk, midőn látjuk, hogy a természetben a nyár pompája után az ősz hervasztó szele dúl, úgy életünkben sincs meg a változhatatlan egymás után; kevés örömöt olykor tartós keserűség váltja fel, mint téged, ki felül állasz minden változáson, ki az öröm s keserűség egyedüli forrása vagy. Te hozod el tél után a kies tavaszt; száradva áll elő nyár múltán az ősz. Te áldasz meg jóságoddal, te busitasz csapásokkal. Mindez előttünk kimagyarázhatlan okból történik. Te intézed nemcsak egyesek, a népek nemzetek életét is. Te adtad nekünk e hazát, több mint 1000 éven át a dicsőség és az emelkedés
