Felsőbányai Hírlap, 1899 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1899-12-31 / 27. szám

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP.

Szerkesztőség: Felsőbányán.

MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP.

Minden a lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések Felsőbányáia a szerke&ztőhöz küldendők.

Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán.

Előfizetési ára : Egész évre 2 frt. — Fél évre I frt. — Egyes számok io krért

kaphatók.

Nyilttér soronkint io kr.

Az idő, az ő folyásában, egy határkőhöz érkezett. E határkő az 1900. év, a haldokló XIX. század utolsó éve.

Ez év jubileumi év, jubileumi éve ama korszak-alkotó eseménynek, mely ezelőtt 1900 évvel a betlehemi jászolnál kezdődött, midőn az égi Szeretet elhagyta menyei trónusát s leszállóit a földre azok közé, kik a bűn és a halál árnyékában ültek; leszállóit azért, hogy leikökbe fényt és meleget hintsen s őket az irgalom Atyjával kiengesztelje;"és ki e czélból elhagyta gazdagságát és szegénynyé lett, hogy szegénysége által bennünket gazdagokká tegyen. Ő, ki megszentelte a fájdalmat, megvigasztalta a szenvedőt, felemelte, megszentelte és megvédte a tudományt és művészetet; ki czivili- zálta a társadalmat — nem fegyverrel és nyers erővel, de szivében, ajkán és tetteiben a szeretet és a szeretetből fakadó szent vallás mindenható erejével, mely, midőn világit, melegít is ; mely, midőn felemel, alázatra is tanít.

Nekünk, kik a négy folyó és a hármas hegy hazájában élünk, kétszeresen jubileumi év ez uj esztendő. Jubileumi évünk mint keresztényeknek és jubileumi évünk mint magyaroknak is, mert ez évben lesz 900 éve annak, hogy első, apostoli szent királyunk a kardbóditotta országot a kereszt és az evangélium tanítása által a pogányság sötét rengetegéből kivezette, a keresztény czivilizált államok sorába emelte, lerakván egyúttal ezredéves jövőnk biztos alapjait.

Mint eszes és erkölcsi lényeknek illik, hogy e kettős szent ünnepen hódolattal és imádattal boruljunk le az isteni Gondviselés előtt, ki nemzetünk társadalmát fentartotta, a válságos pillanatokban megőrizte és megvédelmezte.

Leborulunk tehát Előtte hódolattal és imádattal, megköszönvén ama szent kegyelmet, mely nekünk megengedte, hogy e jubiláris évet

megérhessük és a haldokló századot széttört álmaival, szétfoszló illúzióival eltemethessük s a születendő uj századot reménynyel, vágygyal és bizodalommal üdvözölhessük.

Az üzlet-ember éppen úgy, mint a jó keresztény, mindennap, de különösen az év végével számadást készít. Egyik számol könyveivel, a numerusokkal, másik pedig lelkiismeretével.

Mint a társadalom emberei, tekintsünk mi is végig e század történetén, s midőn az elhunyni készülő század életkönyvét forgatjuk, vizsgáljuk meg, hogy a századhoz tűzött reményekből is és rajzolt eszményekből mennyi vált valóra és mennyi foszlott szét mint be- tölthetlen vágy és kiegészíthetetlen óhajtás.

A katholikus egyház feje ez évet szentévnek, a lelki magába-szállásnak, a lelki megújulás évének jelentette ki.

Bizony-bizony az egész társadalomra reáférne egy kis szellemi neditáczió, egy kis — sőt mondjuk ki — egy jó adag erkölcsi megújulás, mert bizony »rósz rendben« van az öreg szenvedő, az öreg haldokló század; szive sorvasztó lázban, feje jó adag szellemi katharusban van, sőt gyomrát is elrontotta, mert a bevett túlsók ismeretek chimerájától egv kis erkölcsi csömört is kapott.

Es valóban, hol van az a régi öregek által emlegetett boldog idő, midőn az adott szó és a magyar kézszoritás többet ért, mint a mai hosszú írásos szerződés.

Bizony kevesen vannak az önzetlen jellemek, kik előtt »első és legszentebb a haza.« A századvégi ember elsőben a fizetést és azt is domború lencsével nézi, mig a kötelességet csak azután s akkor is homorú szemüvegen vizsgálgatja.

A századot, mint csecsemőt, mily zengze- tes, mily hangzatos bölcsődallal altatgatták: »Szabadság, egyenlőség és testvériség.« Es nézzük, vájjon a dalból mennyi vált valóra? A szabadság helyét szabadosság foglalta el, mert ma annak van igaza, ki erősebb, ki hatalmasabb. Ma a gyengék és védtelenek elnyomása csak »logikai és jogi következmény.« Hát az egyenlőséggel hogyan állunk ? Beállítottuk az osztálykülönbségeket, életbe léptettük a hivatali rangfokozatokat. Ma az embert nem erkölcsi tartalma, de vagyona és kincsei súlya szerint mérik. Ha van pénzed és pártfogód, mozoghatsz, ha nincs, lemaradsz a haladás szekeréről.

Van-e ma igazi testvériség, Krisztusi szeretet, önzetlen barátság!

Ma az első személy nagyon is első személy lett. A szeretet helyét önzés, a szeretet által alkotott s a sziveket átmelegitő és a lelkeket megszentelő hit helyét a száraz tudás foglalta el, mely csillog, de nem melegít, mely kutat, de ki nem elégít.

Szeretik a századot a műveltség századának nevezni. Hát valódi szabadelvüség, hát igazi műveltség az, mikor a hitnek és az igaz szónak még mártírjai vannak?! Hát igazi mü- veltség-e az, mikor a kapzsi pénz- és hatalomvágy ezreket és ezreket visz a szuronyos mészárszékre ?

Azt mondja a modern ember: »Haladunk. Nézd csak az ujonan épült iskolákat, a szép- müvészetek csarnokait, nézd csak a gyárakat, nézd csak a humánus intézetek palotáit!«

Igen. Vannak fényes és nagy iskoláink, melyekben előbb tanitnak és csak azután nevelnek. Ha ugyan lehet Isten nélkül nevelni. A régi iskolák előbb neveltek és csak azután tanítottak. Vannak pompás és nagyszerű festményeink, de az arczokat pirosra festi-e még az önérzet és a szűzies szemérem? Vannak modern szép szobraink, melyek kemények és hidegek, mint az a husdarab, melyet szívnek neveznek. Vannak gyáraink, melyekben a fehér rabszolgák izzadnak és könnyeznek. Vannak kilünő gépészeink, de a sziveket önzés vezeti. Vannak nagyszerű humánus intézeteink is, az igaz, de azokat legtöbbször hiúság emelte vagy tartja fent . . . Hol vannak a régi gazdák, hol vannak a régi cselédek?

De ne zavarjuk a sötét lapok olvasásával a jubiláris év ünnepének örömeit. De ha nem is egészen esztétikus, de talán mégis praktikus a múltba visszatekinteni és a múltból a tanulságokat a jövőre nézve levonni, hogy a közelgő uj századhoz teljesedhető reményeket és kielégíthető vágyakat tűzzünk, elveinket a valódi jog, törvény és igazság alapjaira fektessük, azok mellett erős akarattal kitartsunk.

Melyek tehát azon elvek, melyeket az embernek és az össz-társadalomnak maga elé kell tűznie és követnie ?

A keresztény erkölcstan régen megfelelt erre röviden és alaposan: Szeresd Uradat Istenedet . . ., szeresd felebarátodat, mint tenmaga- dat. Ki Istent szereti, megtartja a törvényt és

Felsőbánya, cLecz. SO.

Műkedvelőink jól felfogott hivatásuk irányát alkalmilag helyesen is tudják érvényesiteni.

Egyfelől a színpadon nyilvános fellépésük és ez által illő maguktartása bátorságát sajátítják el, a minek a társadalmi életben is hasznát láthatják sokkal inkább, mintha valamely táncz- mestertöl tanultak volna kimérten mozogni; másfelől a szavak helyes kiejtése, hanghordozása és a szavaló művészet gyakorlása által képzettséget nyernek arra, miképpen lehet jól választott színműnek előadása által erkölcsileg mulatva hatni a közönségre üdvösen az Ízlés, az érzékek és a lelki tulajdonuk nemesítésére.

így, a hol állandó színház nincsen, és rendes szintársaság ritkán fordul meg, hézagpótló közegül a műkedvelők előadásától gyakrabban hasznosabb eredményt várhatunk, mint az ízléstelen bohózatokkal kedveskedő színészek fellépésétől.

Dicsérettel kell megemlékeznünk e tekintetben mind Csausz István urnák e téren kezdeményezését, mind a szereplő tagok közreműködését a Lendvay szobor-alap javára decz. 10-én előadott színdarabban.

Úgy a rendezők, mint a műkedvelők az előadáson jelen volt közönséggel együtt megértették a jótékony czél hasznos közérdekét, mely amellett, hogy a magyar nyelv gyökérhajtásainak terjesztését és ápolását a maga kellő talaján látja szükségesnek előmozdítani, egyszersmind gondoskodik a jövőre egy olyan kiváló művész emlékének fenntartásáról, a ki köztünk született, innen emelkedett fokról-fokra magasabban, mondhatni házaló apostola volt nemzeti nyelvünknek, minek népszerű ápolása és fejlesztése nélkül a felülről erőszakolt elnémetesedés és korcs elide- genülés már-már veszedelmes elharapózásnak indult és még ez idő szerint is fájdalommal látnunk kell mérges fakadásait.

Lelkes műkedvelőink a decz. 10-én rendesett előadásuk által a nagy színművészek emlékét óhajtották a feledés mohától tisztítani, és játékukat szép siker koronázta.

A társaság pénztárosa Nagy Lajos tisztele- tes ur, az előadás tiszta jövedelmét, huszonöt forintot azonnal megküldte a szobor létesítő bizottság elnökének, a ki hálás köszönettel fogadta

a műkedvelők buzgóságának ez örvendetes eredményét, és adományukat a nagybányai városi takarékpénztárba helyezte el kamatozás végett.

Műkedvelői előadás Nagybányán.

Szó ide, szó oda, nincsen miért tagadnom, hogy csupán a szomszédság irigy kíváncsisága késztetett reá, hogy ősi odúmat elhagyva, folyó hó 26-án Feiső-ségem büszke érzetében lerándul- jak a szomszéd Nagy városba s ott — bizony- nyal kedves szülővárosom előnyére — müértö összehasonlítást tegyek a kétheti időközben itt és ott rendezett jótékonyczélu műkedvelői színi- előadások erkölcsi és anyagi elsőbbsége fölött.

Előre is kijelentem, hogy én nem fogadom el jogosultnak a szinmü-kritikusok azon átalánosan elfogadott rideg álláspontját, hogy a műkedvelőkre nézve a kritikának enyhéob mértéket kell alkalmazni. — Nem! nekem életelvem az, hogy : »Győzzön, ami jobb!« —én megvesztegethetetlen szigorú kritikus vagyok és a művészet minden ágában egyforma kérlelhetetlenséggel forgatom a kritika ostorát.

Jöttem tehát és láttam s megtettem az összehasonlítást.

De mert én nemcsak szigorú kritikus, ha-