Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)

1987-10-10 / 21. szám

FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP.

kiknek életét s fennkölt jellemüket juttatja eszünkbe O Felsége által felállítandó szobrok, eszünkbe juttatják, hogy kell élni és halni a hazáért. Hunyady, Zrínyi, Sz.-Gel- lért, Pázmán és a többiek élete a honszeretetnek, nagy tetteikkel ragyogó példák az utókornak. Egy értekezlet szűk keretében nem lehet elmondani mindazt, mit tevének, de hisz ez felesleges is, mert ha más nemzetek történetét ismerni szép, úgy saját nemzetünkét tudni kötelesség.

Róma a városalkotó Quirinusoknak ünnepet szentelt, megszenteld a veiibeliekkel küzdött harczban elesett Fabiusok emlékét. Spárta emléket álhtott a hős Levuidásnak, ki inkább meghalt, mintsem elhagyja a helyet, hova a kötelesség állitá. »A jelen és jövendő — úgymond Kölcsey — a két fontos tárgy, mely az emberiséget magának lefoglalja« de az érzelembe olvadt emlékezet a múlt felé vonz, a múlt emléke tettre lobbant, lelkesedést szül. A nagy eszmék a múltból hatnak a jelenbe. »A haza múlt kora olyan, mint a szeretet atya élete, minek történeteiről öszkorában körülötte tolongó gyermekeinek beszél. A szellemi kapcsolat múlt és jelen, jelen és jövő közt nincs megszakadva. Ott, hol honfi szív porladt el lángszikra kél, a hon szerelmének szent tüze; késő unokákat nagy tettre hevítve.

Hazánk nagyjainak emlékszobrai néma ajkkal bár, de szóljatok, szóljatok szivünkhöz, hogy hogy kell szeretni a hazát, melyért ti lelketek erejét, vért és életet áldoztatok, tanítsatok meg bennünket arra, hogy ön- feláldozással jár az erény s hogy mindenki, — ki honfi tisztét híven betölti — méltó a hálára s mi pedig _ mondjuk tiszta szívből a költő szavait; Áldás a honra Istenem, áldás a királyra! Finis tall Lajos.

Egyházi zene Nagybányán.")

Semmiből teremtette Isten a világot hat nap alatt és a hetediken megpihent.

Nagybányán megteremtette hat hónap alatt az Urnák egy szerény szolgája az egyházi zenét majdnem semmiből; de ez a sem m i ma már olyan valamivé nőtte ki magát, a melyről a hetedik hónapban — a midőn pihe*) Miután a »Nagybánya és Vidéke« nem szokott helyet ádni, vagy csak kivételes esetekben a nagybányai zene- életre vonatkozó közleményeknek, felkérjük a tek. Szerkesztő urat, szíveskedjék számunkra b. lapjában tért nyitni.

Több zenekedvelő

zettebbnek kellene lennem. S itt ismét ö adott igazat a lánynak.

Hetekkel később az angol kert nagy terén láttam őket korcsolyán tova siklani, karöltve, csevegve s időnként mélyen egymás szemébe tekintve.

Szerelmes pár akárcsak a vizmetszeteken Göthe idejéből.

Meg is mondtam neki este a kávéházban. Kissé elkomolyodott, de aztán beszélni kezdett.

Elmondta milyen nő kell a művésznek, nem égetverő szépség, hideg bálvány, de érző szívvel, meleg kedélylyel megáldott, ki mindenekfölött s e pontnál hosszan időzött megértse őt.

Ha ilyet talált s teheti, vegye el hamarosan feleségül, mert az lesz az ő jó géniusza.

Nos hát vegye el s rendben lesz minden.

Még most lehetetlen előbb az öregemet kell megnyerni. Aztán másról kezdett beszélni.

Este otthon eszembe jutott az öreg ur : makacs, öreg nemes kényur a háznál, de olykor okos szívvel, hathatós érvekkel megközelíthető.

Rögtön hozzáláttam s hosszú levelet Írtam az öreg urnák, kifejtve minden érvemet, kérve áldását a fiatal párra.

Nekem nem válaszolt, de hogy a fiának minő levelet irt, elképzelhettem.

Kora reggel jött föl hozzám, egy álmatlan éj után.

nés nélkül működésének mind újabb s újabb jelét adja — foglalkozni nemcsak érdemes, hanem szükséges is.

Az emberi érzelemnek legnemesebb s legközvetlenebb tolmácsa a zene, a mely minden művészet közül legintenzivebb hatást gyakorol a kedélyre. Az egyházi zene különösen alkalmas arra, hogy az áhitat által felmagasztosult lelket az Egekhez közelebb hozza és épen ezért nem lehet eléggé dicsérni és ajánlani az egyházi zene kultusát különösen kis városokban, a hol ez az egyedüli alkalom a tiszta és komoly classicus zene művelésére és az unos- untig hallott rossz czigány és léha operett zene által elernyedt zeneérzék fejlesztésére.

Az elmúlt hét alatt kétszer nyílt alkalmunk a nagybányai »egyházi zene« életképességéről meggyőződni. Okt. 4-én, a mely minden évben, de most kétszeresen vonzó ünnepe a magyar nemzetnek és az aradi vértanuk emlékünnepén, mely kitörülhetlenül van örök időkre szivünkbe Vésve. Mindkét napot fényes egyházi szertartással ünnepelte meg városunk közönsége, a mely tömegesen sietett hőn szeretett királyunk életéért fohászt küldeni az egek Urához, két nap múlva pedig a kegyelet adóját leróni a vértanuk emlékének. Mindkét napnak áhitatát emelte és fokozta fiatal egyházi énekés zeneegyletünk, mely már hét hónap óta minden ünnepélyes alkalommal önfeláldozó buzgóságot fejtett ki, mit szó és köszönet nélkül hagyni lehetetlen. Úgy a Seyler ünnepi miséje, különösen a Roederféle klassikus gyász-mise igen összevágóan, egyes részeiben pedig kifogástalanul volt előadva és ha támadtak is néha dissonáncziák, azok csakis a fuvóhang- szerek hamisságára vezethetők vissza. így melegen ajánljuk a buzgó vezetőknek, hogy a hamis hangszereket, a melyek a legszebb harmóniát is bunkós bottal ütik agyon, ha jobbal nem tudják kicserélni, egyszerűen mellőzzék, különben sem lévén a trombita és klarinét alkalmas hangszer finom soprán és hegedü-solok kisérésére. Egyházi zenénk létesitése körül leg- nagyob dicséret illeti t. Szőke Béla s. lelkész urat, ki nemcsak megteremtője, de buzgó támasza is az egyházi zenének és semmi fáradságot nem kiméi, hogy azt összetartsa.

Elismerés illeti a buzgó karmestert, Muzsik Jakab urat, ki a bányászzenekar betanitása körül csodákat szokott művelni, de a dirigáláshoz több temperamentumot és a tempók helyesebb eltalálását kívánjuk neki, mert a túlságosan hosszúra nyújtott Benedictusok a legszebb zenerészeket képesek lapossá és unalmassá tenni.

Különösen ki kell emelnünk a solistákat: Rátz Anna, Mayer Hona, Kőrösy nővérek és Váradi Erzsiké urhölgyeket és Szőke Béla urat szép énekükért és Schönherr Sándor urat finom hegedüjátékáért, valamint a női s férfikart és zenekart odaadó buzgalmukért.

Ha közönségünk, — mely mindig szívesen adózót ott, hol szükségesnek látta — kellő méltánylással, elismeréssel követi fiatal egyházi zenénk működését és nem fog sajnálni egy

Mit tett, Istenem miért avatkozott a mi dolgunkba?

Megmutatta a levelet, alig kezdtem olvasni a párnába temettem arczomat és keservesen sírtam.

Még ő vigasztalt.

Nehány hónap lázas munkásságban telt el.

Pályázati mü volt: Bethlen Gábort ábrázolta tudósai körében.

Ott függ ma is a nemzeti muzeum képtárának első termében.

Hogy mit veszített e huszonhat éves fiatal emberben a magyar művészet e vázlat fényes bizonysága annak.

Julius első napjaiban utoljára találkoztunk ebben az életben.

Elbúcsúztam, lekisért, még az utcza sarkán beszélgettünk s elváltunk, utánna néztem többször s egy érzés bizton sugallta, többé látni nem fogom.

*

Csak elbeszélésből, hallomásból tudom a i végét.

Hazament szülővárosába s hogy feledtessék a külföldi viszonyt, egy szép és vagyonos leányt szemeltek ki számára.

Arczképezni kellett a lányt s igy megös- merkedni vele.

kis anyagi áldozatot az »egyházi zenealap« megteremtésére, akkor, de csakis ezen esetben lehet annak oly biztos és maradandó .jövőt jósolni, a mely Nagybánya hii nevét csak emelni fogja. Holott szükkebíüség és éretlen kritikusok abderitái bírálataikkal kedvét szegik és a megboldogult »Erkel dalkör«, »Zene-egylet«, »Zene-iskola« sorsára juttatják ezen sok buzgalommal, jóindulattal és szakértelemmel megindult fiatal zene-egyletet.

Az okt. 4-diki ünnepnek érdekes számát képezte a Gotterhalte helyett előadott »Magyar király-hymnus,« melynek szövegét Jókay, zenéjét pedig városunk szülötte Thaisz Péter irta. A hymnus előadása ezúttal tekintve a betanulási idő rövidségét s a férfi kar hiányos voltát, a mely miatt vegyes karra kellett átírni, nem volt tökéletesnek mondható s igy a benne rejlő magyar motívumok zenei hatása nem érvényesülhetett kellőleg, de azért feldobbant a magyar szív a hymnus első ütemének hallattára: »Isten tartsd meg nemzetünk királyát; mert hiszen Magyarországon a magyar királyért csak magyar szívből fakadt szavakkal mondhatunk imát az ég Urához! —rr—né.

Vagányi Kálmán.

25 esztendő az ember életében nagy idő, különösen akkor, midőn az öntudatos, túl a boldog gyermekkor aranyálmain czélra törekvésben, munkásságban tellik az ifjú és férfikor teljes erejében. A pályán, melyet 25 éven át az ember megtesz, méltó, ki odajutott, hogy pihenőt tartva vissza tekintsen annak örömei-, fájdalmaira, az elért sikerre, a megpróbáltatásokra, melyek annyi idő alatt az embert érhetik; méltó, hogy a* közönség figyelme kiterjedjen ez eseményre, s ha nem is fényes ünnepélylyel, hisz azokkal a nagyokat, a nagyoknak látszókat szokták jutalmazni, az elismerésnek adóját legalább az ember önszivében meghozza annak, ki legjobb lelkiismerete szerint munkabíró erejének jobb részét, tehetségének erejét az emberiség szent ügyének, a közügynek szentelő, anélkül, hogy önlelkiismerete szavának boldogító ítéletén kivül, mi ha helyes az emberben Istennek szava, s a közjó elöhaladá- sán kivül embertársaitól valamit kért volna, várt volna.

A szatmári lapok multheti számaiban olvastuk: hogy Vagányi Kálmán Felsőbánya egyik népszerű tanítója e hó elsején tanítói működésének 25. évét tölté be. A derék tanító ez időt csaknem egészen Felsőbánya nevelésügyének szolgálatában tölté. A szép jubileumhoz őszintén gratulálunk. így szól a lap.

Mi, midőn városunk tanítója buzgó szívvel ad hálát a gnndviselö Istennek, ki őt csapások, megpróbáltatások közt bár csüggedés nélkül fen- tartá, midőn nem nagy körben ugyan a jó kivá- natok őszinte nyilatkozatait meghatott szívvel fogadá, megemlékezünk a tanítói pályán töltött 25 éves működéséről, tevékenységéről, melyet a város üdvös intézményeinek érdekében kifejtett, társadalmi szerepléséről, hogy látható legyen,

Csodásán szabályos szépség, mellékneve volt a szép királyné.

Megösmerte s a másik képe annál élénkebben foglalta el lelkét.

Az öreg úrral kemény tusái voltak, nem engedett, a család kétségbe volt esve, hogy ily nagy és előnyös parthiet elszalaszt. Bejött nagynénje, kit gyermekkora óta fiúi gyöngédséggel szeretett, birtokát néki ajándékozta, sírva kérte mondjon le első szerelméről, hozza meg neki ez áldozatot.

Másnapra Ígérte, hogy határozni fog. Mo- solyogva csókolt kezet s eltávozott.

Tudtán kivül az eljegyzést kellett ünnepelni a következő náp lakomáján.

Fényes társaság volt együtt, rokonok, jóbarátok.

Az öreg tiszteletes, ki mindkettöjöket keresztelte, szép felköszöntővel emelte poharát a jövendőbeli ifjú pár egészségére.

Halotthalvány, majd biborpiros lett.

A felköszöntő végén pillanatra távozott.

Még vígan csengtek a poharak össze s a nők ajkáról csengő kaczaj hangzott .... egyszerre tompa dörrenés reszketteté meg a levegőt s pár percze rá szomorúan, némán oszlott szét a vendégsereg.