Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)
1987-10-10 / 21. szám
Ill évfolyam. Sl_ szám. 189'?'. október 10_ FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. SzerkesztSség: Felsó'bányán. ——» Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Kéziratok a szerkesztőhöz, előfizetősek és hirdetések a kiadóhivatalba intézendők. Előfizetési ára: Egész évre 2 frt. — Fél évre 1 írt. — Egyes számok 10 krért kaphatók. Hirdetések olcsó árak mellett közöltéinek. Nyilttér soronkint 10 kr. Éljen a király! Midőn az ifjú oltárhoz lép, hogy frigyet kössön egy életre telve szép reményekkel, a valósithatás szivében feltűnő tervekkel megy az életnek s ha Isten jóságából megéri az évek során, hogy aranylakodalmat ülhet, könytellt szemekkel állják körül azok, kik a régi vendégekből őszfürtökkel szintén eljövének s az újabbkor újabb emberei — az illetők gyermekei, unokái, jó emberei, hogy az Ég áldását esdjék le azokra, kiket Isten megengedő, hogy egy félszázad múlva, kifáradva bár az élet küzdelmeiben, nagyszámú szeretetteiktöl környezve, tapasztalatokban gazdagon, szeretettel álljanak az oltárnál, nem hogy frigyet kössenek, de Isten áldását újólag elfogadják. A mi az ember életében ötven év, az az idő egy nemzet életében ezer év. Egy kis falu csendes határában élte meg e szerény sorok írója az időpontot, mely zárkövét képezi egy nemzet ezeréves múltjának, és kezdetét a beláthatatlan jövőnek, mit a titok fátyolával egy mindenható kéz takar a földi ember vizsgáló szemei előtt el. A hegyek bérezem kigyuitak az örömtüzek, megszólaltak a harangok, hirdetve Istennek nagy jóságát, mi e nemzetnek hazát, e hazának annyi veszély, oly sok viszály között fennállást, boldogságot adott. Az a nemzeti zászló, melyre ma is örömmel tekint, a magyar, nagy időn át fájdalomban, örömben vezérlé a magyart, figyelmeztetve a szent esküre, mit e zászlóra tevén, hazájának, nemzetének esküdött, fogadott. Azt a nemzeti zászlót könyeivel áztatá a magyar, vérének hullásával védte annak becsületét s örömmel tekintett reá a győzedelmek napján, ha a kiállott keservek, szenvedések után nagyobb örömmel tekinthetett a nemzet e zászlóra, de mélyebb megindulással nem nézhette soha e zászlót, mint mikor egy országnak hirdette a Gondviselő Isten iránt háláját egy nemzetnek, melyet ezer éven át vezérelt, megóvott és fenntartott. Falun és városon mindenki, kicsiny és nagy buzgó hálát rebegett a seregek szent Istenéhez s könytelt szemekkel tekintett a tricolorra, melylyel az esti szellő üzé játékát. Kigyult a szent tűz a szivekben, kórós valláskülönbség nélkül egy tüztengerré egyesült és éreztük, hogy nagy és erős nemzet a magyar, nem ugyan számra nézve, de lélekben, mert a nemzeteket nagygyá nem a szolgahad száma, de a nemzeti érzés, ez érzést felkeltő, egyesítő szeretet teszi, mi Hellászt nagygyá, a magyart erőssé tévé a vészek idején, midőn amaz maroknyi népével Xerxes roppant seregét, emez hősi népével ellenséges népek áramlatát tartá fel. Szent lelkesedéssel Istenben bízva köszöntők az uj ezerévet aggódva kérdezve, vájjon mit hoz a jövő, boldog lesz-e a magyar? E kérdésre felelni halandó ember nem tud, e kérdés megoldása egy nemzet életétől függ, mert Isten, miként egyesek, úgy egész nemzetek sorsát egy bizonyos pontig önön kezükbe tévé le. A nemzet boldogságának e tényezőjét, önmunkásságunkat fokozott mértékben kelté fel a mii- leniumi esztendő. Mint a tevaszi langy szellő keltő fu- valma, járták be a hazát a szebbnél szebb beszédek, hogy lángra gyújtsák a hon szerelmét, az elmék legszebb gondolatai s a szívnek legszentebb érzelmei koszorúba fűzve lettek letéve a honnak oltárára. Érzelmek, eszmék köbe vágva, érezbe öntve hirdetik ez ünnep fönségét. A kiállítás nagyszerűsége mind mind kedves emlékükkel kisértek át bennünket az uj ezerévben. Még viszhangzanak fülünkben a lelkesítő szavak, még élénk színben vannak előttünk ez esztendő örömnapjai. Még befejezetlenek a megkezdett müvek, melyek folytatása és kiépítése a jövő munkája maradt. S ime a munkában, az áldozathozásban ott látjuk legelöl a legelső magyar embert a királyt, ki azért foglalja el e nemzet sorában a legelső helyet, hogy a kötelesség teljesítésében is első legyen, miszerint példát adjon nemzetének, hogy a hon szerelme nagy és szent erény, melynek gyakorlása tettekben nyilvánul s áldozattal jár. Óhajtjuk, hogy királyi szivének nagy szeretetét megtudja minden kunyhó lakója, azt akarjuk, hogy nemzete iránti szerete- tenek fénye világítsa be minden honfi hajlékát, hogy ki-ki lássa, miszerint a hont szeretni mindenkinek tehetsége szerint kell s hogy a hazában a kötelesség helyét senki el nem hagyhatja anélkül, hogy a honfi névre magát érdemtelenné ne tegye, hogy lássa be mindenki, miszerint a valódi honszeretet tettekben, munkában áll és áldozatokkal jár. A szikra, mit szivünk újólag kapott, lobbantsa lángra szivünk szerelmét, egyesítse a lelkeket törhetlen gümövé a királyi trón körül, hisz a hűség a magyarnak hagyományos, ősi erénye, minek tanúbizonysága századok futása, midőn a magyar saját életét áldozá királyáért, hogy legyen boldog a haza. Hazánk egy nagy történetírója szerint a katonai Spárta halni, Athén mérsékelt bölcsessége élni és halni tanitá meg fiait a hazáért. Azon nagy embereknek emléke, TARCZA. Üres fejek ... Üres fejek hátra csapva, — Ezeknek van most divatja, Hizelkedés, pöffeszkedés Járja ma nap, — s még ezer — és.. ,Üres fejek magas polczon Marakszanak zsíros' konczon, S mikor egymást megleczkézték Júdás-csókkal kötnek békét. Üres fejek meghajlanak Náluk nagyobb k i s uraknak, Es futnak a nyújtott lábra Csókot rakni, — ezer számra. Üres fejek büszkén néznek Arczára le" a szegénynek, S lábaikat csókra nyújtják, Vagy harapnak, mint a kutyák. Üres fejek! vigyázzatok, Változnak az idők, napok, S majd megtörik kevélységtek, Midőn Plútó tüzén égtek !! Kapitány Zsigmond. Emlékezés D. G. barátomról. Irta: Kacziány Ödön A szoba kis ablakán a késő alkony fénye búcsúzéra világit be. Sötétes rezgő árnyak hosszan nyúlnak a padién végig. Megkörnyékez a múlt s emlékes több mint negyedszázadról, megújul lelkemben s előttem áll mint a tegnap. Egy szépen indult művész-pálya megszakítva tompa dörrenéstől s a szív lüktető járását megállította örökre az élőm folyó. Sokszor jutott eszembe, midőn ajél ösmert helyeken jártam, hogy mit veszítettem én benne. Igaz barátot, mestert s az élet apró küzdelmei közt erős támaszt. Elmondom töredékesen minden tekintet nélkül, mintha magamnak mondanám. * , * * Először voltam Münchenben, elszéditve a nagy nemzetközi mükiállitás s a gazdag gyűjtemények tömegétől, csak pár nappal érkezésem után kereshettem fel. Kedves lakása volt, közel a vasúthoz. Az egyik szobát műteremnek használta. Mindjárt beléptemkor egy női arczkép ragadta meg figyelmemet. Üde erőteljes, mint mondani szokás, temperamentumos női arcz. ügy középen a csinos s' a szép között. Az aczélszürke szemekből szivet delejező meleg áradt ki s az ajkak körül kedves pajzán mosoly játszadozott. Sok szeretettel, de azért szélesen, egyszerűen volt ez arcz festve. Többször megnéztem beszédközben is, nem kérdeztem, hogy kicsoda, talán nem is mondta volna . . . hiszen .. . e nő volt végzete. Egyszerű német polgárleány érző szívvel gazdag kedélylyel, megértette s megszerette a fiatal magyar művészt. Oly tisztes, oly tiszta volt az ő viszonyuk. A nagy kiállításban láttam őket először együtt. Minő figyelemmel hallgatta magyarázatait. Jól emlékszem Müller Viktor a nagy német festő Ofeliája előtt állottak. A vízbe mélyen benyúló törzsön ült Ofelia, a kezében virág- koszorú. -Nem értem szólt a nő, mit nézhetnek e képen, mi tetszhetik, oly szomorú, szinte elszorul a szív. Ez a mű legnagyobb érdeme, az a valódi művészet, ha szívhez szól, mint' az igazi zene, magyarázta ö. A franczia osztály remekei közt lelkesen magyarázott egy s más igénytelen tárgyú nagy egyszerűségű alkotást. A lány csak fejét rázta, nem értem, nem bírom érteni, nem szól a lelkemhez, sokkal kép-
