Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)
1987-07-18 / 15. szám
FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP A fürdőzésről és fürdésről. — Idényszerü csevegés. — Hűdor men ariston.*) (Legjobb pedig a viz.) PlNDAROS. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Rebegjünk hálaszózatot a komor Jupiter Pluviusnak azért, hogy végre átengedte uralmát a derült égből lemosolygó Phoebus Apollo napistennek, s lehetővé tette a sokak által annyira óhajtva várt fürdöidénynek testet-lelket fölüditő, idegedző élvezését, mikor kiki tehetsége arányában s tetszése szerint elmerülhet a különféle szórakozások és mulatozások árjába. Most az idő és alkalom, midőn nemcsak az állandóan vízben élő közhalak, hanem a szárazföldi fogasok vagyis fogas prókátorok, a pöf- feszkedő tőkehalak (stokfis!) aliás tőkepénzesek, az idomos menyhalak azaz menyasszonyok és menyecskék, továbbá az ártatlan és félénk bakfisek is vidáman lubiczkolnak az üdítő vízben, habár ez utóbbiakat t. i. a bakfiseket néha libáknak nézi is el a malócziózus gigerlihad monoklival fegyverzett szeme. Oh áldott fürdőidény, melyet eső után gombaként szaporodó nyelvújítóink ezen furcsa névre kereszteltek: évad vagy pláne ivad, mely szó szerintünk igazi vad! [Bocsássa meg e rémes rimes szójátékot nekem a dicsőült Szarvas Gábor szelleme.) No de ne nyelvészkedjünk és nyelveskedjünk, hanem térjünk a dolog érdemleges tárgyalására. T. hölgyeim és uraim! Tudvalevőleg ez azon időszak, a mikor minden életrevaló fürdő- tulajdonos és bérlő, úgy minden szerződtetett fürdőorvos beléfuj a hirdetés recsegő trombitájába; kisebb-negyobb zajjal üti a reklám pufogó dobját, hogy nagy hangon kikiáltsa fürdőhelyének Európában legegészségesebb, leggyönyörűbb fekvésű vidékét; az emberi kor legvégsőbb határáig éltető ozondus levegőjét, legkellemesebb és legbiztosabb hatású (?) gyógyvizét. Menten minden irigységtől s az illetőktől nyerhető sápra való kilátástól, részünkről is ajánljuk általában a fürdőhelyek látogatását illetőleg a fürdés minél gyakoribb használatát úgy is, mint a meglevő egészség állandósítására befolyással biró egyik eszközt, úgy is mint a túlfeszített munkában vagy a korhelykedésben megernyedt idegek erejének — szóval a rendes életműködés folyamatának visszaszerzésére szolgáló hatályos tényezőt. Hiszen már a föntebb idéztem Pindaros, a legnagyobb görög lyrai költő Kr. e. 500 és néhány évvel ezelőtt kimondta: »liüdor men ariston« — *)legjobb pedig a viz. — A mi azt illeti, én is hozzá járulok e nézethez a külső használat tekin*) Minthogy a görög alfabétával és nyelvvel a legtöbben hadilábon állnak: czélszerubbnek láttuk a nagy görög költőbtil vett citátumot latin betűkkel Írni ki. f. z. tétében. Egyébként pedig a másik görög poéta, Anakreon a kedvencz dalnokom, kinek egyik pompás dala: »Hőtan pinó ton oinon« stb. Erősen tartom magamat a Somló vagy Badacsony csillogó arany nedűjével telt billikomra vésett körirat utasításához: »vina bibant homines, áni- malia caetera fontes.« Bort igyanak az emberek, a többi állatok vizet. Mi, kik a szabadságnak — és nem a szabadosságnak —- mindenkor és minden, a józan ész által megengedett formájában és nyilvánulásában rendületlen hive voltunk cs vagyunk: a szűk térre szorított kádfürdő s a lélegzetfojtó gőzfürdővel szemben a nyílt, szabad tükörfürdőnek adunk előnyt s az abban való fürdés mellett foglalunk határozottan állást. Képzeljük el csak, mily festői, igazán egy Makart ecsetére méltó jelenet, midőn a nem veszedelmesen zajongó hullámokon ezüst csengésű vidám kaczaj között igéző Nymphák és bájos Nayadok űzik pajkos játékaikat. Mily férfias önbizalmat keltő látvány, ha a szélesen elterülő víznek tükörét meg-megJíasogatják az izomerőtől dűzzadó karok és az ép tüdővel rendelkező domború mell! Drága hölgyeim és uraim! A fürdésnek nem csupán hygiénikus szempontból, de más tekintetben is kiszámithatlan haszna és jelentősége van, a mint ezt a történelem lapjai fényesen igazolják. Egy jeles Írónál olvastam valahol, miszerint a világtörténelem színpadán föllépett nemzetek sorsának mikénti alakulására a többek közt kétféle fürdő volt szintén nagy befolyással: a viz- és vérfürdő. Ez állítás igazságának hatása alatt bús szívvel fölsohajtok: ha dicső ősapáink nem lettek volna kénytelenek a nemzeti,és állami lét fön- tartása cs biztosítása, a világtörténelmi misszió teljesítése czéljából és érdekében viz helyett any- nyiszor vérben fürdeni, „a béke malasztos ölében“ való megszilárdülás, gyarapodás és művelődés helyett szakadatlan harczok dúló viharában egyre fogyni és pusztulni : úgy lehet most magyarokul 5-0 millióval többen vagyunk, s Kárpátoktól Adriáig csupa magyar szó hangzanék ! De nemcsak nemzetek, hanem egyes kitűnő férfiak életében is sokszor jelentékeny módon és végzetszerüleg szerepelt a vízfürdő. A történelem fáklya világítása mellett lássunk egy pár példát. Ha Mózest, mint kosárban kitett csecsemőt meg nem pillantja az áldáshozó Nílus vizében fürdő bájos és áldott lelkű Pharao királykisasz- szony: belőle gondviselésszerü férfiú aligha vá- landott. Ha Julius Caesar Afrika partjain fürdésre kínálkozó vízre nem bukkan, tán ez a földrész hosszú századok folyamán ismeretlen marad; ha Rubicon — helyesebben Rubico — folyón e felkiáltással: »alea jacta est« a koczka el van vetve — át nem kel: úgy és akkor az ö s a római köztársaság sorsa minden valószinüség szerint egészen más fordulatot vészén. Phrixus és Hellé-re végzetes volt ugyan a tengeri fürdő, de ez utóbbinak neve máig is fönmaradt a róla elnevezett Hellespontusban. Lord Byron, a ködös Albon fényes szellemű dalnoka, a görög szabadságharczban résztveendö, a Bosporust át- és megúszván, ezzel oly bravourt vitt véghez, milyet előtte és utána senki. Hölgyeim és uraim! Még azt az állítást is megmerem reszkírozni, mely szerint ha édes mindnyájunkat már világra jöttünk után — minden visitó tiltakozásunk és kapálózásunk daczára — gyakrabban meg nem füröszt a községi bába, vajmi kevesen lettek volna azon szerencsések, kik e vizenyős czikket illetőleg csevegést végig élvezhették (?) Hölgyeim és uraim! Tudva és tapasztalva van, hogy a fürdés már tisztasági szempontból is első helyen áll. Mert meg kell vallanunk, hogy nincs rútabb és kiállhatatlanabb — úgy eszthe- tikai, mint ethikai értelemben — a mosdatlan embernél. Merem állítani még azt is, hogy egy szakasz Szekrényessy fajta vizi sportsman fölér ezred — fürdeni nem igen szokott — kozákkal. Hogy a nők mily veszedelmesen bájosak fürdéskor és fürdés után, arra már a mithologia szolgáltat elég érdekes és pikáns adatot. A szűzies Diana bájainak fürdés közben véletlen történt megpillantása következtében kellett lakolnia szegény Actaeonnak, ki a szemérmében ekként sértett istennő által szarvassá átváltoztatva, hasztalan kiáltozd saját, öt széttépő vadászebeinek : »Actaeon egosum, dominum cognoscite vest- rum.« Venus Anadyomene (habból fölmerülő,) a a női szépség és szerelem istennője, hullámágyban született s onnan kelt ki a lángoló férfiszivek nyugalmának megzavarására, (Notabene: a miénket is egykor megzavard Sára, de nem ám a testi bájakban fogyatékos Bemard!) Maga a kecsdus Európa kisasszony tengeri fürdő használata közben bóditotta el a vén ké- jencz Jupiter atyamester fejét, a féltékeny' Juno asszony nem kis bosszúságára. A fenséges és fényes arczu Héliosz (nap) minden alkonyaikor a tengerbe szállott s benne a rózsaujju Eosz (hajnal) elérkeztéig fiirdött. De hagyjuk a hitregék tündérvilágát s vonuljunk a magunk egyszerű, de édes otthonába. Elragadó szép és kedves a fürdést kedvelő magyar hölgy'; de kétszerié az, hogyha szivecskéje még egy szentebb forrásban: a haza magasztos ügyéért való lelkesedés, a szenvedő emberiség sorsa iránti nemes részvét és jótékonyság gyöngyharmatában is fürdik. Meg vagyunk arról is győződve, hogy a mi szeretetreméltó hölgyeink sem annyira babonásan hiúk, sem oly kegyetlenek, hogy üdeségiik és viruló szépségük konzerválása czéljából — a tigrisszivü Báthory Erzsébet Csejthe vár hajdani urnőjeként — halomszámra legyilkolt ártatlan pórleánykák piros vérét lennének képesek használni fürdő gyanánt Oh mert hiszen az Önök szelídségtől sugárzó tekintete éppen oly tiszta, mint azon csendes tó sima tüköré, melyben fürödni szoktak. életet. A szív megdobban és a lélek szabadabban érzi magát. Ormos Józsinak, a kis benczés novicziusnak is megdobbant a szive, de nem attól a forró, tüzes érzéstől, a melyet a tavasz lehelletével, a nyiló virágok millióinak kábitóan kellemes illatával szivünk magunkba, hanem elszorult a szive az örömtől, hogy még csak egy pár hét és hosz- szu két esztendő után ismét haza mehet. Haza fog menni, a hol annyira várják, várják remegő kíváncsisággá1, forró szeretettel. . . . Mi is történt az alatt a hosszú idő alatt, mig ő távol volt és a kolostor ájtatos csendjében készült arra a nagy hivatásra, a mely az emberek lelki boldogságát czélozza? Nagy volt az öröm, a mikor megérkezett. Az egész rokonság összegyűlt, hogy hadd lássák a kis novicziust, hogy néz ki, jól fest a reveran- dában, nem viselte meg a kissé szigorú élet ? Majdnem agyoncsókolta a sok asszony és lány, s ő minden csók után pirosabb és pirosabb lett, hisz a kolostorban elszokott az ilyesféléktől. Helleiknél rendezett zsuron ismerkedett meg Ormos Józsi, a kis noviczius az asszonyok leg- szebbikével, Árvái Laczinéval. Erős, ragyogó asz- szony volt. Típusa azoknak a forró vérü asszonyoknak villogó szemekkel, összeérő szemöldökkel, tüzes, piros ajakkal, a mely olyan étvágyra ingerlő volt, mint a frissen szakasztott cseresznye. Remek, gömbölyű karjai voltak, a melyeknek ölelése boldogságothozó, éltető. . . . Arcza olyan volt, mint a tejbe hullott baraczkvirág, szemeinek bóditó mélységében valami titkos árny volt, féktelen, büszke tiiz égett bennük. Gyönyörű, világos heliotrope szinü ruhája csak sejtetni engedte karcsú termetének bájait, mely a nyakot szabadon hagyta, de csak egy falatnyira. Valami remek, kövérkés nyaka volt, gyönyörűbbnél gyönyörűbb, olyan fehér, mint a frissen esett hó, sima, mint az alabástrom, mint a fehér tulipán szirma, s a gyengéd izmok édes hullámvonalában volt valami izgató. Dús, szellö- csókolta hajzata lágyan simult meg rózsaszínű nyakán. Fiatal volt m g, de pompásan kifejlett üde termettel. Ragyogó volt, mint a távol napkeleten nyiló Dihili rózsa, a melyet a nagy próféta is csak álmában látott. A kis noviczius félve emelte rá szelíd, kék szemeit, a mikor bemutatták annak a pompás, tüzes asszonynak. Az asszony azonban bátran, vakmerő szilajsággal rávillantotta szeme égető sugarát, s volt abban a tekintetben pajzánság, szilajság, szelídség, minden, a mit az ember csak ki akart belőle magyarázni. Az asszony kezet fogott vele és bársonyosan puha kezének izzó melegétől megreszketett a Józsi szive. Sok és tüzes vére volt annak az asszonynak, férje pedig már rég átlépte a Ru- bikont és erősen telni kezdett a hold a feje tetején. Valami pokoli terv fogamzott meg az asz- szony agyában, magához vonni, bilincselni azt a kis ártatlan, tiszta szivü, naiv hitü jószágot, elrabolni abból a másik világból, a melynek lakói a csillagokon túl reményük az üdvöt, a boldogságot, Elvinni egy másik körbe, a hol nincsenek vagy legalább nem igen érezzük az élet töviseit, a hol minden ragyogó, édes, gyönyörkeltö, a hol forró, reszkető hangon beszélnek az emberek és nem adnak oly sokat a lelkiismeret szavára, mint ott a völgy ölében, százados fák zöldjében fehérlő néma kolostorban. . . . Egész délután a kis fiókpappal foglalkozott, vagy szóval tartotta vagy kokettirozott vele és a kokettirozásban is csak úgy szórta összeérő boszorkány szemöldökei alól mosolygó szemének perzselő sugarait. Ezután többször találkozott Józsi a remek j szépségű asszonynyal, Margittal és az hűségesen j folytatta az aknamunkát ellene. A kis noviczius furcsa érzéseket vett észre magán, nem tudott már oly ájtatosan imádkozni, folyvást zavarta a szemei előtt megjelenő göndör fürtöktől övezte mosolygó, rózsás asszonyi arcz. Mintha szive gyorsabban kezdett volna dobogni. Az élet csodálatos szeszélye a szürke napokból vetette a napsugarak özönébe, a fagyos érzéketlenségből a varázsos érzelem langyos hullámaiba. Heves, viharzó érzelem támadt lelkében, a melynek nem tudott nevet adni, de körülbelül mégis a szerelem hatalmas érzése volt az, a mely oly forróvá tudta gyújtani a vért. . . . * Odakünn gyors suhanással kergetőzött a júliusi alkony veröfénye, borulata; ők pedig ott ültek a kis boudoirban, melynek plafondeje halvány kék satinnel volt bevonva, melyen egy sereg fecske csapott át. Ott ültek egymás mellett,
