Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)
1897-06-06 / 12. szám
egyes részein teljes uj alapozás, más helyen pedig gyökeres kiékelés vált szükségessé, mely munkálat a közigazgatási bizottság 781—1897. K. B. számú határozata alapján vállalati utón biztosíttatván, már folyamatban is van s mielőbb el is készül. Sokat szenvedett továbbá a szatmár-remete- mező kissikárlói törvényhatósági közút is, hol az alapkövezés nélküli közút Pálfalva, Ombód és Nagy-Kolcs átkelési szakaszain mély vágások keletkeztek, de ezek nem veszélyesek, s megszüntetésük iránt az intézkedések megtétettek. A remetemező-farkasaszói törvényhatósági közút Erdöszáda melletti szakaszát a Szamos megtámadta és alámosással fenyegeti, miért a védkorlát már bekebeleztetett is. Végül a n agybánya-pusztahidegküti törvényhatósági közutnak Hagymáslápos és Pusztáid degkut közötti alapozatlan szakasza is sokat szenvedett s az intézkedések folyamatban vannak. A vármegyei székház kibővítési munkálatai annyira előrehaladt állapotban vannak, hogy a határidőre való befejezés biztosan remélhető. Az utbiztosi karban változás nem fordult elő. Kirándulás Kisbányára. Múlt hó 12-ike, a fagyos szentek első napja, ugyan országszerte nem, de legalább nálunk az idén kivételesen megemberelte magát. Derült, nyájas mosolylyal virradt ránk s oly szép és kellemes, napsugaras tavaszi nap volt napestig, mely akármelyik nyári napnak is be illett volna, miből biztosan következtettük, hogy a 13-ika is derült, kirándulásra alkalmas nap lesz. A nap leszállta azonban ezen táplált reményünket megsemmisiteni ígérkezett, mert az ég rónáján s a látóhatár felett olyan sürü, barna fellegek borongtak, a melyekből másnapra derült, szép időt a gyakorlati tapasztalat alapján következtetni nem — csak esőt várni lehetett. Igazolta aggodalmunkat, mely minket, kirándulni szándékozókat, eltöltött, a bekövetkezett éjszaka melynek sötét leple alatt megeredtek az ég csatornái; sürü apró szemekben csepergett az eső, mely máskor aranyat érne, de a mely most már, miután Oly bőven kijutott belőle s a jóból is megárt a sok, határozott kárára van a tenyészetnek és a gazdának egyaránt. Reggel 7 órára volt kitűzve az elindulás; 5 órakor még mindig ólomszürke, sürü felleg fátyolozta a tegnapi azúrkék eget, melynek látása egyáltalában nem biztatott szép idővel. A kirándulni szándékozó társaság egyik másik tagja — látva ^ borús időt, jóval 6 óra előtt aggódva kérdezte egymástól üzengetés utján: vájjon lesz-e a czélbavett kirándulásból valami? — Az egyesek kérdésére a kirándulás érdemes tervezője és rendezőjének aneroidja, mely tegnap óta emelkedést mutatott, adta meg a határozott feleletet, azt t. i hogy igenis lesz. A kitűzött helyen és időpontban több-kevesebb pontossággal, de végre is megjelent az egész társaság. Hideg, barátságtalan volt az idő; azonban útnak eredtünk, miközben megszámláltuk a társaság tagjait: tizenhármán voltunk. Ezen ominózus számnak meg- állapitása, kapcsolatban a naptári dátummal, nem kevés aggodalommal töltötte el azokat, a kik hisznek a praedestinacióban; de csakhamar vigaszt nyújtott egy másik gondolat, az, hogy a társaság egyik tagja azért, hogy egyidejűleg velünk nem jött, mert előre ment intézkedést tenni, — szintén számításba veendő. Ezzel a megnyugtató gondolattal haladtunk a szeszélyesen tekervényes, fokozatosan emelkedő borkutvölgyi szekérút kavicsain, melyeknek hála legyen, hogy czipöink talpát ki nem lyukasztották. A borkút forrásánál pár perczig megállot- tunk, nem annyira pihenés czéljából, mert hiszen alig indulván el, nem voltunk még fáradtak, még kevésbbé a kotlós tojás szagára emlékeztető ásványvíz ivása kedvéért, mint inkább azon fontos oknál fogva, mely szerint e pontnál válasz-ut előtt állottván, mint Herkules, a czélunk felé két irányban is vezető ut közül meg kellett állapítanunk : melyik a jobb s főképpen melyiken lehet nem annyira hamarabb, mint inkább kevesebb fáradtsággal haladni és czélhoz jutni. Jótakaró Takaró Károly kalauzunk meghallgatott szakvéleménye döntött végre is. Ugyanezen völgyben, hol a patak mentén, hol magában a csekély vízzel telt patakban a kiválló kisebb-nagyobb köveken lépdelve, százados tölgy és bükkfák üde zöld lombjának jóleső árnyékában haladtunk a hegytető felé. Két óra hosszáig FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP. tartó folytonos meredek hegymászás után végre fáradtan kijutottunk az erdő sűrűjéből; felértünk a hegytetőre, mely a lehető legszebb panorámát tárta elénk, dúsan kárpótolva fáradtságunkat. Egy tágas és mély völgykatlan előtt állottunk, melynek ölében számtalan szeszélyes alakuláson kisebb-nagyobb dombok és halmok feküsznek, smaragd-zöld gyeppel mint puha bársony szö- nyeggel bevonva, ídhimezve a tarka szinpompá- ban ragyogó, balzsamos illatot szétárasztó, mezei virágokkal, elkezdve az ibolyától a szende nefelejcsig, melyeken a föld picziny csillaga: a rezgő harmat, mely most is ott csillogott a játszi szellőtől ringatott fűszálakon és az örökzöld moha tetején. Körös-körül a magas hegylánczolatot koszoruzó üde zölderdő, mely felett felhő gomoly foszlányai úszkáltak, gyönyörű, elragadó látványt nyújtott. Majd az egész vidéket domináló Ro- zsályra esett tekintetünk, mely mint egy alvó óriás kőoroszlán nyúlik végig hatalmas arányú testével, melynek sörénye mellett fehér folt gyanánt egy jó kis darab hóréteg még most is ott van, — hiába birkózik vele a tavaszi meleg napsugár. Érdekes volt látni a mint a fernezelyi völgyből egy folytonosan gomolygó füstfelleg felszállott s ide s tova terjengett, majd fátyol- szerüen szétfoszlott, majd ismét egy újabb gomoly szállt fel szeszélyes alakokat öltve, mig nem egy erősebb légáramtól megragadva, magasabb régiókba emelkedett fel, hogy az igazi felhők karjai között lelje halálát. Leirhatatlanok, festői ecsetre méltók azok a maguk nemében páratlan tájrészletek, melyeknek regényes szép' fekvése megragadott, elbájolt, lebilincselt. Leecsetelhetlen az a kellemes benyomás, az a fölemelő hangulat, melyet az ezernyi változatlan nyilvánuló, de örökszép természet remek alkotásának szemlélete az ember lelkében, kedélyében felébresztett, a mely magasztos érzelem legalább is az én kebelemet elárasztotta. A hegygerinczen haladva, majd lejtőjén csendesen leereszkedve, ligetes nyárfák alatt jutottunk ki egy kedves kis fensikra, honnan ismét más és más, szebbnél szebb tájrészlet szemléletében volt alkalmunk gyönyörködni, mig végre ezzel is betelve, leereszkedtünk a községbe, a szekér útra, melynek magas partján a korán reggel előre ment D. Zs. közös barátunk, —- miután puskája —- mintegy jelezve a napot — csütörtököt mondott, —háromszori üdvlövéssel fogadott. Az elragadó tájék részletesebb szemléletébe merült, részint a szokatlanul hosszú ut fáradalmától ellankadt és elmaradozott úti társakat megvárva, betértünk a Felsőbánya város tulajdonát képező köfogadó egyszerű, de tisztán talált vendégszobájába, egyrészt egy kissé megpihenni, de főleg — az igazat megvallva — belügyeinket rendezni. Szükség is volt már egy kis erőgyűjtésre, mert még egy órai ut volt megteendő ismét csak meredeken, t. i. a Rozsály lábai alatt elterülő ligetes réteken fakadó sava- nyuviz forrásig, hol mint vég czélpontnál letelepedni és ebédelni akartunk. Rövid félórai pihenés és falatozás után ismét folytattuk utunkat, 3/t óráig tartott a menet, mig végre vágyaink Mekkájához értünk. Nem tudom: vájjon más is úgy volt-e mint én, de én — őszintén megvallva — több és szebb reményt fűztem e forráshoz — alaposan csalódtam. Nem a forrás fekvését értem, mert az tagadhatatlanul kies, regényes ponton buzog fel s minden irányban gyönyörű, elragadó kilátást nyújt a szemlélőnek, hanem ennek a pompás, üdítő ásványvíz kútjának ronda, posványos közvetlen környékét, mely élesen kihívó ellentétet képez a szomszédos kies ligettel, s diszharmóniát abban az összhangban, melynek bájt, kellemet, szint a vadregényes pazarul gazdag festői tájrészletek kölcsönöznek. Én megbántott aestetikai érzéssel, undorral fordultam vissza e forrástól. Véghetetlen közöny, a rendszeretet és a tisztaságérzéknek teljes hiánya kell ahhoz, hogy egy ilyen igazán megbecsülhetetlen ásványvíz forrás annyira elhanyagoltassék, mint a milyen mértékben ez tényleg elhanyagolva van. Az odvas fatörzs, mely a forrást magába foglalja, már el- kórhadva van; szélei itt-ott ki vannak csorbázva. A forrást egy bűzös, iszapos terület veszi körül, melyben emberek és szarvasmarhák lábnyomai, abban ripacsos békák ugrálnak ki és be, a helyett, hogy e hely — amint megérdemelné [de nem tudják és nem becsülik mijök van] körülkerittet- nék és feltöltetnék, hogy e talajvíz és pocsolyalé ne folyjék a forrásba. Valóban nem tudom összeegyeztetni e hanyagságot azzal a tapasztalt példás renddel és tisztaságszeretettel, melyet az egyszerű, de csinos házak külseje, udvara, megtekintett belseje, lakóinak egészségtől duzzadó arcza, visszatükrözött,* melyek egyúttal az anyagi jólétet és megelégedést fejezték ki. A rósz benyomás, melyet a fent leirt forrás tájéka ránk tett, nem engedte, hogy közvetlenül itt költsük el az ebédet a mint ezt ab in visis tervbe vettük, — hanem ettől egy kissé távolabb eső pontra egy kis dombra telepedtünk le. De alig helyezkedtünk el a puha gyepszőnyegen, a hangyák, melyekkel megteltünk, tova telepedni kényszeritettek. így jutottunk egy kis ligetes területre, hol némileg feledve az előbbi kellemetlen benyomásokat, ismét átadhattuk magunkat a nyugalomnak, a békéltető szemlélődésnek és megfigyelésnek. A távol legelésző csorda kolompolása, fürg e báránykák bégetése, itt-ott a mezőn dolgozó lányok szívből fakadó vidám ének% melyre a pásztorlegény siró furulyája adott viszhangot, a tücsök csiripelése, méhek zsongása, a kakuk szavával összeolvadó, szeretkező vadgalamb-pár bugása, ezek az összhangzó tündéri hangok mind mind megragadták s varázserővel bilincselték le a figyelmet. Két óra tájban megebédeltünk s legott útnak indultunk haza felé. Utunk a felsőbányái kincstári bányászatnak erővizét szolgáltató, mesterségesen készített u. n. kisbányai árok mentén vitt, azon a természet alkotta gyönyörű lombos bükkfasorók üditő árnyékában, mely a maga nemében igazán páratlanul áll. Az úgynevezett »Markscheider-csorgónál«, hova két órai kényelmes séta után érkeztünk, megállapodtunk, hogy elemózsiánk maradványát elköltsük. Lombfákkal lugasszerüen körülvett hosszú asztalok és lóczák fogadják itt a fáradt utast. Pompás forrásvíz szolgál itt üditő italul a szomjuhozónak. Két órai pihenés után, melyet vidám társalgás, nevetés, dalolás fűszerezett, tovább folytattuk utunkat. Valami elragadó panoráma volt az, a mi a felsőbányái határban ezen magas vizvezető árok egyes pontjairól szétterjesztett legyező alakban elénk tárult. Felsőbánya város látképe madártávlatból, a »Gurut« alján elterülő liteges rétek, a szolnokdobokamegyei kékesszürke hegylánczok, a Lápos és Szamos folyók a mint szeszélyes kanyarodással tovahuzódnak, mint valami széles ezüstszallag, melyeken éppen a leáldozó nap sugarainak visszfénye tükröződött, egyenként és összesen mind megannyi lélekemelő, szrvvidámitó érzelmeket ébresztettek fel mindnyájunkban, mely magasztos érzelmet az ember csak akkor érezheti, ha künn az Isten szabad ege alatt, a békés és örökszép természet nagy templomában lehetünk s a lelket megragadó és fölemelő remek alkotás öszhangzó szépségében gyönyörködhetünk. A ki csak teheti, ne mulaszsza el Kis bánya regényes vidékét megismerendő felkeresni. P. M. A Guttin-egyesület gyűlései. A Guttin-egyesület választmánya 1897. május 9-én ülést tartott, melyen jelen voltak: Gábor József elnök, Farkas Jenő alelnök, dr. Csausz Károly, Pap Márton, Spáczay Gyula, Nagy Lajos Pemp Antal, Kerekes Sándor, Münnich Sándor, Nyisztor István, Lévay Károly, Bradofka Frigyes, Delhányi Zsigmond, Prohászka Antal, Mikola A. Gyula választmányi tagok és Kovács Pál titkár. 1. Gábor József üdvözli a megjelent tagokat a választmányi ülést megnyitja. 2. Farkas Jenő alelnök jelenti, hogy újabban beléptek tagokul Mórágyi István Nagyenyedről, Szmik Lajos és Szmik Lajosné Budapestről, Szmik Antal Pancsováról, Stoll Béla Nagybányáról és Korondy József Felsőbányáról. Ezen uj tagokat a bizottságokban beosztatni javasolja. — Beosztatnak Stoll Béla az irodalmi és Korondy József az ellátási szakosztályokba, a többiek beosztása azonban, mivel távol laknak és á bizottságok működésében úgy sem vehetnének részt, mellőztetik. 3. Alelnök jelenti, hogy tagsági és osztály- pótdijak fejében eddig 140 frt 30 kr folyt be. Bradofka Frigyes Kapnikbányai ügyvivő pedig jelenti, hogy ö 6 tagtól összesen 13 frt 80 krt szedett be — tehát a pénzkészlet tesz 154 frt 10 krt. — Elhatároztatik, hogy a feketehegyi ut jelzésére és javítására a Sziegmeth alelnök ur által felajánlott 50 forint visszatartassék és nyug- táztassék. Nagy János szolgának a tagsági dijak beszedéséért egyelőre 2 frt fizettessék ki, az ezen
