Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)
1987-07-18 / 15. szám
II_ évfolyam. 15_ széLxn._ IBS'?, jxxliias 18. FELSŐBÁNYA! HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. SzerkesztSség: Felsőbányán. MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Kéziratok a szerkesztőhöz, előfizetések és hirdetések a kiadóhivatalba intézendők. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. Előfizetési ára: Egész évre 2 írt. — Fél évre i frt. — Egyes számok io krért kaphatók. Hirdetések olcsó árak mellett közöltetnek. Nyilttér soronkint 10 kr. zönség is örömmel fogadja e társulat közreműködését, illőrészvéttel, becses pártfogással viseltetik saját miikedvelőtársulata iránt, akkor e társulat parányi erejét a közjónak fölszentelve még nagyobb lelkesedéssel működeiül, és soha meg nem szűnik. Különösön eddig szükségesnek érezzük a t. közönség ügyeimét arra kikérni, hogy irn még csak kezdők vagyunk, csak most kezdjük egyengetni hangya szorgalommal a tért és elvetni azon magot, melynek a tisztelt közönség meleg részvéte mellett megérlelendő gyümölcsét csak a jövőben fogjuk élvezhetni. És ezért ha első előadásainkban hijányok merülnének fel: azok iránt kegyes elnézésért esedezünk. Tekintetes Polgármester ur! Tegnapi becses fölszólitására nehány beköszöntő sort irtani, melyben társulatunkat a közönség figyelmébe s pártfogásába ajánlom, nem tudom jó leend-e vagy más alakban írjam meg? Teljes tisztelettel vagyok Felsőbányán, Márt. 11. 1858. Tek. polgármester urnák alázatos szolgája Bodnár János. E levél Írója még él. Lelkész a kak- szentmártoni kisded-egyházban. Mint litte- ratus ember, bizonyosan Írna valamit e lap számára a társulat akkori életéből. Esetleg megtennék ezt mások is az öregebbek köz- zül s mindjárt könnyen lehetne valamikor összeállítani a társulat történetét. Hátha talán a múltak emlékei nagyobb lelkesedésre buzdítanák a jelen gyermekeit! Mert sem pikknikk-ek sem a tombolák, zsurok s többek, nem biztosítják azt, mit egy műkedvelői előadás, t. i az erkölcsi eredményt, mely az ott megjelenő egyszerűbb emberekre való jótékony és Ízlés fejlesztő hatásban nyilvánul. Levelem Írásának egyik czélja ez volt. Van még egy másik is. Ugyanis a legközelebb tartott városi képviselőtestületi gyűlésen az iskolaszéki elnökök javaslatára kimondották, hogy Felsőbányának a jelenleg fennálló ismétlő iskolák mellett gazdasági ismétlő iskolára szüksége nincs. Megindokolták ezt azzal, hogy Felsőbánya bányaváros népe gazdálkodással nem foglalkozik. Nem hiszem, hogy az iskolaszéki elnök urak át ne olvasták volna a tanfelügyelő átiratát, melyben a miniszteri utasítás értelmében ez van mondva, hogy ezen intézménynek feladata, hogy *a kertészetnek az illető helyi viszonyok között különösebben indokolt ágai taníthatók legyenek.« Nincsen-e Felsőbányának a fatenyésztés általánossá s gyümölcsözővé tétele végett erre szüksége? Én nem hiszem, hogy ha a város azt az összeget, melyet a mostani ismétlő iskolákra fordít felajánlja s kéri a minisztert a kilátásba helyezett államsegély folyósítására, — a milyen kedvencz eszméje ez a miniszternek, azonnal segitségökre ne legyen. Örömmel kellene ebbe menni. Lehet hogy felekezeti elfogultság ellenzi ezt egyrészről s vele nem gondolás másrészről. De én azt hiszem, hogy egy ilyen határozattal ha most egy időre el lehetett is az ügyet ejteni, később kényszerrel fogják még a nagyobb helységeket is ilyen iskolák felállítására kötelezni, s akkor már a miniszter tárczája nehezebben fog megnyílni azok előtt, kik nem zörgettek idejében. Én Felsőbányán a jelenlegi megélhetési nehéz viszonyok megszűnésének egyik későbben operáló, de biztos alapját látnám egy ily ismétlő iskolában. Lehet hogy azok, kik jót csak önzésből tesznek nevetnek, de a ki tud gondolkozni, figyelemre méltatja e dolgot. Az egész gazdasági ismétlő iskola-ügyet a későbbi súlyos felelősség következménye mellett ajánlom a városi tanács figyelmébe. Bottyán Pál. Levél a szerkesztőhöz. Tisztelt barátom! Nem régen egy felsőbányái elhalt öreg ur kiselejtezett irományai között kaptam egy levélkét, mely valamikor a felsőbányái műkedvelő társulat történetének megirója számára útba igazitó forrás lehet. Nagyon érdekelt e kis levélke, mert ha életczélom el nem szólít Felsőbányáról megfelelő anyagi támogatás mellett megírtam volna még mostanában, mig a régi szereplő emberek is mind el nem hullanak, a jó emlékű s oly sok kedves órát nyújtott s a különböző társadalmi elemeket a jobb időkben oly szépen összeegyeztetni tudó társulat történetét. Most már erre nem vállalkozhatom. Az adat gyűjtést csak felsőbányái ember teheti. Előfizetőkre számítani biztosan lehet, mert alig ha lesznek olyanok azok között, kik negyven év alatt hosszabb vagy rövi- debb ideig tagjai voltak a társulatnak, hogy ifjúkori életök e kedves emlékét szívesen ne lapoznák. Az általam ide csatolt levelet 1858-ban Bodnár János akkori ev. ref. s. lelkész Lánczky István akkori polgármesterhez czi- mezte, mint a megalakuló műkedvelő társulatnak a közönséghez intézendő szózata fogalmazványát. Szóról-szóra igy hangzik: Tisztelt közönség! Mielőtt színi működésünket megkezdenénk, teljes tisztelettel egyszersmind örömmel jelentjük ki, hogy a kor hatalmas intő szózatára, e város mindkét nembeli ifjúsága lelkesedésére, Bányavárosunkban is fölvirult a művészet hajnala, — bár nem kis önfeláldozással s önmegtagadással, megalakult az állandó műkedvelő-társulat. — Czélja az önművelődés, a közerkölcsiség előmozdítása, és a t. közönség mu- lattatása mellett jótékony czélok kivitele. S ha a t. köNépdal. A Tisza, a Duna, a Tenger mélysége, Mi az én bánatom keservemhez mérve?) Sóhajomat hallva, könyüimet látva »Szomorú fűzfának lehajlik az ága.« Nefelejts, ibolya nem kedves már nékem, Mióta szőke lány kék szemedbe néztem; Mosolyod elbűvölt lelkemet átjárva: »Fáj a szivem érted falu szép leánya.« Pacsirta dalára nem hallgat a lelkem, Szép szavad, lásd, ennél kedvesebb már nekem. Elepedek érted, de te ezt nem látod, »Fáj a szivem érted, de te azt nem bánod.« Igaz, hű szerelmem, lelkemnek virága, Te neked adtam ezt kék szemű leányka; Te összetépdeled, utszélre dobálod: »Van néked nálamnál gyönyörűbb virágod.« Incze Lajos. A kis noviczius. — Irta: Xander. — Kassára kellett utaznom. Utazásom megle- hetősen unalmas volt, annyit sóhajtoztam unalmamban, hogy ha egy dologtalan angol összeszedte volna, szélmalmokat' hajthatna vele. De azért sok érdekes dolgot hallottam utazásom alatt, a melyek épen alkalmasak voltak kifogyott tárczaraktárom némi felszerelésére. Megtudtam, hogy az egyik állomásfőnök mindig bezárja a feleségét, valahányszor a vonat oda érkezik. Nem akarja, hogy más is lássa azt a szőke, édesen molett kis asszonykát, pedig az ilyen féltékenységnek dráma a vége. Királyházáig egy óriási vita fültanuja voltam, a mely egy bájos amazon és egy fiatal ember közt folyt le. A lányok tudományos pályára való kiké- peztetéséről szók az ének, volt ott szó bölcsőről és lélektanról, mosogató dézsáról és latin nyelvészetről, fakanálról és algebráról, főzésről és Kantról, szerelemről és metafizikáról stb. stb. -— Csak azt sajnáltam, hogy Királyházán el kellett tőlük válnom, attól az állomástól kezdve magam voltam Bátyúig és néminemű alvással akartam az unalomtól szabadulni. Bátyúban megkellett hálnom, illetőleg nagy kegyesen megengedték, hogy a váróteremben töltsem az éjszakát. Szerencsémre társam akadt egy huszárhadnagy személyében, a kivel összebarátkozván, elhatároztuk, hogy mindegyikünk elmondja életének legjobb epizódját, ezzel is hamarabb telik az éjszaka. A hadnagyé lett az elsőség és ő el kezdett beszélni lágy, gyenge hangon, szinte suttogón, a mi még jobban felcsigázta kíváncsiságomat ; — Most már czéltalannak tartom a földi bolyongást, észtélenségnek a kétségbeesett küzdelmet és dőreségnek az örök bizalmat. Nem keresem most már a czélt, nem hederitek a küzdelmekre és nevetséges fogalom előttem a bizalom, a szerelem. Nagyon egyszerű történet, a mit elakarok mondani, egyszerű annyira, hogy szavak nélkül is kibomlik a csomója. Szerelmi história ez, a mi velem történt meg. A hosszú idő után káprázatos ködképek gyanánt lebegnek előttem a boldog múlt rózsás napjai. Most már a jövő boldogsága helyett az elfoszlott napsugarakat álmodom vissza. Azt mondják, hogy nincs igazabb Phönix madár az emberi szívnél, a csalódott szív hamvaiból újabb tűz keletkezik, nem olyan lángoló, nem olyan hevülö, mint egykor, de annak is tűz a neve. Én ezt nem hiszem, az első szerelem a csalódás után is megmarad és ha nem marad meg, akkor az átszenvedett csalódás megöli a rügyet, a melyből a második szerelem fakadhatna. Az én szivem nagyon csendes lett, nem bántja azt sem a szenvedés, sem a fájdalom. Derűs égbolttal, édes nyári hangulattal köszöntött be a gyöngyvirág hava: május. Eljöttek vele azok a mosolygó napsugarak, a melyek megaranyozzák a világot és biborszinbe vonják az
