Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)
1897-06-20 / 13. szám
kis városban erkölcsi erőt kell adni a polgári társulásnak; tel kell emelni azt arra a nívóra, melyet a szó nemes értelmében egy polgári ol- vasó körnek el kell foglalnia, hogy azon nagy kulturális feladatnak megfeleljen, melyet csak a polgárias társulás és a haladó kor szellemével lépést tartó erkölcsi nemesedés adhat meg. Ti tudjátok igen tisztelt barátaim és önök nagyrabecsült polgártársaim tudják azt legjobban: miként igyekeztem e feladatnak megfelelni. Magasztos e pillanat előttem azért is, mert igénytelen csekélységemben — úgy véltem — az ügybuzgó munkást tisztelték meg; beigazolva azt, hogy igenis van egy magasabb erkölcsi jutalom s ez a közbizalom. Az a polgárság, mely elösmerésének és akaratának ily magasztos kifejezést tud adni, rendelkezik mindazon erkölcsi erőkkel, melyek e város jövőjét biztosítani fogják, önökkel marad tehát lelkem hő érzelme, melyet beoltani szeretnék minden egyesbe, városunk boldogitása és boldogulása érdekében. Felhasználva ezen magasztos pillanatot, szivem hő érzelmeit egy fogadásba foglalom össze. Hozzátok szólok most derék bányászok, kik tudomást vettetek, hogy volt tisztetek és szak- tanácsadótok elbúcsúzik. — Nézzétek csak azt a nagy, félig kopasz hegyet! Az a bányahegy tudná, ha szólni tudna, elregélni csak, hogy sorsotokat mennyire szivemen viseltem, Éjjeken át dolgoztam, hogy az a kenyér, melyből évszázadok hosszú során át verejtékkel szeltétek le részeteket a nyomasztó viszonyokkal szemben is, minél könnyebb megerőltetéssel — biztosíttassák nektek és gyermekeiteknek továbbra is. Szigorú, de igazságos atyátok voltam! Azt hiszem józan eszetek megértett engem. Nehéz kenyér a bányász kenyér. Aki ebből vág, annak józan értelmének és erős akaratának kell lenni. Isten áldd meg e várost egy jobb léttel, áldd meg lakóit megelégedéssel boldogsággal. Legyen polgársága továbbra is őrszelleme az igaz hazafiságnak. Ti pedig munkások kövessétek a polgári erényeket legyetek szorgalmasak és méltók e város valódi atyáihoz, mert akkor városunk még soká élni, virulni fog. Adja is az Isten! Isten veletek! A szűnni nem akaró éljenzésekre Joós Lajos kijött a polgárság közé, hol mindazokkal a kikkel csak tehette, melegen kezet szorított és meghatott szavakban fejezte ki köszönetét a megtiszteltetésért. Ez alatt a hömpölygő emberáradat a Rá- kóczy induló mellett az »Aranykorona-fogadó« elé nyomult; a kapu előtt megállott s még egyszer többszörösen megéljenezte az ünnepeltet, mire az kíséretével a tánczterembe vonult, hol a kör tagjai bucsu-lakomát rendeztek. Itt Magyar el idáig, a csendes, rejtelmes nyugalom, mely a kis selymes fészket ellepte, nem csak gondolatokat és emlékeket ébresztett a lelkűkben, hanem vágyakat, reményeket is, melyeknek teljesülése szinte lehetetlenségnek látszott, melyek álomképeknek tűntek fel, miket rajongással, csüggedet- len lélekkel álmodunk .... Pista az egyik kereveten foglalt helyet s pár perez múlva már Irénke is mellette ült. Szép, szőke fejét szerelmesen hajtotta a halovány ember széles vállára, bűvös ragyogásu kék szemeivel feltekintett annak arczába és azután nézte hosz- szasan, szelíd, szerelmetes tekintettel azt az embert, a ki szivére tette kezét, hogy érezze a forró, lázongó vérrel telt szív dobogását. Az a bohém természetű, könnyüvérü ember pedig, a kinek lelkén már sokszor átviharzott az életnek sok csalódása, körülölelte derekát, megsimogatta lágy, selyem haját s oda súgta fülébe édesen, remegő szerelmetes hangon: — Szeretlek, szeretlek azzal a rajongással, imádással, mely oltárt emel lelkemben neked, hogy hozzád imádkozzam, hogy boldogságot esd- jék tőled, tőled a ki szentem, megmentöm vagy... Azután megcsókolta szemét, piros ajakát azzal a tűzzel, erővel, mely az ember szivébe kergeti a vért, feledteti a ielkiismeret szavát, romba dönti az ész okoskodásait és csak egyet akar szeretni és — szerettetni örökre! Gyöngéd, rejtelmes világosság derengett a kis szobában, az árnyak, melyeket a bútorok alakzatai vetettek a falakra, mintha biztatólag intettek volna feléjük. A lenyugodni készülő nap egyik besuranó sugara mintha bevilágította volna annak a halovány embernek a múltat, azt a végtelen sötétet s aranyos derűvel vonta volna be a jövőt, melyet régen szőtt már álomképekből, FELSŐ BNYAI HÍRLAP. László vál. tag fogadta és üdvözölte az elnököt következő szavakkal: Mélyen tisztelt Elnök ur! Kedves Barátom! Az országnak fejedelme, királya; a vármegyének főispánja, a városnak polgármestere, a községnek bírája s az egyletnek elnöke szokott lenni a rendes körülmények között, A polgári olvasókör, mint egylet 103 tagjával egy kis köztársaságot képez, melynek te, a tagok megtisztelő bizalmából 7 éven át érdemes elnöke voltál. Derekasan megfeleltél a beléd helyezett közbizalomnak, mindannyian büszkén elmondhatjuk, mert saját hivatalos teendőiden kívül páratlan tevékenységedet s minden fizikai érődet, lankadatlan buzgalommal párosítva a polg. olvasókör érdekeinek előmozdítására s felvirágzására szenteléd és várakozásunknak meg- felelőleg híven betöltéd a megtisztelő, biz nem rózsás, de annál gondterhesebb elnöki tisztedet. Elnöki tisztedtől csupán a gondviselés véletlen akarata választ el, a midőn magasabb hivatali előléptetésed elszólitani kényszerít körünkből. Örvendünk ugyan előléptetésednek, de távozásodat végtelen sajnáljuk, mert veled éltünk és veled éreztünk és hiányodat mindenkor érezni fogjuk, A polg. olvasókör, méltányolva hervadhat- lan érdemeidet, melyeket magad részére kivívtál, képviseletben megjelent, hogy az elválás utolsó perczeiben is a tisztelet és bizalom teljével s a szeretet melegével Tégedet körülvegyen. Szerencsésnek érzem magamat a polg. kör nevében felkérni Téged arra, hogy ajándékozzál meg minket legalább még egy pár órával, hogy érzelmeinket kölcsönösen kicseréljük. Találd jól közöttünk magadat; légy üdvözölve, Isten hozott! A vacsora tartama alatt a helybeli bányászzenekar játszott igazi lelkesedéssel. Az első fogás után megeredett a felköszöntők árja. Legelőször is Miskolcry Márton tisztiügyész, a polg. kör veteránja és választmányi tagja s jelenlegi korelnöke emelte fel poharát az ünnepeltre, mit ez nyomban viszonzott, majd Magyar László állott fel, a nagybányai vendégekre, az ünnepeltnek bányász tiszti-társaira, kik a hagyományos bányász egyetértést, együttérzést és összetartést dokumentálni jöttek el, ürítette poharát. Pap Márton ugyancsak az elnökre s a kör tagjai közötti egyetértésre és összetartásra, Spáczay Gyula az iparosokra, Köröndi József Miskolczy Mártonra, majd Pap Mártonra, Gálfy Pál a felsőbányaiak vendégszeretetére, Gál János ismét az elnökre úgy is mint volt főnökére, emelte poharát. A kedély hangulatnak a hajnali órák vetettek véget. poetikusan kiszínezve örömmel, bájos, ragyogó boldogsággal. Egyszer csak lehajolt a szerelmes kis asszonyhoz és azt kérdezte: — Eltudnád hagyni férjedet, gyermekedet, családodat, hogy velem jöjj és megosszad a fájdalmat és örömet velem egyaránt? — Letudnád vetkőztetni a veled született előítéleteket, elbírnád viselni értem a világ gúnyos megjegyzéseit, nevető sértéseit? Elbirnád-e értem, a ki csak érted fogok élni és küzdeni azért a dicsőségért, a melyért elhagyatottságom- ban a küzdést félbehagytam? .... A szép Irénke kebléből egy sóhajtás tört elő. Két fájó könycsepp ragyogott szemében, Pista kérdései egyenesek, nyíltak voltak, azok elöl kitérni nem lehetett. Odahajolt Pistához, átölelte, odasimult hozzá remegő édességgel és a két egymásra talált szív megnyilatkozása forrt össze abban az ölelésben, a melynek tanúja csak a kalitkában lévő kis kanári volt, a mely bájosan fütyörészett, talán a szerelem édesen bús dalát __ Ho gy ezután mi történt, arról bőven beszéltek a kávésnénikék. Valamennyi fölcsapott er- kölcsbirónak, pedig ha az ö múltjukat is piszkálgatni kezdenék, de érdekes .... Kemény Jóskát borzasztóan érintette felesége eltávozása. Egy színes, virágot fakasztó, illatos világ omlott össze a lelkében. Eltűnt az a sugár, mely a boldogság ébredő napjának keltét jelezte s rózsás fényével hajnalt fakasztott a sötét éjszakában, érezte, hogy ha voltak reményei — és voltak — összetörtek, ha megtalálta élete czélját — és megtalálta — elvesztette, ha megismerte a boldogságot — és megismerte — elvesztette ismét, ha vannak nyomorultak — és biztosan vannak — ö akkor biztosan az......... HÍ REK. Farkas Jenő polgármester e hó 16-án Budapestre utazott oly czélból, hogy a város által a m. kir. pénzügyminisztérium elé terjesztett bányaadó kártalanítási kérelem elintézését kérje. Sziegmeth Károly debreczeni vasúti főfelügyelő, mint a „Kárpát-egyesület“ ügyvivő alelnöke, e hó 13-án ide érkezett és részt vett a „Guttin egylet“ választmányi ülésén, melyen megállapittatott végérvényesen, hogy f. é. aug. 8-án fog a Kárpátegyesület közgyűlése megtartatni Nagybányán. A következő napokon tartandó kirándulások sorrendjéről majd annak idejében fogunk megemlékezni. Kondor Sándor kir. mérnök Kapnikbányá- ról ide érkezett és átvette a keleti bányaosztály üzemvezetését. Holéczy Gyula nagykárolyi államépitészeti mérnök e hó 12-én városunkba érkezett s a felsőbánya-m.-szigeti állami útvonal építésének előmunkálatait megkezdette. Hitelszövetkezeti értekezlet volt e hó 13-án, melyen Joós Lajos elnök innen való távozásából kifolyólag az elnöki tisztről való lemondását bejelentette s egyúttal az elnöki tisztet Di- mand Károly alelnöknek átadta a szövetkezet ügykezelésére vonatkozó irományok és nyomtatványokkal együtt. Továbbá jelentette, hogy a szatmári kir. törvényszék értesitette őt aziránt,' hogy a ezégbejegyzés eszközlése czéljából szükség van annak igazolására, hogy a folyó évi márczius 28-án tartott alakuló közgyűlés határozata hirlapilag meghirdetve volt, miről a hírlap példánya pótlólag beterjesztendő 15 napi határidő alatt. Ehhez képest az értekezlet hatá- rozatilag kimondotta, hogy folyó hó 27-én d. e. 11 órakor a városháza tanácstermében közgyűlést fog tartani oly czélból, hogy azon a f. évi márczius 28-án tartott alakuló közgyűlés határozata tárgyaltassék és megerősittessék. A kérvényt aláírók személyazonosságának igazolására Stoll Gábor nagybányai kir. közjegyző ide fog rándulni. Joós Lajos főmérnök a keleti bánya- osztály üzemvezetője állásától a múlt napokban felmentetvén, e hó 17-én ríj állomására Nagy- ághra elutazott. Térzene volt e hó 12-én Jékly Károly karnagy vezetése mellett. Tartozunk az igazságnak megfelelően elismeréssel konstatálni, hogy a bányász-zenekar, melynek zenéjét először hallottuk az idén, tavaly óta jelentékeny haladást tett s egyes darabok precziz, összhangzó játszását igazi élvezet volt hallani. Reméljük, hogy ezentúl gyakoribb időközökben lesz alkalmunk gyönyörködni a térzenében. Mielőtt Bzonban a lelkében megfogamzott tervet végrehajtotta volna levelet irt Irénkének : Édes Irénke! Nem tudom kiölni lelkemből a múlt boldogságának emlékeit. A keserűség, a bánat, az eltitkolt gyötrelem mind féltőiül szivemből, és én ezt nem bírnám elviselni panaszos hang nélkül, már pedig fájdalmamat nem akarom mutatni senkinek. Az emberek Ítéletével, a társadalom gunyjával megtudnék küzdeni, kitudnék ölni lelkemből egy egész világot, hogy újat építsek annak romjain; még az örök kárhozatot is eltudnám viselni, de nélküled úgy fáj az élet, hogy tovább nem bírom. Úgy sajnállak még most is, úgy szeretnélek még egyszer felemelni oda, a hol voltál, hogy lássalak szépen, szelíden, szerelmes arczczal, mint a mikor keblemre borultál hallgatni a dalos madár szavát, a lombok álmothozó suttogását.. . De ezt még sem tehetem, inkább némuljon el a szív, de férfi akarok maradni, a ki nem koldul szerelmet. Ha valamikor megbánnád tettedet s ha egyszer évek múlva ismét feltámadna szivedben a rég eltemetett világ, ha jönne egy idő, egy pillanat, melyben megunva azt a másikat, hozzám vissza- kivánkoznál, jöjj oda, a hol nagyon csendes emberek vannak, a kiknek poriadó sziveiben sem szeretet, sem gyűlölet nincsen. Jöjj oda, a hol elnémul örökre a fájó szív verése, örök fátyol terül a sírásban kifáradt szemre és nem bánt az az emésztő gondolat, hogy nincs miért élnünk, küzdenünk. Rózsás napsugarak szűrődnek keresztül ablakomon, s mint a nyári verőfény körül ragyogja a falon függő arczképedet, ismét eszembe jutsz és azzal a tudattal búcsúzom, hogy a hiba nem én bennem volt! Csókol sokszor, igen sokszor még most is hőn szerető Jóskád. A levél elküldése után elővette azt a kis fényes nikkel revolvert és megoldotta a kétségbeesés problémáját. Kár volt érte, mondták igen sokan, de nekem nem az ö halála fájt, hanem könnybe borult a szemem, a mikor a kis aranyszőke bébét ott, a koporsó mellett a dada karján megpillantottam __
