Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)

1897-06-20 / 13. szám

kis városban erkölcsi erőt kell adni a polgári társulásnak; tel kell emelni azt arra a nívóra, melyet a szó nemes értelmében egy polgári ol- vasó körnek el kell foglalnia, hogy azon nagy kulturális feladatnak megfeleljen, melyet csak a polgárias társulás és a haladó kor szellemével lépést tartó erkölcsi nemesedés adhat meg. Ti tudjátok igen tisztelt barátaim és önök nagyrabecsült polgártársaim tudják azt legjobban: miként igyekeztem e feladatnak megfelelni. Magasztos e pillanat előttem azért is, mert igénytelen csekélységemben — úgy véltem — az ügybuzgó munkást tisztelték meg; beigazolva azt, hogy igenis van egy magasabb erkölcsi ju­talom s ez a közbizalom. Az a polgárság, mely elösmerésének és aka­ratának ily magasztos kifejezést tud adni, ren­delkezik mindazon erkölcsi erőkkel, melyek e város jövőjét biztosítani fogják, önökkel marad tehát lelkem hő érzelme, melyet beoltani szeret­nék minden egyesbe, városunk boldogitása és boldogulása érdekében. Felhasználva ezen ma­gasztos pillanatot, szivem hő érzelmeit egy foga­dásba foglalom össze. Hozzátok szólok most derék bányászok, kik tu­domást vettetek, hogy volt tisztetek és szak- tanácsadótok elbúcsúzik. — Nézzétek csak azt a nagy, félig kopasz hegyet! Az a bányahegy tudná, ha szólni tudna, elregélni csak, hogy sor­sotokat mennyire szivemen viseltem, Éjjeken át dolgoztam, hogy az a kenyér, melyből évszáza­dok hosszú során át verejtékkel szeltétek le ré­szeteket a nyomasztó viszonyokkal szemben is, minél könnyebb megerőltetéssel — biztosíttassák nektek és gyermekeiteknek továbbra is. Szigorú, de igazságos atyátok voltam! Azt hiszem józan eszetek megértett engem. Nehéz kenyér a bányász kenyér. Aki ebből vág, annak józan értelmének és erős akaratának kell lenni. Isten áldd meg e várost egy jobb léttel, áldd meg lakóit megelégedéssel boldogsággal. Legyen polgársága továbbra is őrszelleme az igaz hazafiságnak. Ti pedig munkások kövessétek a polgári erényeket legyetek szorgalmasak és mél­tók e város valódi atyáihoz, mert akkor városunk még soká élni, virulni fog. Adja is az Isten! Isten veletek! A szűnni nem akaró éljenzésekre Joós Lajos kijött a polgárság közé, hol mindazokkal a kik­kel csak tehette, melegen kezet szorított és meg­hatott szavakban fejezte ki köszönetét a meg­tiszteltetésért. Ez alatt a hömpölygő emberáradat a Rá- kóczy induló mellett az »Aranykorona-fogadó« elé nyomult; a kapu előtt megállott s még egy­szer többszörösen megéljenezte az ünnepeltet, mire az kíséretével a tánczterembe vonult, hol a kör tagjai bucsu-lakomát rendeztek. Itt Magyar el idáig, a csendes, rejtelmes nyugalom, mely a kis selymes fészket ellepte, nem csak gondola­tokat és emlékeket ébresztett a lelkűkben, hanem vágyakat, reményeket is, melyeknek teljesülése szinte lehetetlenségnek látszott, melyek álom­képeknek tűntek fel, miket rajongással, csüggedet- len lélekkel álmodunk .... Pista az egyik kereveten foglalt helyet s pár perez múlva már Irénke is mellette ült. Szép, szőke fejét szerelmesen hajtotta a halovány em­ber széles vállára, bűvös ragyogásu kék szemeivel feltekintett annak arczába és azután nézte hosz- szasan, szelíd, szerelmetes tekintettel azt az em­bert, a ki szivére tette kezét, hogy érezze a forró, lázongó vérrel telt szív dobogását. Az a bohém természetű, könnyüvérü ember pedig, a kinek lelkén már sokszor átviharzott az életnek sok csalódása, körülölelte derekát, meg­simogatta lágy, selyem haját s oda súgta fülébe édesen, remegő szerelmetes hangon: — Szeretlek, szeretlek azzal a rajongással, imádással, mely oltárt emel lelkemben neked, hogy hozzád imádkozzam, hogy boldogságot esd- jék tőled, tőled a ki szentem, megmentöm vagy... Azután megcsókolta szemét, piros ajakát azzal a tűzzel, erővel, mely az ember szivébe kergeti a vért, feledteti a ielkiismeret szavát, romba dönti az ész okoskodásait és csak egyet akar szeretni és — szerettetni örökre! Gyöngéd, rejtelmes világosság derengett a kis szobában, az árnyak, melyeket a bútorok alakzatai vetettek a falakra, mintha biztatólag intettek volna feléjük. A lenyugodni készülő nap egyik besuranó sugara mintha bevilágította volna annak a halovány embernek a múltat, azt a vég­telen sötétet s aranyos derűvel vonta volna be a jövőt, melyet régen szőtt már álomképekből, FELSŐ BNYAI HÍRLAP. László vál. tag fogadta és üdvözölte az elnököt következő szavakkal: Mélyen tisztelt Elnök ur! Kedves Barátom! Az országnak fejedelme, királya; a várme­gyének főispánja, a városnak polgármestere, a községnek bírája s az egyletnek elnöke szokott lenni a rendes körülmények között, A polgári olvasókör, mint egylet 103 tag­jával egy kis köztársaságot képez, melynek te, a tagok megtisztelő bizalmából 7 éven át érde­mes elnöke voltál. Derekasan megfeleltél a be­léd helyezett közbizalomnak, mindannyian büsz­kén elmondhatjuk, mert saját hivatalos teendői­den kívül páratlan tevékenységedet s minden fizikai érődet, lankadatlan buzgalommal párosítva a polg. olvasókör érdekeinek előmozdítására s felvirágzására szenteléd és várakozásunknak meg- felelőleg híven betöltéd a megtisztelő, biz nem rózsás, de annál gondterhesebb elnöki tisztedet. Elnöki tisztedtől csupán a gondviselés véletlen akarata választ el, a midőn magasabb hivatali előléptetésed elszólitani kényszerít körünkből. Örvendünk ugyan előléptetésednek, de távozáso­dat végtelen sajnáljuk, mert veled éltünk és ve­led éreztünk és hiányodat mindenkor érezni fog­juk, A polg. olvasókör, méltányolva hervadhat- lan érdemeidet, melyeket magad részére kivív­tál, képviseletben megjelent, hogy az elválás utolsó perczeiben is a tisztelet és bizalom teljé­vel s a szeretet melegével Tégedet körülvegyen. Szerencsésnek érzem magamat a polg. kör nevé­ben felkérni Téged arra, hogy ajándékozzál meg minket legalább még egy pár órával, hogy érzel­meinket kölcsönösen kicseréljük. Találd jól kö­zöttünk magadat; légy üdvözölve, Isten hozott! A vacsora tartama alatt a helybeli bányász­zenekar játszott igazi lelkesedéssel. Az első fogás után megeredett a felköszön­tők árja. Legelőször is Miskolcry Márton tiszti­ügyész, a polg. kör veteránja és választmányi tagja s jelenlegi korelnöke emelte fel poharát az ünnepeltre, mit ez nyomban viszonzott, majd Magyar László állott fel, a nagybányai vendé­gekre, az ünnepeltnek bányász tiszti-társaira, kik a hagyományos bányász egyetértést, együttér­zést és összetartést dokumentálni jöttek el, ürí­tette poharát. Pap Márton ugyancsak az elnökre s a kör tagjai közötti egyetértésre és összetar­tásra, Spáczay Gyula az iparosokra, Köröndi József Miskolczy Mártonra, majd Pap Mártonra, Gálfy Pál a felsőbányaiak vendégszeretetére, Gál János ismét az elnökre úgy is mint volt főnökére, emelte poharát. A kedély hangulatnak a hajnali órák vetettek véget. poetikusan kiszínezve örömmel, bájos, ragyogó boldogsággal. Egyszer csak lehajolt a szerelmes kis asszony­hoz és azt kérdezte: — Eltudnád hagyni férjedet, gyermekedet, családodat, hogy velem jöjj és megosszad a fáj­dalmat és örömet velem egyaránt? — Letudnád vetkőztetni a veled született előítéleteket, elbírnád viselni értem a világ gú­nyos megjegyzéseit, nevető sértéseit? Elbirnád-e értem, a ki csak érted fogok élni és küzdeni azért a dicsőségért, a melyért elhagyatottságom- ban a küzdést félbehagytam? .... A szép Irénke kebléből egy sóhajtás tört elő. Két fájó könycsepp ragyogott szemében, Pista kérdései egyenesek, nyíltak voltak, azok elöl kitérni nem lehetett. Odahajolt Pistához, át­ölelte, odasimult hozzá remegő édességgel és a két egymásra talált szív megnyilatkozása forrt össze abban az ölelésben, a melynek tanúja csak a kalitkában lévő kis kanári volt, a mely bájosan fütyörészett, talán a szerelem édesen bús dalát __ Ho gy ezután mi történt, arról bőven beszél­tek a kávésnénikék. Valamennyi fölcsapott er- kölcsbirónak, pedig ha az ö múltjukat is piszkál­gatni kezdenék, de érdekes .... Kemény Jóskát borzasztóan érintette fele­sége eltávozása. Egy színes, virágot fakasztó, il­latos világ omlott össze a lelkében. Eltűnt az a sugár, mely a boldogság ébredő napjának keltét jelezte s rózsás fényével hajnalt fakasztott a sö­tét éjszakában, érezte, hogy ha voltak reményei — és voltak — összetörtek, ha megtalálta élete czélját — és megtalálta — elvesztette, ha meg­ismerte a boldogságot — és megismerte — el­vesztette ismét, ha vannak nyomorultak — és biztosan vannak — ö akkor biztosan az......... HÍ REK. Farkas Jenő polgármester e hó 16-án Budapestre utazott oly czélból, hogy a város által a m. kir. pénzügyminisztérium elé terjesztett bányaadó kártalanítási kérelem elintézését kérje. Sziegmeth Károly debreczeni vasúti fő­felügyelő, mint a „Kárpát-egyesület“ ügyvivő alelnöke, e hó 13-án ide érkezett és részt vett a „Guttin egylet“ választmányi ülésén, melyen megállapittatott végérvényesen, hogy f. é. aug. 8-án fog a Kárpátegyesület közgyűlése megtar­tatni Nagybányán. A következő napokon tar­tandó kirándulások sorrendjéről majd annak idejében fogunk megemlékezni. Kondor Sándor kir. mérnök Kapnikbányá- ról ide érkezett és átvette a keleti bányaosztály üzemvezetését. Holéczy Gyula nagykárolyi államépitészeti mérnök e hó 12-én városunkba érkezett s a felsőbánya-m.-szigeti állami útvonal építésének előmunkálatait megkezdette. Hitelszövetkezeti értekezlet volt e hó 13-án, melyen Joós Lajos elnök innen való távozásá­ból kifolyólag az elnöki tisztről való lemondá­sát bejelentette s egyúttal az elnöki tisztet Di- mand Károly alelnöknek átadta a szövetkezet ügykezelésére vonatkozó irományok és nyom­tatványokkal együtt. Továbbá jelentette, hogy a szatmári kir. törvényszék értesitette őt aziránt,' hogy a ezégbejegyzés eszközlése czéljából szük­ség van annak igazolására, hogy a folyó évi márczius 28-án tartott alakuló közgyűlés hatá­rozata hirlapilag meghirdetve volt, miről a hír­lap példánya pótlólag beterjesztendő 15 napi határidő alatt. Ehhez képest az értekezlet hatá- rozatilag kimondotta, hogy folyó hó 27-én d. e. 11 órakor a városháza tanácstermében köz­gyűlést fog tartani oly czélból, hogy azon a f. évi márczius 28-án tartott alakuló közgyűlés határozata tárgyaltassék és megerősittessék. A kérvényt aláírók személyazonosságának igazo­lására Stoll Gábor nagybányai kir. közjegyző ide fog rándulni. Joós Lajos főmérnök a keleti bánya- osztály üzemvezetője állásától a múlt napokban felmentetvén, e hó 17-én ríj állomására Nagy- ághra elutazott. Térzene volt e hó 12-én Jékly Károly karnagy vezetése mellett. Tartozunk az igazság­nak megfelelően elismeréssel konstatálni, hogy a bányász-zenekar, melynek zenéjét először hal­lottuk az idén, tavaly óta jelentékeny haladást tett s egyes darabok precziz, összhangzó játszá­sát igazi élvezet volt hallani. Reméljük, hogy ezentúl gyakoribb időközökben lesz alkalmunk gyönyörködni a térzenében. Mielőtt Bzonban a lelkében megfogamzott tervet végrehajtotta volna levelet irt Irénkének : Édes Irénke! Nem tudom kiölni lelkemből a múlt boldogságának emlékeit. A keserűség, a bánat, az eltitkolt gyötrelem mind féltőiül szivemből, és én ezt nem bírnám elviselni panaszos hang nélkül, már pedig fájdalmamat nem akarom mutatni senkinek. Az emberek Ítéletével, a társadalom gunyjával meg­tudnék küzdeni, kitudnék ölni lelkemből egy egész világot, hogy újat építsek annak romjain; még az örök kárhozatot is eltudnám viselni, de nélküled úgy fáj az élet, hogy tovább nem bírom. Úgy sajnállak még most is, úgy szeretnélek még egyszer felemelni oda, a hol voltál, hogy lássalak szépen, sze­líden, szerelmes arczczal, mint a mikor keblemre borultál hall­gatni a dalos madár szavát, a lombok álmothozó suttogását.. . De ezt még sem tehetem, inkább némuljon el a szív, de férfi akarok maradni, a ki nem koldul szerelmet. Ha valamikor megbánnád tettedet s ha egyszer évek múlva ismét feltámadna szivedben a rég eltemetett világ, ha jönne egy idő, egy pillanat, melyben megunva azt a másikat, hozzám vissza- kivánkoznál, jöjj oda, a hol nagyon csendes emberek vannak, a kiknek poriadó sziveiben sem szeretet, sem gyűlölet nin­csen. Jöjj oda, a hol elnémul örökre a fájó szív verése, örök fátyol terül a sírásban kifáradt szemre és nem bánt az az emésztő gondolat, hogy nincs miért élnünk, küzdenünk. Rózsás napsugarak szűrődnek keresztül ablakomon, s mint a nyári verőfény körül ragyogja a falon függő arczképedet, ismét eszembe jutsz és azzal a tudattal búcsúzom, hogy a hiba nem én bennem volt! Csókol sokszor, igen sokszor még most is hőn szerető Jóskád. A levél elküldése után elővette azt a kis fényes nikkel revolvert és megoldotta a kétségbe­esés problémáját. Kár volt érte, mondták igen sokan, de ne­kem nem az ö halála fájt, hanem könnybe borult a szemem, a mikor a kis aranyszőke bébét ott, a koporsó mellett a dada karján megpillantot­tam __

Next

/
Thumbnails
Contents