Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)

1897-03-28 / 7. szám

fel, kiknek feladatuk biztosan annyi lenne, ha ugyan a szakszerű vezetést korlátozni nem akarják, hogy a csábitó 15 százalékot a jövedelemből felvegyék, ha ugyan ilyen rendszerrel erre csak számitani is lehetne. Üzleti dologban a régi igazság az, hogy csak egyedül a szakszerű vezetés vezethet J eredményre.

Miért ne lehetne tehát egészen idegen, de kiváló szaktehetséget állítani egy tervezendő sörgyár élére ?

Tisztességes fizetés és perczentuális j jövedelem mellett, az érdekeltséget erősebbé tehetjük a részvényesek érdekeltségénél is;

A részvényes igazgatósági tagok szerepköre a kezelési, gazdasági és kereskedelmi teendők felügyeletére terjeszkedhetik ki csak, minden más teendőt alkalmas tisztviselőnek kell elvégezni, különben az üzemvezetés a czélnak megfelelő nem lehet.

Ha tehát gyáripart akarunk létesíteni úgy tervezzünk alaposan s mellőzzünk számításainkban minden külön vagy magánérdeket, egyedül a kitűzött feladat sikerét nézzük.

Legyen elég nekünk beruházott tőkénk kamatoztatásán kiviil a közérdek nagymértékű előnye, melyből reánk is arányos előny jut.

De még egyet! Mért nem vehetne részt a város mint erkölcsi testület az alapításban ?

Hisz egy okszerűen tett beruhás kétségbe vonhatlanul meghozza a jövedelmet busásabban, mintha pénzünket a takarékba vagy értékpapírokba fektetve gyümölcsöz- tetjük. Soha se feledjük, hogyha a város még most a maga idején pénzvagyonát olyan jövedelmező vállalatokban nem fekteti be, melyeket ö maga is ellenőrizhet maholnap mihelyt az aranyvaluta életbe lép, jövedelmei nagyon megcsappanhatnak annyira, hogy többé háztartási költségeit nem fogja bírni fedezni, mert a kamatláb | előre láthatóan 3 százalékra legalább is le - fog szállani, mely a mai pénzérték szerint veszteséget jelent, Gondolkozzunk és cselekedjünk okosan.

Városunk létérdeke azt kívánja, hogy a közjóiét emelése czéljából a meglevő jövedelmek fokoztassanak, újabb és újabb jövedelmi források nyittassanak, nehogy ezek hiányában akarva nem akarva kényszerítve legyünk utóvégre is a nagyköz- séggé való alakulás öngyilkos eszméjével megbarátkozni. Augur.

Márczius 15-ike.

E nap magasztosságához méltóan városunk hazafias közönsége is megünnepelte szívvel lélekkel nemzeti felvirradásunknak, rég lezajlott, de emlékében és vívmányaiban örökké emlékezetes I és dicső szabadságharczunknak évfordulóját, mely páratlanul áll nemcsak a maroknyi magyar nép történetében, de a világtörténelemben is.

Gyönyörű, verőfényes tavaszi napra virradtunk. Az utczákon, téreken már kora reggel szokatlanul élénk mozgalom volt látható, számos embercsoport hullámzott, várva a templomi isteni tisztelet megkezdésére, mely az ev. ref. templomban 8ya órakor vette kezdetét.

Az agg honvédek, valami tizenhármán, vihartépett zászlójuk helyett egészen uj zászló alatt vonultak a templomba, melyet zsúfolásig megtöltött a hazafias közönség felekezeti különbség nélkül. Itt Nagy Lajos remek, hazafias szellemtől áthatott imát mondott. Az Isteni tiszteletet a »Szózat« első versének eléneklése fejezte be.

A templomból kijővén, az ev. ref. iskola udvarába vonult az ünneplő közönség, hol a természet nagy templomában, az Isten szabad ege alatt hallottuk ugyancsak Nagy Lajos lelkész hazafias megnyitó beszédje után a fiú- és leány- gyermekek hazafias, szivet lelket egyiránt magasztosan felemelő énekeit és szavalatait.

Este 6 órakor a polgári olvasókör helyiségében gyűlt össze az ünneplő közönség, hol Joós Lajos elnök megnyitó beszéde után Pap Márton köri ellenőr elszavalta Bartók Lajosnak »A magyar ifjakhoz« czimü hazafias költeményét, mit Magyar László köri tagtársnak alább következő ünnepi felolvasása követett:

Tisztelt araim !

Midőn ma e szerény körben közös elhatározással összegyűltünk, tettük azt azon kegyeleGs alkalomból, hogy nemzeti felvirradásunknak és örökké emlékezetes szabadságharczunknak, évfordulóján a lelkes magyar nemzet méltóságához és hagyományához képpest tőlünk kitelhetöleg megünnepeljük. A fényt és pompát nélkülözzük ugyan, de mindezeknél fényesebben bearanyozza ünnepélyünk magasztosságát a nagy idők eseményeihez fűzött hálás emlékezetünk, -—• a tiszta hazaszeretet.

Az uj ezredév derengő hajnalán a múltak történelmébe tekintve, vessünk egy pillantást ezen nagy eseményekre, melyek ez egyszerű számban vannak kifejezve: 1848.

Negyvenkilencz hosszú év vonult el hazánk felett el azóta, — mint egy tüneményes álomkép, — mióta a »szabadság órája ütött.« Jókaiként, a menydörgés azt mondja: »Borulj le térdeidre ember, az Isten beszél.« A nép szava megdördült és mondja: fel térdeidről rabszolga, a nép beszél. Tartsátok tehát tiszteletben e szent

Béla beérve a faluba, nem tudta, hogy merre lehet a ház, a mit a hegyről egészen jól láthatott, de a házak állása, a hely oly ismerős volt előtte, úgy tiint fel neki, mintha álmában járt volna itt. Az utón egyenesen előre haladva j elérte a házat, hová neki mennie kellett. Már az útról úgy feltűnt neki az a fiáz, pedig a sötét- i ben csak homályosan látszott. Bemenve az udvarra, leszállt lováról. A lovat szabadon hagyta; j maga pedig a fiúval, kit karján vitt, a ház felé j tartott, melynek szűk ablakain oly hivogatólag j szűrődött át a mécses halovány világa.

Beérve annak ajtó nélküli előszobájába, úgy jött neki, mintha ő itt még a tegnap is járt volna j s mind világosabban világosabban kezdett emlékezni a házra, az egész falura s most hirtelen megvillanván agyában az öreg ur beszéde, a mit a kastélyban beszélt neki és a mit a reggel a kutnál hallott, többé nem volt előtte rejtélyes semmi, maga előtt látta a valót. Ekkor gyorsan belépve az ajtón a kis fiút letette a szoba közepére, kit meglátva anyja, feledve mindent, oda rohant felkapta és nem tudta: mit tegyen vele örömében . . . ö maga pedig a férfihoz sietett, ki mindezeket látva nem tudott szóhoz jutni s öt érzékenyen átölelve igy kiáltott fel: Itt van j mind a két Bélátok 1

napot, melyen a nép szava először megszólalt. Márczius 15-ike ezt írjátok fel sziveitekbe és ne feledjétek azt. Ekkor tört ki a forradalom. Nem kell megijedni e szótól: forradalom — irta egykor ugyancsak Jókai Mór. — Nem villám az, csak napsugár, mely szemünkbe süt. Minden mi szép, mi fönséges, e szóban benne van. Isteni irgalom, emberi szeretet, erény, néphatalom és világszabadság, minden, minden e szóban van: forradalom. A sötét éjjelt a hajnal hasadása, a zivatart derű váltja fel, s miként az álmok elfutnak, hogy a nagy természet törvényeinél fogva azok ismét felváltsák egymást.«

Nem czélom e nagy történelmi események dicsőségét és fájdalmát hosszasan fejtegetni, mert azoknak emléke úgyis minden magyar embernek szivébe kell vésődve lennie a hazafiság lángjának elenyészhetlen betűivel; s hosszas elbeszélésemmel nem felelhetnék meg kitűzött czéfomnak. Mindamellett megkísérlem lehetőleg röviden kifejteni a tulajdonképpeni forradalomnak okát és kezdetét.

A müveit, de tüzesvérü franczia nép jogaiban sérelmet látva és érezve, mintegy villám- ütésre tömegestől feltámadt kormánya ellen, nem akarván tovább tiirni az aristocratiának erkölcsi romlottságát, helyesebben : romlott erkölcsiségét; nem viselhetvén el az államadósságok rettentő nagyságát, reformokat sürgetett. A nagy forrongás láttára, a támadástól való félelem erőt vett a szivekben azok közül, kik a kormány szekerét tolni voltak hivatva; a katonaság nemkülönben félt a támadástól és a nép közé lőtt, mire a felbőszült tömeg boszut lihegve tombolt és nagy csoportokban rohant a királyi palota felé. A király, Lajos Fülöp menekülni kényszerült; mire kikiáltatott a franczia köztársaság. Ez történt 1848. febr. 24-én.

A franczia forradalom kitörésének hírére a világbéke egyensúlyának mérlege megbillenni látszék és lázas izgalom fogta el Európa minden népét s az elkeriilhetlen háború eshetőségének hire terjedt szét mindenütt, a nemzetek minden rétegeiben. A népek és nemzetek mindenütt alkotmányért kiáltoztak, igy Magyarország isjeré- lyesen szorgalmazta a reformokat, eljutván hozzá a franczia eseményeknek hire. Ez tehát indító oka a márczius 15-iki nagy forradalomnak, mely előbb Bécsben márczius 13-án, majd később Pesten forrongásba hozta az ingerlékeny kedélyeket, nemcsak Európában, hanem a fiatal Amerikában is, hol szintén csakhamar élénk viszhangra talált.

Mi történt szép hazánkban márczius 15-én?

A lelkes fiatalság értekezleteket tartott Pesten, az ország szivében s pontozatokba lett foglalva minden, hogy t. i. mit is akar a magyar nemzet ?! 12 pont felel meg erre és ezeknek mintegy koronájául azon követelés: legyen béke, szabadság és egyetértés.

Nagyon csalódnának mélyen tisztelt uraim, ha azon hitben ringatnák magukat, hogy a dicsö- ségteljes történelmi események lánczolatainak tovább fűzését megkísérlem; hogy a félistenekként harczoló vitéz honvédek hőstetteit elővarázsolom; hogy a kor vezető államférfiak fáradtságot és áldozatot nem ismerő lázas tevékenységéről megemlékezem. Nem. Megírták azt már ezelőtt sokszor és sokan és eltörtilhetlen fényes betűkkel vannak azok már megörökítve minden legkisebb részleteiben egy elenyészhetlen nagy könyvben, melynek neve: történelem.

Miként a drága kövek közül a gyémánt, a végtelen tenger síkján a világitó torony, úgy emelkedik ki az akkori események hullámaiból szabadságharczunk vezérlő férfiai közül nagy hazánkfia: Kossuth Lajos, ki fáradtságot nem ismerve, világhírű s zónoki talentumával, mint a szónoklat nagymestere a szív húrjait rezgésbe hozva, lobbantja és meghódítja az ország népeinek sziveit és cs akhamar az országnak legnépszerűbb emberévé , — majd kormányzója lön.

Ha Kossuth személye igy összeforrott a 48-as eseményekkel, azt hiszem, nem térek el nagyon tárgyamtól, ha most a nagy történelem tárgyalásával Kihagyok és egy kis történdcm-vneX foglalkozom, melyben egyébiránt a főszereplő maga a nagy hazafi : Kossuth Lajos ....

Midőn 1889-ben a párisi világkiállítás alkalmából 850 magyar, a még akkoron élő ön kéntes száműzött, avagy miként ő említeni szerette a »hivatalos Magyarország számiizötteit« meglátogatásának czélját, utazási programmjába felvette és foganatosította, oly lélekemelő és hazafias érzelmének adott kifejezést, mely méltó vala a nagy hazafi hervadhatlan érdemeihez. Ezen nevezetes látogatás már maga egy kis törMegérkezve a kastély kapuja alá, csöndesen zörgetett. Egy szolga felnyitotta azt s be- menve az udvarra, átadta neki lovát, ö meg gyorsan felment szobájába, hol a kis fiút kisirt szemekkel a földön aludva találta. Szépen karjára emelte s lement vele az udvarra.

Nem léven otthon más ló, csak fáradt lovával kellett megint megtenni a hosszú utat. Már dél volt, de az neki eszébe sem jutott s igy fáradt lovát is éhen-szomjan indította el. Gyorsan ráült, ölébe vette a kis fiút. Most is mint a reggel szó nélkül távozott.

Kiérve a völgyből egy búcsú pillantást vetett a kastélyra, nem tudva ugyan, hogy hová merre fog menni, ha a kis fiút vissza viszi szülőihez. Oh pedig ha mindent nyugodtan átgondolna a mit az öreg ur beszélt neki s a mit a reggel a kutnál hallott, tudhatná, hogy ki ö s hová kell mennie ?

A ló nem az enyém — gondolá magában, — de ezt megérdemlem a sok vadért, mit le- j lőttem. Már lemenőben volt a nap mikor Béla a hegyhasadékból kiért. Lova annyira elvolt fáradva, hogy csak lépésben tudta már hajtani j Mikor már arra az útra érkezett, melyen a völgyben levő falucskába kellett leereszkedni, már egészen sötét volt s a szétszórt házakból a mécs világa kísértetiesen pislogott fel a hegyi útra.