Felsőbányai Hírlap, 1896 (1. évfolyam, 11-20. szám)
1896-12-06 / 19. szám
I_ évfolyam. 19. szám. 1896. deczember 6, FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP FELSŐBÁNYA VÁROS ÉRDEKEIT FELÖLELŐ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szer kész tó'ség: Fels8b á nyán. MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdájában Nagybányán. Előfizetési ára: Egész évre 2 írt. — Fél évre I fit. — Egyes számok Io krért kaphatók. Hirdetések olcsó árak mellett közöl tétnek. Kéziratok a szerkesztőhöz, előfizetések és hirdetések a kiadóhivatalba intézepdők. * Nyilttir seroukint io kr. Az adó. Régóta hangzó általános óhaj, hogy az adótörvényeket teljesen reformálják és uj törvényekkel pótolják. Adórendszerünk rossz, és ha nem is káros a kormányra, az államra nézve, de a szegény népet segíti tönkretenni, mely véres verejtéket izzad és szenved méltányolatlanul kirótt adójáért. E^ért helytelen az adórendszer, mely a szegény népre rójja az elviselhetetlen adót és ezért kell megváltoztatni alapjából a tarthatatlan adórendszerünket. Az adórendszer reformálása, az adótörvények kodifikálása nem késhetik sokáig. Siettetsz általános panasz, keserűség, mely a szegény nép minden rétegében minduntalan felhangzik. Mert ugyan lehet-e az államnak aka - rata czelja, tönkretenni a nép egész rétegeit? Lehet-e az államhatalom hivatása, hogy családokat földönfutókká, koldusokká, nyomorult hajléktalanokká tegyen? Nem. Jövő adórendszerünknek olyannak kell lenni, hogy az adó akkora legyen es úgy fizettessék be, hogy azt mindenki befizethesse, és ne kelljen ezer számra tartani az állam kenyerén a sok adóvégrehajtót és adótisztet. Mi e rövidke czikk keretében nem akarunk általánosságban sem foglalkozni azzal, hogy miképpen rendezzük adórendszerünket és korrigálják idevágó silány törvényeinket, nem akarunk rámutatni az egyes módozatokra, lehetőségekre, mert hiszen az adóügy rendezésének mikéntje a pénzügyi szaktekintélyek alapos tudásától függ. Már pedig igazán nagy pénzügyi szak- tekintélyekkel bir ez az ország, mit legjob- ben bizonyít közgazdaságunk rohamos fejlődése. Ép ezért adóreformunk sikerét nem veszélyezteti pénzügyi szaktekintélyeink esetleges fondor gondolkozása. Megmondjuk, mit értünk ezalatt. Értjük azt, hogy szektekintélyeink nem úgy fogják rendezni az adóreformot, mint az a nép érdekeben állana, hanem úgy a mint azt a mellékérdekek parancsolják. Félreteszik meggyőződésüket, melyet a tudás érlel bennük : és számítják a mellékérdekeket, melyeket a felettük álló egyének presszionálnak reájuk. Ha e pressziót nem gyakorolják, ha tudós pénzügyi embereink csakis legjobb meggyőződésüket, tudásukat, alapos tapasztalataikat fogják felhasználni és tekintetbe venni, ha meg lesznek óvva oly szerencsétlen befolyásoktól, a melyeknek káros következményei: az adótörvények sikertelen áldatlan rendezésében, vagyis inkább újított rendetlenségében nyilvánulnának,^ akkor még van remeny, hogy megtalálják a sikeres megoldást, azt a kulcsot, a melylyel helyesen lehet számítani az adót és kiróni az állam polgáraira az állami terheket. Mi csak egy jó tanácscsal kívánunk szolgálni azoknak, kik hivatvák adórendszerünket megváltoztatni és helyes adórendszerrel pótolni. De ezt a tanácsot meg kell szívlelni, ezt az indítványt élő tetté kell érlelni, ha azt akarják, hogy az uj rendszer javaslata törvénnyé válj éké Mi ugyanis meg vagyunk győződve, hogy ha indítványunkat, az egesz nemzet óhaját, mellőznék: nincs az a magyar törvényhozás, nincs a képviselőház,, mely as uj adótörvényt meg merné szavazni, még csak általánosságban is. A tekintetbe veendő körülmény pedig abban áll, hogy az adót úgy kell rendezni — és ezzel nem .mondunk semmi újat, —- hogy a szegényebb . emberen kevesebb legyen a teher, mint a gazdagon. De ezt mi számtani arányban értjük, hogy például a szegény ember 100 frt után 6 frt adót fizessen, és a gazdag milliomos egy millió frtja után 60 ezret. Az adókulcsnak olyannak kell lennie, hogy a gazdagságnak a terhekkel nemcsak arányosan, hanem fokozatosan nagyobbaknak kell lenniök. Mig a szegény ember például 100 frt keresete után 4 frtot fizet adó gyanánt, addig a gazdag ember 100 ezer frt jövedelme után 8—10 ezer forintot. V agyis a nagy terheket nem a köznép tömegének kell viselni, mely izzad, fárad és dolgozik a kenyérért. A kenyérből nem lehet, nem szabad elvenni annyit, hogy az állam terheinek fedezetéért ne maradjon elég a szegény embernek. A nagy terheket a nagy vagyonuaknak kell viselniök. Sokan lesznek persze a vagyonosak közül, kik az ilyen rendezésre fel fognak szóllani, hogy hiszen ez méltatlanság. De nem az. Mert gondoljanak azok az urak arra, hogy mit »élvez« a szegény ember az államtól? Még talán polgárjogot sem. Fizeti adóját és nem kap érte semmit, legfeljebb, hogy életbiztosságát védi meg az állam. Hát a gazdag emberről hogy gondoskodik az állam? Élvezi a közjogokat, Az esküvő után. — Irta : Pótor Elemér. — Na édes Gáborom most már az enyém vagy, most már őszinte lehetek hozzád, viszont te is én hozzám, mert mig lányok vagyunk ám ne hidd, hogy mindig úgy szólunk, a mint érezünk. Koránt sem. Sokszor érzelmeinkkel egészen ellenkezőleg kell beszélnünk, hogy kedveseknek, illemtudóknak láttassunk; sokszor meg mikor a legtöbb mondani valónk volna — nem szabad szótanunk egy szót sem, mert a mi imádott aranyos vőlegényünk esetleg megtalálna haragudni és más leányhoz pártolna s mi hoppon maradnánk. Gyere csak iilj le ide mellém, a te egyetlened mellé, a kire minden vészben bizton számíthatsz, a kinek egyedüli czélja az, hogy téged boldoggá tegyen, a kitől távol áll minden, amivel téged megbánthatna, a kihez oly erősen ragaszkodtál a nötelenség könnyelmű napjaiban. Gyere ide aranyosom, ülj ide mellém, fektesd ide kedves kis fejecskédet a tejó feleséged ölébe, s légy olyan őszinte, a milyen őszinte irántad ő, a ki azt kérdi tetöled: mit jelentének azok a verssorok, a melyeket te az én kis könyvembe 1879-ik év szilveszter-estélyén Írtál, a mikor én még az első elemi osztályba jártam, a mikor te mar verseket kezdtél Írni, a mikor én mar beléd szerettem. — Hát te azt a kis könyvet mindezideig megtartottad? Hiszen annak már 17 esztendeje, kicsoda tudna visszaemlékezni arra a versre, a mit ezelőtt 17 esztendővel egy 7 éves kis leány kiskönyvébe irt ? — Megkönnyitem a dolgot Gáborom! felolvasom előtted a kis verset. Ilonka egy kis kopott könyvecskét vesz elő a zsebéből, s olvasni kezdett: A csalfaság nemednek «átka, Soká lesz még belőled mátka — Ha lesz, ne csalj, — Légy olyan, mint a vaj. — Hahaha ! pompás! olvasd elkérlek még egyszer! Nagyszerű! Ilonka még egyszer elolvassa a verset s Gábor még egyszer édesden kikaczagta rajta magát — s azután szép kék szemeit Ilonka fekete csillogó ssemeinek irányozva, mintha abból olvasta volna a mit mondott: — Hát kell ezt kedves Ilonámnak magyarázni ? Nincs abban egy szó sem, a melyet maga aranyosom nem értene. Mit magyarázzak? — Nem az egyes szavak magyarázatát kérem én most magától, hanem azt, hogy miképen micsoda gondolatok és érzelmek között irta maga egy 7 éves leánygyermek kiskönyvébe azokat a nagyoknak való, talán helyesebben mondva rendetlen gyermekeknek való sorokat. — Hát én rá szolgáltam arra, hogy előttem már 7 éves koromban emlegesse valaki a női nem csalfaságát ? Mivel én tisztán nem emlékezem vissza arra az időre, a melyben Gáborom ezeket a sorokat irta, kérem mondja el azokat a körülményeket oly őszinteséggel, a milyen őszintének kell lenni a házastársaknak egymás iránt! — Ilonka! én valóban kezdem magamat restelni, emlékező tehetségem gyengébb, hogy- sem tizenhét év sok érzelmei és gondolatai között meglássa azokat az érzelmeket és gondolatokat, a melyek az elolvasott, inkább tréfás, mint komoly ezélzatu versikét sugalták . . . — De mintha az emlékezet megvilágosodott volna agyamban, mintha a múltak ködfa- tyola kezdene szétszakadni lelki szemeim előtt! Várjon csak angyalom! hadd gondolkozzam egy pillanatig. Igen! . . . úgy volt! . . . Fényes társaság volt összehijva apuséknál. Én is hivatalos voltam, mint 1-sö éves jogászgyerek. — Ügyes tánezos volt már akkor is ugye? — Szerettem tánczolni.. . . Az estélyen igen sokan voltak. — Ugyan nevezzen meg nehányat közülök! — Ott volt Rutkay Gábor a feleségével, Laskóczyné, az öreg Gyuri bácsi, a vezetéknevére egyáltalában nem emlékezem. — Mindenki Gyuri bácsinak hívta, kedélyes, jóságos arczu, finom öreg ur volt. — Ah lássa én emlékezem arra — Almásy Gyuri bácsi volt az •— sok ezükrot vett az ne1
