Felső-Szabolcs, 1925 (6. évfolyam, 2-46. szám)

1925-06-25 / 25. szám

2 Felső-Szabolcs 1925 junius 25, csütörtök felemelőbb része: az elvonulás a zászló előtt. Az összes testületek, iskolák feszes, kemény katonás lépéssel tisztelegve vonultak el a magasbaszökkent zászló előtt. Ezután a közönség nagyrésze kivonult a várkertbe, ahol vig tánc kerekedett, melynek csak a fél kilenc órakor beálló sötét vetett véget Ugyancsak itt a várkertben rendezett még a csapat táborozási költségeinek fede­zésére szépségversenyt. flz aszfalt gyalogjáró építési munkája a biztos siker jegyében — s gyors i tempóban halad előre. A vállalkozó Neu- | chatel cég üzem vezetője: Chladek János, bejelentése szerint már ide — s tova teljes befejezte előtt állana, ha az építési anyagok kellő időben érkeznének ; főként a „coulé“ kavics várat mindig magára, s igy az asz­falt leöntések megszakítással történnek. Mintegy tizennégy napja gyögyörköd- hetünk — a némelyek szerint még mindig keskeny, de azért imponáló kész-járda szépségében, s higyjük, hogy pár héten belül a vállalat teljesen elkészül munkájával. Az elöljáróság kötelessége aztán a kiszedett enyhet adó öreg fákat kellő időben fiatal dissfákkal pótolni. A ház és telek tu­lajdonosokra pedig a járda épségének a megőrzése, — gyakori kíméletes tisztítása, — (téli időben nem éles szerszámmal, — baltával) s főleg nyári időben sokszori lo- csoltatási kötelezettsége hárul. A járó-kelők s korzózók pedig alkalmaz­kodjanak a rendhez, elég széles a járda ohoz, hogy annak jobb oldalán menve — baloldalán a szembe jövetel mellett a for­galom zavartalan lehessen. A munkálatoknál — kivévén a pár szakmunkást — helybeliek: Bódi és társai nyertek alkalmazást. A műszaki felügyeletet és ellenőrzést pedig Moskovits Jenő oki. mérnök látja el. Végül közös óhajunk mindnyájunknak az, hogy ne álljunk meg egy percre sem községünket fejlesztő munkálkodásunkban, hanem haladjunk tovább : Állandó kockakő Útburkolat (az állami ut átkelési szakaszán), Piac rendezés,- parkírozás,- üdülő • telep- és közfürdő létesítésével. HÍREK — Vitézzé való avatás. Szánthó Mi­hály műszaki tisztviselőt, tartalékos honvéd­főhadnagy f. hó 21-én a Kormányzó Ur vitézzé avatta. Szánthó Mihály dögéi nyug. kántortanitó fia. — A reálgimnázium igazgatósága ezúton hívja fel a szállásadók figyelmét arra, hogy tanulókat szálásra elfogadni csak az igazgatóság tudtával és engedélyével lehet, miért is saját érdekükben minél hamarabb jelentsék be szállásadó szándékukat az igaz­gatóságnál. — A vidéki tanulók figyelmét fe>- hivja a reálgimnázium igazgatósága arra, hogy szállást fogadni csak az igazgatóság által engedélyezett szállásadóhelyeken lehet — A kisvárdai izr. elemi népisko­lában 1925—26. évi beiratások julius hó 1., 2. és 3-án délelőtt 9—12 óra közölt tartatnak meg. — Tanitóképesitő vizsgálatok vol­tak a kisvárdai rk. tanitónőképző-intézetben f. hó 23—24 napjain, Dr. Saly László, pá­pai kamarás, egyetemi tanár, miniszteri biz­tos és Petheő József tb. kanonok, érseki biztos elnöklete alatt, mely alkalommal a következő hét növendék nyert tanítónői ok­levelet : Dienes Anna, Filetoth Borbála, Ru­tán Anna, Margitics Irén, Pauliczky Erzsé­bet, Szinegh Ilona és Szűcs Margit. Vala­mennyien jeles eredményt értek el. — A reálgimnázium igazgatósága ezúton értesíti a tanulók szüleit, hogy a tankönyveket csak az iskolaév kezdetén vásárolják meg gyermekeiknek, mert a használt tankönyvek terén nagy változások lesznek: — Évzáródás. A tanitónöképző inté­zet f. hó 25-én, csütörtökön reggel 8 óra­kor évzáró hálaadó istentiszteletet tart, mely után kiosztja a bizonyítványokat és a jutal­makat. Este 6 órakor pedig pedig műsoros ünnepélyt rendez Ngs és Ft. Petheő József tb, kanonok, esp. plébános tiszteletére, ki iránt aranymiséje alkalmából, ez utón akarja kifejezni mély tiszteletét, báláját és gyermeki ragaszkodását. Vendégeket a t. szülőkön kivül is szívesen látunk. Igazgatóság. — Az áll. polg. leányiskolában a „Te Deum“ junius 29-én reggel 8 órakor, a záró ünnepély délután 5 órakor lesz. A beírások julius 1., 2. és 3-án d. e. 8—12-ig lesznek; erre az uj tanulóknak el kell hozni az elemi iskolai bizonyítványt vagy Értesítő könyvecskét, szül. anyakönyvi kivonatot és a himlő elleni ujraoltási bizonyítványt; volt növendékek az előző osztály elvégzését igazoló bizonyítvány alapján vétetnek fel. Fizetendő dijak: felvételi dij 17.000, vegyes dijak 76.000, önképző köri dij (csak III. és IV. o. tanulóknak) 85.002, tandíj félévre 170.000, fűtési dij legalább 50.000 korona, tehetősebbek adjanak többet. Közalkalmazott hadiözvegy, hadirokkant gyermeke, szegény­ségi bizonyítvány mellett egyes dijak felét fizeti; tandíjmentességért is lehet folyamodni, — Drágább lesz a hordó, mint a bor. Az idei bortermés hatalmasnak ígér­kezik. A tőkék csak úgy roskadoznak a fürtök alatt s a hűvös időjárás dacára is szépen fejlődik a termés. Olcsóbb lesz a bor egész bizonyosan. A borárak lefelé irányulását különösen befolyásolja az, hogy a tavalyi termés nagy része kiviteli nehéz­ségek miatt a pincékben van, s igy a ter­melőknek uj hordókról kell gondoskodni. Már most is megállapítható, hogy a hordók ára egyre emelkedik s egész bizonyos, hogy a bornál drágább lesz. — A Nemzet vitézi száma. A Nem­zet junius 15-iki száma a hazafias magyar irodalomnak műremeke. Horthy Miklós kor­mányzó legutolsó hatalmas fényképe vezeti be a lap gazdag tartalmát, mint a vitézek főkapitánya, majd Vályi Nagy Géza ódája következik a vitézekhez. Urmánczy Nándor „A régi recept szerint“ cimü hazafias szó­zata a menekült erdélyi magyarokhoz. A Nemzet értékeiben gróf Hunyady Károly és gróf Károlyi Imre arcképei, majd Muukácsy Mihály világhírű önarcképének bemutatása. Herczeg Ferenc „Oje Piereíte" cimü irodalmi remeke, Fábián Ernő „Fellegjáró bárka“ cimü gyönyörű novellája, Thury Zsuzsa novellája. Nyáry Andor, az uj magyar iro­dalom legnagyobb tehetségének „A csutora meg. a halál“ cimü szenzációs novellája, György Lajos, a neves fiatal iró ,,Az alagút“ cimü novellája. A Nemzet minden egyes száma irodalmi esemény. Szerkesztői: Hangay Sándor, a kiváló költő és Szegedi László, a m'gyar hazafias irodalom büszkesége, akinek ,,A komáromi rab“ cimü regénye, amely a Nemzet-ben jelenik meg, országos szenzációt jelent. A Nemzet előfizetési ára fél évre 300.000 korona. Kiadóhivatal: VIII., Szentkirályi-utca 23. Tisztviselők és közép- osztálybeliek, ha a kiadóhivatalnál rendelik meg, 20 százalék engedményt és havi fize­tési kedvezményt élvezhetnek. — Országos hahota kiséri Az Oj- ság cimü élclap e heti rendkívüli külön számát. A bővített tartalmú színes képekkel tarkított nagyszerű vicclap minden ujsagáru- sitónál kapható. Előfizetési ára l/i évre 65000 kor. Aki legaláb egy fél évre előfizett megkapja a „Bölcs Rabi a mellényzsebben* eddig megjelent öt sorozatát vászon díszkő- ésben, melynek bolti ára 30.000 kor. Kia­dó hivatal: Budapest, VI. Ó ucca 12. — A tömeges lakásépitések meg­indultak és az országos intézőbizottság Budapesten legutóbb megtartott népes gyű­lésén letárgyalta a gyors végrehajtás rész­leteit. A gyűlésen képviseltették magukat; az országos építési szervezetei, a „Lakok Orszá­gos Szövetsége* és a tanácskozáson részt- vettek: báró Lukachich Géza altábornagy Zsombor Géza v. államtitkár, Bródy Ernő dr. v. nemzetgyűlési képviselő, valamint a nagyobb épitö vállalatok és az uj építési módszerek képviselői. A határozatok folyt tán most már az egész vonalon nagyarány­ban megindulhat az építési mozgalom, mert örvendetesen sikerült az építési hitelek ügyét is a kivitelhez hozni. így biztosították a hiteleket e'sösorban olyan esetekben, ahol csak a szükséges töke fele hiányzik. Lehet­ségesek továbbá jelenleg a következő épí­tési hitelek: két évi törlesztésére 14% kamat mellett és végre a legjobb esetben tiz évi törlesztésére 87o mellett. Úgy a kölcsönök megszerzésénét, mint az olcsóbb építési módszerek alkalmazásánál a központi szerv segédkezik, egyenlőre azonban csak olyanok, részére, akik az építést költségek egyrésze fölött készpénzben rendelkeznek. Ingyenes útbaigazítást nyújt: Országos Közérdekű La­kásépítő Budapest VIII., Főherceg Sáudor ucca 4. — Önérzetes kisgazda. (Mándoki tudósítónktól). Folyó hó 6án reggel B. Széles nevű mándoki kisgazda az „Almás kertben* szénát kaszált, Az uradalmi kerülő elfogta, a kaszáját elvette tőle zálogba és ráijesztett, hogy „utánna megy még a tehene is“. Ugy- látszik a hiszékeny ember készpénznek vette ezt a mondást és e fölötti bánatában haza ment és az Istálóban fölakasztotta magát, ahol estig lógott, mig hozzátartozói a mun­kából hazatérve, hosszas keresés után rá­találtak. — Elesett hősök emlékére Mándo­don vasárnap I4-én 9 órakor a ref. tem­plomban Isjen tiszteletre gyűlt össze a köz­ség közönsége, 10 órakor a róm. kathólikus templomban volt szentmise, onnan a nagy­számú közönség a róm. kath. iskolába vo­nult át. Ünnepély után a katonaság kivonult a temetőbe, ahol diszlövés kíséretében, egy elesett hős sírját fehérruhás lányok virágoz­ták föl. — Tuzsérnál 16-án kedden egy hul­lát fogtak ki a Tiszából. Nagy nehezen megállapították, hogy az illető egy mándoki földmivelő 72 éves öreg ember, ki körül­belül egy hete ugrott a Tiszába.

Next

/
Thumbnails
Contents