Felső-Szabolcs, 1925 (6. évfolyam, 2-46. szám)
1925-10-01 / 39. szám
FELSO-SZABf T. Kir. ügyészség Debreczen ELŐFIZETÉSI ÁR: Negyed évre .... 25.000 K. , 20.000 K. 2000 K. Tisztviselőknek . Egyes szám ára VE. évfolyam TÁRSADALMI HETILAP Az Ált. Ipartestület hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: dr. KASTALY LÁSZLÓ megjelenik minden csütörtökön SZERKESZTŐSÉG ÉS KláDÓHIV. Kisvárda, Szt LÁszló-utca \28 cncn Telefonszám 55 cncn Kisvárda :: 1925 október 1, Csütörtök 39. szám. Arculcsapásnak o ^ negligálásnak nevezik igen sokan azt az eljárást amelyben mi kisvárdiak elég gyakran részesülünk. Ilyenkor j eszembe jut az a rezignált hangon mondott és már azóta többször ismételt, legmagasabb állások egyikében volt emberünknek nyílt szava, hogy mit akar mindig ez a Kisvárda és milyen alapon támaszt olyan igényeket amilyennel községnek talán nem is volna szabad előhozakodni. A gimnázium ügyében jártunk akkor és a minisztereknél antisambri- roztunk. Persze eredmény nélkül. Pedig szónokunk erősen érvelt s minden olyat kidomborított ami tekintélyünket nevelhette. Nem használt még a nagy ágyúnak szánt kijelentése sem. „S van még Kisvárdán kegyelmes uram egy pénzügyőri biztos és hat finánc,, Aztán rövid pár év múlva jött egy férfi aki hozta a gimnáziumot, küldöttségek nélkül, személyes befolyásával. Valahányszor a központban meg feledkeznek arról, hogy Kisvárda közgazdaság, ipar, kereskedelem és intelligenciájának kultúrája s főképpen iskolái folytán második fővárosa Sza- bolcsvármegyének, valahányszor a minisztereket Kálló és Nyírbátor felé irányítják s mirólunk, ahol bizonyára volna annyi látni való mint ott s történelmi múltúnk is kiállja a maga hétszáz éves múltjával azokkal a versenyt — szépen hallgatnak : felszisszennek ezek az érzékeny férfiak s keresik az okot megállapodván abban, hogy nincsen olyan emberünk — jól értsük meg — nem a centrumban de idehaza, aki az ilyen dolgokat irányiíni tudná, akarná, vagy szükségesnek tartaná. Ez a megállapítás szerintem téves. Képviselőink állandó kísérői a minisztereknek, járásunk vezetője tudásra, születésre, vagyonra elsőrangú magyar ur aki fogadná a legkegyelmesebb urat is hozzá, hozzánk és magához méltóan. Valahol máshol van a hiba. Ezt kell megkeresni, ezen kell igazítani, nem érzékenykedni. K. miéket hőseinknek! A világháború és következményei súlyos csapást mértek nemzetünkre, a kétségből és kábultságból csak most kezdünk felocsúdni, miután már tudatára édredtünk annak, hogy Istenem és önmagunkon kívül senkiben sem bizhatunk ... Cselekednünk kell! Csonka-Hazánk külömböző részeiből állandóan kapjuk a híreket nemzetünk életerejéről : a Levente- egyesületek tevékenysége, az elesett hősök emlékének megöröTÁRCA. FÓCSI BÚCSÚ. Kristóf a vén kocsis rendeletet kapott, hogy Pócsra megy az ur és a család. Indulás szombaton. Kristóf régi cseléd, a pócsibucsura való járás pedig mindenévben ismétlődő valami, tehát nem sok magyarázat kellett ehez a rendelethez. Ekhós szekér, kétnapi takarmány és három ló, ülés alá suba, mert szeptember — bundaber. Hátul a takarmány közzé helyet kell csinálni az elemózsiának mig az ekhó belső akasztójára jön a kulacs. Búcsú ide, búcsú oda italai csak kell vinni, ámbátor úriember a pócsipapoknál sem halna szomjan. Az ekhós szekér, az időjárás, három ló pedig az ut bizonytalansága miatt szükségeltetvén. Jól megtömött dohányzacskó és szeredás egy kis iskátula parafin egy kötéldarab, s rövid nyelű balta, kefe, vakaró, zab. Egyébre nem is igen van szükség.... Ment aztán szépen, csendesen az ekhós szekér s a jó karászi homokon, bakti sárban volt mit huzni a három sárgának. Dehát Pócsra eikellett menni, nemcsak éppen a búcsú kedvéért de nagy eladó lány volt a háznál s a mádibálban már farsangolt s a pócsi búcsún is csak bekellett mutatkozni. Aztán messze sincs két nap alatt meglehet járni, mert egy-két atyafit is illik megnézni útközben, ha ugyan az is el nem ment Mária napjára Pócsra. — Kilencvennyolc éve ennek, éppen mikor a gyulai emberrel esett meg a csoda. Igaz hitü református Bankó Gergely uramnak valami csuzféléje volt s kegyetlen módon zúgolódott sorsa ellen. Szomszédja meg addig beszélt neki mig szegénységéből felajánlott egy kas méhet, mézzel együtt a csodatevő pócsi Máriának s elment Pócsra imádkozni, hogy munkaképtelen lábaival hátha még egyszer tudna járni, kelni, dolgozgatni. Meg gyógyult. Vígan ment hazafelé s nyomban elhatározta, hogy a méheket nem adja bizony oda Mária tiszteletére mert hát neki is kell, meg mit is csinálna azzal a templom. Amint haza ért látja, hogy egyetlen kas méhe nagy gomolyban rajzik kifelé és kitése és megbecsülése a nemzeti élet újból ék redősén ek, a megalázott és letiport magyarság öntudatos törekvéseinek fényes bizonyítékai. Ez készteti a kisvárdai áll. reál- gimnázium tanári testületét is arra, hogy elesett hőseinek emlékét megörökítse és Kisvárda honfiainak módot nyújtson a hála és kegyelet szent kötelezettséginek teljesítésére. Az eszme, mely mindnyájunk lelkét már régóta foglalkoztatta, f. évi szept. 12-én tartott értekezletünkön határozattá érlelődött. Állítsunk tehát emléket hőseinknek. Kisvárda gimnáziuma ugyan nagyon fiatal, de a háború nagysága és tartóssága tőle is megkövetelte a maga áldozatait: tanárokat és tanulókat egyaránt ragadott el. De álljunk meg egy pillanatra 1 Mé- lyedjünk magunkba! — Ők életüket adták értünk, megakadályozták azt hogy még nagyobb gyalázatba és megaláztatásba részesüljünk. Ók tagjai azoknak a hallhatatlan Nagyoknak, akik életükkel a miénket megmentették... . Ugyan mivel tartozunk mi nekik? A hála és kegyelet szent adózásán kívül tudjuk-e mi valamivel ama megfizethetetlen áldozatukat viszonozni? Legyünk tehát emberek és igyekezzünk meghálálni áldozatukat emlékük megörökítésével ! De legyünk hazafiak és maradjunk továbbra is jó magyarok ! Kapcsolódjunk tehát bele teljesen az országszerte megindult nagy nemzeties irányú mozgalomba és helyezzük el márványtáblán gimnáziumunk hősi halottainak emlékét a tanuló Ifjúság szeme elé! Hadd lássák Nagy-Magyarország visszaszerzői azt a nemzetéltető erőt,-----------— sűrű csomó ban zúgva halad egyenesen Pócs irányában. Szaporán utánna ment és álmél- kodva bámulta, hogy a raj egyenesen pócsi templom falára helyezkedett el és ma is ott van a falban, nem gondozza, nem táplálja őket senki. Élnek és dolgoznak „Mária méhecskéi“. — Ennek a történetnek kilenc- vennyolcadik évfordulóján is mentek és mennek emberek a kegyhelyre. Az nem tesz semmit, hogy másfélóra alatt kitűnő országúton kényelmes gépkocsi röpíti őket oda, mert ezek a modern emberek az ott látott, hallott és olvasottak után megerősödött hittel, bizalommal, szeretettel kérik a Szüzanyát hatalmas közbenjárásra s az Ur meghallgatja, reményt és vigaszt ad nekik, aifik a búcsú zaján kivül, csendes áhítattal hozták ide alázattal és bizalommal bánatukat, suttogták el könnyes szemmel kívánságaikat, földi gondokat kivül hagyva, bekapcsolódtak megtisztult lelkikilágukkal a szent Tökéletesség napvilágába — —------A gépkocsi pedig vágtat vissza az élet zajába, viszi magával az újabb harcra felvértezett, megerősödött lelkeket.-y
