Felső-Szabolcs, 1924 (5. évfolyam, 2-43. szám)
1924-01-17 / 3. szám
Tek. Kir. ügyészség ELŐFIZETÉSI ÁR: [\jogy«d évre .... 5000 korona Egyes szám .... 400 korona megjelenik minden csütörtökön TÁRSADALMI HETILAP Felelős szerkesztő: dr. KASTALY LÁSZLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIV.: Kisvárda, Szt László-utca 28 cttcn Telefonszám 55 cncn V. évfolyam Kisvárda Csütörtök, 1924 január 17 3. szám Időszerű beszélgetések. Mózer Ernő nemzetgyűlési képviselőnk nyilatkozata. Nemzeti nyelvünk. — Közigazgatás reformja. — A jövő képe. — Egy cseh mulatság Budapesten. — Munkarend. Fáradhatatlan képviselőnk, ha megtud szabadulni ügyes-bajos választóinak dolgaitól és látogatásaitól, szívesen keresi fel választóit, hogy velük barátságos beszélgetés közt töltse idejét. Sok érdekes tárgy kerül ilyenkor szőnyegre. Egy ilyen ellesett beszélgetés során hallottam, hogy a mi nemzeti hadseregünkben, különösen magasabb állásokban, sok idegen ajkú, leginkább német (osztrák) nyelvű tiszt szolgál és nem hivatalos érintkezésben, nyilvános helyen, éttermekben, vasúton állandóan németül beszélnek, sőt itt-ott megesik, hogy a magyar nyelv szépen csengő -- de nekik nehéz kiejtésű — szavait egymásközt, humorosnak találva, kritizálgatják. Mi, kik nem egyszer leszögeztük már, hogy érthetetlennek tartjuk azt, miért keli a mai magyar nemzeti hadseregben idegen, magyarul nem beszélő tiszteket magas • állásokban, elsősorban alkalmazni, nehéz szívvel vettük tudomásul, hogy bizony mások élőit is feltűnő ez a dolog, ami nem egyszer a nemzeti hadseregünk iránt érzett általános rokonszenv rovására esik. Ebben a kisországban nyilvános helyen, utcán, vasúton, üzletben, de főleg az iskolában beszéljen mindenki magyarul és jegyezze meg mindenki, hogy aki ezt nem teszi, sérti minden magyar embernek hazafias érzését. Ha pedig a gyermeket arra tanítják az iskolában, hogy „magyarul nem muszáj tanulni és nem muszáj egymással magyarul beszélni az utcán, mert ti nem vagytok magyarok“, az ilyen iskola vezetőségét el kell mozdítani, tanítóját fel ketl függeszteni s a hatóságnak át kell adni. Van erre paragrafus. Tessék ezt más országban megpróbálni. * * A közigazgatás reformálása a kitűzött időre nem lesz kész. Nehéz kérdés. Sok kormányt buktatott már meg. Az ország jövőjének a képe nem világos. Mintha az osztrák-magyar monarchia feltámadása, a királyság kérdése újra kisértene. A megszállt területek lakói nem élnek barátságban, sőt nem egyszer ellenséges helyzet áll elő. A nyáron Budapesten tartott cseh táncmulatságot 4- 5 tót fiatal ember egyszerűen szétvert, mert a zenekarra) szemben egyenlő jogokat vindikáltak maguknak, amit persze a cseh nem adott meg. Akárcsak az életben. Sok a dolog odafent és sok a felesleges beszéd, lassan halad az ország érdeke; örvendek. hogy kereskedelmi ügyek, feltételek s szerződések megbeszélése végett hosszabb időre Brüsszelbe kell mennem és ko- moly munkában felüdülhetek. Nem soká beszélt, de ennyiből is igen sok érdekes dolog szűrhető és olvasható a sorok között. Éppen ezért adjuk át a nyilvánosságnak. K. Eladó 5 hold szántóföld a Daruszigeten és a Bessenyei-utca 34. szám alatt egy holdas házas belsőség azonnali beköltözéssel szintén eladó. \ (J ^Felső-Szabolcs tárcája, fl sokarcú lélek. — Hát te visszatértél ? — Hol voltál? itt már holt hitedet költötték. Érdekes élmények sorozata volt az első pár nap. Kötetem jelent meg, ünnepeltek. S én tovább éitem azt az életet, amitől már egyszer menekülni voltam kénytelen. Örömök hosszú sorozata volt ez az élet s nem volt benne sem magasság, sem mélység. Egy nap csendes, levélhuüatő nap, mikor egyedül ültem otthon, felmerül a második arcom. Leül lelkem feneketlen kútjának peremére s lassú, óloinsulyu szókat hullat rám. — Hát miért mindez. Miért az öröm, miért a pillanat, miért a szerelem. Hát nem okosabb az, ki már nem szerelemmel, hanem szeretettel szeret. Higyj nekem. Hadd itt az egész élet őrült kalamajkáját. Húzott, hivott s én bármiképp akartam, semmiképpen sem tudtam néki ellentállani. Bezártam ajtóimat s névjegyemre ráírtam : „elutazott“. S átkoztam a második arcot, hogy miért bolygatta meg életem hangya- bolyát. Leköltöztem egy kis városba. Itt elém akadt egy ő. Csak messziről láttam, elérhetetlennek gondoltam. Aztán kivertem lel- kemből a képét. De újra föléledt a második dik arcom s nem hagyta kiverni képét belőlem. Megismertem, szerettem, tisztán, igazán, olhatatlanul. Már a második arcom parancsolt. Az első lélek eltűnt, hogy többé vissza se térjen. Rásütött egy tiszta szempár s mint a hő a márciusi napfényen, elolvadt. S úgy éreztem, hogy a máso gyűlölt arcom az igazi. Mar jegyben jártam Máriával. Szerettem s ő szeretett. De egy szép, májusi napon megtámadta az ös.;ellenség, a tüdőbaj. Meghalt. S akkor úgy éreztem, meghalt vele a második lelkem is. S ettől kezdve nem tudtam semmire sem elszánni magam : bármit is akartam tenni, száz meg száz apró arc bukkant fel lelkemben s mind mást akart. Ezért találtál oly céltalanul. Ezért kóborgok itt a földön s ezért nem tudok boldog lenni sehol. Elhallgatott. A szán közetjárt falumhoz. A hózivatar megállóit, a fellegek szétfutottak, a holdtalan téli éjjel sötéten csillogtatta reánk csillagait. Viktor elnézett messze, szemei széttárultak a világba s én éreztem mögöttük forogni a nagy világátgondolások kerekeit. Megszólalt: — S látod öregem, most úgy érzem, hogy csak egy lelkem van, csak ezer és ezer különféle végzet parancsol. Mert sohase azt tesszük, amit mi akarunk, hanem amit a végzet. Mindent a végzet akar s mi azt hisszük, hogy szabadakaratunk van, de ezt a hitet is a végzet adja. A ti leikeitek a végzetnek csak a nagy parancsait értik, de az enyém minden kis tüszurásra reagál. Ezért gondoltam én száz és százarcunak a lelkemet. A csöndes, nagy éjszakában éreztem, hogy oly ember mellett ülök, akinek nyitva áil a lélek titkainak könyve. Hazaérkeztünk. Szirma. Det Vége.
