Felső-Szabolcs, 1924 (5. évfolyam, 2-43. szám)
1924-12-18 / 42. szám
1924. december 18 csütörtök. Felső-Szabolcs 3 Sodorjon JANIN A papirt! — A polgári iskola vöröskeresztes csoportja karácsonyi előadásának íőpróbája kedden folyt le, Természetesen kritikát főpróbáról írni nehéz, az előadás pedig lapzárta után volt, igy csak néhány szóban dicsérhetjük meg az előadás sikeréért oly buzgón működő szereplőket. Föltűnt a rendkívül ügyes rendezés, Nagyon jól voltak a a kisleányok jelmezei is elkézsitve, A pro- lógot Kis Jolán ügyesen szavalta, a többi számokban pedig Kovács Ibolya, Balogh Magda, Mincsik Blanka, Krunóczky Kata, Grauman Lenke, Bornemissza Böske Wächter Gizi, Nagy llus, Szénásy Juliska, Du- dinszky Manyi, Sabján Mimi és Jávorszky 1. ügyeskedtek. A magyarruhés rendezőség jól látta el feladatát, — Milotay István TÍZ ESZTENDŐ összefoglaló cim alatt most megjelent kötete hangjával, tartalmával, leikével egyéni és uj a magyar könyvtermelés szürkeségében. A TÍZ ESZTENDŐ az üldözött magyar nemzeti léleknek tusakodó megindító, szivbemerkoló naplójegyzetei. Annak a meg nem csalható, finom hallású, mindent előre megneszelő magyar léleknek feljegyzései, mely már a háború elölt tisztán látta a nemzet betegségeit. Regény ez a könyv, amelynek főhőse egy nemzeí. Memoár, amelyben osztályok, fajták, pártok, emberek, politikusok s művészek, parasztok és katonák, aristokraták és egyszerű diákok tesznek vallomást és itéli-eznek a maguk sáfárkodásáról. Történelemkönyv, melynek fejezetei történelmi kútfők és egyúttal történelmi értéklések. Ez a könyv merész, nem tér ki egyetlen kérdés elől és minden kérdésre választ ad. Könnyel és vérrel írott könyv és nincs magyar asszony magyar férfi, aki számára a TÍZ ESZTENDŐ nem jelent nagy lelki élményt és gazdagodást. Megrendelhető a MAGYARSÁG kiadó- hivatalában (Budapest, VII. Miksa ucca 8.) Ára 80-000 korona, porióköltség 10.000 K. — Hogyan lehet a karásconyí ünnepeket költség nélkül Budapesten tölteni ? Illetőleg milyen módon .ehetne a karácsonyi bevásárlás céljából Pestre utazó vidéki úri közönség költségeit megtakarítani? Elsőrendű alkalmat nyújt erre a világszerte ismert Semler cég, most folyamatban lévő karácsonyi occasió vására, melyen békebeli minőségű prima ruha kelmék kerülnek a iegmersékeltebb alkalmi áron való eladásra, A rendkívüli érdeklődés miatt — mely a Londonból érkező maradék szövetek Semler Cégtől (London 14. Golden SquareJ melyek az ottani nagy forgalom folytán halmozódtak fel s amelyek Budapesten a cég Bécsi u’ca 7. alatti fő és Koronaherceg ntca 9. alatti fióküzletében kiváló finon minőségüknél nemkülönben igen jutányos maradék áruiknál fogva a karácsonyi occasiós vásár gerincét képezik, Nagyobb vétel alkalmával oly nagy összegű a megtakarítás, hogy az utazási és tartózkódási költségek busásan megtérülnek, 8000/1924. sz. Hirdetmény. aprított mm Kapni Weinstock Ignátz és Fia fakereskedelmi r.-t.-nál. Telefon 116. perget"«" Akácméz kapható kilója 30.000 korona BODNÁR ISTVÁN kertész Kisvárda, Mátyás király-utca 73. Felhívom az összes adózók figyelmét arra, hogy hátrálékos adótartozásaikat, — a saját jól felfogott érdekükben — a legrövidebb időn belül egyenlítsék ki, mert a megindítandó zálogolási és végrehajtási eljárási kapcsán behajtott adók, a felszámítandó végrehajtási és egyéb költségek miatt tetemesen magasabb összeget fognak kitenni, mint az ezen eljárás megindítása előtt kiegyeulitett adótartozások. Minthogy a végrehajtási eljárást a legrövidebb időn belül megkezdik — a tartozások rendezésére alig pár nap áll rendelkezésre. Kisvárda, 1924. év dec. hó 9-én. Teremy, Stella Sütőpor, GUSTO vanilin cu- -kor a legjobb! Gyár Budapest, VII. Rottenbiller-u. 46' Eladó két hold szántóföld, házhelynek is alkalmas. Tégla és vájogvetésre kitünően jó földje van. Értekezik dr. Kastaly ügyvéd Kisvárda. BUD A PE5TI NEMZETKÖZI VÁSÁR 1925 ÁPRILIS 18-27-IG Rendezi a BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Felvilágosítás kapható: Debrecenben a Kereskedelmi és Iparkamaránál, továbbá a vásár rendezőségénél BUDAPEST, V., SZEMERE-UTCA 6. Kedvezményes utazás és \«sum. Lakáskiutalás. f,Hangya szövetkezet” íiSS | ™ minden üzletében S (Karácsonyi vásári tart. I # Ezen napokon a leszállított árakból még külön 8 O / kedvezményt adunk vásárló tagjainknak, gg H O mit a vásárlásnál azonnal visszafizetünk. | i A kedvezményekben a most belépő tagok is részesülnek ! 1 Főüzíet Szent László-utca Fiókok = Telefon-szám : 80. = I® 10 Fordson-traktort Ford-autót Ford-teherautót I. Deák Ferenc-utca, III. Kossuth Lajos-utca, IV. Petőfi-utca. ® I debreceni készletéből azonnal szállít a DEBRECENI MEZÓ- GAZDASÁG1 GÉPGYÁR R.-T. Telefon: I KŐSZÉN. NC»KOKSZ. Ajánlunk : salgótarjáni és baglyasaljai darabos fütőszenet, borsodi szenet, porosz és karvini szalon kőszenet, és bányakokszot, Ignáczaknai kovácsszenet üzemi és háztartási célokra hazaszállítva a legolcsóbb báliyaáron Schuschitzky és Társa szén nagykereskedés DEBRECEN, SZENTANNA-U. 7. Telefon: 12—48, 12—62. mint a Salgótarjáni Köszénbánya R.-T. és Bern & Hüttenwerke Mähr- Ostrau kerületi kizárólagos képviselete.