Felső-Szabolcs, 1924 (5. évfolyam, 2-43. szám)

1924-07-04 / 27. szám

2 Felső-Szabolcs 1924. szeptember 4. csütörtök Ébredők garázdálkodnak Kisvárdán. Negyven budapesti fiatalember hajtóvadászatot rendez a kisvárdai zsidók ellen. .Kisvárdáról Záhonyon át érkező uta­sok jelentései szerint Kisvárdát alaposan munkába vették az ébredők és azok mun­kájáról és az azt kisérő hatósági támoga­tásról megdöbbentő részieleket jelentenek, amelyek teljesen felzavarták a kis város békéjét és nyugalmát, Néhány nappal ezelőtt mintegy negy­ven ébredő és ugyanannyi titkosrendőr ér­kezett Budapestről, akik csendőrök támoga­tása mellett kezdték meg munkájukat, ami abban áll, hogy valóságos hajtóvadászatot rendeznek a város zsidó lakossága ellen. A nyilt uccán igazoltatják a zsidó fér­fiakat, aszonyokat és akiknek Írásaiban hi­bákat találtak azt haladéktalanul útnak in­dítják Zalaegerszeg felé. Éjjel 12 órakor házról házra jártak csendörók kíséretében igazoltatni, a zsidó lakosságot az ágyról ráncigálva le a megrémült embereket. Reálgimnáziummá alakul át a kisvárdai főgimnázium, Az ötödik osztálytól angolnyelvet tanítanak — kilencedikén kezd a gimnázium. Egy Amsei nevű kisvárdai zsidó ke­reskedőt, mert azt merészelte kérdezni az ébredőktől, hogy ha: .Tízmillió koronát kell adóba fizetni miért nem igazoltatják ?„ — azonnal lefogták, összekötözték és megki- nozták. Egy másik Stern nevezetű termény kereskedőt, mert azt mondta: Még nem eleget sanyargatták a zsidókat, már újra kezdik? — szintén azonnal lefogták, vasra- verték és úgy vitték el a nyíregyházai ügyészséghez lázitás miatt. A brutális igazoltatási eljárások ható­sági segédlettel Kisvárda zsidó lakósságából a legnagyobb elkeseredést és megdöbbenést váltották ki.“ * * * Szószerent leközöltük az egyik ung­vári lapnak cikkét. Kommentárt nem füzünk hozzá, nem is szüksége.'. Mindenki tisztán láthatja e cikkből azt az óriási mérvű izga­tást amit a felvidéken a magyarnyelvű — de sajnos, nem magyarszellemü — lapok Csonkamagyarország ellen folytatnak. Kisvárda, 1924 szép. 1. Saját tudósítónktól. A középiskolai reform megváltoztatta gimnáziumunk eddigi jellegét is. Az eddig fennállt humanisztikus gimnázium reálgim­náziummá alalakul át az idei tanévtől kezd­ve. Tudvalevőleg a középiskolai reform szabad választást enged a városoknak a kö­zépiskolájukban tanítandó modern nyelv megválasztásában. A kisvárdai főgimnázium Igazgatósága augusztus 15-re hívta össze az ebben a tárgyban döntő szülői értekez- ttet, mely egyhangúlag amellett döntött. hogy a gimnáziumban az ötödik osztálytól kezdódőleg az angol-nyelvet tanítsák. Az idei tanévben tehát már ebben az ér­telemben fog kezdődni az oktatás A tanterv második újítása, hogy a nyolcadik osztályban eddig tanított köz- gazdaságtan megszűnik. Az oktatás megkezdést eredetileg 3-ikára jelölte ki az igazgatóság, időközben azonban a kiütött, bár csak kissebbmérvü sarlachjárványra való tekintettel csak 9-ikén kezd a főgimnázium. A képviselőtestület gyűlése. Saját tudósítónktól. — Kisvárda, 1924 aug. 29. Ma tartotta a községi képviselőtestület gyűlését, melynek tárgysorozatában a kö­vetkező fontosabb kérdések foglaltak helyet: A gyűlés elején Dr. Vadász Lipót emlékének adózott az elnöklő főbíró. Fő­jegyző részletesen ismertette a község* alkalmazottak arany alapon való fizetés­rendezését és az ezzel kapcsolatos kér­déseket. A .Levente* testnevelő egye­sület vezetőjének javadalmazása körül élénk eszmecsere után abban állapodott meg a testület, hogy az előirányzott összeget a költségvetésbe felveszi, azonban annak megállapítását és kiutalását csak akkor fogja eszközölni, ha az egyesület tényleg meg is kezdi a működését. A nyíregyházi jubiláns ünnepségeken való résztvélel körüli előmunkálatokkal a főjegyzőt bízza meg Az ajaki földbirtokrendezés során felmerült. | azt az eszmét, hogy a Herskovics-féle kis- várdi és ajaki ingatlanoknak földbirtok­rendezési célra való átengedése esetén tulajdonosok máshol csereingatlannal kár­pótoltarassanak egyöntetüleg támogatja, mert attól a nehéz kisvárdai birtokrende- tzési kérdés megoldását várja. Az iparos- anonciskolai tanerők javadalmazásnak meg­állapítása körül nagy vita támad, amennyi­ben a tanitók által kért 105,000.000 K évi 'zetésnek a költségvetésbe való felvételt a fközség igen nagy anyagi megterhelést Idézné elő. Visszautasította azt a hangot amin ezt a kérelmet előterjesztették. Végül dr. György Sándor indítványára elhatározta a képv. testület, hogy megkeresi Nyiregy, háza, Nyírbátor és Nagykálló városokat az irányban, hogy iparokatási célokra mennyit áldoznak. A borfogyasztási adót literenként 8 aranyfillérben állapítja meg. A gyűlés a késő esti órákban ért véget. Kitüntetés. Most az egyszer nem kormánytaná­csosi címről van szó, hanem egy hosszú, becsületes, hűséges szolgálatban meg­öregedett urasági kertésznek kitüntetéséről. A Czóbel-féle ősi kastély százados park­jának öreg fái, ritka szép díszcserjéi, virá­gai ünnepelték Molnár Jánost, a közel hatvan év óta hűséges gondozójukat, Anarcs község közönségével együtt, azon alkalomból, hogy őt a földmivelésügyimi- niszter pénzjutalommal és dicsérő oklevéllel ürítette ki. Az ünnepély a kastély széles erkélyén folyt le, a közönség a parkban helyezkedett el. A miniszter kitüntetését Kastaly Ferenc t. főszolgabíró adta át hosz- szabb beszéd kíséretében a ünnepelt ker­tésznek : „Molnár János öreg, hűséges ker­tész baráturiK holdog mert megelégedett. Egész éltében becsületes munkával töltötte be azt a munkkört amelyre hatvan évvel ezelőtt oda állott. Ha mindenki igy tenne sok boldog ember volna e földön. Molnár János nem' csak most boldog midőn a magas helyről érkező kitüntetést átveszi boldog volt már ő régen. Midőn hajnal­sugaras kora reggel rálépett a harmattól gyémántos pázsitra, mikor ezer kis virág hajlongva köszöntette, midőn a méhek zengő kara, a madarak dala s az ős fák lombjainak suttogásából meg ismerte a természet hatalmas Gondozóját az Istent: már akkor élt szivében az a harmónia amely megelégedetté tette s amely talán a mai ünnepélynél is kedvesebben rezgi át az ő becsületes öreg szivét. De hogy sok ilyen elégedett munkása legyen ennek a magyar-földnek annak egyik fő feltétele, hogy munkaadó és munkás, úgy mint itten, megértsék egymást. Hogy egymás iránt kölcsönös tisztelettel és szeretettel visel­tessenek“ stb. Az ünnepélyen a kastély jelenlegi lakóján — mint a család képvi­selőjén özv. Huszár Imréné bárónén kívül, Mózer Ernő képviselő, a járási gazd. fel­ügyelő, Anarcs, Ajak, Szabolcsbáka, Kis- várda szomszédos községek vezetó férfiai, földbirtokossal, munkásai s Anarcs küzség lakossai vettek részt. Az ünnepélyt a kastély tágas verandáján felszolgált villásreggeli zárta be. Olvasóinkhoz ! Julius elején tett igéretünkhez híven ismét útnak inditjuk a „Felsö-Szabolcsot“ Az előállítás nehézségei, a hihetetlen magas árak gondolkozóba ejtenek ugyan midőn ujult erővel mukába állunk, de az a gon­dolat, hogy egy nagy vidéknek és főleg e vidék gócpontjának Kisvárdának érdekeit kívánjuk — az igazat megválva bizonyos lokálpatriotizmussal — szolgálni; elűz min­den aggodalmat s oda Írja újból útmutató táblánkra a régi mindig bevált jelszavunkat: becsülettel, bátran előre I Tekintettel az előállítás nehézségeire a kiadóhivatal tiszteletpéldányokat nem adhat ezzel szemben a köztisztviselők részére nagy hedvezményi ad úgy az előfizetésnél, mint a hirdetéseknél. A jelenlegi előfizetés, de­cember hó végéig érvényes.

Next

/
Thumbnails
Contents