Felső-Szabolcs, 1924 (5. évfolyam, 2-43. szám)
1924-02-14 / 7. szám
1924. február 14, csütörtök. FELSO'SZABOLCS 3 — A tizedik szabadoktatási előadást újból szép számú közönség hallgatta végig. Ez alkalommal Farszki Mária ism. isk. tanuló mutatkozott be a közönség előtt kellemes hangú szép szavalatával. Benne igen jó műkedvelőt nyert a Vezetőség. Az előadó Csizmadia András áll. tanító volt .őseink s a huszadik század magyarjai* c. előadásával mindvégig lekötve tartotta a hallgatóságot. Ügyesen egybeállitott a jelenkor ferde kinövéseit ostorozó, a múltak dicső emlékeit élénk színezettel ecsetelő munkájáért sok tapsot kapott. Utána Kovács Magdus IV. el, oszt. tanuló szép szavalatában gyönyörködött a hallgatóság. Ezt az áll. el. iskolai növendékeiből alkotott énekkar hazafias éneke követte. Az előadást Szabó Gy. kedélyesen előadott humoros monológja fejezte be — Csokonai emlékezete. A szabad- j oktatási Bizottság f. hó 17-én fél 4 órai j kezdettel — szokott előadása keretében j Csokonai V-ik — 150 éves születése évfordulója alkalmából — emlékünnepélyt tart, melyre ezúton is felhívja, a közönség figyelmét. SPORT. A Kisvárdai Sport Egylet közgyűlése. A Kisvárdai Sport Egylet e hó 17-én, vasárnap délután tartja meg évi rendes tisztújító közgyűlését az állami elemi iskola egyik tantérmében. A tagokat ezúton is meghívja a KSE elnöksége. MLSz. Keletmagyarországi kerületi közgyűlése. E hó 3-án tartotta meg Debreczenben az MLSz Keletmagyarországi kerülete évi rendes közgyűlését. A közgyűlést dr. Kocsis Sándor kerületi társelnök nyitotta meg, ki után dr. Zempléni Gusztáv kerületi ügyv. alelnök olvasta fel tartalmas és ügyesen összeállított évi ügyv. alelnöki jelentését. Ezután megejtetett a tisztikar megválasztása. Kerületi elnöknek megválasztatott Ferenczy Károly (DEAC), társelnököknek dr. Kocsis Sándor (DTE) és dr. Biró Barna (DEAC), alelyökök lettek: dr. Zempléni Gusztáv (DVTC), Székely Simon (DKASE), dr. Ku- pinszky Sándor (DTE), Nussbaum Jenő (DTE), Kordor Aladár (KSE), Kerekes Géza (DMTK), főtitkár Römer Richárd (DTE), titkárok Temássy László (DEAC) és 'Herman László (DTE), pénztárnok Nagy Dániel (BKASE). Mindennemű levelezés a kerülethez a kerület címére Debreczen, Royal szálló intézendő. Pénzküldemények a kerület pénz- tárnokához Nagy Dánielhez Dabreczen Árpád-tér 39. küldendő. Bajnoki mérkőzések sorsolása. A debreczeni kerülnti intéző bizottsága az egyesületek képviselőinek jelenlétében e hó 3-án vasárnap délután megejtette a tavaszi szeszon bajnoki mérkőzéseinek sorsolását : A kisvárdai egyletek kisorsolt bajnoki mérkőzéseinek programmja ; Március 16 KSE. DEAC Debreczenbi N 23 NyTVE Kisvárdán 30 NyKlSE V Április 13 DMTK n Május 11 DVSC V » 18 BUSE » u 25 DKASE Debreczenbe Junius 1 DTE n Április 6 KTE. NSE Kisvárdán Jt 13 MSE Mándokon Jt 27 K1SE Kisv rdáu Május 25 MTK tt Április 27 KISE. KTE Kisvárdán Május 4 MTK Jt tt 11 MSE Mándokon Junius 1 NSE Kisvárdán. A n. é. közönség szives figyelmébe! Értesítem ä nagyérdemű kö■ zönséget, hogy i HIHIIHtMtmi ■ a mai kor igényeihez képest, modern gépekkel felszerelve és elsőrendű szakerők alkalmazásával rendeztem be, úgy bármilyen asztalosmunkát, u. m. műbutorokat, nehéz, tömör-ebédlőt, hálót, gar- zons leányszobát, szalon és bőrgarnitúrát, irodaberendezést, egyszerű bútorokat, épület portál- és üzletberendezést elsőrendű kivitelben, előnyös fizetési feltételek mellett vállalok.—Kérem a n. é. közönség szives pártfogását kéri Pásztor Mihály, lakberendezési vállalata. — Gyár: Hármas-ut, Kisállomás mellett. — Három-négy középiskolával tanulók felvétetnek 1 NYILTTÉR.* Saját érdekükben figyelmeztetem azokat, kik a Szabadság utca 1. számú házra alkudoznak, hogy a \ ételtől tartózkodjanak, mert az jelenleg per alatt van. Eszenyi Péter Kisvárda. Meghívó. A Kisvárdai Kölcsönös Segélyzö Egylet, mint Szövetkezet 1924. február 24-én délután fél 4 órakor Kisvárdán, az intézet helyiségében tartandó XXVII. rendes közgyűlésére van szerencsém a Szövetkezet tagjait meghívni. Kisvárda, 1924. febr. 11. Radó Adolf alelnök. Tárgysorozat: » 1. Az évi mérleg, az eredmény-számla, a XXII. vagyis az 1918. évben alakult évtársulat vagyonmérlegének előterjesztése, ugyanezen évtársulat felszámoló bizottságának jelentése, határozathozatal a tiszta nyereség felosztása tárgyában. 2. A felügyelő bizottság jelentése s ennek alapján az igazgatóság, felszámoló- és felügyelő bizottság részére a felmentvény megadása. 3. A felügyelőbizottság fizetésének a megállapítása. 4. A XXIII. vagyis az 1919-ik évtár- j sulat felszámolásához 5 rendes és egy póttag választása egy évre. 5. 3 igazgatósági tag választása 3 évre. 6. 5 rendes- és 2 pót felügyelőbizottsági rag választása 3 évre. 7. A XXVIII-ik évtársulat megalakításának bejelentése. 8. Esetleges indítványok. Jegyzet. A közgyűlésen az egylet minden tagja minden betét vagy részjegy után egy szavazattal bir, de 50 szavazatnál többet nem gyakorolhat. Azon szövetkezeti tag azonban, ki a törzsbetétek vagy részjegyek befizetése tekintetében hátralékban v in, azon közgyűlésen szavazattal nem bir. Minden egyleti tag csak egy — *z elnöknek Írásban átadandó — megbízást vállalhat el, A megbízás csak 25 szavazatig terjedhet. Egy-két hold szőlő bérletet keresek. Cim a kiadóbxn> VESZEK! S waggontételekben és minden mennyiségben Et-, Takarmány- és IpariBurgonyát Ajánlatokat lehetőleg német nyelven kér: Isidor Heiller, burgonya-export WIEN, II., Praterstrasse 33.