Felső-Szabolcs, 1924 (5. évfolyam, 2-43. szám)
1924-02-14 / 7. szám
Debreczen £rk< zett: r c£ fV FELSO-SZAB- Tek. Kir ELŐFIZETÉSI ÄR: Ncgy*d évre .... 5000 korona Egyes szám .... 400 korona Megjelenik minden csütörtökön TÁRSADALMI HETILAP Felelős szerkesztő: dr. KASTALY LÁSZLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIV.: Kisvárda, Szt László-utca 28 cncn Telefonszám 55 s»cz> V. évfolyam Kisvárda :: Csütörtök, 1924 február 14 7. szám A közigazgatásról, ennek szükséges reformjáról hallunk, olvasunk napról-napra. Ha értjük e szót: közigazgatás, ha ismerjük azt a százféle feladatot, melyet ez old meg, ha tapasztalhatjuk, hogy magánost, iparost, kereskedőt, gazdát, kisbirtokost, uradalmakat, faiut és várost, szegényt és gazdagot minden ügyében, dolgában ez kisér, ez véd, ez tanácsol : akkor azonnal megértjük, hogy a közigazgatás egy nagy, . mindent felölelő, üdvös intézmény, amely nélkülözhetetlen. De rájövünk arra is, hogy bár a magyar közigazgatás — egy-két zöld tisztviselőjétől eltekintve — mindenkor megállta helyét, a változott viszonyok folytán reformra szorul. Ez a reform nem kell, hogy éppen az államosításban csúcsosodjék ki. Nem kell okvetlenül, hogy a kinevezési rendszer ültesse a tisztviselőket a hatalom székébe, hisz a magyar közigazgatás példaszerűen megállta helyét, dicső és szomorú napjaiban e szegény országnak egyaránt és áll rendületlenül ma is nemes fajtánk öntudatos büszkeségében s dolgozik. Lehet, hogy az a fizetésnek nevezett száraz morzsa nehezen megy le torkán, talán könnyekig megköhög- teti s odahaza némi szorongással nézi a maga és csalágtagjainak kopottas ruháját, de az utcán, a hivatalban teljesiti kötelességét pontosan, zúgolódás nélkül. így hozza a becsület! A reform jó iesz - és ezt hangsúlyoznom kell — ha minden helyen megfelelő ember lesz. Ha nem a magán érdek, nem családi'tradíciók fognak érvényesülni, hanem kipróbált erők kezébe összpontosul a hatalom. Kísérletezni nem szabad. Fájdalmasan szisszenünk fel s igazságérzetünk kínosan felhördül szeretett hazánk mai állapotán, kezünk nem egyszer idegesen szorul ökölbe s mégis kell, hogy a józanság, a komoly elem felül kerekedjék. Ellentéteket keresni vagy ilyeneket tűrni nem szabad. A reformált közigazgatás jelszava legyen béke — szeretet minden téren, feladata pedig, hogy azt a magyar népet, amelynek lelkét forradalom eszméi és az ezt követő pár év mérgező salakkal piszkolta be ettől végleg megtisztítsa. Adja vissza szeretetteljes munkával, sok türelemmel a magyar önbizalmat, a magyar hitet. Legyen a reformszülte tisztviselő bizalommal alispánjához s tekintse munkatársainak a jegyzői kart; járjon elől jó példával magán életével, munkásságával, vallásosságával. Vegyen részt mindenben, ami a közjóra irányul, s irtsa ki kérlelhetetlenül, ami erkölcstelen, ami hazafiatian. S amit 25 év alatt Szapáry, Széli* Andrássy, Héderváry, Lukács, Tisza kabinettek nem tudtak keresztül hajtani, azt a felhozott kívánalmakkal rendelkező, hivatását átérző országos közigazgatási tisztviselői kar megcsinálja majd maga. Kastaly Ferenc. Kórházak nehéz kérdése. Az emberiség jótevői, az enyhet, védelmet nyújtó meleg hajlékok a kórházak a rendkívüli viszonyok folytán valósággal küz- ! denek a létért. Az a percről-percre növekedő drágaság, amelynek nyomasztó hatását mindenki érzi, ránezedett a kórházakra Az élelmezés kérdése, a kórházi fehérnemű, ruhák, ágynemű, kötöszer, orvosság, fűtés, világítás oly terhek, ameiyet alig lehet ma már fedezni. Pedig bármiként legyen is, kórháznak lenni kell. Átment ez a közóhajba már akkor, midőn a kisvárdai földesurak, saját pénzükből, a kisvárdai kórházat megépítették, akkor még oly célzattal, | hogy a szegények ott elhelyezést nyerjenek, j Majd átadták a vármegyének; ettől kezdve | aztán rohamosan fejlődött, épült, nagyob- j bodott. Ma egy nagy, több megyére kitér- ) jedő vidék központjában álló egyedüli in- í tézmény e téren. (3 'Telső-Szabolcs tárcája. Árpád éoredése. A KIMÉ február 5-i háziestélyén szavalta Virágh Ferenc. Fekete éjszakán még feketébb gyászból A magyar égbolton sürü felhők úsznak, A felhők méhéből özvegyek és árvák Felszállott könnyei újra vissza hullnak . . . Éjfél van. Az óra tizenkettőt kondul, Szellemek kelnek ki sok, sok sirhalombul. És mennek . . . Előttük Turul madár repül, Repül lassan, végül egy sirdombra leül. Rá hajtja bus fejét, mintha ő is sírna . . . Árpád apánk aiszik ott mélyen a sírba. Árpád, kinek sírját egy nemzet esengi, De azt föltalálni nem tudta még senki. A hősök szellemi mind-mind oda gyűlnek, Aztán bánatosan föld alá merülnek. És ott körül állják, porát csókolgatják, Jaj szóval igy keltik a nemzet hős atyját: „Kelj föl apánk! ó nézd, nincs már [Magyarország! Földjét, kincsét, javát ó jaj! mind elorzák. Bérces, kincses tájunk a cseh bitorolja, Szép, kies Erdélyünk oláh hordák ólja. Bánát dús mezején a szerb, a rác arat. Még az osztrák nép is a testünkbe harap ... Nincs erős férfi kar, ó nincs aki védjen, A hősök, a bátrak nyugosznak már mélyen. A kevés, ki még él, elernyedt a karja, Konc és hatalomért egymást tépi-marja. Vagy elöntötte már az önérdek árja S arany-borjú előtt halál-táncát járja . . . . Ébredj azért Apánk! törd szét sírod falát! Szerezd vissza újra a szép magyar hazát!“ És megmozdul a sir, ébred a nagy halott, Felrázta a panasz, mit oly fájón hallott. Villogó sas-szemét ahogy körül hordja, A félelmes éjben megdördül a hangja: „Véreim, magyarok ! ó mint fáj a szégyen! Én ezer év előtt, régen, olyan régen, Szép hazát szereztem, tejjel-mézzel folyót, Melynek itt e földön talán párja sem vót. És mi lett belőle? rúgják’mint a kócot, Nyirbálják a csehek, tapossák a mócok. Ha lehetne, tőle elvonnák a léget, Ó ez a fájdalom szörnyen-szörnyen éget! De mert meg sem értnék a törpe utódok, Azért nem hozzájuk — a holtakhoz szólok : Mohos sírotokból keljetek fel ősök I Keljetek és jertek ti királyi hősök! Jöjj unokám István, te daliás László, Lobogjon kezedben Lajos, az a zászló l Keljetek fel ti is, hadak nagy urai, Törökverő hősök, keresztes Hunyadi I Zrínyi, Dobó, Bethlen, Bocskay, l^ákóczy, Jertek hon adóját még egyszer leróni. Te meg fiam Lehel, rázd meg hosszú fürtöd, Aztán hadd harsogjon, fújd meg azt a kürtöt, Fújd meg a négy tájon dacos, kemény mellel, Százados sírjából mig minden hős felkel l Aztán jöjjön a harc I jöjjön az ítélet I Jöjjön vagy a halál, vagy a szabad életi A magyar nem volt rab, nem termett [szolgának * Ura volt, ura lesz az egész hazának I Petheő József.
