Felső-Szabolcs, 1923 (4. évfolyam, 27-48. szám)

1923-11-29 / 48. szám

1P. évfolyam, 48. gutám. Kisvárán, 1923. Csütörtök, november 29. ItiJtlenlk csütörtökön. Előfizetési ár: Negyedév 3000 K, Egy szám 300 K. FllllSl MirklUti: Dr.KASTALY LASH« Szerkesztőiéi ét kiadóhivatal: KISVAROA; Szt. László utcza 28 Telefon azám 55. Ktaintskit nem «luk viaau Társadalmi hetilap. A Kisvár tlai Alt. Ipartestület hivatalos lapja ü it i mii. A leleplezett Ulain- féle ' puccs részletei a kihallgatások folyamán mind nagyobb világossággal tárulnak a köz­vélemény elé. Amit róla eddig meg­tudtunk, az megdöbbentett és el­szomorított. Főbenyomásunk, hogy na­gyon, de nagyon komolytalan emberek kísérleteztek a nemzet bőrére, hallat­lan naivitással és még hallatlanabb könnyelműséggel. Lehet, hogy szán­dékaik jók voltak, lehet, hogy rosszak. Egyelőre nem látjuk még teljes rész­letességgel a dolog erkölcsi oldalát, csak az a feneketlen mélység tátong föl előttünk, amibe az ország a puccs kirobbanása esetén feltétlenül belé- bukott volna. Bizonyára nincs magyar ember, aki ne óhajtaná leghőbb kívánsággal az ország integritását, akinek lelke előtt ne lebegnének az évezredes jo­gok kitörölhetetlen fényességgel, aki ne csak átmenetének érezné azt az állapotot, amelyben pillanatnyilag az ország sínylődik. Legyenek meggyő­ződve lllainék, hogy a többi magya­rok, akik nem kísérleteznek puccsok- kal, éppen olyan forrón és őszintén szeretik hazájukat, mint ők, sőt talán igazabb, mélyebb, aggódóbb szere­tettel, de egyben az okosság szavát is meghallgatják a nem hajlandók, a türelmetlenség nevében kifőtt tervek végrehajtásával kockára tenni a ma­radék Magyarország létét és épségét. Jól tudják Ulainék, hogy kik vesznek bennünket körül s milyen szándékokkal vannak irányunkban. Ez a megmaradt földdarab, a rajta zajló magyar élettel sok álmatlan éj­szakát okoz nekik, mert érzik, sejtik, hogy titokzatos mágnesként sugárzik szét innen az igazság ereje, mely lát­hatatlan láncokkal kapcsolja hozzánk lelkileg azokat a területekét, amiket lemetszettek az évezredes haza testé­ből. Amig ez a Kis Magyarország él s lélegzik, addig él és lélegzik a haj­dani Nagy Magyarország is, de csak­is addig. Ha ez a szívverés itt Duna, Tisza partjain elhallgat, akkor elhall­gat az a titkos szívdobogás is, amely Erdély és a Felvidék földjét rezegteti. Ezt a Csonka-Magyarországot koc­káztatni nem szabad, mert ha idegen lábak taposhatnának bele, akkor máris felsüvöltene a temetés szele, amely a farkasok ordítását hozná hozzánk. lllainék nagyot kockáztattak, sőt mindent. Puccsokkal a régi hazát visszaszerezni nem lehet. Erre gon­dolni naivitás, ezzel kísérletezni ve­szedelmes játék. A történelmi ered­mények befolyásának megvannak a maguk utjai, a sebek begyógyulásá- nak a maguk időtartama. Sietni sok­szor nagyobb bűn, mint késlekedni s az okos taktikázás sokszor, száz­szor többet használ a hebehurgya cselekvésnél. Dolgozni és várni, az­tán majd meglátjuk mit hoz a jövő ! M. E. Fölemelték a fényűzés! adó értékhatárát. A hivatalos lap november 23., pén­teki száma hozza a pénzügyminiszter 171.000 sz. rendeletét, amely a fényüzési értékha­tárokat lényegesen fölemelte. A rendeletet a kereskedelem és ipar már régóta várta s miután az értékhatárok sok helyütt megfe­lelő magasságban vannak megszabva, hihe­tőleg megnyugvással veszi tudomásul. A rendelet f. év december 1-én lép életbe s addig a régi értékhatárig az irány­adók. Általánosságban ujitás sz, hogy a fényüzési adóalapból azok a gyárosok és keresetüzők, akik tényüzési tárgyakat a nagy­kereskedelem részére árusítanak el és a fényüzési adóról szóló törvény értelmében az adót a gyártás helyén kötelesek leróni, levonhatják azt az összeget, amelyet a to­vább elárusító részére szállított fényüzési tárgyak tartályainak visszaszállítása esetében, a visszavett tartályok ellenértékéért az il­(3 Telső-Szabolcs tárcája. £et>éi. Jó Anyám! Mennyire irigyeltem őket, mert lelkűk még nincsen megölve. Kocsizörgés rázott fel merengésemből. Szép barnaarcu olasz fuvaros haladt el mellettem, intettem, megállóit. Belevetettem magam párnái közé és felmutatva a hegyre, egyre feljebb ka­nyarodtunk. Szemeim előtt a vidék itt tel­jes pompájában tárta ki szépségeit. Láttam a tengerbe varázsolt kis Capri szigetet, balra Sorrentót, zöld lombjaival, kacagó lá­nyaival. Álmomban igy képzeltem el ma­gamnak a nászutat Marittával. S mily ször­nyű csalódás! Feljebb már rideg temetői hangulat. Itt egy vonagló titáni test, amott egy cso­port titánok összegomolyodott harca, itt egy láb, ott egy kar, amint görcsösen egy fatörzsbe kapaszkodik. Anyám, de borzasztó küzdelem lehetett I Szemeim nem bírják e látványt, fáradtan lecsukódnak. Letargiám­ból az olasz fiú hangja ráz fel. Volt már az ur egyszer idefenn, kérdé. Még soha! feleltem fáradtan. Ó én gyakran viszek fel urakat, kik a halál torkára szörnyen kiván­csiak, a minap is egy szép fiatal legényem­bert hozott fel kocsim. Könnyek csillogtak szemeiben, jól láttam csalódott szerelmes volt és ide jött fel, sok más példáját kö­vetve, fájdalmat eltemetni. Ajkai remegtek reszkető kézzel levelet nyomott a kezembe( alig érthetően egy címet súgott a fülembe. Láttam mint szalad, eszeveszetten a kráter felé. Megszántam, ezt megmentem — gon­dolám — és bizonyos távolságból titkon követtem! Láttam, mint jár fel és alá, majd szivéhez, majd agyához kap, ajkai szünte­len ezt rebegték : anyám, jó anyám ! De hirtelen oldalánál termettem, megragadtam kezét és vonszoltam kocsim felé. Uram! Kiáltottam. Mit akar tenni! Nem riasztja önt vissza a pokol e műhelyének észbontó mormogása, annak haláltzugó, fülsiketitő muzsikája. Szánom önt, mert még^oly fiatal és életerős! A halálban ke­resne vigaszt, holott tudnia kellene, hogy az élet nem csak bánatot, keservet, de üd­vöt, gyönyört is kinál. Munka és Istenben való hit ad erőt, minden fajdalom leküz­désére. Ha pedig szerelmében csalódott, van-e olyan hitvány hűtlenné vált laány kiért érdemes volna egy ambícióval, törek­véssel teli ifjú életet, magunktól veszett eb módjára ellökni! Ha mindezekről megfeled­kezett, nem gondolt jó anyjára, kinek hü szive fájdalmában megszakadna? Jöjjön velem, éljen és dolgozzon tovább 1 S mit tett a fiú ? kérdezem az olasz karját görcsösen megragadva. Yelem jött és azóta a társadalom hasznavehető mun­kása. Vezessen engem is kérem vissza a szállodámba j esdekelték ajkaim. És most itt kis szobámban csomagolok, repülök anyám sasszárnyakon szerető karjaidba, A nép ez egyszerű gyermeke vissza adta a társadalomnak munkását, neked pedig rossz fiadat. Várj szeretettel, szoríts melegen sze­rető anyai karjaid közé, bünbánattal meg­tért fiadat. (Vége.)

Next

/
Thumbnails
Contents